Az HBO tavaszi kínálata

Három sorozat, egy dráma és két 30 perces, leginkább a dramedy műfajba beilleszthető alkotás várja az amerikai nézőket az HBO-n tavasszal. Nem akármilyen produkciókról van szó, a Game of Thrones első évadja a kritikusoktól és a nézőktől is kiváló visszajelzéseket kapott, így nem meglepő, hogy hatalmas várakozás előzi meg a George R.R. Martin regényciklusa alapján készített fantasy második évadját. Mindez nem csak a minőségre vonatkozik, hiszen az első etap folyamatosan emelkedő nézettsége, a hatalmas hype, valamint a fantasztikus DVD eladások miatt a nézettségi adatok kapcsán is magasak az elvárások. 

A Girls esetében is magasra lett helyezve az a bizonyos képzeletbeli léc, az HBO által kiküldött részeket szinte kivétel nélkül imádták a külföldi szakírók. A sorozatot a 24 éves, független filmes Lena Dunham (Tiny Furniture) jegyzi, aki az írói és rendezői feladatok mellett az egyik főszerepet is elvállalta. A Girls három, a 20-as évek elején járó szingli barátnő életébe enged betekintést, a producerek között pedig megtaláljuk a 2000-es évek két kultsorozatának (Freaks and Geeks, Undeclared) megalkotóját, az azóta a filmiparban is komoly sikereket elérő Judd Apatow-t. 

A Veep-et leginkább politikai szatírának lehet mondani, biztató hír, hogy a sorozatot a műfaj egyik legtehetségesebb alkotója Armando Iannucci (The Thick Of it, In the Loop) készíti. A Julia Louis-Dreyfus főszereplésével készült széria Washington-ban játszódik, a középpontjában Selina Meyer szenátornő áll, akiből az Egyesült Államok alelnöke lesz, de a feladatra még nem igazán áll készen.

 

   

&