Így nézne ki a mi Emmy-szavazólapunk

A hét utolsó napját írjuk, ami a blog életében annyit tesz, hogy érkezik a Gaines kollégával közösen összeállított lista, kivételesen azonban nem top 10-es bejegyzést készítettünk. Július 14-én jelentik be a 2011-es Emmy-díj jelöltjeinek névsorát, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ennek ürügyén a legfontosabb kategóriában összeállítjuk a saját szavazólapunkat. Volt, hogy nagy egyetértés közepette döntöttünk a jelöltekről és természetesen olyan helyzet is adódott, amikor az eltérő vélemények miatt győzködnünk kellett egymást, de végül kompromisszumra jutottunk. 

A névsor összeállításánál figyeltünk arra, hogy megfeleljünk a díjátadó szabályainak, így sajnálatos módon kénytelenek voltunk kihagyni napjaink egyik legkiválóbb szériáját, a Breaking Bad-et, amely a negyedik évad kései (július közepe) premierje miatt nem vehet részt a 2011-es Emmy-n. A bejegyzés végén egy, az Emmy-n nem szereplő kategóriában is leadtuk a voksunkat, ez pedig nem más, mint a legjobb angol sorozatok.

Az egyes kategóriák győzteseit Gaines dőlt betűvel, míg én félkövérrel szedtem.

Legjobb dráma
 
  • Friday Night Lights
  • Game of Thrones
  • Terriers
  • Justified
  • Mad Men
  • Treme

Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Rubicon, The Good Wife, Sons of Anarchy, Men of a Certain Age, Southland, In Treatment



Legjobb vígjáték

  • Archer
  • Community
  • Louie
  • Parks and Recreation
  • Raising Hope
  • United States of Tara

Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Bored to Death, Entourage


 
Legjobb férfi főszereplő dráma
 
  • Ray Romano - Men of a Certain Age
  • Gabriel Byrne – In Treatment
  • Kyle Chandler - Friday Night Lights
  • Donal Logue - Terriers
  • Jon Hamm - Mad Men
  • Timothy Olyphant – Justified

Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Steve Buscemi (Boardwalk Empire), Sean Bean (Game of Thrones), Michael C. Hall (Dexter), William H. Macy (Shameless), Charlie Hunnam (Sons of Anarchy)



Legjobb női
főszereplő dráma

  • Emmy Rossum – Shameless
  • Connie Britton - Friday Night Lights
  • Melissa Leo - Treme
  • Julianna Margulies - The Good Wife
  • Elizabeth Moss - Mad Men
  • Katey Sagal – Sons of Anarchy
Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Lena Headey (Game of Thrones), Lucy Lawless (Spartacus: Gods of the Arena), Mireille Enos (The Killing)



Legjobb férfi főszereplő vígjáték
 
  • Alec Baldwin – 30 Rock
  • Louis CK – Louie
  • David Cross - The Increasingly Poor Decisions of Todd Margaret
  • Rob Lowe - Parks and Recreation
  • Jason Schwartzman – Bored to Death
  • Joel McHale – Community

Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Toby Stephens (Vexed), Steve Carrell (The Office)


 
Legjobb női főszereplő vígjáték
 
  • Martha Plimpton - Raising Hope
  • Amy Poehler - Parks and Recreation
  • Tina Fey – 30 Rock
  • Lucy Punch - Vexed
  • Toni Collette - United States of Tara


Legjobb férfi mellékszereplő dráma

  • Alan Cumming - The Good Wife
  • Peter Dinklage - Game of Thrones
  • Walton Goggins - Justified
  • Arliss Howard – Rubicon
  • Irrfan Khan - In Treatment
  • Delroy Lindo - The Chicago Code
Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Michael Raymond-James (Terriers), Wendell Pierce (Treme), Shawn Hatosy (Southland), John Noble (Fringe), Nikolaj Coster-Waldau (Game of Thrones), Andre Braugher (Men of a Certain Age), Brent Sexton (The Killing)
 

 
Legjobb női mellékszereplő dráma
 
  • Khandi Alexander - Treme
  • Laura Allen - Terriers
  • Emilia Clarke - Game of Thrones
  • Michelle Forbes - The Killing
  • Margo Martindale - Justified
  • Amy Ryan - In Treatment
Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Kim Dickens (Treme), Christina Hendricks (Mad Men), Archie Panjabi (The Good Wife), Maggie Siff (Sons of Anarchy), Aimee Teegarden (Friday Night Lights)
 


Legjobb férfi mellékszereplő vígjáték

  • Don Glover - Community
  • Ty Burrell - Modern Family
  • Ted Danson - Bored to Death
  • Nick Offerman - Parks and Recreation
  • Garret Dillahunt - Raising Hope
  • Chris Pratt - Parks and Recreation
Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Danny Pudi (Community), Adam Scott (Parks and Recreation), Kevin Dillon (Entourage), Jeremy Piven (Entourage)
 

 

Legjobb női mellékszereplő vígjáték

  • Rosemarie DeWitt - United States of Tara
  • Alison Brie – Community
  • Aubrey Plaza - Parks and Recreation
  • Gillian Jacobs - Community
  • Merrit Wever - Nurse Jackie
  • Shannon Woodward - Raising Hope


Férfi vendégszereplő dráma

  • Michael Cristofer - Rubicon
  • Jeremy Davies - Justified
  • Michael J. Fox - The Good Wife
  • Jack Huston - Boardwalk Empire
  • Johnny Lee Miller - Dexter
  • Eamonn Walker - Lights Out
Nehéz döntés volt a kihagyásuk: Lennie James (The Walking Dead), Titus Welliver (Sons of Anarchy)
 

 
Kategórián kívül: legjobb angol sorozat
 
  • Accused
  • Doctor Who
  • Downton Abbey
  • Misfits
  • The Shadow Line
  • Sherlock
Nehéz döntés volt a kihagyása: Vexed