Mi áll a Fox döntéseinek hátterében?

Gondoltam, hogy lesz olyan csatorna, mely már az upfronts előtt kihirdeti az elkaszált, valamint berendelt sorozatainak a többségét, de a Fox által prezentált 'vérfűrdőre' azért nem sokan számítottak. Szó se róla, a kaszák nagy része érthető volt, ez azonban nem vigasztalta a sorozatok rajongóit és közülük jó páran melegebb éghajlatra küldték, vagy a hevesebb vérmérsékletűek akár el is átkozták a csatornát. A mostani bejegyzésben azt vizsgáljuk meg, hogy mi áll a Fox mai döntéseinek hátterében.

A Breaking In American Idol mögötti nézőmegtartása ugyan nem volt az igazi, de a 2.5-ös demót hozó sorozat így is esélyes volt egy midseason-ös berendelésre. A Fox végül elkaszálta Christian Slater sitcomját és ennek kapcsán a csatorna a nem a te hibád, hanem az enyém magyarázattal állt elő. Az álláspontjuk szerint nem is elsősorban a nézettséggel volt a gond, hanem azzal, hogy a Breaking In nem fért bele a koncepciójukba.

Két típusú sitcomban gondolkodnak a Fox-nál, az egyik női központú, ilyen a most berendelt, Zooey Deschanel főszereplésével készült The New Girl, valamint a Jaime Pressly és Katie Finneran fémjelezte I Hate My Teenage Daughter. A másik a családi sitcom, erre példa az első évadát hamarosan letudó Raising Hope, valamint a Family Album és a Rob Thomas féle Little In Common pilotok, ebből a kettőből egyet szinte biztosan be fog kérni a csatorna. A Breaking In egyik skatulyába sem fért bele, erre szokták használni a DOA - Dead On Arrival kifejezést, vagyis holtan érkezett, csak kiugró számokkal lett volna esélye a berendelésre.

Az újonc drámák közül a The Finder kapcsán megpróbáltak biztosra menni, hiszen egy viszonylagos sikersorozatuk a Bones spinoffjáról van szó, míg az Alcatraz esetében kockáztattak. Utóbbi berendelésére nem mertem volna komoly pénzösszegekkel fogadni, az elmúlt egy hét során igencsak rosszul állt J. J. Abrams projektje. Ennek az volt az oka, hogy a csatornánál féltek attól, hogy megismétlődik az, amit a Fringe-nél tapasztaltak, eleinte standalone részek, melyeket sci-fi elemekkel vegyítenek, az átívelő szál azonban, ahogyan haladunk előre a történetben egyre markánsabb lesz és ezzel párhuzamosan a nézettség is csökkenni fog. Az aggodalmaikat végül a producerekkel folytatott tegnapi, a hírek szerint kiválóan sikerült megbeszélés oszlatta el, emellett sokat nyomott a latban a már említett Abrams, valamint a showrunner Liz Sarnoff neve, illetve Lost-os múltja is.

Az Ethan Hawke és Tom Sizemore fémjelezte CIA-s Exit Strategy-ről a délelőtt folyamán már ejtettem szót, sokáig úgy tűnt, hogy vevő lesz rá a Fox, végül azonban a túl sok az akció, kevés karakterizáció kifogással jöttek és egyelőre nem kérték be. Ezzel együtt még van esélye egy midseason-ös berendelésre, melynek eléréséhez azonban komoly átalakításokon kell átesnie a pilotnak.

A képregény adaptáció Locke & Key-t eredetileg nyárra tervezte a Fox, de végül úgy döntöttek, olyan komoly potenciállal rendelkezik, hogy megpróbálkoznak vele ősszel. A leforgatott pilot nem nyerte el a csatorna vezetőinek tetszését, a lassú, vontatott történetvezetésen kívül a legfőbb problémájuk az volt vele, hogy nem látták benne egy sorozat lehetőségét. Érdekesség, amikor még forgatókönyv státuszban voltak, mind az Exit Strategy, mind a Locke & Key iránt több csatorna is érdeklődött, de a Fox, köszönhetően a gyártó 20th TV-vel való jó kapcsolatának elhappolta mindkettőt. Ezért érdemes volt...