A bejegyzéshez mellékelt olvasási útmutató:
- Nem szabad nekiállni az olvasásnak, amíg nem vettél magadhoz elegendő mennyiségű papírzsebkendőt.
- A cikk olvasása alatt a következő tünetek léphetnek fel: dühkitörések, mely egy idő után mérhetetlen gyűlöletbe fog átmenni néhány tévécsatorna fejese iránt.
- Ellenállhatatlan kényszer a listában szereplő sorozatok azonnali ledarálására, melynek még a jó idő sem szabhat gátat.
- Végül, de nem utolsósorban, gyötrődő várakozás és persze kíváncsiság, hogy mi lesz a következő top 10-es összeállításunk Gaines kollégával.
10. Wonderfalls (Fox, 2004)
Te mit szólnál hozzá, ha egyszer csak megszólítana egy viaszoroszlán játékfigura? Aztán egy plüssmaci, meg egy kerti dísz flamingó. Majd mindenféle értelmezhetetlen instrukciókkal bombáznának, és addig nem hagynának békén, amíg nem követnéd az utasításaikat. Merthogy pontosan ez történik Jaye Tylerrel, a kibukott filozófiahallgatóval, aki egy lakókocsiban él, és a Niagara-vízesés ajándékboltjában dolgozik.
Bryan Fullernek volt néhány jól sikerült, meseszerű, melegszívű sorozata, de messze kimagaslik közülük a 2004-es Wonderfalls, elsősorban a gyönyörű, igézően kék szemű, szenzációsan fintorgó, szarkasztikus Jaye-nek köszönhetően, azóta is bánom, hogy Caroline Dhavernast nem láthattuk viszont hasonló színvonalú produkcióban. A FOX nem habarodott bele a sorozatba, nem tudott mit kezdeni az egyedi hangvétellel, és négy rész után levette a műsorról - a DVD-kiadásra, hál istennek, felkerült mind a 13 leforgatott rész.
9. Lone Star (Fox, 2010)
A Fox ismét bevállalós volt és egy a megszokott sémáktól eltérő sorozatot vállalt be, sajnos azonban megint gyors bukás lett belőle. A Lone Star egy kettős életet élő szélhámos történetét mutatta be, az egyikben egy nyugalmas kisvárosi, idilli életet él a barátnőjével, a másikban pedig mozgalmas, nagyvárosi forgatag várja, ahol a gazdag olajmágnás lányát vette el és egyúttal az após cégében is fontos pozíciót szerzett. A probléma ott van, hogy az egyébként zseniális svindler mindkét nőbe szerelmes lesz és nem tud, sőt igazából nem is akar választani a két nő között.
Kyle Killen egy kiválóan megírt, többdimenziós karaktereket felvonultató, a gyönyörű fényképezésnek és karaktercentrikusságnak köszönhetően független filmes érzést keltő pilotot (az időközben a Csodálatos Pókember rendezőjévé avanzsáló Marc Webb közreműködésével) rakott le az asztalra, mely sajnos csak egy további részt élt meg. A botrányos nézettségnek köszönhetően a Fox két epizódot követően levette a műsorról, és bár többször ígéretet tettek arra, hogy a további négy leforgatott rész is műsorra kerül, ez azóta sem realizálódott. A sorozat készítőjének és főszereplőjének pechszériája ráadásul azóta is tart, Killen Awake című sorozatát szinte bizonyosan elkaszálja az NBC az első évad végén, míg a főszereplő James Wolk egyelőre nem tudja befutni azt a karriert, amit a Lone Star alapján jósoltunk neki.
8. Thief (FX, 2006)
Sorozatnak indult, hatrészes minisorozat lett belőle. Az FX 2006 tavaszán mutatta be történetének legnyomasztóbb sorozatát, ami a The Shield, a Rescue Me és a Damages csatornájánál elég nagy szó. Andre Braugher Emmy-díjat érdemlő, lenyűgöző alakítást nyújt Nick Atwater mestertolvaj szerepében, akinek egyszerre kell megbirkóznia egy, a kínai maffia haragját kiváltó bankrablás következményeivel, egy súlyos családi tragédiával és a csapata után nyomozó, korrupt zsaruval.
Az atmoszféra eszméletlenül erős, néha szinte már fojtogatóan telepszik ránk: a pilot konkrétan egy kivégzéssel zárul, a történet ráadásul a Katrina-utáni New Orleansban játszódik, hogy még a környezet is depresszív legyen. Az életkedvünk tehát nem fog megjönni tőle, de bátran ajánlható a vérbeli anithősök és komor FX-drámák kedvelőinek.
7. The Middleman (ABC Family, 2008)
Ennek a furcsa kis sorozatnak semmi keresnivalója nem lett volna az ABC Familyn, érthetetlen, hogyan kerülhetett 2008-ban adásba - de nem lehetünk elég hálásak azért, hogy láthattuk. Javier Grillo-Marxuach saját képregényét ültette át a kis képernyőre, melyben a művésztanonc Wendy Watson egyik napról a másikra egy X-Akták szerű titkos szervezetben találja magát, a furcsa ügyeket kivizsgáló Middleman segédjeként. A 12 epizód elképesztően abszurd ötletparádét vonultatott fel (terrakotta-orgyilkosok! gorilla-maffiózók! vámpírkesztyűbáb!), tömve volt popkulturális utalásokkal (az egyik szereplő dalszövegekben beszélt), okos vizuális gegekkel, Sorkint megszégyenítő géppuska párbeszédekkel, whedoni humorral.
A sorozat szíve-lelke azonban a Middleman és Dub-Dub párosa: Matt Keeslar a régimódi amerikai Hőst keltett életre, aki tejet iszik, és nem tűri a káromkodást, míg Natalie Morales természetes bájjal, nagy adag iróniával és kifogyhatatlan lelkesedéssel vágott neki az újabb és újabb kalandoknak. A kasza a 12. résznél csapott le, a finálét már nem forgathatták le a készítők, ám a 2009-es Comic-Conon a színészgárda egy fergeteges hangulatú szkript-felolvasással kárpótolta a fanatikus rajongókat.
