Visszatekintés a 2008/09-es idényre: sitcomok

The Big Bang Theory - 2. évad: pedig igencsak nehezen indult… legalábbis számomra, az első évadnak több alkalommal is nekiugrottam, míg végül is ráéreztem az ízére. A második évadnál már nem voltak ilyen gondok, sőt az első felében csak úgy szórták a jobbnál-jobb részeket. Ugyan a végére egy kicsit talán elfáradtak, de még így sem lehetett okunk panaszra, és egy remek évadot zártak Sheldon-ék.

Utóbbi, mint az várható is volt, még nagyobb szerepet kapott, kvázi főszereplő lett. A geek témák természetesen kifogyhatatlan forrást biztosítanak és remek nézettséget is hoz a sorozat, így nem is volt meglepő, mikor a CBS egyből + két évadot rendelt be a sorozatból.  7/10

How I Met Your Mother - 4. évad: röviden, csalódás. Najó azért ennél jobban is megerőltetem magam, mindenesetre a 4. évad nemcsak az egyenetlen színvonal miatt csalódás, hanem azért is, mert az egykoron kedvenc multikamerás sitcomom mára bőven az utolsó helyen kullog ezen a listán… persze, nemcsak rossz húzássai voltak az évadnak, az évad közepén található részek közül a Naked Man és a Fight is felcsillantotta a régi színvonalat, de sajnos ez kevés, a felejthető részek túlsúlyba kerültek.

Ez a folyamat a harmadik évadban kezdődött, de ott még védtem a sorozatot, ideiglenes formahanyatlásnak gondoltam, de ez sajnos állandósulni látszik. A cliffhangerre nem lehet panasznunk, és természetesen ott leszek az ötödik évad rajtjánál is, legfeljebb idén már kevésbé várós a sorozat. 5/10

Rules of Engagement - 1.-2. évad: David Spade jó ideig visszatartott a sorozat nézésétől, ami így visszatekintve persze már hiba volt a részemről. Egyrészt Spade is egyre elviselhetőbb, sőt kezdem megkedvelni a karakterét…. másrészt "várbörtön" (Patrick Warburton - Jeff) önamgában is elegendő ok lenne a sorozat nézésére. Ez a hang és ez a cinikusság... elképesztő a pali, és mellette, perzse jóval kisebb adagban, de Adam és Jennifer is hoznak egy megfelelő poénátlagot. Audrey-ra sem lehet panasznunk, jó választás volt Jeff nejének.

A második évad vége felé tartok és egyre csak jobb részeket produkál a sorozat. Mivel midseason-ös, így majdhogynem kábeles mennyiségű évad/részt kapunk, de fene tudja, lehet, hogy így járunk jobban a minőséget illetően. 1. és 2. évad eddig 7/10

30 Rock - 3. évad: és a HIMYM után ismét egy csalódás…annyira azért nem vészes a helyzet, mint az előbbi esetében, de a második évadhoz képest véleményem szerint bőven érzékelhető a visszalépés. Ez főleg az első néhány résznél volt érzékelhető, nem véletlen, hogy a vendégsztárok jó része is ekkor volt, feleslegesnek tartottam a behozatalukat. A vendégsztáráradat mellett már Liz-ből is sok volt néha...

Azért a végén rákapcsoltak, így összeségében nem volt ez rossz, de a 30 Rock esetében többet várunk. Mindenesetre Alec Baldwin rulz, őrá ezúttal sem lehetett panasz, remélhetőleg a negyedik etapra Fey és a többi író is összekapja magát. 6/10

Better Off Ted - 1. évad (10. részig): - kedvenc sitcom? A kérdőjel talán csak azért szükséges, mert mindössze 10 rész alapján teszem ezt a kijelentést, ami egy kicsit elhamarkodottnak tűnhet így elsőre. De nincs mit szépíteni, igencsak elkapott a sorozat, pedig a kezdetek itt sem alakultak biztatótan – úgy tűnik nálam ez már rendszeres lesz sitcomok esetében.

A promó alapján igencsak lehúztam a sorozatot, de itt is igaz a mondás, hogy a puding próbája az evés. A pozitív kritikák hatására bepróbáltam és bizony Victor Fresco igazán nagyot alkotott ezzel a sorozattal. Elmebeteg cég, hasonlóan fura találmányokkal, és remek karakterekkel megtűzdelve, teleszórva kreatív poénokkal. Simán 8/10