Az újonc drámák forgatási helyszínei

New York feltámadt hamvaiból. Legalábbis, mint forgatási helyszín, hiszen amíg tavaly egy újonc sorozat sem választotta a nagy almát, addig idén 9 dráma pilot forgott a városban. További jó hír, hogy ebből nyolcat berendeltek (kettő a pilot után elköltözött), így többek között a Smash, a Pan Am és a Person of Interest is itt készül majd. New York előtérbe kerülése a 2010 augusztus 10-én elfogadott új adózási törvénynek köszönhető, mely pénzügyi szempontból (is) az egyik legnépszerűbb célponttá tette a keleti parti várost.

 

A legtöbb pilot a szokásoknak megfelelően Los Angeles-ben forgott, szám szerint tizenegy, ebből mindössze az NBC-s Awake került berendelésre. Hozzá kell tenni, hogy az upfronts-ot követően hat, a pilotját máshol forgató sorozatnál döntöttek úgy, hogy átteszik a székhelyüket az angyalok városába. Ilyen például a Prime Suspect és a Ringer, melyek épp New York-ot hagyták ott, a két város különcsatáját így végül Los Angeles nyerte 7-6 arányban. Mivel utóbbi adózási törvényei az újoncok helyett a több évados sorozatok számára kedveznek, így hosszútávon akár nőhet is az előnyük.

A döntésben a gazdasági szempontokon kívül néha családi okok állnak, mint Sarah Michelle Gellar (Ringer) és Maria Bello (Prime Suspect) esetében, amelyek a két sztár miatt költöztek át Los Angeles-be. Olykor praktikus okai vannak a helyszínváltásnak, a Fox által bekért The Finder azért forog az eredetileg kijelölt Miami helyett LA-ben, hogy a Bones showrunnerjeként is tevékenykedő Hart Hanson-nak ne kelljen fél Amerikát átutaznia a két sorozat miatt. Érdekesség, hogy mivel Miami-nak fontos szerepet jut a történet szempontjából, így a The Finder stábja minden egyes rész esetében egy napot forgat azért a floridai városban is.

Végezetül nézzünk rá az ABC legígéretesebb sorozatára, a midseason-ban debütáló The River-re, melynek a pilotja Puerto Rico-ban forgott. A sorozat természetesen mi másnak, mint a kedvező adózási törvényeknek köszönhetően költözik át Hawaii-ra, ahol a csatornától kiszivárgott hírek szerint a Lost díszleteit is felhasználják majd.

A tovább mögötti listában az újonc drámák forgatási helyszíneit lehet megtekinteni  (25-ből 20 ismert), a sitcomok egy kivételével mind Los Angeles-ben forogtak.

Charlie's Angels  (ABC)  Miami
Good Christian Belles  (ABC)  Los Angeles (pilot Dallas-ban)
Once Upon A Time  (ABC)  Vancouver
Pan Am  (ABC)  New York
Revenge  (ABC)  Los Angeles (pilot North Carolina-ban)
The River  (ABC)  Hawaii (pilot Puerto Rico-ban)
A Gifted Man  (CBS)  New York
Person of Interest  (CBS)  New York
The 2-2  (CBS)  New York
Unforgettable (CBS)  New York
Hart of Dixie  (CW)  Los Angeles (pilot North Carolina-ban)
The Secret Circle  (CW)  Vancouver
Ringer  (CW)   Los Angeles (pilot New York-ban)
Alcatraz   (FOX)  Vancouver (pilot San Francisco-ban és Vancouver-ben)
The Finder  (FOX)  Los Angeles (pilot Miami-ban)
Grimm   (NBC)  Portland
Smash  (NBC)   New York
The Playboy Club  (NBC)  Chicago
Prime Suspect  (NBC)  Los Angeles (pilot New York-ban)
Awake  (NBC)  Los Angeles