Az írás csak a végén található, „Random razzia” rovatban fog SPOILER-eket tartalmazni, annak is csak a végén, külön kiemelve azokat, úgyhogy azok is nyugodtan olvashatnak, akik a kritikáimmal párhuzamosan veszik fel a történet fonalát. Az esetleges kommentekben ugyanezt az odafigyelést kérném az olvasóktól, jelöljétek az elkövetkező epizódokra/évadokra vonatkozó utalásokat, legyetek tekintettel az újoncokra is.

8/10

Van az a bizonyos mondás, miszerint „a pengének két éle van”, s anélkül, hogy mélyfilozófiai eszmefuttatásokba bocsátkoznék az emberi természet mibenlétéről, ki merem jelenteni, nincs ez másképp humán viselkedéssel sem. Ezt a tézist boncolgatja a The Shield soron következő hatodik epizódja is, ezzel hivatalosan is kilépve a procedurális nyomozós sorozatok árnyékából, hisz a pilot utolsó percei mellett megkapta a másik erős vázat, amire az évad jelentős hányadát felfűzhették a készítők. Nem is tökölünk sokat, az első jelenet rögtön ott veszi fel a fonalat, ahol Dutch néhány epizóddal ezelőtti elmélkedései abbamaradtak: egy sorozatgyilkos ritkítja Farmington legősibb foglalkozását végző nőit, s az sem riasztja el, hogy az éppen aktuális áldozat tizenhárom éves. A széria tehát továbbra is folytatja jó szokását, naturalizmusával sokkol, de teszi ezt úgy, hogy az cseppet sem öncélú, hisz megadja azt a tiszteletet a karakternek, amit Sally minden bizonnyal nem kapott meg élete során környezetétől. A meggyilkolt lány kora ezen felül kiváló ürügy, hogy az őrség minden egyes tagját mozgósíthassák, Dutch pedig a nyomozást kezdi el vezetni, azzal a hiú ábránddal, hogy Vic készségesen a keze alá játszik majd.

Yes, Herr Wagenbach?

Az epizód strukturáltságának tisztázása után, most kanyarodjunk vissza az írás elején említett dualizmushoz, ami végig jelen van a rész során; először is ott van az egész centrumában lévő Dutch, aki el akarja kapni a gyilkost, igazságot akar szolgáltatni az áldozatoknak, de nem lehet nem észrevenni, hogy az ügyet közvetve arra használja, hogy tudását és rátermettségét fitogtassa; Vicnek bár szokatlanul tiszták a motivációi az eset felgöngyölítésével kapcsolatban, kétszer is olyan helyzetbe kerül, mikor meg kell tennie valamit, amit nem akar, csupán a nagyobb jó érdekében – ennek legszebb szimbóluma az ökölbe szorított kéz, ami lassan elgyengül, majd valamivel később ismét ökölbe szorul; Julien, aki rácsok mögött szeretné tudni a Strike Team tagjait, ugyanakkor saját lelkiismeretén is könnyítene azzal, hogy Isten akarata szerint cselekszik, a vele párhuzamba állítható Acevada és Dany pedig egyszerre akarnak jót neki és eltántorítani őt az ügytől – előbbi itt személyes meggyőződésével ellentétesen cselekszik; maga az elkövető, akit bár nem ismerünk (egyelőre), de annyit azért összerakhatunk, nyilván nem fiatal lányok elátkozott gyilkosaként látja magát, hanem önön megtisztulásának egy formáját véli felfedezni a sötét metódusokban; végezetül pedig ott van Sally, akinek kettőségét egy alig két perces, de annál sokatmondóbb jelenetben fedik fel nekünk – lehet, hogy felnőtt férfiak elmondhatatlan dolgokat tettek vele, szándéka ugyanakkor csak annyi volt, hogy normális gyerekkora legyen, egy normális barát oldalán, és ezért mindent képes volt feláldozni.

Aztán a végén, mikor kiderül, hogy a rendőrség nem a gyilkost, csupán egy rossz vicc áldozatául esett szerencsétlent kapott el, jön a felismerés: mindez nem számít. Nem számít, mit szeretnél elérni, nem számít, mennyire gondolod őszintén amit mondasz vagy teszel, ha döntésre szánod magad és cselekszel, azzal nyomot hagysz, amit nem tudsz visszacsinálni. Connie zúzódásai talán idővel elhalványulnak, de az emlékük örökké megmarad – érhet valakit nagyobb fájdalom annál, mikor egy szeretett személy emel rá kezet? -, ahogy az sem számít, milyen nemes indíttatás által vezérelve lett Sallyből prostituált, mikor elfogyott a szerencséje, meg kellett halnia.

Ezeket tényként felsorolva egy meglehetősen sivár és lélekölő epizód képét festettem meg, pláne úgy, hogy még nem kapunk feloldozást, tettesünk még mindig gondtalanul lézeng zöld kocsijában L.A. neonfényes utcáin. Mégsem ez a helyzet, erre a kifakadása után Danytől elnézést kérő Dutch világít rá. Először egy generikus, gyermekkoráról szóló mesét szeretne magyarázatként használni, aztán rájön, ez fals megoldás. Freudra hivatkozva, a múlttal magyarázni a jelenben elkövetett hibáinkat legalább annyira téves, mint nem komolyan gondolt cselekedetek mögé bújva hátat fordítani igazi valónknak. Mit tehetünk akkor? Elfogadjuk hibáinkat, és megpróbáljuk kihozni a jelen adta lehetőségeinkből a lehető legtöbbet.

Random razzia:

• Az epizódot Scott Rosenbaum írta és D. J. Caruso rendezte, 2002 április 16-án mutatta be az FX.
• A kritikában magában nem akartam megjegyezni, de a fent taglalt kettőséget Terry meggyilkolására is könnyű rávonatkoztatni: Vic nem akart mást, csak továbbra is rendet tartani a kerületben és a lehető legjobb életfeltételeket biztosítani családjának, ennek állt útjába a karrierista nyomozó.
• Ismét megdöbbenve konstatáltam, hogy Walton Goggins újfent mellőzve volt egy rész erejéig – azt hiszem, az általa megformált Shane most maradt ki utoljára a mókából (csak aztán nehogy meglepődjek az évad maradékában).
• Érdekes volt látni, Vic nem feltétlenül tekint Dutch-ra szerencsétlen kockaként, tiszteli képességeit, viszont Dutch képtelen felismerni, a kopasz zsaru jóval intelligensebb, mint azt külseje sugallja.
• A The Shield bár tud zsigeri lenni vizualitásában, mégis képes a legmegfelelőbb pillanatokban elfordítani a kamerát, és a képzeletünkre bízni a dolgokat; ezzel a megoldással kétszer is élnek a negyvenöt perc alatt, és ez így van rendjén, a hangok és az egyes szereplők arckifejezései éppen elegek ahhoz, hogy érzékeltessék a borzalmakat.
• Amennyi kilátástalanságot sugallt az epizód, annyira jól jött a komikus ellenpontként szolgáló dugulás a női mosdóban, illetve a szervezet működését a vízvezetékekkel párba állító szerelő figurája.
• SPOILER ZÓNA: furcsa, hogy annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, csupán a tizedik epizódban fog kulminálódni a gyilkos története, mennyire tudtam invesztálni a történésekbe, ami újabb bizonyítéka annak, hogy megvalósításában rejlik a sorozat egyik legnagyobb ereje.