A Mad Men-nek köszönhetően divatba jöttek a 60-as évek, mind országos tévén, mind kábelen rendkívül népszerűek lettek az ebben a korszakban játszódó drámák. Mindez kissé érthetetlen számomra, kétségtelen, hogy Matt Weiner alkotása a díjakat és a kritikai hozsannákat tekintve az utóbbi fél évtized legünnepeltebb sorozatának számít, azonban a nézettsége nagy jóindulattal is csak közepesnek mondható. Azt pedig mondani sem kell, hogy ez utóbbi a legfontosabb (főként ha országosról van szó) egy csatorna számára, így ha financiális oldalról közelítjük meg, akkor kissé elhamarkodottnak látom a korszak iránti megnövekedett lelkesedést.

Mindezt jelen írás tárgya, a The Playboy Club is tökéletesen szemlélteti, a nézőket hidegen hagyta az 1960-as évek chicago-i playboy klubjának, illetve az ott dolgozó nyuszis lányoknak a története. A pilot bár gyenge felvezetést kapott, az 5 milliós össznézettségre és az 1.6-os demóre ez sem lehet magyarázat, amennyiben a jövő héten még ebből is veszít, akkor minden bizonnyal megvan az évad első kaszája. A nézettségi adatok fényében tehát bukásról kell beszélnünk, a kép alatt pedig megnézzük, hogy a minőségi szempontokat figyelembe véve melyik kategóriába kell besorolnunk a The Playboy Club-ot.

Sajnálatos módon nem tudok jó hírrel szolgálni, Chad Hodge (Runaway, Tru Calling) sorozata ezerszer látott sablonokkal dolgozott és mindennek eredményeként kiszámíthatóra és unalmas sikeredett. Leginkább talán a mesterkélt jelzővel tudom körülírni a pilotot, Hodge és stábja annyira át akarta adni a 60-as évek és az ottani playboy club hangulatát, hogy ez erőltetettségbe csapott át és izzadtságszagú végeredményt kaptunk. Természetesen nem segített az sem, hogy az írók kétdimenziós karaktereket alkottak, a mellékszereplő súlytalanok voltak, de a két főhős, az elvileg titokzatos (nem nagyon jött át) ügyvéd, Nick Dalton, vagy a naiv nyuszis lány Maureen figurája is érdektelenre sikerült.

Ez utóbbin a halovány színészi teljesítmény sem segített, Eddie Cibrian megpróbálta lemásolni a Jon Hamm által alakított Don Draper manírjait, de a végeredmény megmosolyogtató lett és még én szégyellem magam, hogy a két színész nevét ugyanazon mondatban voltam kénytelen használni. Itt azért megjegyezném hogy nem Cibrian volt az első jelölt a szerepre, a pilot után lecserélték Jeff Hephner-t, aki véleményem szerint jobb választás lett volna. Az NBC azonban egy ismertebb nevet szeretett volna főszereplőnek, így Cibrian leszerződtetése után a pilot nagy részét újraforgatták, a hangsúly pedig a nyuszis lányok helyett a jóképű ügyvéd figurájára terelődött. A végeredmény nem őket igazolta...

Az ezúttal is gyönyörű Amber Heard kapcsán már jobb véleménnyel vagyok, ugyan neki is volt egy-két bizonytalansága, de összességében jól játszotta a kisvárosból új környezetbe kerülő lányt, aki már az első adandó alkalommal nagy zűrbe keveri magát. A pozitívumok között kell megemlítenem Alan Taylor (Mad Men, The Sopranos, Deadwood) biztos kezű rendezését, valamint a díszlettervezőt, remek munkát végeztek, de sajnos az írók hibáit nem tudták velünk feledtetni. Bátor próbálkozás volt a The Playboy Club, melyet a CBS unalmas proceduráljai mellett mindenképp értékelni kell, de ez legfeljebb csak szépségtapasz lehet, hiszen a sorozat a nézettséget és a minőséget tekintve is csalódást okozott.

Értékelés: