Epizodisták


2010.júl.29.
Írta: Donnie_ Szólj hozzá!

TCA tour 2010 (nyár) - CBS

A tegnapi nappal kezdetét vette a TCA-tour, az amerikai tévés kritikusok számára tartott rendezvénysorozat, melyet egy évben kétszer - januárban, illetve július végén/augusztus elején rendeznek meg. Először az országos csatornák, majd őket követően a kábelesek képviselő…

Tovább

Az idény sitcom felhozatalából

A 2010/11-es országos sitcom felhozatalt ezúttal egy bejegyzésen belül foglalom össze, a jelenleg is nézett sorozatokon kívül szóba kerülnek az időközben elkaszáltak, valamint a nyári darára várók is. Kezdjük először azokkal, amik nálam nem érték meg az idény végét. A…

Tovább

2009 legjobb idézetei

Az elkövetkezendő pár napban néhány az évet, illetve az évtizedet összegző listával jelentkezek majd. Először 2009 legjobb idézeteit gyűjtöttem össze, a saját kútfő mellett nagy segítségemre volt a Chicago Tribune (Mo Ryan), valamint a tv fanatic oldal is. Ennek köszönhetően…

Tovább

Sitcomos helyzetjelentés

The Big Bang Theory:  az időzítést csak dicsérni lehet, nem lett volna jó, ha még tovább húzzák a Leonard és Penny közötti szerelmi szálat. Persze ezzel együtt a kapcsolat egy új felállást is eredményezett, amely a sorozat mozgásterére is nagyban kihatott. Ugyan erről…

Tovább

A CBS hétfői sitcom kínálatáról

A CBS szokásos hétfői sitcom-blokkja - megfejelve a néha ugyancsak vicces (kár, hogy nem direktben) jelenetekkel tarkított CSI: Miami-val - már évek óta multikamerás jóságokat kínál nekünk. Azonban nem mindegyik tudott nálam gyökeret verni, a Two and a Half Men például bőven…

Tovább

Visszatekintés a 2008/09-es idényre: sitcomok

The Big Bang Theory - 2. évad: pedig igencsak nehezen indult… legalábbis számomra, az első évadnak több alkalommal is nekiugrottam, míg végül is ráéreztem az ízére. A második évadnál már nem voltak ilyen gondok, sőt az első felében csak úgy szórták a jobbnál-jobb…

Tovább

Visszatekintés a 2007/08-as szezon újoncaira

A poszt írásának eredeti időpontja:  2008.08.10. 08:45Lassan közeledik a 2008/09-es sorozatidény kezdete, előtte összefoglalnám a tavalyi szezont, legalábbis azokat a sorozatokat, melyeket néztem, illetve bepróbáltam.Először azokról írok, melyeket folytatok a továbbiakban…

Tovább
süti beállítások módosítása