A nagysikerű dán sorozat feldolgozása…. ismerősen hangzik, ugye? Nem túlzás azt állítani, hogy lassan már deja vu hatást keltő mondatról van szó, oly sok alkalommal olvashattuk az utóbbi időben. Természetesen az amerikai csatornák sosem voltak szégyenlősek, amikor remake készítésről volt szó, angliai, ausztráliai, majd az utóbbi időben hollandiai és izraeli sorozatokra csaptak le és készítettek jobb-rosszabb változatot belőlük.

A legújabb kedvenc azonban Dánia, olyan kritikai és nézettség tekintetében is komoly sikernek örvendő szériákat szemeltek ki maguknak, mint a Forbrydelsen (az amerikai remake The Killing harmadik évadja a nyáron debütál), a Broen (The Bridge címmel júliustól az FX-en), a Den som dræber (Az A&E a napokban rendelte be a Those who kill-t), illetve a Borgen (pilot készült belőle – Government, végül azonban nem rendelték be). A politikai töltetű Borgen kivételével krimisorozatokról van szó, melyek ügyesen kikerülik a műfaj már megszokott sablonjait. A klisémentes, és több szempontból láttatott történet mellett a fent említett, sötét tónussal bíró sorozatok legnagyobb erényeinek a különleges atmoszférát, a gyönyörű fényképezést, valamint a komplex karaktereket és a kiváló alakításokat mondhatjuk.

Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon északi barátaink miként képesek egymás után ilyen minőségi és a tengerentúli csatornák figyelmét felkeltő alkotásokat kiadni a kezeik közül. A cikk során ennek próbálok utánajárni, előrebocsátom, hogy a sikerük nem meglepő módon több összetevő eredményének köszönhető.

Elsőként az ország televíziózás struktúrájáról kell szót ejtenünk. A fent említett sorozatok mindegyikét a DR rövidítéssel bíró közszolgálati tévé gyártotta, mely 1951-től több mint harminc éven keresztül monopolhelyzetben volt. 1988 után ugyan megjelenhettek a versenytársak, ennek ellenére a DR továbbra is a legnagyobb nézettséggel bíró médium, legyen szó az öt testvércsatornáról, a webes felületről, vagy éppen a tíz rádióadóról, mely az anyacég kezében van.

Mindez azt is jelenti, hogy nagy felelősséggel bírnak a programok kiválasztásánál, Nadia Kløvedal Reich, a DR szórakoztató osztályának vezetője szerint arra törekednek, hogy minél változatosabb műsorrendet alakítsanak ki, melyek a dán emberekről szólnak. Ha külföldi példával kellene előrukkolnunk, akkor a csatornák felépítését leginkább a BBC-hez tudnánk hasonlítani, mely kiszolgálja a tömegigényeket, de egyúttal képes minőségi tartalmat kínálni. A centralizáció megkönnyíti a saját gyártású programok gyártását is, hiszen házon belül készülnek, jelentősen felgyorsítva az adott sorozat előkészítésére szánt időt, egyben pénzt spórolva meg.

Van tehát egy stabilnak mondható háttér, mindez önmagában azonban semmit nem érne, ha nem lennének tehetséges alkotók. Ebben sincs azonban hiány, majdnem az ország összes elismert rendezője, operatőre és forgatókönyvírója az állami támogatású ’National Film School of Denmark’ egyetemen pallérozódott,  többek között a Dogma 95 mozgalom két alapítója Lars von Trier és Thomas Vinterberg is. A DR előszeretettel válogat az itt végzett tehetségek közül, felkarolja őket és egy tapasztalt veterán mellé helyezi őket.

A televíziózás ráadásul komoly presztízzsel bír és ennek köszönhetően nincs éles határvonal a filmes és sorozatos szakma között. A legismertebb példa az Oscar-jelölt Lars von Trier, aki 1994-ben elkészítette az európai Twin Peaks-ként emlegetett nyolc részes miniszériáját, az azóta kult státuszba jutott A Birodalmat (ebből is készült amerikai feldolgozás Kingdom Hospital címen). Vannak tehát komoly tálentummal megáldott alkotóink, akik megkapják a lehetőséget a tehetségük kibontakozására, egy összetevő azonban még mindig hiányzik….

A dán tévés forradalom fontos utolsó lépcsőfoka az amerikai mintavétel volt. Az 1990-es évek közepén a DR utasítására a csatorna producerei ellátogattak az USA-ba, ahol olyan sorozatok forgatását látogatták meg, mint az N.Y.P.D. Blue, az L.A. Law és a 24. A tanulmányút során hasznos tapasztalatokat szereztek, amiket aztán otthon használtak fel. Ilyen volt az ’írói szoba’ kialakítása, ahol az íróstáb együtt ötletel, de meghonosították a showrunneri pozíciót, valamint az egész évadon végighúzódó történetvezetést is. Gjervig Gram, a Borgen készítője szerint néhány évbe beletellett, hogy rájöjjenek miképp kell a dán és a tengerentúli metódusokat úgy ötvözni, hogy a végeredmény a napjainkban látott sorozatokban lásson napvilágot.

Mindez nem véletlen, hiszen volt olyan szegmense az amerikai országos sorozatoknak, amiket nem szerettek volna átültetni. A network szériák kapcsán gyakran emlegetjük, hogy azért nem születnek kiemelkedő alkotások, mert meg van kötve a készítők keze. Ez a DR esetében szóba sem jöhet, a csatorna ’One Vision’ mottója értelmében ugyanis az író szabad kezet kap, vagyis fentről nem szólnak bele a munkájába. A kreativitás mindig elsőbbséget élvez és ez képes adott esetben az anyagi korlátokat is legyőzni. Tipikus példa erre a Borgen, mely a tíz részes első évada során mindössze nyolc millió dolláros büdzsével rendelkezett, ennek ellenére ez nem látszódott meg a képernyőn.

Morten Hesseldahl, a DR kulturális programokért felelős vezetőjének álláspontja szerint: „a One Vision szemléletmód a mi esetünkben azt jelenti, hogy hiszünk az alkotóban és az ő víziójában. Úgy érzem ez a sikerünk titka, nem szólunk bele a kreatív munkába, mi csak a feltételeket biztosítjuk. Ahogy én látom, az amerikai network rendszer egyik legnagyobb hibája, hogy ellehetetlenítik az írókat és showrunnereket, túl sok ember próbálja ráerőszakolni rájuk az akaratát. Olyan ez, mintha Steven Moffat próbálná felvilágosítani Jamie Oliver-t a konyhában…”

Összefoglalásképp elmondható, hogy a dán televíziózás forradalma több lépcsőben következett be, mire a jelenlegi igencsak bőséges és elsőrangú kínálat kialakult. Természetesen vannak egyedi sajátosságai, melyeknek az adaptálása nem mindenhol lehetséges, viszont a siker néhány alkotóelemét könnyedén el lehetne sajátítani. Ez pedig nem más, mint az attitűd és a gondolkodásmód, mely alapvetően túlmutat a televíziózás keretein.