Sitcomos helyzetjelentés

The Big Bang Theory:  az időzítést csak dicsérni lehet, nem lett volna jó, ha még tovább húzzák a Leonard és Penny közötti szerelmi szálat. Persze ezzel együtt a kapcsolat egy új felállást is eredményezett, amely a sorozat mozgásterére is nagyban kihatott. Ugyan erről erősen megoszlanak a vélemények, de szerintem az elejétől jól kezelik a szituációt és a TBBT simán hozza a tavalyi évad szintjét. Sőt, az utolsó három rész még rátett egy lapáttal, és nem kevés hangosan felröhögős jelenetet kaptunk. A BSG-s utalásokért -  cylon toaster és Katee Sackhoff feltűnése - pedig külön pacsi jár. Csak így tovább, remélhetőleg az évad végéig kitart majd a lendület.


How I Met Your Mother: 
kiszámíthatatlan az ötödik évad, ha jön egy jó rész, azt szinte már kötelező módon egy rossz követi, ráadásul az utóbbiak már szinte a nézhetetlen szintet súrolják...elég csak az 5x02-es Double Date, vagy az 5x05-ös Double Citizenship-re gondolnunk, de a legutóbbi, hálaadásos rész is igencsak gyengére sikerült. Ted-ről már régen lemondtam, de ami igazán fájó, hogy az írók Marshall-t is kiherélték - nem véletlen a szóhasználat..., csak árnyéka önmagának. A Barney-Robin-féle szerelmi szállal ugyan nem volt különösebb problémám, de az is egyértelmű volt, hogy a "ragadozót" előbb, vagy utóbb, de "szabadon kell majd engedni". Ez meg is történt, Barney ismét garázdálkodhat és ennek köszönhetően az évad egyik legjobb részét kaptuk meg a Playbook-al. Sajnos ez utóbbi a ritkább,  összességében egy közepesen gyenge évadot fut eddig a HIMYM, és egyelőre nem látok esélyt arra, hogy valaha is visszatalál majd régi önmagához.


Modern Family:
az egyik legnagyobb reményekkel várt újonc sitcom volt a részemről, melynek pilotja azonban kisebb csalódást okozott. Azért már akkor is megjegyeztem, hogy látok benne potenciált és szerencsére valóban kinőtte magát a sorozat. Részről-részre egyre jobb, sőt mostanra odáig jutottunk, hogy a jelenlegi felhozatalból (a Better off Ted decemberi premierjéig) a leginkább várt sitcom. Ez nagyban köszönhető a tökéletes casting-nak és a remekül megírt karaktereknek - bármelyik családot nézem, mindegyikük leköt és természetesen ezzel együtt a poénokat is hozzák. Az adott epizódok végén mindig kapunk egy kis tanulságot/érzelmi lezárást, de egyrészt addig már bőven megkapjuk a poén adagunkat, másrészt ezek a befejező képsorok is teljesen természetesnek hatnak és odaillőnek mondhatók. És akkor, még - az utolsó előtti részben láthattuk őket - olyan vendégsztárok is feltűnnek, mint Edward Norton és Elizabeth Banks.


The Middle:
egy újabb családi sitcom, mely szintén az ABC-től érkezett. A diszfunkcionális családról szóló sorozat nem a harsány poénokra épít, mint idei példát hozva a Cougar Town, sokkal inkább a szerethető, végig mosolygós típus. A karaktereket itt is ki kel emelnem, hiszen elsősorban nekik köszönhetően működik a sitcom, mind a szülők, mind a gyerekeket figyelembe véve. A diszfunkcionális család életét bemutató Middle esetében, a Modern Family-vel - ahol ugye folyamatosan javuló tendenciát említettem - ellentétben az állandóságot kell kiemelnem, a pilot óta nagyjából végig ugyanazt a szintet hozza.


30 Rock:
a pilot kapcsán leírtak sajnos továbbra is állnak... Baldwin és néhány vendégszereplő - elsősorban Pete, valamint Frank - miatt még mindig nézős és hoz jó poénokat a sorozat, de a Jenna, Tracy, Kenneth triumvirátus egyre irritálóbb és sokat rontanak az összképen. A legutóbbi Emmy tarolás megtévesztő lehet (nem csak ebben az esetben...), mivel érezhetően fárad már az egykamerás sitcom. A HIMYM kapcsán elmondott változó színvonal itt is igaz, a tavalyihoz hasonlóan az idei évad is hullámzóan teljesít.


Így fest az általam nézett jelenlegi sitcom felhozatal, miközben várjuk a Better off Ted december 8-i premierjét, valamint a Rules of Engagement midseason (február-március?)-ben bemutatásra kerülő negyedik évadát (előtte persze még a harmadik etapot kell pótolnom).