Shameless (US) - pilot

Az utóbbi időben nem egyszer fogalmaztam meg negatív kritikát a Showtime irányába, a harminc perces dramedyk erőltetésével rossz irányba indult el a fizetős csatorna, míg a régi sorozataiknál minőséghanyatlást figyelhettünk meg. Idén valamelyest javítottak a renoméjukon, az Episodes remekül mutatkozott be és ugyanez igaz a most kitárgyalandó, angol eredeti alapján készülő Shameless-re is.

A sorozatban a hét fős (apa és hat gyerek) Gallagher családdal ismerkedhetünk meg, melyről már első látásra a diszfunkcionális jelző jut eszünkbe. Miközben az alkoholista apa a kocsmában múlatja az időt, vagy éppen részegen fekszik otthon, a família többi része megpróbál önmagáról gondoskodni, közülük is a nagyobbik lány vállalja magára a legtöbb terhet. A pilot egyik legnagyobb erőssége a realizmusban rejlett, a család megpróbáltatásai, vagy éppen a vicces helyzetkomikumok hitelesnek hatottak. Sikerült eltalálni a karaktereket, ennek köszönhetően gyorsan megkedveltük a határozott, de mégis sebezhető Fiona-t, a mindig zűrbe keveredő Lip-et, az iszákossága ellenére szimpatikus Frank-et (az apa), vagy éppen a bulizásra mindig kapható szomszédokat.

A Chicago-ba helyezett drámában az alkohlista apát a kiváló karakterszínész William H. Macy (Fargo, Magnolia) alakítja, aki elmondása alapján kifejezetten örült ennek a szerepnek: "szórakoztató volt egy olyan karakter bőrébe bújni, aki állandóan a pohár fenekére néz. A karrierem során végig az esendő, kis emberek ügyét szolgáltam. Az országban jelenleg nagyon sok ember van hasonló helyzetben, ő értük szólalok fel, az emberekért, akik szeretik egy pohár itallal kezdeni a napot. Az évszázad szerepét kaptam meg, a haj pedig csak a ráadás volt." - viccelődött Macy.

Emmy Rossum a legidősebb lány szerepében tűnik fel (Holnapután, Az Operaház Fantomja) és a pilot során a szépsége mellett a tehetségéről is tanúbizonyságot adott. Joan Cusack hozza a tőle elvárható magas szintet, egyelőre ugyan kevés játékidőt kapott, de a karaktere (a férje által elhagyott Sheila) érdekesnek tűnik. A Fiona barátjának szerepében feltűnő Justin Chatwin kellemes meglepetést okozott és bizony a fiatal színészpalánták kiválasztása is jól sikerült.

Bevallom, kissé szkeptikus voltam azt illetően, hogy mennyire sikerül majd az angol jellegzetességeket átültetni/helyettesíteni, de eddig sikerrel oldották meg a feladatot. Ennek a kivitelezésében nagy szerepet vállalt Paul Abbott, a brit sorozat kiötlője, aki végig segítette a korábban a Vészhelyzet, a Harmadik Műszak és az Elnök Emberei mellett tevékenykedő - jelenleg Southland - John Wells showrunner munkáját. A Shameless remekül indított, mely a minőség mellett a nézettségre is igaz, a pilotot közel 1 millió néző (982 ezer) követte figyelemmel, ami 2004 óta a legerősebb nyitánynak számít a csatornánál.

Értékelés:

Címkék: shameless