Epizodisták podcast 1x05 - Csiripelő pataki kacsák a darálóban

battleduck.jpg

Anas platyrhynchos domestica. Ez a csodálatos élőlény a középpontja mai adásunknak. Legalábbis az első háromnegyed órájának, amikor is kiderítjük, miben állhat korunk egyik legsikeresebb sorozatának, a Duck Dynasty-nek a titka. Megtudjuk, hogy mit is takar pontosan Aaron Sorkin új írói eszköze, a waddle-and-talk, hogy Vic Mackey miként került a kacsasíp-bizniszbe, és néhány univerzumot is összekapcsolunk tollas barátaink segítségével.

Ezután más vizekre eveznek a kacsáink, a Twitter világába, ahol kitárgyaljuk, hogy milyen hatással lehet ez a médium, illetve más technológiák a sorozatnézési és sorozatkészítési szokásokra, miért jó, ha valaki könnyen ki tudja beszélni a sorozatepizódokat, és persze mi ennek a hátránya. Kiderül, hogy Bruzsy melyik híres showrunnerrel kvaterkázik, Donnie bekészíti a piócákat azoknak, akik megajándékozták néhány spoilerrel, de szóba kerül az is, hogy a streamelő szolgáltatásoknak és a darálásnak köszönhetően végleg kiürülnek-e a vízadagoló tartályok. Természetesen órákat lehetne beszélgetni erről a témáról, de most próbáltuk visszafogni magunkat.

A szokásos Top 3 rovatban pedig hűek maradunk önmagunkhoz és a legjobb Twitteres jelenléttel rendelkező sorozat keresése helyett kiválasztottuk a legjobb arcszőrzetű karaktereket a tévében. És még extra végefőcím is dukál mindezek mellé!

Timecode-ok:

00:00-22:08: Cold open
22:08-23:08: Főcím
23:08-36:35: "A hét epizódja" rovat: Duck Dynasty
36:35-01:18:30: Watercooler, Twitter
01:18:30-01:52:54: Top 3 legjobb arcszőrzetű karakter
01:52:54-01:55:30 - Végefőcím

Linkek helyett kivételesen álljon itt csupán a Szimat szörény főcíme, azok kedvéért, akik úgy érzik, hogy az adás után maradt még elpusztítani való agysejtjük.

Az ötödik adást letölthetitek MP3 formátumban, vagy meghallgathatjátok az alábbi lejátszóban, feliratkozhattok az RSS csatornánkra, vagy az iTunes oldalunkra.

1x05 - Csiripelő pataki kacsák a darálóban by Epizodisták on Mixcloud