Ricky Gervais napjaink egyik leghíresebb és legbefolyásosabb komikusa, nyugodtan mondhatjuk, hogy sztár. Egy kultsorozat és bombasikerű franchise elindítója, stadionokat megtöltő stand-upos, filmszínész-író-rendező, díjkiosztók házigazdája, Anglia első számú megmondóembere. Rendes sorozatot (a Karl Pilkington-féle műsorokat most ne vegyük ide) viszont utoljára 2007-ben láthattunk tőle. Nem csoda, hogy mint Gervais-rajongó, egész fellelkesültem, amikor bejelentette, hogy szokásos alkotótársával, Stephen Merchanttel, valamint Warwick Davisszel egy új projektet készít a BBC-nek. A nagy hype-pal felvezetett Life’s Too Short első epizódját a héten mutatták be.

 

 

A sztori főhőse Warwick Davis (Willow), aki önmaga fiktív verzióját alakítja. A színész hajdanán még A jedi visszatérben is szerepelt (ewokként), George Lucas haverja, és saját állítása szerint azóta is, ha Angliában törpére van szükség, őt hívják… csak éppen az utóbbi időben nem hívják. Felfogad tehát egy forgatócsoportot, hogy készítsenek dokumentumfilmet róla, bemutatva egy kisnövésű mindennapi megpróbáltatásait, egyrészt lerombolni a velük szembeni sztereotípiákat, másrészt új löketet adni karrierjének.

 

A sorozat egyértelműen magán viseli Gervais kézjegyét. Kicsit talán túlságosan is. Áldoksi? Pipa. Arrogáns, beképzelt főhős? Pipa. Vendégsztárok, akik egymásnak adják a kilincset? Pipa. Az első percekben még jóleső érzés fogott el, ez az, ez hiányzott, Gervais tipikus kínos humora, stílusa, mintha egy régi barát látogatott volna haza sokéves külföldi tartózkodásából, a végére viszont feszengve tapasztaltam, hogy ugyanazokat az utazós sztorikat meséli el most is, mint mindig. Warwick Davis szinte egy az egyben David Brentet hozza, a valóságba ágyazottság és filmes világ az Extrast idézi, az önmagukat játszó Gervais és Merchant jeleneteiben azt vártam, mikor bukkan fel Karl Pilkington (szerintem még az irodai helyszín is ugyanaz, mint az An Idiot Abroadban).

 

 

És ez kicsit csalódással tölt el. A The Office a szitkom műfaját megújító, zseniális sorozat volt, árnyaltan megfestett szereplőkkel, hiperrealista munkahelyi környezettel, ahol a harsány humor komoly, torokszorító, átélhető személyes drámával párosult (a The Office az egyik legszomorúbb sorozat, amit valaha láttam). Az Extras már nem érte el ezt a szintet, de a második évados szitkom-a-szitkomban szál, vagy a karácsonyi különkiadás fantasztikus, napjaink celebkultúráját ostorozó monológja bizonyította, hogy Gervais mesterien képes ötvözni a vígjátékot és a drámát. Azt reméltem, ha már a mozifilmjei a fantáziátlan középszert gazdagítják, legalább a tévében sikerül megint valami formabontóval kirukkolnia, ám ehelyett, úgy tűnik, megelégszik az önismétléssel. Holott az alaphelyzetben sok a lehetőség, igazi aranybánya, de egyelőre csak a felszínét kapargatják, a könnyebbik végéről fogva meg a témát.

 

Konkrétan túl sok az önmagát játszó szereplő, és túl kevés a valódi karakter. Nem véletlen, hogy a legszórakoztatóbb Davis könyvelője, még úgy is, hogy igazából csak Stephen Merchant Extrasos karaktere újratöltve. Hiányzik egy Tim vagy egy Dawn, hiányzik egy Maggie, hiányoznak azok a hús-vér átlagemberek, akik mellett a vendégsztárok kifigurázhatják magukat, anélkül hogy az egész sorozat átmenne karikatúrába. Ami egyáltalán nem hiányzik, az Gervais és Merchant szereplése, főleg, ha csak öntömjénezésre jók. „Hogy csinálja, hogy kényes témákkal is viccelni tud?”, teszik fel ámulva a kérdést Gervaisnek, aki csak vállat von, zseni vagyok, törődjetek bele.

 

 

És azért van, ahol meg is mutatkozik ez a zsenialitás. Liam Neeson egy személyben ellopja a showt, amikor azzal állít be Rickyékhez, hogy a változatosság kedvéért most komikusként szeretné kipróbálni magát. Stand-up komikusként. (Már maga a gondolat fergeteges, de aztán tesznek is egy próbát az improvizálással, és onnantól sírva röhögünk.) A poénok kicsit kopottak, viseltesek, de azért ha belebújunk, még mindig kényelmes, mégiscsak a kedvenc pólónk volt régen. Szóval, aki szereti Gervais humorát, az élvezni fogja a Life’s Too Shortot is. Legfeljebb azon bánkódik majd, hogy egy zseni valahol menet közben, lustaságból aprópénzre váltotta a tehetségét.