Ki is valójában Don Draper? Július közepén tett nyilatkozatában Matthew Weiner ezt nevezte meg a negyedik évad legfontosabb kérdésének, mely mind a 13 részben központi szerephez fog jutni. Bármennyire is furcsa, de a három évad alatt csak felszínesen sikerült megismernünk a főszereplőt, sok esetben csak sejtettük, hogy mi zajlik az egyébként rendkívül karizmatikus figura lelkében. Az évad végeztével nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Weiner szavatartó ember, idén bőven volt alkalmunk megismerni Don-t, legyen szó a a nőkhöz, a munkatársaihoz, illetve a gyerekeihez fűződő kapcsolatáról, és emellett a kívülről végtelenül magabiztosnak tűnő ember sérülékenységével is szembesülhettünk. A kép alatt már spoilerek társaságában folytatom.

A negyedik évad alatt végig az volt az érzésem, mintha Weiner és az íróstáb a 'térjünk el a megszokott formuláktól és kísérletezzünk' címszóval vetette volna papírra az egyes epizódokat. Szinte minden alkalommal sikerült valami újat, az eddigiektől eltérőt belecsempészni, legyen szó az adott rész felépítéséről, az egyes karakterek bensőséges viszonyának bemutatásáról, a zenei betétekről, vagy éppen a humoros betétekről. Az eddigi kimondatlan szavak, sejtetések idén végre felszínre kerültek, a minőség persze a korábbi évadokban is adott volt, viszont most éreztem először igazán közel magamhoz a szereplőket.

Hatalmas a kontraszt az évad eleji és végi Don Draper között, míg az első néhány epizódban egy mindenkitől elzárkózó, magányos karaktert láthattunk, a későbbiekben rátalált a számára igazán fontos emberekre és a Tomorrowland során már végig boldognak láthattuk. Hosszú volt az út idáig, emlékezzünk csak vissza a 4x03-es The Good News-ra, ahol Lane-nel és két konzumhölggyel töltötte a szilvesztert, vagy a 4x07-es The Suitcase-re, amely során a munkába temetkezett és csak Peggy volt mellette. Nem véletlenül emeltem ki ezt a két epizódot, az egyébként végig egyenletesen magas színvonalú évad legjobbjai voltak, különleges atmoszférájú részek, ahol az erős karakterizáció és drámai jelenetek mellett a humornak is fontos szerep jutott.

Don számára Peggy volt talán az első ember, akinek sikerült megnyílnia és aki nem utasította el, sőt megértette őt. Élvezet volt hallgatni kettejük párbeszédeit, mely során először a harag és a civakodás játszotta a főszerepet, idővel aztán lehiggadtak és megértették, hogy milyen fontosak egymásnak. A Roger-rel viszonya ezzel ellentétes utat járt be, a régi cimborák eltávolodtak egymástól, ezt mi sem jelképezte jobban, mint a díjátadó után elmaradt 'köszönöm'. Don és a nők, ez akár egy külön bejegyzést is megérne... természetesen idén is voltak futó kalandok, végül Faye-jel és az évad végén Megan-nal volt hosszabban tartó viszonya.

Komoly meglepetés volt utóbbival való eljegyzése, kíváncsi vagyok, hogy Faye "I hope she knows you only like the beginnings of things" mondata vajon igaznak bizonyul-e. A döntésben a hirtelen jött szerelem mellett minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy Faye-jel ellentétben Megan nagyon jól kijött a gyerekekkel, és Betty-hez képest teljesen más mentalitású - emlékezzünk csak a Sally által kiborított Shake-re és Megan reakciójára - nőről van szó.

Szót kell még ejtenünk Anna-ről, arról a nőről, aki már évtizedek óta a legfontosabb volt Don életében. A Los Angeles-i utak egyébként mindig egyedi hangulattal és ezzel együtt komoly érzelmi töltettel bírtak. Ez most sem volt másként, Don-nak ezúttal Anna gyógyíthatatlan betegségének hírével, majd pár résszel később a halálával kellett megbirkóznia. Az írók mellett hatalmas dicséret illeti Jon Hamm-et is, aki végig lehengerlő alakítással nyújtott, az év egyik, ha nem a legerősebb színészi teljesítményét láthattuk tőle.

Ejtsünk szót a többiekről is: a tavalyival ellentétben kifejezetten tetszett Peggy történetszála, úgy tűnik végre magára talált, mind a munkáját, mind a magánéletét tekintve. Elisabeth Moss játékát is ki kell emelnem, talán még soha nem hatott ilyen természetesnek, mint idén. Betty a válás és az új házasság után egy bizonytalan nő benyomását keltette, a gyerekpszichológus megjegyzései is azt mutatták, hogy komoly önértékelési problémákkal küszködik. Sally-vel való viszonya végképp megromlott, melyről az anya kicsinyes, bosszúálló döntései tehettek, majd Betty az új férjével is összeveszett, az utolsóelőtti jelenet pedig azt mutatta, hogy szívesen visszamenne Don-hoz.

A negyedik évad legtragikusabb figurája címet Roger Sterling 'érdemelte ki', a munkahelyén már egy jó ideje nem becsülik meg, ráadásul az általa képviselt Lucky Strike lelépése csődközeli helyzetbe hozta a céget, és ha mindez még nem lenne elég, a Joan-nal való rövid viszonya is igencsak rosszul végződött. Pete idén kellemes meglepetés volt, már-már azt mondhatom, hogy megkedveltem a sokáig irritálónak ható figurát. A kimért angol üzletember bőrébe bújó Lane idén több szerepet kapott és kiderült, hogy a béklyóitól megszabadult karakter rendkívül érdekes tud lenni, melyben nagy szerepe van Jared Harris alakításának is.

Összegzésképp azt lehet elmondani, hogy tavaly jó ötlet volt megtörni a szereplők között fennálló status quo-t, ennek, valamint Weiner-ék bevállalósságának köszönhetően az eddigi legjobb Mad Men évadot láthattuk.

Értékelés: