TCA tour 2010/tél: Starz és AMC
Vasárnap fejeződött be a téli TCA-turné, a hétvégi fellépők bemutatása azonban még hátravan. A szombati Starz és AMC-s panelek ismertetésével kezdek, majd a következő bejegyzésben a másnapi FX-es bejelentések kerülnek sorra.
Starz
A fizetős kábelcsatorna 2008 őszén indította el első saját gyártású sorozatát, Paul Haggis Oscar díjas filmjének tv-s adaptációját, a Crash-t. Lassú, de fokozatos építkezés jellemezte eddig őket, áprilisban második évadához érkezik a Party Down, január 22-én bemutatkozik a Spartacus: Blood and Sand és idén tavasszal várható a Gravity című sorozatuk. A csatorna fő célja, hogy felzárkózzon a konkurenciához - esetükben ez az HBO és a Showtime - melyet bizonyít Chris Albrecht egy hónappal ezelőtti szerződtetése is. Albrecht az HBO aranykorszakának egyik fő letéteményese volt, végül 2007-ben váltak meg tőle egy bántalmazási ügy kapcsán. 2010 elejétől a Starz elnöki posztját kapta meg és az eddigi munkásságát alapul véve érdemes lesz figyelnünk, hogy mit alkot majd új állomáshelyén.
Albrecht egyik TCA-s nyilatkozatában utlt a korábbi munkaadóira, illetve az azóta eltelt évekre: "Since that time, a lot of creative talent have recognized the extent of opportunities in pay television,” Albrecht said. “I won’t have that curve to get over. I’m hoping that joining the company will augment the number [of talent taking projects to Starz]. I hope people who have good ideas will try to get us to hear them.”
Egyik első lépése minden bizonnyal a Crash elkaszálása lesz, ugyan hivatalos bejelentésre még nem került sor, de nagyon kevés esély van arra, hogy Dennis Hopper-ék visszatérjenek a harmadik évadra. Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy a szombati Starz panelre nem kapott meghívót a sorozat stábja. A Party Down kapcsán viszont jó hírekkel tudok szolgálni: elképzelhető, hogy még a második (április 23.) kezdete előtt berendelik a harmadik évadot is. Erre elsősorban, Albrecht elmondása szerint azért van szükség, hogy megakadályozzák a Jane Lynch-hez hasonlatos eseteket és még az országos csatornák pilot és sorozat berendelése előtt biztosítva legyenek a PD szereplői. Lynch-re egyébként külön is kitértek, a Ken Marino rendezte évadzáróban fog visszatérni, melyben az esküvőjét láthatjuk majd (részben spoileres, fehérítsd ki ha látni akarod).
Rob Thomas nem csak jelenlegi sorozata, a Party Down kapcsán került szóba, hanem a Veronica Mars mozifilm miatt is. Az utóbbi években többször hallhattunk pletykákat egy esetleges VM moziról, azonban úgy tűnik, hogy ez nem fog megvalósulni. Thomas és Kristen Bell ugyan szeretné megcsinálni, de Joel Silver és a Warner anyagi szempontból nem lát benne potenciált, így lassan lemondhatunk a dologról.
A Spartacus: Blood and Sand sajtótájékoztatóján a legtöbb kérdés a sorozat túlfűtött szexjeleneteire vonatkozott. Steven DeKnight producer természetesen védelmébe vette a produkciót: "Who doesn't like sex? We're all sexual beings and back in the Roman times there was a completely different ideas about sex. We wanted to explore that. It was extremely common to have sex with your slaves. Is it graphic? I personally don't think its that graphic. There's some very steamy things. It's not pornographic in any way. The sex scenes always come from a place of character -- it's always about power, it's about love, it's about loss ... sex and violence -- it goes together like peanut butter and chocolate."
AMC
A Starz-hoz hasonlóan fiataloknak számítanak a saját gyártású sorozatok terén, de már az eddigi két és fél év alatt elképesztő magasságokba emelkedtek. A basic (nem fizetős) csatorna 2007 nyarán a 60-as évek reklámszakmáját bemutató Mad Men-el mutatkozott be, majd rá félévre érkezett a meth-et áruló rákos kémia tanár története, a Breaking Bad. Nem véletlen a kritikusok hozsannája, a karaktercentrikus, remek színészi alakításokkal bíró sorozatok valóban ott vannak napjaink legjobb drámái között. A tökéletes mérlegüket tavaly novemberben a The Prisoner rontotta el, ezúttal nem sikerült kihasználni az alapanyagot és a benne rejlő lehetőségeket.
A TCA-turné keretein belül a következő, fontosabb bejelentésekre került sor: a Breaking Bad harmadik évada március 21-én kerül bemutatásra, az évadnyitót Bryan Cranston fogja rendezni. A csatorna ezenkívül nyilvánosságra hozta, hogy egy turné keretein belül fogják népszerűsíteni a sorozatot, még a harmadik évad premierjét megelőzően. A vetítésekkel egybekötött promóció másfél hónapig fog tartani.
Harmadik saját gyártású sorozatuk a Rubicon nyáron fog bemutatkozni, az ígéretek szerint a 70-es évek paranoid thillereire emlékeztet majd minket. Egy újabb minisorozat készítésébe is belefog a csatorna, a Black Gold: The Teapot Dome Scandal címre hallgató mini az 1920-as évekbe kalauzol minket. Warren G. Harding elnökké választását és az ennek kapcsán kirobbant botrányt, mely szerint olajcégek segítették hatalomra, kísérhetjük majd nyomon.