Gyorsan szögezzük le, hogy ez nem egy tipikus TNT sorozat. A kábelcsatorna profiljába eddig a nyomozós, valamint női karaktereket előtérbe helyezős drámai sorozatok tartoztak, a Men of a Certain Age pedig témaválasztásában és stílusában is igencsak eltér az eddigi felhozataluktól. Azért hangsúlyoztam ezt ki, mert aki hozzám hasonlóan nem kedveli túlságosan a TNT-t, könnyen lehet, hogy csak a csatorna miatt, a pilot bepróbálása nélkül dobná a sorozatot. Nem feltétlenül fog mindenkinek bejönni, de a jól összerakott, meglepően minőségire sikerült első rész mindenképp megér egy próbát.

Az Everybody Loves Raymond-al nagyot szakító Ray Romano, valamint a vele már akkor is együtt dolgozó Mike Royce 2008-ban küldte el a sorozattervét a csatornának. A berendeléssel egy időben megkezdték a castingot is, Scott Bakula, majd pedig Andre Braugher csatlakozott a stábhoz. Három, az egyetemi éveik alatt megismerkedő barátot alakítanak, akik mostanra már a 40-es éveik végén járnak. Egyikőjüknek sem sikerült megvalósítania gyerekkori álmát, a profi golfkarrierre vágyó Joe (Romano) ugyan egy bolt tulajdonosának mondhatja magát, de felesége elvált tőle, feltehetőleg szerencsejáték függősége miatt és egy hotelszobában lakik. Owen (Braugher) nagycsaládos ember, feleség és három gyerek, az apja által vezetett autókereskedésben azonban szinte csak megaláztatás éri őt. Terry (Bakula) lazán veszi az életet, nőcsábász és a munkahelyén is kedveli mindenki, de a régóta dédelgetett színészkarrier nem jött össze neki.

Ugyan tipikusnak mondható karakterekről van szó, de mégis működik a pilot, nem érezni erőltetettnek a felmerülő problémákat, valamint a szereplők vívódását sem. Ez köszönhető nagyrészt az életszerű párbeszédeknek, a lassú sodrású, de okosan felépített történetszálaknak és természetesen a színészeknek. Az összetevőket szintén jól eltalálták, ugyan a dráma van túlsúlyban, de megfelelő helyzetekben a humort is okosan adagolják. Ami egyébként egyáltalán nem harsány, sokkal inkább szatirikus humorról beszélhetünk. Érdekes módon a pilot során többször is volt olyan érzésem, hogy ez filmként is, sőt talán még jobban is működhetne, talán épp a témaválasztás miatt és, hogy egy átlagos pilothoz képest jóval visszafogottabb volt. Néhány rész után ezzel kapcsolatban is okosabbak lehetünk.

Az egyik legnagyobb meglepetést Ray Romano szállította, aki végig hitelesen hozta a kapuzárási pánikkal (is) küzdő, magányos és néha igencsak furcsának tűnő Joe karakterét. Pedig az Everybody Loves Raymond-ból kiindulva nem hittem volna, hogy megbirkózik majd ezzel a mostani, nagyobb kihívást jelentő szereppel. Tévedtem, talán a gyerekivel való beszélgetése győzött meg véglegesen erről. Könnyű lett volna, főleg egy komikusnak túljátszani, de ő végig sallangmentes alakítást hozott. Romano-val ellentétben Braughert eddig is kedveltem, ő tulajdonképpen hozta azt, amit elvártam tőle.

Bakula talán első látásra könnyebb szerepet kapott, de azért már itt is tettek utalást arra, hogy nem lesz olyan egysíkú a bohém, nőfaló figura karaktere, mint, ahogy azt mi az első néhány percben gondoltuk. Egy, régi, kedves ismerősünk is feltűnik, a Bakulával érdekes kis párbeszédeket folytató pincércsaj szerepében Carla Gallo-t (Carnivále, Californication) láthatjuk. Az írók és a színészek mellett még egy dicséretet ki kell osztani az operatőrnek is, sokat hozzátett a pilot sajátos hangulatának kialakításához. Ahogy már a bevezetőben is említettem, főleg a témaválasztás miatt nem mindenkinek fog bejönni, még én sem vagyok benne biztos, hogy hosszútávon nézős tud-e maradni, de a jól sikerült pilottal azt mindenképp elérték, hogy néhány részre még biztosan maradjak.

Értékelés: