Dexter - 5. évad

Egyre inkább úgy tűnik, hogy kezd kifulladni a sorozat. A harmadik évad kapcsán jelentkeztek az első problémák, de akkor azt még a nagyszerűen sikerült, John Lithgow-t felvonultató tavalyi szezon képes volt elfeledtetni velünk. Idén azonban tovább folytatódott a hanyatlás, ugyan az egyes történetszálakban lett volna lehetőség, de ezeket az írók képtelenek voltak kihasználni, sőt a finálé után leginkább a gyáva jelző illene rájuk. A kép alatt már spoileresen folytatom.

You're laughing like there's some polite way to do this, like there's some etiquette. Killing is killing, Dexter. Let's be honest about that.

A Clyde Phillips-et felváltó új showrunner Chip Johannessen úgy döntött, hogy az ötödik évadban nem lesz egész szezonon átívelő sorozatgyilkosunk, indoklásként pedig azt hozta fel, hogy Arthur Mitchell karakterét, valamint az őt alakító Lithgow-t úgy sem tudnák felülmúlni. Ebben igazat adok neki és azt kell mondjam, hogy jó úton indult el, egyrészt a főszereplő vezeklését állította a középpontba, másrészt a főszál, a Lumen-Dexter kapcsolat és a "Chase-banda" levadászása is ígéretesnek tűnt. Mellékszálként Quinn Dexter utáni nyomozását, a Fuentes-testvérek elkapását, valamint az egyes karakterek közötti interakciókat hozták be.

A potenciál tehát megvolt, a még a Dexter-hez képest is lassú építkezés után az évad utolsó néhány része kifejezetten izgalmasra sikerült és sokat vártam a finálétól. A végeredmény azonban szinte minden esetben csalódást okozott. Nem tudtak meglepni semmivel, kiszámíthatóvá vált a sorozat, úgy tűnik az írók túlságosan is elkényelmesedtek és a biztonságra helyezték a hangsúlyt. Önismétlések tömkelegével találkoztunk, ilyen volt példuál kissé más kontextusban a mester és a tanítvány kapcsolat, mely nem érhet véget happy end-del; egy kolléga Dex utáni nyomozása, ami természetesen sikertelenül zárul; vagy a majdnem lebukunk Deb előtt jelenet.

Az évadzáró hatalmas csalódást okozott, minden téren a könnyebbik megoldást választották az írók, a most már szokásos 'Dexter az utolsó részben megtanul egy fontos leckét magáról' formulát pedig igazán elhagyhatnák már. Kedvenc sorozatgyilkosunk jellemfejlődésére idén is nagy hangsúlyt helyeztek, a Cody és Astor-ral való viszonyának bemutatása kifejezetten tetszett, a Lumen-hez fűződő szerelem és a túlságosan is kitárulkozó Dex esetében viszont már rezgett a léc. A végén még a Dark Passenger elhagyása is szóba került, mely véleményem szerint felérne egy cápaugrással... Hála istennek Michael C. Hall teljesen felgyógyult a betegségéből, az alakítására pedig ezúttal sem panaszkodhattunk.

Az állandó szereplőket nézve rajta kívül talán még Deb kapott értelmes történetszálat, a többiek esetében, legyen szó Quinn következetlenül végigvitt nyomozásáról, vagy a Batista-Laguerta kettős már-már szappanoperás jelleget öltő házassági civakodásáról, sablonos, ötlettelen megoldásokhoz nyúltak. Az egy évados mellékszereplők összeválogatása viszont remekül sikerült, Johnny Lee Miller nagyszerű alakítást hozott a pszichopata Jordan Chase szerepében, de Julia Stiles és Peter Weller is megérdemli a dicséretet.

A minőség olykor hagyott kívánnivalót mag után, de a nézettségen ez egyáltalán nem látszott, folyamatosan növekedett a nézőszám, az utolsó előtti epizód (a fináléról még nincs információnk) pedig már 2 millió felett volt. A Showtime legnézettebb saját gyártású produkciója természetesen megkapta a hatodik évadot. Összegzésként azt lehet elmondani, hogy bár idén is kaptunk néhány emlékezetes epizódot, de összességében vizsgálva ez kevésnek bizonyult, a fentebb kitárgyalt okok miatt csalódást okozott az ötödik évad.

Értékelés:

Címkék: dexter