Lone Star - pilot

A Fox híres arról, hogy a többi országos adóhoz képest kockázatos, a megszokott sémáktól eltérő sorozatokat vállal be és ez persze együtt jár azzal, hogy jó néhány ezek közül rövid életűnek bizonyul. A Lone Star is ebbe a kategóriába tartozik, a kettős életet élő szélhámos történetével nagy rizikót vállalt a Fox és az első rész nézettségi adatainak megtekintése után azt kell mondanom, hogy bizony ezúttal is pórul jártak. Ez főként azért sajnálatos, mert az utóbbi évek egyik legjobb országos pilotját láthattuk.

You can play any character
you want, never play yourself.

Bob megszegte a szélhámosok első számú szabályát, önmagát adta és így már közel sem olyan könnyű hátat fordítani a becsapott embereknek. Két élete van, egy nyugalmas kisvárosi, ahol a barátnőjével él idilli életet, valamint egy nagyvárosi (Dallas), ahol a gazdag olajmágnás lányát vette el és egyúttal apuka cégében is fontos pozíciót szerzett. A probléma ott van, hogy az egyébként zseniális svindler mindkét nőbe szerelmes lesz és nem tud, sőt igazából nem is akar választani a két nő között.

Elsőként a pilot rendezőjét Marc Webb-et kell kiemelnem, a legutóbb a (500) Days of Summer-t levezénylő úriember úgy állt hozzá a Lone Star-hoz, mintha csak egy független filmről lett volna szó. Elsőrangú munkát végzett, mely főként a beállításoknál mutatkozott meg és emellett olyan sokáig emlékezetes jeleneteket köszönhetünk neki, mint a hotelben történő ajánlattétel, vagy főszereplőnk összeomlása a benzinkútnál. Ezek természetesen csak úgy tudtak igazán ütni, hogy a Bob-ot alakító James Wolk is hozzátette a magáét. Wolk-nak ez volt élete első komolyabb szerepe és a Lone Star-ban nyújtott alakítását figyelembe véve azt kell mondanom, hogy komoly karrier áll a fiatal színész előtt.

Nagyszerűen játszotta a lelkiismeretfurdalásossal küszködő szélhámost, azt az embert, aki ugyan jó abban, amit csinál, de főképp az apai késztetések miatt kényszerült erre a pályára és most végre szabadulni szeretne az apai béklyótól. Ha már a színészi teljesítmények, akkor a veterán Jon Voight előtt is meg kell emelnem a kalapom, rendkívül erőteljes alakítással jelentkezett. Bob apját szintén egy régi ismerős, David Ketih játszotta, a két hölgyemény szerepében pedig a Friday Night Lights-os Adrianne Palicki, valamint Eloise Mumford tűnt fel. A képben van még az olajmágnás Voight két fia is, egyikük a törtető, a céljai eléréséért mindenre hajlandó figurát, másikuk pedig a playboy, csak az számít, hogy minél több nőt lefektessek típust hozza.

Szót kell még ejtenem a nagyszerű zenei betétekről is, egyrészt dicsérni kell a dalválasztásokat, másrészt azok elhelyezését is. Szívesen zárnám azzal a soraimat, hogy Kyle Killen showrunner hosszú távra tervezhet a sorozattal és mi hétről-hétre várhatjuk a részeket, de sajnos nem... A pilot nézettsége minden előzetes várakozást alulmúlt,  4 milliós össznézettség és 1.3-as rating a 18-49-es korosztályban. Nem szeretnék olyan jóslatokba bocsátkozni, hogy meddig tartja életben a Fox, azt viszont biztosan állíthatom, hogy minden egyes epizódot meg kell majd becsülnünk.

That's what lets you walk
away when the time is right.

I make my own luck.

Értékelés:

Címkék: lone star