Szeptember harmadik hetét írjuk, avagy kezdetét vette a 2013/14-es évad, melynél keresve sem találhattunk volna jobb alkalmat egy régi rovatunk visszatéréséhez. Ahogy ahhoz már hozzászokhattatok, a power rankings során az adott hét legjobb sorozatait vesszük górcső alá, ezentúl kiegészítve a citromdíjas kategória győztesével. Mint minden lista, természetesen ez is szubjektív, kommentekben szívesen várjuk az észrevételeket, vagy a saját magatok által felállított erősorrendet.

1. Breaking Bad (AMC / 5x14 – Ozymandias): sokatmondó címmel van dolgunk, Percy Shelley "Ozymandias"című költeménye a nagy hatalommal bíró vezetők és birodalmak bukását jósolja meg, ennek analógiájára a Rian Johnson (Looper) által rendezett epizódban az egykoron hatalmas drogbirodalmat irányító Walter White világa omlik össze végérvényesen. Hatalmas volt az epizóddal szembeni elvárásom, mely szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a megnézését követően olyan érzés fogott el, mintha háromnegyed órán keresztül bent tartottam volna a levegőt és csak a stáblista megjelenésekor tudtam volna kifújni. Egy pillanatra nem hagytak minket pihenni Gilliganék, egymást követték a tökéletesen előkészített, megrendítő erejű képsorok, mindez a nyomasztó atmoszférának és a csak felsőfokú jelzőkkel illethető alakításoknak, külön kiemelve Cranston emberfeletti teljesítményét; köszönhetően vált kerek egésszé. A kritikusok és a nézők részéről is elképesztő felhajtás övezi az évtized egyik legjelentősebb drámájának utolsó felvonását, mely az utolsó epizódjai során szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy ott a helye a sorozatok panteonjában.

2. Ray Donovan (Showtime / 1x11 – Bucky Fucky’Dent): pedig már kezdem feladni a reményt… és azon gondolkodtam, hogy amennyiben a Showtime újonca nem lesz képes az utolsó két epizódja során kiemelkedőt produkálni, kénytelen leszek tőle elköszönni. Ahogy az a helyezésből is kitűnik, ezen a héten a Ray Donovan írógárdája összekapta magát, sőt nem túlzás azt állítani, hogy a sorozat eddigi legjobb részét szállították. A siker kulcsa az volt, hogy pihentették az átívelő szálat, leginkább csak a rész elején és végén foglalkoztak vele, a központi témát ezúttal a Donovan testvérekhez köthető múltbeli tragédia és annak jelenre kiható következményei adták. Végre nem csak egy-egy jelenetet lehetett kiemelni, hanem a teljes epizód jó benyomást tett rám, jó lenne ha ezt a szokásukat a fináléra is megtartanák Ann Bidermanék.

3. Sons of Anarchy (FX / 6x02 – One One Six): az évad elején féltem attól, hogy az utolsó előtti szezon mindegyik epizódja hosszabb lesz a szokásosnál, tartva az esetleges üresjáratoktól, adott esetben elnyújtott jelenetektől, de szerencsére a félelmeim nem igazolódtak. Sutter a többletidőt a karakterek elmélyítésére szánja és mindezt nagy hatékonysággal teszi, egyelőre kivétel nélkül érdekes történetszálakat sikerült kreálnia. Kiemelendő a Jax személyiségében történt változásoknak és a Tara-val való kapcsolatának bemutatása, de az is üdvözlendő, hogy a Donal Logue által alakított Toric személyében rendkívül karizmatikus ellenség keseríti meg a klub életét.

4. Suits (USA Network / 3x10 – Stay): finoman szólva sem voltam megelégedve a filmidézetekbe beleszerelmesedő ügyvédeink harmadik évados teljesítményével, leginkább a hullámzó színvonalat lehet felróni nekik, melyek sok esetben még az egyes epizódokon belül is éreztették a hatásukat. A félévad zárása azonban javított valamit az összképen, szépen elvarrták a legfontosabb szálakat és ezúttal még a szentimentalizmusba hajló, társkapcsolati jelenetekből is jól jöttek ki. A cliffhanger ugyan kiszámítható volt, de hosszútávon van benne lehetőség, remélhetőleg képesek lesznek ezt kihasználni és a folytatásban már konstans produkciót láthatunk a USA Network drámájától.

5. Brooklyn Nine-Nine (Fox / 1x01 – pilot): a nyár elején a kritikusok ódákat zengtek róla, a legjobb országos pilotnak kiáltották ki, majd közvetlenül a bemutató előtt megérkeztek a kevésbé pozitív vélemények is. Örülök, hogy így történt, ennek köszönhetően ugyanis lejjebb vittem az elvárásaimat és egy kellemes pillanatokat okozó, szerethető karakterekkel és a jövőre nézve jó potenciállal bíró sitcomot vártam. A kezdeti túlzottan elvárásoknak nem, de az előbb említett kritériumoknak már teljes mértékben sikerült megfelelnie, mindenképpen maradok a folytatásra.

Akik piros pontot érdemelnek: A legjobb ötbe mindössze egy országos sorozatnak sikerült beverekednie magát, de hozzá kell tenni, hogy a Fox újonc drámája, a Sleepy Hollow sem járt messze ettől. Tulajdonképpen egy infantilis agymenésről van szó, melybe az írók beledobálták a legelvontabb ötleteiket, a végeredmény viszont a nyilvánvaló logikai buktatók ellenére kifejezetten szórakoztató lett. A tavalyi évad során csalódást okozott a Strike Back, a harmadik felvonás azonban eddig kárpótol érte, a kolumbiai és libanoni akciók után a budapesti történések sem okoztak csalódást.

A hét citromdíjasa: minden héten úgy állok neki az ominózus Dexter résznek, hogy a legutóbbinál már csak jobb jöhet, azonban később be kell látnom, hogy mindig van lejjebb. Unalmas, kiszámítható, a nézőt komplett hülyének néző forgatókönyveket tolnak az arcunkba, az egykoron kiemelkedő drámák között számon tartott sorozat már csak árnyéka önmagának. Ezek alapján nem lehet csodálkozni, hogy igencsak tartok a finálétól.