A Comedy Central reneszánsza

Ha megkérdezünk egy, a tévésorozatok világában akár csak kicsit is jártas embert, hogy mi az első, ami eszébe jut arról, hogy „humorra specializálódott csatorna”, ötből négyen valószínűleg a Comedy Centralt fogják válaszként rávágni. Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy itthon a legnépszerűbb szitkomok nagy százaléka a CC-n kerül adásba, de az amerikai anyacsatorna önmagában is legendás hírnévre tett szert. Ha folytatjuk a fent említett, hipotetikus tesztalanyunkkal a beszélgetést, a „mit adott nekünk a Comedy Central” kérdésre elég három címet felelni – The Daily Show, The Colbert Report, South Park –, és máris egyértelművé válik, hogy a csatorna központi szerepet játszott a mai komikus színtér kialakításában. (Hipotetikus tesztalanyunk persze azt is felelheti a kérdésre, hogy „vízvezetéket”, amely szintén adekvát válasz.)

Éppen ezért furcsa, hogy egyes csatornák jóval markánsabb komikus brandet alakítottak ki az elmúlt tíz év során, mint a Comedy Central. Ez nem feltétlenül a CC-t minősíti, inkább a többi csatornát dicséri, de ott van például az FX: a kábelcsatorna 2002-es színre lépése óta nem csak a drámák berendelésekor képvisel haladó gondolkodásmódot, hanem az It’s Always Sunny in Philadelphiára alapozva rendkívül erős, egyedi, sokszínű brandet épített fel a szitkomok terén. Vagy említhetnénk az Adult Swimet, ami tíz évvel rövidebb múltra tekint vissza, mint a CC, de a műsoraik egységesebb, jellegzetesebb, felismerhetőbb képet mutatnak.

Comedy-Central-logos-001.jpg
A CC maga is érezhette, hogy vérfrissítésre szorul, és nem lovagolhatják meg az idők végezetéig a fenti szentháromság töretlen népszerűségét: szükség van az utánpótlásra, különösen a websorozatok és online szkeccsek, a Funny or Die, a Between Two Ferns vagy a College Humor által dominált mezőnyben. A 2010-ben bekövetkezett váltás már a külső imidzsben is megmutatkozott: a csatorna híres felhőkarcolós logóját egy letisztultabb verzióra cserélte. Ennél is fontosabb, hogy a vezetőség is teljesen megújult, és a CC Kent Alkerman személyében új programigazgatót kapott.

A fazonigazítás óta látványosan megszaporodtak a kritikailag elismert, remek nézettséggel bíró, ötletgazdag komédiák a csatornán, és nevesebb humoristák mellett rengeteg új hang is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Saját sorozatot készített a The League-ben és a Parks and Recreationben is feltűnő Nick Kroll, és vetélkedőt indított Chris Hardwick podcast- és nerd-pápa, de helyet kapott a palettán a nagyközönség számára kevésbé ismert standupos, Amy Schumer is, aki női oldalról közelít meg egyes témákat. Vagy épp a Key & Peele, amely szórakoztatóan, innovatívan, mainstream stílusban beszél faji kérdésekről, és bizonyítja, hogy a SNL után is van még élet a szkeccssorozatokban.

key-peele1.jpg

A CC új műsoraiban közös az erős alkotói kézjegy: a Louie mintájára szerzői sorozatokról beszélhetünk, egyedi látásmóddal, a készítők saját tapasztalatain és személyiségén átszűrt élmények komikus, szürreális vagy épp drámába hajló ábrázolásával. Nem állítom persze, hogy a csatorna ezzel feltalálta volna a spanyolviaszt, hiszen korábban éppen ők tűzték műsorra Dave Chappelle, Sarah Silverman vagy Demetri Martin agymenéseit. Így is figyelemreméltó azonban, hogy röpke három év alatt milyen ütős csapatot toboroztak. Nem véletlen, hogy Judd Apatow részben közülük verbuválja két új filmje szereplőgárdáját.

Egy ideje már érzékeltem ugyan, hogy izgalmas dolgokat kotyvasztanak a CC konyháján, de igazán a két idei újoncukkal nyertek meg maguknak, olyannyira, hogy rögtön el is kezdtem pótolni az előbb felsorolt sorozataikat. A Broad City és a Review néhány rész alatt kötelező programmá váltak, és máris bebiztosították a helyüket az év végi újoncokat számba vevő toplistámon. Már csak azért is megérdemlik a kitüntetett figyelmet, mert mindkét sorozat pont ezen a héten rukkolt elő az eddigi legjobb epizódjával.

broadcity_103_divergent_days_640x360.jpg

A Broad City két fiatal New York-i komikus, Abbi Jacobson és Ilana Glazer websorozatából nőtte ki magát. A szinopszis alapján – két huszonéves barátnő kalandjai a nagyvárosban – adja magát, hogy rögtön elkezdjük hasonlítgatni a Girlshöz, pedig a Broad City inkább az HBO egy régebbi, két évadot megért kultsorozatával, a Flight of the Conchordsszal mutat hasonlóságokat: a sorozat egy borzasztóan összeszokott, egy hullámhosszon mozgó, kreatív páros összhangján alapul, és azok a helyzetek, amelyekbe a kissé neurotikus Abbi és a harsány Ilana keverednek, gyakran fordulnak át abszurdba – csak ők nem olyan egykedvűen és fapofával fogadják ezeket, mint az új-zélandi duó. (Mondjuk, nekik van egy megfelelőjük a Broad Cityben, Hannibal Burress személyében. Mindannyiunk életébe kellene egy Hannibal Burress.)

A sorozat iszonyú vicces, és amikor az összes sztori és geg működik, akkor kevés jelenlegi szitkom érhet a nyomába. Márpedig a 9. rész, az „Apartment Hunters” szinte hibátlan. Elvileg nem tartozom a sorozat célcsoportjába – nem vagyok huszonéves csaj, és New Yorkot is csak a filmekből meg sorozatokból ismerem –, de tegye fel a kezét, aki nem szenvedett még lakáskereséssel, vagy sosem próbált átkozódva átvergődni a kábelszolgáltatója gépi menüjén egy telefonos ügyintézőig. Abbi ingatlanügynökében gyakorlatilag felismertem azt a rettenetes ingatlanost, akivel tavaly egyszer megvert a sors (majdnem ugyanúgy parkolt, mint a sorozatbeli szereplő). Így aztán nem nehéz azonosulni a két főszereplővel, még úgy is, hogy néha elviselhetetlenek vagy fárasztóak.

broad-city-4.jpg

Nem tudom, min röhögtem jobban: a Drake számára komponált, Missy Elliottot és Nicki Minajot parodizáló nyitójeleneten, az egyre szürreálisabb lakásokon – a falon lévő vérfolt talán nem ideális, de remek a hangszigetelés! –, vagy az olyan apró, karakterformáló poénokon, mint amikor kiderül, hogy Abbi gusztustalan lakótársa Julianna Marguliesre veri ki, de nem a Vészhelyzet, hanem The Good Wife kimerevített képe van a tévéképernyőn. A főszállal feldobott magas labda lecsapása pedig úgy tud váratlan lenni, hogy igazából végig számítunk rá.

A Comedy Central másik idei újonca, a Review nem kevésbé vicces, de a kínos, fekete humor felé tendál, és a harmadik epizód, amiről a külföldi kritikusok jó előre belengették, hogy az év egyik legjobb sorozatrésze lesz (az is lett), különösen sötét vizekre evezett. A sorozat Forrest MacNeil (Andy Daly) kritikust követi nyomon, aki belefásul abba, hogy filmeket és könyveket elemez, és úgy dönt, mostantól a nagybetűs életet fogja kritizálni. A nézők kérdéseket küldenek be a műsorába az élet dolgairól, Forrest pedig beleveti magát az adott témába, majd öt csillagos rendszerben értékeli a tapasztalatait (mivel nulla csillag nincs, a rasszizmus is kap fél csillagot). Méghozzá nem külső szemlélőként, hanem aktív résztvevőként. Ha az a kérdés, milyen függőnek lenni, Forrest rászokik a kokainra; ha egy tini kíváncsi, milyen lesz a szalagavatója, a negyvenes Forrest elmegy egy bankettre… egy kamaszlánnyal.

AndyDalyReview.png

A Review egy ausztrál sorozat feldolgozása, de nehéz elhinni, hogy ezt a szerepet nem Andy Dalyre írták. A színész Amerikában a komikus témájú podcastek egyik első számú szereplője, aki főleg arról híres, hogy merőben eltérő, összetett, általa kitalált/rögtönzött karakterek bőrébe tud pillanatok alatt, valódi kaméleonként belebújni. A tévés áttörése viszont sokáig váratott magára, a hazai nézők leginkább az Eastbound and Downból ismerhetik, ahol Kenny Powers riválisát, áhított csaja új férjét, az iskolaigazgatót alakította. Hasonló figura Forrest is: olyan joviális, feszülten mosolygó, nyakig begombolt ingű, tweedzakós fickó, akin érezni, hogy bármelyik percben idegösszeomlást kaphat, de aztán erőt vesz magán, és természetfilmes narráció kíséretében, elszántan folytatja a küldetését.

Az első két részben komolyabb következmények nélkül megússza az élménygyűjtést, a frenetikus harmadik epizódban viszont olyan feladatot kap, amely alapjaiban és visszafordíthatatlanul megváltoztatja az életét, és nem jó értelemben. Nem akarok spoilerezni (bár az epizódcím megteszi helyettem), de sokat elárul, hogy az epizódban Forrest messze nem akkor kerül mélypontra, amikor 15 gigantikus palacsinta együltőben való elfogyasztása után az étterem előtti parkolóban percekig rókázik. Az ominózus feladat bejelentésének pillanatától kezdve olyan az egész, mintha lassított felvételben látnánk egy karambolt, de miközben szűkölve kérleljük a főhőst, hogy ne tegye meg, amire készül, betegre röhögjük magunkat. Bár a sorozat eddig is vicces volt, mostantól már tétje is van, és lenyűgöző lesz nézni, ahogy Forrest tönkremegy az élet értelmének módszeres kutatásába.

2014-03-14-review.jpg

A Broad City már csak egy évadzáróval adós (amiben a sorozat producere, Amy Poehler fog vendégszerepelni), de pár hete megkapta a második évados berendelést, míg a Review még csak most kezd igazán belelendülni, és nehezen tudom elképzelni, hogy ne térne vissza jövőre. És ha csak egy része is megvalósul azoknak a projekteknek, amelyek jelenleg várnak elbírálásra a csatornánál (többek között Ben Stiller, Hannibal Buress és Chris Gethard is készített nekik pilotot), akkor egy darabig nem fogunk szűkölködni izgalmas komédiákban.

Címkék: review, broad city