Február van, javában zajlik a pilotszereposztás, sőt, már a vége felé járunk a procedúrának, szépen bővülnek, kerekednek az ígéretesnek vagy unalmasnak hangzó projektek gárdái. Naponta jelentenek be új neveket, akiket, ha szerencsések, ősztől – vagy jövő januártól – hetente viszontláthatunk a tévéképernyőn. A nagy nevek vagy a kapósabb színészek mellett (Zachary Levi, Terry O’Quinn, Tony Shalhoub) olyan arcok is feltűnnek, akik nevével egy ideje csak kisebb-nagyobb vendégszerepekben, rövid életű, bukott sorozatokban, esetleg tavalyról be nem rendelt pilotokban találkozhattunk. A legutóbb az American Horror Storyban ijesztgető Kate Mara például a Netflixes House of Cardshoz igazolt, Autumn Reeser (The O.C., No Ordinary Family) Shawn Ryan új tengeralattjárós projektjében fog szerepelni, Lizzy Caplan (Party Down) pedig a Showtime-nál kapott főszerepet.

Azt persze nem tudjuk, ezek közül miket rendelnek be sorozatnak, hogyan változnak/bővülnek a berendelt projektek szereplőgárdái, ahogy azt sem, hogy alulfoglalkoztatott kedvenceink színészi kvalitásaiknak megfelelő szerepet kapnak-e. Ugyanakkor vannak még bőven kallódó sorozatszínészek, akiknek bőven kijárna már egy állandó szerep. Közülük válogattam össze néhány személyes kedvencet.

Martin Starr (Freaks and Geeks, Party Down)

Elfogult vagyok mind a Freaks and Geeks, mind a Party Down színészeivel szemben, és örülök, hogy legtöbbjüket rendszeresen látni filmekben vagy sorozatokban. Martin Starr azonban valahogy kimaradt a szórásból, Judd Apatow nem futtatta fel, mint azt Seth Rogennel vagy Jason Segellel tette, és a Party Down óta sem tudta sok helyen kamatoztatni a tehetségét (furamód mind a Community, mind a Parks and Recreation elpazarolta vendégszereplését, és a sorban most a New Girl fog következni). Az Adult Swimes NTSF:SD:SUV:: a maga tízperces epizódjaival étvágygerjesztőnek ugyan jó lehet, de Starrnak kijárna már egy rendes szitkomos főszerep.

James Ransone (Drót, Generation Kill)

Ransone nem csak a képernyőn és a vásznon játszik nehéz eseteket, a való életben is két végéről égette a gyertyát, karrierjét többször veszélybe sodorta kábítószerfüggősége – foglalkoztatottságát lényegében David Simonnak köszönheti. Pedig intenzív, izgalmas, kiszámíthatatlan, csibészes alakításai mindig emlékezetesek. Legutóbb két HBO-sorozatban is szerepelt, de csak amolyan „visszatérő cameo”-ként, és míg a Tremében valószínűleg elbúcsúzhatunk tőle, a How To Make It In America, ahol a 3. évadra állandóvá válhatott volna, kaszát kapott. HBO, tessék rábízni egy főszerepet. Elbír vele.

Richard Schiff (Az elnök emberei)

Egyszerűen nem értem, hogy tűnhetett el a süllyesztőben Toby Ziegler, Az elnök emberei egyik legkarizmatikusabb figurájának alakítója. Többi Fehér Ház-i kollégája nem panaszkodhat (egyedül Janel Moloney járt még mostohán), Schiff viszont kiábrándító, felejthető, tehetségét messze nem kiaknázó vendégszereplésekkel kell beérje. Felbukkant a Sarah Connor krónikáitól kezdve a Monkon át a The Cape-ig, legutóbb a Once Upon a Time-ban. Még a House of Liesban sem sikerült bekerülnie a főcímbe. Sürgősen ügynököt kellene cserélnie.

Michael Hogan, James Callis és még sokan mások a Battlestar Galacticából

A zseniális sorozatok átka, hogy a bennük remeklő színészeknek nagyon nehéz hasonlóan nívós sorozatokba kerülni utána. Még így is lehangoló, hogy a BSG megannyi nagyszerű színésze nem talál erős karakterekre, legjobb esetben is nyomozós, kórházas sorozatok kevés kihívást jelentő szerepeiben tűnnek fel. Hasonló esetekben az szokott mentőöv lenni, ha az eredeti sorozat készítője átviszi őket a következő projektjeibe (mint azt David Simon vagy David Milch szokta tenni), ám Ronald D. Moore próbálkozásai rendre befuccsolnak. A legkevésbé pedig pont a két legerősebb karakterszínész, Michael Hogan és James Callis kap munkát, előbbi a röhejes SyFy-tévéfilmekig süllyedt, de utóbbit sem láthattuk az Eureka óta.

Natalie Morales (The Middleman)

Natalie Moralesbe az ABC Family méltatlanul elfeledett, túl korán elkaszált sci-fi mókájában, a The Middlemanben szerettem bele, egyszerre volt Summer Glau-t megszégyenítő geek istennő, bájos, humoros, szarkasztikus, de ha kellett, drámai jelenetekben is bizonyított. Utána a White Collarban bukkant fel Matt Bomerék oldalán, amíg elég csúnya körülmények között ki nem rúgták, és azóta is elég peches: a Parks and Recreationben ígéretes mellékszálat kapott, de hamar ki kellett szállnia az Are You There, Chelsea-s pilot forgatása miatt, amiben aztán újracastingolták a szerepét. Szitkomban, drámában egyaránt megállná a helyét – jó hír, hogy szerepet kapott Aaron Sorkin új sorozatában, az abszolút ideális lehet neki, bízom benne, hogy jó sok Sorkin-dialógust kap majd (bár az „x főhős barátnője” szerep kicsit kevésnek tűnik).

Amy Acker (Angel, Dollhouse)

Remélem, Amy Ackert nem kell bemutatnom, Joss Whedon egyik felfedezettje a sok közül, és az Angel óta is előszeretettel szerepelteti filmjeiben, sorozataiban – az amúgy felemás Dollhouse-ban például az egyik legerősebb alakítást nyújtotta mellékszerepében (ki tudja, mennyivel lett volna jobb a sorozat, ha ő kapja a főszerepet). Az elmúlt években őt is vendégszerepekre kárhoztatták, kivételt egyedül a Happy Town jelentett, de hát azzal a sorozattal sem büszkélkedhet. A fantasztikus sorozatok továbbra is számítanak rá, már-már kötelező jelleggel ugrott be a Grimmbe és a Once Upon a Time-ba, de egy Fredhez vagy Dr. Saundershez méltó szerep várat magára.

Clea DuVall (Carnivále)

Ha nem csal emlékezetem, Clea DuVallt először a The Faculty – Az invázium (uramisten, a 90-es években is tudtak borzalmas filmcímeket adni) című Robert Rodriguez tinihorrorban láttam, ahol a szende szűzlány és a gonosz szőke mellett ő játszotta a kemény csajt, nyilván neki szurkoltam. Aztán jött a Carnivále, Sofie, a zárkózott kártyajós cigánylány szerepe, akinek furcsa kanyarokat vevő története a kasza után kezdett volna igazán érdekes lenni, de még így is a legjobb alakítása. Hébe-hóba feltűnik filmekben, és végigjárta szinte az összes nyomozós sorozatot, de legutóbbi hosszabb szereplése a Hősök jelentéktelen FBI-osa volt. Nagy kár, hogy Ronald D. Moore 2009-es pilotját, a Virtualityt végül nem rendelték be, a dühös pilóta szerepét mintha rá írták volna.

És a sort még sokáig tudnám folytatni, de most inkább arra vagyok kíváncsi, ti kiket hiányoltok. Várom a kommenteket!