A cikksorozat első részében megvizsgáltuk a Netflix televíziós iparra kifejtett gazdasági hatását, mely az alapját képezi az FX és a Turner cégcsoporttal való vitájuknak. Utóbbiak célja egyértelmű, nem csupán öt epizódra, hanem a egész évadra vonatkozólag szeretnék megszerezni a streamelési és VOD jogokat (erre a szakmán belül a ’felhalmozás” szakkifejezést használják) így a később becsatlakozók, úgymond daráló nézők utolérik az adott sorozatot és rendszeresen, hétről-hétre követik majd. Az anyagi érdek már ebben az esetben nyilvánvaló, de hozzá kell tenni, hogy a Netflix szolgáltatásával ellentétben a hagyományos csatornák a stream és VOD rendszerre feltett sorozataikba át nem tekerhető reklámokat helyeznek el, melyek újabb hosszútávú bevételi forrást jelenthetnek.

Egy, a csatornánál dolgozó bennfentes elmondása alapján ez még ugyan messze van a tévés reklámok után járó összegtől, de a kábelcsatornák többsége ebben látja a jövőt. A megfogalmazása szerint „szeretnék minél szélesebb körben elterjeszteni a saját rendszerüket, mivel tisztában vannak vele, hogy a fogyasztók között egyre népszerűbbek lesznek az alternatív tévé és sorozatnézési szokások". A stúdiók azonban egyelőre nem állnak mögéjük és kizárják annak a lehetőségét, hogy a csatornák streamelés és VOD segítségével egész évadokat tudjanak kínálni a nézőknek.

Mi lehetne a megoldás? A csatornavezetők állítása szerint korábbi évadok esetében nem, csupán a jelenlegi esetében élnének a streamelési joggal, ráadásul azt is csak rövid időszakra kérnék, így elkerülve, hogy a Netflix és ők is ugyanabban az időben kínálják a sorozatot. Konkrét példát említve, az FX úgy tervezi, hogy mindössze a finálét követő 30 napig lehetne náluk elérni a sorozataik teljes szezonját, így szerintük nem lenne konkurenciaharc. A streamóriás ezzel nem ért egyet, azon a véleményen vannak, hogy bármilyen online szolgáltatás, amely során teljes évadokat kínálnak, csökkenti az alkotás értékét, vagyis kevesebb néző fogja az ő rendszerükön keresztül nézni. Ted Sarandos Netflix progamigazgató The Wall Street Journal-ban tett kijelentése is ezt támasztja alá: „Minél kevésbé elérhetőbb az adott sorozat on-demand rendszereken keresztül, annál értékesebb számunkra.”

Amennyiben pedig ennek ellentetjét tapasztalják, és a gyártó nem biztosít számukra kizárólagosságot az online terjesztés terén, akkor keményen büntetnek. Bizonyos esetekben akár a szokásos összeg felétől is eleshetnek a stúdiók, de egy a Netflix szerződéseket jól ismerő szakember szerint ez általában 20%-kal kevesebbet jelent részekként. Mindez azt jelenti, hogy ha egy 13 epizódos drámát veszünk alapul, melyért 500.000 dollárt fizet a Netflix, a stúdió 1.3 millió dollárt fog veszíteni, és ezt még beszorozhatjuk attól függően, hogy a gyártó mennyi sorozatot adott el a Netflix-nek. A kulcsszó tehát a kizárólagosság, a számadatok és a veszteség mértéke pedig érthetővé teszi a stúdiók azon álláspontját, miszerint nem hajlandóak engedni az FX és a Turner csatornák követeléseinek. Az elmérgesedő vita pedig odáig fajult, hogy az utóbbi két hónap során az említett okok miatt az FX és a TNT is elállt egy-egy tervezett pilot berendelésétől.

Érdemes kitérnünk arra, hogy mit gondol a fennálló helyzetről John Landgraf FX elnök, aki a televíziós ipar egyik legnagyobb tudású és leginkább megbecsültebb szakemberének számít. Landgraf szokásához méltóan nem beszél mellé és egyértelmű választ ad arra, hogy miért kellene a stúdióknak lemondani az előbb említett extra bevételekről, ez pedig nem más, mint a túlélés. Úgy gondolja, hogy a csatornáknak és a gyártóknak össze kellene fogniuk és megőrizni amennyit csak lehet a jelenlegi, reklámszerződésektől függő rendszerből. Elmondása alapján az Amazon és Hulu még nem tekinthető komoly vetélytársnak a stream piacon, a Netflix monopol helyzete pedig túl nagy kockázatokkal jár. Landgraf ezt követően felteszi a vélhetően költőink szánt kérdést, hogy gyártóknak vajon megéri-e hátat fordítani a több évtizedes múltra visszatekintő országos és kábelcsatornáknak ’néhány plusz dollár’ fejében?

Az eddigiek során megvizsgáltuk mindhárom oldal – Netflix, csatornák, stúdiók – álláspontját és arra jutottunk, hogy a saját szemszögükből nézve érthetőek az általuk döntések. Az egyenlet azonban tovább bonyolódik, ugyanis egy negyedik tényezőről is szót kell ejtenünk. A kábelszolgáltatókról van szó, mint a Time Warner Cable és a Direct TV, és természetesen ők is érdekeltek a stream és VOD piac felosztásában. Nekik az a céljuk, hogy a csomagjukban szereplő csatornák minél több online tartalmat kínáljanak, ezáltal szélesebb választékot tudnának kínálna az előfizetőiknek. Ez volt az egyik alapja a szeptemberi CBS és Time Warner Cable közötti igencsak elmérgesedő vitának (a szolgáltató egy hónapig levette a műsoráról a CBS-t és a Showtime-ot), utóbbi ugyanis több on-demand tartalmat kért a csatornától, valamint azt is, hogy kevesebb sorozatot értékesítsen a Netflix-nek és Amazon-nak.

A legfontosabb kérdés persze az, hogy a sokszereplős történet és a háttérben zajló tárgyalások milyen kihatással lesznek a nézőkre. Egyelőre erre lehetetlen konkrét választ adni, egyrészt lehet érezni az élesedő verseny pozitív hatását, hiszen a Netflix szerződések plusz bevételt jelentenek a stúdióknak, ami által a piac tovább erősödik és több sorozat készülhet, ráadásul egyre inkább megéri nagy ívű történetekben gondolkodni (a Netflix előfizetők körében elsősorban az erős átívelő szállal rendelkező szériák a népszerűek). Másrészt Landgraf arra figyelmeztet, hogy a status quo megbontása komoly veszélyekkel járhat, de ez elsősorban az Egyesült Államokban élők szempontjából lehet kellemetlen, amennyiben a reklámok háttérbe szorulnak, az embereknek viszont ezzel egy időben magasabb összeget kell fizetniük a kábelszolgáltatóknak.

A legjobb szcenárió természetesen az lenne, ha a felek képesek lennének egy kompromisszumos megoldás tető alá hozására. A korábban már több ízben megszólaltatott iparági bennfentes szerint lesz megoldás, de várhatóan nem a közeljövőben.