Brotherhood: alvilág és politika Providence-ben
A Brotherhood eddig sajnos viszonylag keveset szerepelt a blogon, pedig az elmúlt évek egyik legigényesebb sorozatáról van szó. A providence-i politikai intrikákat és ír maffiát a Caffee család történetén keresztül bemutató széria engem is gyorsan meggyőzött, többek között aprólékosan kimunkált történetvetésének, a remek színészi alakításoknak, valamint borongós hangulatának köszönhetően.
Ugyan a kritikák is méltatták, végig alulértékelt sorozatnak számított, a szakmai dicséretek díjakban már nem mutatkoztak meg (ennek okairól itt írtam) és sajnos a nézettség is bőven hagyott kívánnivalót maga után. Épp ez utóbbi miatt nem is igazán lehet hibáztatni a Showtime-ot, hogy annó a harmadik évad lezárultát követően már nem adott megrendelést egy újabbra. Az utolsó etap nyolc része még hátravan számomra, és bízom abban, hogy minőségéhez méltó lezárást kapott.
Mivel annak megnézését követően egy spoileres írással jelentkezek majd, így a mostani bejegyzésben inkább azok figyelmet próbáltam meg felhívni rá, akik még nem próbálták be. A tovább után két videót ágyaztam be, az elsőben egy kritikákból összeállított montázst, majd ezt követően a sorozat alapsztoriját és karaktereit ismertető képanyag látható.