Episodes - görbe tükör az álomgyárnak

Mindig is kedveltem az insider szériákat, érdekes a szórakoztatóiparban zajló dolgok mögé látni, ugyan többnyire fikciós történetekről van szó, sok esetben mégis a valóság köszön vissza belőlük. A Showtime és a BBC koprodukciójában készült Episodes is ezen sorozatok táborát erősíti, a sitcom első két epizódját pedig a Californication-höz hasonlóan már a január 9-i premier előtt megnézhetjük.
 
 

A történet szerint Sean (Stephen Mangan) és Beverly Lincoln (Tamsin Greig) Anglia egyik legnépszerűbb sitcomjának a készítői, melyre az egyik amerikai csatorna vezetője is felfigyel. A kissé narcisztikusnak ható emberünk a BAFTA-díjátadón ajánlatot tesz nekik, utazzanak Hollywood-ba és készítsék el a Lyman's Boys amerikai változatát. Angol barátaink rövid töprengés után elfogadják az ajánlatot, az első benyomások pedig, leginkább a külsőségeket tekintve pozitívnak mondhatók. Ez azonban nem tart sokáig, a csatornával való tárgyalások, a casting folyamat, majd Matt LeBlanc kiválasztása a főszerepre egyre inkább elkedvteleníti őket.

A sorozat, mint ahogy az várható volt, számos insider poént vonultat fel és egyúttal görbe tükröt mutat az álomgyárnak. Érezzük, hogy a kínos humorral átszőtt jelenetek mögött sok esetben ott lapul az igazság, a kissé parodisztikusnak tűnő csatorna elnök figurájában akár valamelyik országos csatorna (ex)fejesére is ráismerhetünk. Érdemes kitérni LeBlanc szerepére, aki ugyan önmagát alakítja, de jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mekkora a hasonlóság a sorozatbeli karakter és a színész személyisége között. LeBlanc-től idézek: "Nem igazán én vagyok. Ez egy karakter, amit Jeff és David (a készítők keresztnevei) írtak és az én nevemet viseli. Van néhány hasonlóság közöttünk, de az esetek többségében ez egy fikciós karakter.

A sitcom első epizódja annak ellenére, hogy főként a karakterek, valamint a számukra új környezet bemutatásával telt, jó pár poént tartalmazott, a folytatás pedig még rátett egy lapáttal. A kezdés tehét kifejezetten biztató, az egyetlen bánatunk az igencsak rövidke epizódszámmal lehet, első nekifutásra - igen, optimista vagyok a második évadot illetően - csupán hét részt kapunk.
 
Végezetül egy kis érdekesség: a Showtime egy időben mutatja be az Episodes és a Shameless című újoncait: az előbbinél a történet alapját egy angol sorozat amerikai változatának készítése adja, melyet az eredeti írókkal terveznek, a többek között William H. Macy-t és Emmy Rossum-ot felvonultató Shameless-nél ez a valóságban is megtörtént, a sikeres brit szériát dolgozzák át és ebben az azt készítő Paul Abbott is a segítségükre van.
 
Értékelés:
 
Címkék: episodes