Szavazás: ki a legjobb showrunner?

Nem volt egyszerű dolgom, amikor összeállítottam a szavazólapot, a 15 általam kiválasztott showrunneren kívül még jó néhány sorozatkészítő megérdemelte volna a listán való szereplést. Elég csak Alan Ball, Peter Tolan, David E. Kelley, John Wells, Mitchell Hurwitz, Bill Lawrence, illetve, hogy az angolok se maradjanak ki a sorból, Steven Moffat, Ricky Gervais és az új generáció egyik legtehetségesebb képviselője Howard Overman nevét felhozni.

Valahol azonban meg kellett húzni a határt és úgy gondolom, hogy objektívan nézve az alábbi egy korrekt listának tekinthető. A készítők között találunk néhány régi nagy nevet, aki már nem dolgozik sorozat mellett, de a felsoroltak többsége jelenleg is aktív, illetve Sorkin és Milch esetében azt mondhatjuk, hogy a közeljövőben ismét az lesz. Lényeges kiemelni, hogy három showrunnerre lehet voksolni, a szavazás pedig egy hét múlva, április 9-én zárul majd. Kommentben lehet jelezni a három kiválasztott nevét, illetve egy tetszőleges sorrendet is közzé lehet tenni.

A listából három nevet lehet kiválasztani.