Ryan Murphy egy egocentrikus, nagyzási mániában szenvedő primadonna, ráadásul, és ez a mi szempontunkból az igazán lényeges, egy középszerű író, aki elhitte magáról, hogy ő a jelenkori televíziózás egyik nagy tehetségű, kiemelkedő alakja. Nem is tévedhetne ennél nagyobbat, a legutóbbi két alkotásánál egyaránt azt láthattuk, hogy a színvonal az ígéretes kezdést követően erőteljesen visszaesett, majd nem sokkal később önmaga paródiájává vált a sorozat, ez a Nip/Tuck-nál a harmadik évadot követően történt meg, a Glee esetében viszont már csak pár rész kellett hozzá.

Új (állandó szerzőtársával Brad Falchuk-kal készített) szériája az American Horror Story kapcsán is az volt a legnagyobb félelmem, hogy a komoly potenciállal bíró pilot után Murphy elveszíti a fonalat és előbb-utóbb darabjaira esik majd szét a sorozat. A félelmem azonban alaptalannak bizonyult, az FX-re készülő, pszichológiai thrillerként hirdetett produkció ugyanis már a pilotnál elvérzett, ami röviden elmondva annyit tesz, hogy egy hatásvadász, mindenfajta eredetiséget nélkülöző, rendkívül gyenge kezdést láthattunk. A kép alatt, természetesen továbbra is spoilerek nélkül, mindezt kicsit bővebben fejtem ki.

Elképzelem, ahogy Murphy és Falchuk a szkript megírása előtt ötletelgetett és végül arra jutottak, hogy a sorozat három alappilléren nyugodjon: legyen benne természetfölötti motívum, erős szexuális töltet és ami a legfontosabb, minél több meghökkentő, szürreális karakter, valamint esemény, amit mindennemű előzmény nélkül bedobunk, lényeg, hogy a néző csak kapkodja a fejét a pilot nézése közben. Ezekre a sablonos témákra próbálták ráhúzni a kiinduló sztorit, mely szerint a nagyvárosban élő pszichológus vidékre költözteti a családját, úgy gondolja itt sikerül majd túljutni a problémáikon és ismét közel kerül a feleségéhez és a lányához. Az új ház azonban sötét titkokat rejt, ennek, valamint a szomszédoknak köszönhetően furcsa és (papíron) félelmetes pszichológiai játék részesei lesznek.

A pilot egyik és talán legszembetűnőbb hibája, hogy nem érdekelt a karakterek sorsa, végig úgy éreztem csak bábok a történetben és arra kellenek, hogy Murphy-ék kiélhessék a perverz fantáziájukat. Próbálkoztak ugyan jellemábrázolással, de a házaspár problémái és a gyerekek közötti kapcsolat bemutatása nem érte el a kellő hatást, így pedig a karakterek elmélyítése kudarcba fulladt. Végeredményben erőltetett dialógokat és kétdimenziós, papírmasé figurákat kaptunk, akik kivétel nélkül antipatikusra sikerültek. A színészekre nem lehet panasz, Dylan McDermott, Connie Britton, Jessica Lange és a pilot kellemes meglepetésének tekinthető Taissa Farmiga is megtette a magáét, de ez a gyenge forgatókönyv miatt fabatkát sem ért.

A történetvezetés kapcsán szintén negatív hangot kell megütnöm, folyamatosan jöttek az egymásra dobált, abszurd ötletek, melyek egyetlen célja a néző meghökkentése volt. Ez utóbbi sikerült is, de nem mindegy, milyen áron, kivétel nélkül öncélú történetszálakat láttunk, amik egy széteső, magát okosnak gondoló, de a valóságban rendkívül buta és klisékkel megrakott pilotot eredményeztek. Murphy-éknek ráadásul a horror alapszabályai című könyvet is újra (vagy csak simán el) kell olvasniuk, alapvetően ijedős fajta vagyok, de ezúttal egyszer sem sikerült rám hozni a frászt.

A készítők elmondása szerint az American Horror Story sokat merített az 1970-es évek horror filmjeiből, többek között a Rosemary gyermekéből, valamint a Ragyogásból, a végeredmény azonban nemhogy ezekhez a klasszikusokhoz nem hasonlítható, de a tucathorrorok szintjét sem éri el. Az általam nagyra tartott és kedvelt FX az eddigi leggyengébb pilotját hozta tető alá, ráadásul a csatorna a nézettséggel sem lehetett maradéktalanul elégedett. A 3.1 milliós össznézettség és az 1.6-os demó önmagában nagyon szépnek tűnik, de a nagy hype miatt ennél többet lehetett várni és a közönséget vélhetően erősen megosztó pilot miatt a későbbiek során komoly esések várhatók.

Értékelés: