Befutott a Hell on Wheels előzetese
A Deadwood óta hiánycikknek számítanak a western sorozatok, de hála az eddig közel hibátlan mérleggel büszkélkedő AMC-nek, ez hamarosan megváltozik. 2006-ban egyébként már tettek egy próbát a műfajjal, a Robert Duvall és Thomas Haden Church főszereplésével készült Broken Tail minisorozatot agyondicsérték a kritikusok és később az Emmy-díjátadón is remekül szerepelt.
A csatorna még tavaly decemberben rendelte be az amerikai polgárháború után (1865) játszódó Hell on Wheels-t, melyben az egykori konföderációs katona, Cullen Bohannon (Anson Mount) a felesége gyilkosait próbálja felkutatni. Emellett az első transzkontinentális vasútvonal építésének is szemtanúi lehetünk, így az egyéni drámák mellett a korszak bemutatása is fontos szerepet kap majd.
A készítők Joe és Tony Gayton (The Salton Sea, Faster), a főbb szerepekben pedig a már említett Anson Mount mellett Colm Meaney, Dominique McElligott, Common, Ben Esler, Philip Burke és Eddie Spears fog feltűnni. A 10 részes első évad (a pilot természetesen már készen van) forgatása május 16-án kezdődik Calgary-ban, a sorozat az év végén fog debütálni. Az AMC tegnap közzétette a Hell on Wheels első előzetesét, mely alapján jogosan bízhatunk abban, hogy ismét egy minőségi AMC sorozattal leszünk gazdagabbak.