A Syfy elkaszálta a Caprica-t, az HBO pedig újabb évadot kért két sorozatából
A Blood & Chrome című Battlestar Galactica spinoff bejelentése már sejtetni engedte, ma pedig hivatalossá vált: a Syfy elkaszálta a Caprica-t. A sorozat nézettsége a kezdetektől gyengén alakult, az októberi részek pedig még ennél is rosszabb eredményt produkáltak, a legutóbbi mindössze 700 ezer nézőt és 0.3-as demót tudott felmutatni. A maradék öt részt ugyan leadja a csatorna, de majd csak 2011 első negyedévében tűzik műsorra.
A nézettség mellett a minőséggel is komoly problémák voltak, a lehetőség ugyan adott volt, de a Caprica nem ért fel a nagy elődhöz, sőt azt kell mondjam, hogy nem a BSG-hez hasonlítva, úgymond önmagában vizsgálva is csak közepes minőségre volt képes. A készítők sok szálon futó történetet kínáltak nekünk, azonban szinte mindegyik érdektelenre sikerült, mely jelző egyébként a karakterekre is igaz, néha olyan érzésem volt, mintha maguk az írók sem nagyon tudnák, hogy merre haladjon tovább a sztori. A Caprica hiányosságairól itt értekeztem bővebben, csak remélni tudom, hogy a Blood & Chrome a színvonalat tekintve közelebb lesz majd az anyasorozathoz.
Az éjjel sorozatberendelésekre is sor került, az HBO a Bored to Death és az Eastbound & Down harmadik évadát kérte be. A tavalyi évben mindkét sorozat gyenge nézettséggel futott, idén azonban a Bored to Death, főként a Boardwalk Empire felvezetésének köszönhetően korrekt teljesítményt nyújt, az Eastbound & Down pedig meglepően jó számokat tud felmutatni a 18-49-es korosztályban. A minőséggel egyik sorozat esetében sincs gond, sőt... így még örömtelibb az HBO bejelentése. A 2010/11-es évad berendeléseit és kaszáit az oldalsávban látható Berendelés/kasza poszt foglalja össze, a folyamatos update miatt időközönként érdemes belenézni.