A Camelot premierjére április 1-en került volna sor, a Starz viszont úgy döntött, hogy megpróbál egy kis hátszelet biztosítani neki és a pilotot már a Spartacus: Gods of the Arena múlt heti záró epizódja után levetítették. A címből könnyen kitalálható, hogy Artúr-király mondaköre lesz a középpontban, mely persze közel sem új keletű téma, a közelmúltban film (King Arthur) és sorozat (Merlin) is feldolgozta a történetet. A Camelot készítői úton-útfélen bizonyítják, hogy egy teljesen új oldalát mutatják be a legendának, a kép alatt kiderül, hogy ezt mennyiben sikerült megvalósítaniuk.

A történet Uter király halálával indul, mely után trónviszály alakul ki Britanniában, többek között a király lánya Morgan, az ősi ellenség Lot, valamint az uralkodó törvénytelen gyermeke, a származásáról mit sem tudó Artúr között alakul ki nézeteltérés. Utóbbinak a varázsló Merlin hozza tudomására királyi származását, aki természetesen először mindezt hitetlenkedve fogadja, majd végül a sorsát elfogadva Camelot vára felé veszi az irányt és megpróbálja érvényesíteni a jogait.

A sorozat egyik készítője, Chris Chibnall (Torchwood) szerint a következőkért érdemes figyelemmel követnünk a Camelot-ot:

Talán úgy lehet megfogalmazni, hogy ez egy felnőtteknek szóló dráma. Komplex karaktereket alkottunk, akiknek útját számos intrika kíséri. Ez nem egy családi sorozat, erőszak és szex is szerepet kap a sorozatban, melyet leginkább a Róma, vagy éppen a csatornatárs Spartacus-hoz lehet hasonlítani.

Igaza van Chibnall-nak, az erőszak és a szex valóban közös pont az általa említett két sorozattal, milyen kár, hogy az igazán lényeges dolgokban, mint a történetvezetés és a karakterizáció egyelőre komoly lemaradást tudhat magáénak. A pilot egyik legnagyobb problémájának azt éreztem, hogy nem volt elég koherens, mintha csak felskiccelték volna a legtöbb történetszálat és nem tudták őket rendesen kibontani. Ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy a túl nagy iram okozta volna az első rész vesztét, több feleslegesen elnyújtott jelenetet, főként Merlin és Artúr között, is láthattunk.

A karaktere többségénél a motivációt hiányoltam, ugyan az írók megpróbálták bemutatni a háttérsztorijukat, de ez kezdetlegesnek bizonyult és így nem igazán érdekelt minket Artúrék sorsa, míg a másik oldal képviselői papírmasé karaktereknek tűntek. A színészgárda kapcsán felemás érzésekkel vagyok, Eva Green, valamint James Purefoy kiválasztása remek ötletnek bizonyult, de velük ellentétben a főszereplő, Artúrt alakító Jamie Campbell Bower castingja nagy baklövésnek mondható. A fiatal színész kifejezetten gyenge produktummal állt elő, a játékáról mindennél többet elmond az, hogy a közös jeleneteikben a csekély színészi eszköztárral bíró Joseph Fiennes (Merlin megformálója) is képes volt őt felülmúlni. Artúr édesanyjának szerepében Claire Forlani tűnt fel, aki egy erőtlennek tűnő, gyengén megírt karaktert kapott.

A Camelot eredeti bemutatója ahogy azt korábban említettem áprilisban esedékes, ugyanabban a hónapban, amikor az HBO a Game of Thrones-t fogja prezentálni nekünk. Az természetesen eddig sem volt kérdés, hogy melyik fantasy-ben van a nagyobb potenciál, de azért azt nem gondoltam volna, hogy a Chibnall - Michael Hirst (The Tudors) párostól érkező Camelot még a guilty pleasure szintjét sem fogja elérni. Hozzá kell azonban tenni, hogy mindezen állítások a pilotra vonatkoznak, a Starz legutóbbi történelmi sorozata a Spartacus: Blood and Sand tavaly hatalmas javulást mutatott a pilot után, így a Camelot is kap még 2-3 résznyi esélyt a bizonyításra.

Értékelés:

A nyolcadik hét, vagyis a február 21-27. közötti időszak erősorrendjében főként az egyes sorozatok pozícióját illetően történtek változások, a listára újként egyedül az Archer fért be. Az első négy közötti sorrendet ezúttal is nehéz volt meghatározni, végül, ahogy arra a Community kapcsán külön kitértem, nüanszok döntöttek közöttük. Zárójelben a múlt heti helyezést tüntettem fel.

1.

Spartacus: Gods of the Arena (Starz)

1. évad / 6. epizód The Bitter End

Epikus. Ezzel a jelzővel lehetne a legjobban körülírni a Gods of the Arena fináléját, tulajdonképpen minden benne volt, amiért szeretjük ezt a sorozatot. A második évadban nem, vagy csak minimális mennyiségű gladiátor viadalt láthatunk majd, így DeKnight úgy gondolta, hogy az előzménysorozat utolsó részében egy nagyszabású küzdelemsorozatot mutat be nekünk, de emellett a remek karakterizáció, a cselszövések és váratlan fordulatok is jelen voltak. John Hannah kiváló alakítással búcsúzott el a szériától, vele ellentétben Gannicus szerepében Dustin Clare a második évadban is feltűnik majd. A bemutatót megelőzően ugyan voltak félelmeim a minisorozattal kapcsolatban, de ez a hat részt vizsgálva teljesen alaptalannak bizonyultak, az előzménysorozat minden tekintetben méltó volt a Blood and Sand-hez.
 

2.

The Chicago Code (Fox)

1. évad / 3. epizód Gillis, Chase & Babyface

A eddigi két résszel magasra tette a mércét a The Chicago Code, a harmadik epizód kapcsán a legfőbb kérdés az volt, hogy képes lesz-e megfelelni a magas elvárásoknak. A válasz egyértelműen igen, minden egyes percét élmény volt nézni, az egy részes esetünk, illetve a hozzá kapcsolódó Wysocki-féle történetszál remekül volt bemutatva, de emellett az átívelő szálat is elsőrangúan fűzték tovább. Ez Gibbons képviselő és vele együtt az őt remekül megformáló Delroy Lindo része volt, az intrikái és ügyeskedései segítségével jobban megismerhettük a karaktert. Nem kérdés, hogy a The Good Wife (itt pár résszel le vagyok maradva, ezért nem szerepel a listán) mellett a The Chicago Code a jelenlegi legjobb országos dráma.

3.

Justified (FX)

2. évad / 3. epizód The I of the Storm

 
Egy régi ismerőst köszönthettünk a legutóbbi epizódban, a nem túl magas intelligencia hányadossal megáldott Dewey Crowe tért vissza mindannyiunk örömére. A hozzá kapcsolódó bűnügy tartogatott ugyan pár érdekességet, a rész erőssége azonban most is az egyes karakterek párbeszédeihez köthető. Raylan beszélgetése Art-tal a rész elején egyből mosolyt csalt az arcunkra és megteremtette az alaphangulatot, majd az Ava-val és Boyd-dal történő szóváltás is az írók kreativitását dicsérik. Utóbbit külön is ki kell emelnem, a második évad során most kapta a legtöbb játékidőt, melyet aztán minden egyes jelenetével alaposan megszolgált. Boyd egy rendkívül érdekesen megrajzolt karakter, sok lehetőség van benne, Walton Goggins alakítását pedig nem tudjuk elégszer méltatni.

Ki hitte volna még 2006-ben, hogy ma elmondhatjuk: az ötödik évaddal véget ért az utóbbi évek legjobb országos csatornán vetített sorozata, a Friday Night Lights? Manapság, amikor az alacsony nézettségű, minőségi sorozatokra néhány rész után könyörtelenül lecsap a kasza, amikor egy underdog széria örülhet, ha végig tudja vinni az első évadját, egészen rendkívüli, hogy az FNL, amely igazán soha nem tudta megtalálni a nagyközönséget, megadhatta a rajongóknak azt a lezárást, amire vágytak, s mindezt ráadásul öt remekbe szabott évad után tehette (na jó, csak négy, a 2. évadot felejtsük el). Mert Jason Katimsék a véghajrában feltették a koronát sorozatukra.

Pedig kicsit aggasztóan indult az utolsó évad. A többé-kevésbé rebootnak vehető negyedik szezon első epizódja szenzációs volt, mely határozottan, hatalmas energiákkal indított el egy csomó cselekményszálat, pontosan kitűzve az évad – és az új csapat, Coach, stb. – céljait. Ezzel szemben kifejezetten céltalannak, lagymatagnak éreztem az ötödik évad kezdését.  Nem volt egy erős, jól megragadható narratívája, íve a sztorinak, nem láttuk, mik lesznek a szezon fő konfliktusai, ellenben kaptunk néhány kifejezetten gyenge mellékszálat, Mrs. Coach tanácsadói törekvéseitől – amit láttunk már többek közt Tyrával is – a felháborítóan sablonos Julie-tanársegéd viszonyig.

Közrejátszhatott a gyenge indításban az is, hogy tizenegy-néhány rész után még mindig nem álltak közel hozzánk az új szereplők, talán az egy Vince kivételével. A negyedik évadban még sok időt „elvett” néhány régi kedvenc búcsúztatása, amit persze a világért sem cserélnék el másra, így viszont kevesebb játékidő jutott az újoncokra – egy 22 részes évaddal valószínűleg már hamarabb kötődtünk volna hozzájuk. Az ötödik szezonra szinte már csak ők maradtak, de még így is kellett négy-öt rész, mire Katimsék lendületet vettek.

A „Kingdom”-tól kezdve azonban hirtelen megugrott a színvonal – sokat segített, hogy az írók elvitték a csapatot „osztálykirándulni”, az egyszerűsége miatt csodálatos erkélyjelenetben formálódtak olyan csapattá, akikért szurkolni lehet. Vince családi drámája, Luke útkeresése, Becky családra találása, de még Jess segédedzői szárnybontogatása is tökéletesen működött, súlyuk volt, a Lions pedig még a poklot is megjárta, mielőtt újult erővel feltámadt volna. A színészgárda is kitett magáért, nem nagyon lehet gyenge láncszemet találni (kiemelném Taylor Kitsch megtört, cinikus Tim Rigginsét), sőt, még olyan szereplők is kedvencekké nőtték ki magukat, akikről sosem hittem volna: Billy és Mindy házassága, mellékszála végig az évad egyik fénypontja volt, örülök, hogy Derek Phillips és Stacey Oristano lehetőséget kapott brillírozni.*

*Akadtak azért kihasználatlanul maradt szereplők is, Hastingst így utólag például teljesen felesleges, elpazarolt karakternek tartom, főleg, hogy főszereplői státuszt is kapott – Tinker, sőt, még Buddy Jr. is körülrajzoltabb, jelentősebb volt nála; illetve Landryből örültem volna még többnek.

Az utolsó előtti három-négy részben már lényegében egymást követték az érzelmi csúcspontok, azok a meghitt, intim, valóságból elcsent pillanatok, amik az FNL-t igazán különlegessé teszik (hogy csak egyet mondjak: Devil Town), hogy aztán a sorozatzáró egyórás epizóddal elérjük a teljes katarzist. A váratlan cold opentől kezdve túlcsordultak az érzelmek, nem egyszer könnyek között néztem az epizódot. A korábbi évadzárók alapján inkább kicsit keserédes fináléra számítottam, ám mindenkinek happy enddel zárult a története (egyedül Luke-é lett némiképp ambivalens, kicsit előzmény nélkülinek is éreztem a döntését), és jól esett, hogy az összes kedvenc, akiknek a boldogságáért éveken át szurkoltunk, révbe ért. Feldobott a rész, s utána nem maradt bennem hiányérzet.

Hosszan sorolhatnám, mi minden tetszett a sorozatzárásban, de most csak a két, talán legerősebb momentumot emelném ki. Az egyik a döntő meccs, és itt le a kalappal a rendező, Michael Waxman előtt. Választhatták volna, hogy a szokott módon mutatják a mérkőzést, de láttunk már elégszer a sorozatban döntő fontosságú meccset ahhoz, hogy az már ne jelentsen új élményt. A dialógus nélküli, lassított képsorok W. G. Snuffy Walden szívfacsaró, légies zenéjével emelkedett, ha úgy tetszik, magasabb szférába emelték a sorozat tetőpontját, átéltük, ahogy a csapat vérét és verejtékét is otthagyta a pályán, mi is a lelátókon drukkoltunk az utolsó nagy passzért. Fantasztikus montázs, a „Mud Bowl” óta a legszebb focis jelenetsor.

A másik, természetesen, a Taylor-házaspár eddigi legnagyobb krízise. Bátran állítom, hogy soha nem került még tévéképernyőre – de moziba sem nagyon – olyan hiteles, izgalmas, humoros és szerethető házaspár, mint Taylorék. Az írók minden hatásvadász buktatót kikerültek (szeretők! eltitkolt gyerek! tányércsapkodós veszekedések!), és bebizonyították, hogy egy szilárd alapokon nyugvó, valódi házasság dinamizmusa sokkal lebilincselőbb tud lenni, mint egy évadokon át rángatott will-they-won’t-they. Utoljára még egy nagy próbatétel, válaszút elé állították őket, szó szerint fájdalmas és nyomasztó volt nézni a kettejük közt nyíló szakadékot. Connie Britton és Kyle Chandler soha nem voltak még ilyen jók**, pedig ezt a mondatot már nem egyszer kimondtam korábban is.

**Kyle Chandler különösen kimagaslott, a döntés meghozatalakor meg sem kellett szólalnia, a teljes belső folyamat lejátszódott a tekintetében és az arcán. Még mindig megdöbbent, mekkora belső intenzitással tudja feszíteni ezt a halk szavú karaktert – ezért is volt olyan döbbenetes, amikor a „Fracture” végén kirobbant belőle a düh.

Az FNL végén Taylorék felszedik a sátorfájukat, és továbbállnak egy új városba, ám az alatt az öt év alatt, amit Dillonban töltöttek, megváltoztatták a kisváros és lakóinak, közösségének életét. Coach becsületes, büszke, jó embereket nevelt játékosaiból a futballpályán és azon kívül, mi pedig együtt lélegezhettünk a szereplőkkel, akik még a melodramatikusabb szálakban is valósak maradtak, átélhettük velük örömeiket és csalódásaikat. Az FNL véget ért, de rengeteg emléket hagyott nekünk, éjszakai labdadobálásokról az üres pályán, barátok között, közös imáról egy elesett csapattársért, első szerelmekről, anya és lánya őszinte beszélgetéséről, egy vérző, vert, de küzdeni kész seregről, egy gyászával birkózó fiúról, egy stadionban mementóul hagyott koszos stoplis cipőről.

Clear eyes, full hearts… a többit úgyis tudjátok.

Egy rendkívül szomorú esemény vezetett a Gods of the Arena megvalósulásához, Andy Whitfield sajnálatos betegsége miatt jelentősen csúszott a második évad forgatása, így a showrunner Steven S. DeKnight egy előzménysorozatot javasolt a csatornának. A második szezonra tervezett egyik történetszálat, a Batiatus-os flashback-et kibővítették és egy hat részes minisorozatot készítettek belőle.

A Gods of the Arena ötletét tehát a kényszerűség szülte, azonban ez egyáltalán nem látszik rajta. Ismertük ugyan a végkifejletet, de DeKnight és stábja jó néhány alkalommal meglepett minket, az intrikával és megtévesztéssel teli történetet elsőrangú jellemábrázolás egészítette ki, mi pedig legalább olyan jól szórakoztunk rajta, mint Blood and Sand címre keresztelt első évadon. A kép után spoilerek társaságában folytatom.

A minisorozat a Batiatus-ház felemelkedését állította a középpontba, miként tudott a John Hannah által nagyszerűen alakított karakter kilépni az apja árnyékából és minek a hatására vált az első évadban látott kíméletlen, mindenkit felhasználok a céljaim elérése érdekében típusú emberré. Az íróknak nehéz dolguk voltak, hiszen egy olyan szereplőt kellett a nézők számára szimpatikussá tenni, akivel szemben a később elkövetett tetteti miatt megvetéssel voltunk. Sikerrel jártak, ugyan olyan alapvető tulajdonságai, mint az önteltség és a nagyravágyás már a minisorozat elején jelen voltak, de az események alakulása folytán sajnáltuk őt és bizonyos helyzetekben rokonszenvvel viseltettünk iránta.

Mivel sikerült ezt elérni? DeKnight olyan karaktereket hozott be, akik még Batiatus-nál is ellenszenvesebbek, elég csak Tullius és Vettius kettősére, vagy éppen a perverz római patríciusokra gondolnunk. Sokáig úgy gondoltuk, hogy Batiatus majd az apagyilkosság miatt áll át a 'sötét oldalra', azonban ügyesen kikerülték ezt a sablont és Lucretia cselszövése következtében kellett elköszönnünk az öreg Tullius-tól. Az alábbi idézet pedig csak nézőpont kérdése...

Titus: You curse this house.
Lucretia: No, father. I elevate it.

Batiatus karaktere mellett a másik embert próbáló feladat az volt, hogy miként tudnak váratlan fordulatokat belecsempészni a történetbe úgy, hogy előzménysorozat lévén a legtöbb esetben ismertük a végkifejletet. Szerencsére a kreativitás ezúttal sem hiányzott az írókból, elég csak az előbb említett Tullius és vele együtt Melitta megölésére, Solonius szerepére, vagy éppen Gaia halálára gondolnunk. Többségében tudtuk, hogy a hatodik rész végére miként alakulnak majd az események, DeKnight-ék célja az volt, hogy érdekessé tegyék számunkra az odavezető utat. Megoldották és ezt szerencsére nem csak a finálé, hanem minden egyes epizód után elmondhattuk.

Az első évadban is feltűnt karaktereknél szépen fűzték össze a most megismert előéletüket a későbbi történésekkel. Lucretia és Batiatus kettőséről korábban már volt szó, láthattuk, hogyan lesz Oenomaus-ból doctore és megismertük a tragikusan elhunyt feleségét Melitta-t, szembesülhettünk Crixus bajnokká válásával és Ashur kétszínűségével, de azt is megtudhattuk, hogy az igaz barátból hogyan vált ellenséggé Solonius. Az új karakterek közül Gannicus-t kell kiemelni, a Dustin Clare karizmatikus alakításában megjelenő gladiátort gyorsan sikerült megkedvelnünk, DeKnight elmondása alapján a második évadban (várhatóan nem az elejétől) is viszontláthatjuk majd.

Az első évadhoz hasonlóan az előzménysorozat erősségei is a már dicsért jellemábrázolás, a fordulatokkal teli, a néző figyelmét végig lekötő történetvezetés, az élvezetes párbeszédek és az ugyanezen jelzővel illethető gladiátor viadalok voltak, negatívumként legfeljebb azt hozhatjuk fel, hogy néhány szexjelenetek öncélúnak tűnt, azonban ez a pozitívumok fényében bőven megbocsájtható. Az epikus finálé feltette a koronát a Gods of the Arena teljesítményére, mely minden tekintetben méltónak bizonyult az elődhöz. A Starz a nézettséggel is elégedett lehetett, folyamatosan 1 millió feletti össznézettséget (az ötödik epizód már 1.4 millió) és 0.5-0.6 közötti 18-49-es ratinget produkált, ami a csatornaátlaghoz képest kiválónak mondható.

Értékelés:

Az FX zöld utat adott a Powers című képregény adaptációnak, a pilot berendelést ma hajnalban jelentette be John Solberg, a kábelcsatorna alelnöke és kommunikációs vezetője. A Brian Michael Bendis által írt Powers 2000 óta jelenik meg, a remek kritikai visszhanggal bíró széria azóta három Eisner-díjat is bezsebelt. A képregény kiindulópontja ismerős lehet, a világban számtalan szuperhős létezik, a noir-jellegű képregény azonban nem őket, hanem a hősök tevékenységét vizsgáló rendőrségi ügyosztály, azon belül is két detektív munkáját állítja a középpontba.

A sorozattervről először 2008-ban hallhattunk, az előkészületek rendkívül lassan haladtak, elsősorban a forgatókönyvvel voltak problémák. Az FX elnöke John Landgraf tavaly még Joss Whedon-t is bevonta a projektbe, de ez sem járt eredménnyel. A megoldást végül a veterán Charles H. Eglee jelentette, a The Shield, a Dark Angel, a Dexter és legutóbb a The Walking Dead mellett dolgozó író/producer forgatókönyve remek fogadtatásra talált a csatornánál. A pilotot Michael Dinner (Justified, Sons of Anarchy) rendezi, a showrunner-i posztot pedig az előbb említett Eglee fogja ellátni.

Az FX közleménye szerint azonnal elkezdik a casting-ot, így a forgatásra már a tavasszal sor kerülhet. Rövid időn belül ez a második pilot berendelésük, egy héttel ezelőtt a Ryan Murphy, Brad Falchuk (Nip/Tuck, Glee) kettős sorozattervére, az American Horror Story-ra mondtak igent. Az FX így jelenleg három dráma pilottal rendelkezik, a Powers és az új Murphy projekt mellett még a nashville-i szervezett bűnözést bemutató Outlaw Country vár a sorsára. Közülük jó eséllyel legalább kettőből, de talán mind a háromból sorozat készülhet, hiszen a csatorna a dráma pilotjaiból az elmúlt nyolc év során csak egyet dobott vissza.

A The Hollywood Reporter stábja ellátogatott a Justified forgatására és ha már ott voltak, egy remek fotósorozattal kedveskedtek a sorozat rajongóinak. Az összeállításnak köszönhetően 20 kép erejéig bepillanthatunk a második évadát taposó széria kulisszái mögé. Láthatjuk munka közben többek között Timothy Olyphant, Walton Goggins, Kaitlyn Dever és Brad William Henke színészeket, illetve az adott részen dolgozó rendezőt, operatőrt vagy akár még a dublőröket is szemügyre vehetjük.

Elkelt az idei pilotszezon egyik legnépszerűbb színésze, Jason Isaacs az NBC-re készülő REM pilotjához írt alá. A színész legismertebb tévés szerepe a három évadot megélt, a politika és a maffia kapcsolatát elsőrangúan bemutató Brotherhood volt, de emellett a mozi világában is otthonosan mozog (Hazafi, Harry Potter filmek). Tavaly rosszul döntött, a jogi tematikájú Pleading Guilty-t nem kérte be sorozatnak a Fox, idén viszont nagyon úgy tűnik, hogy helyesen választott a fél tucat szerepajánlat közül.

Az Inception-stílusú thrillerként jellemzett REM-ben egy olyan nyomozóval ismerkedhetünk meg, aki egy baleset következtében két párhuzamos életet él. A forgatókönyvért a Lone Star alkotója Kyle Killen felelt, a hírek szerint a pilotszezon egyik legjobb szkriptjét hozta tető alá. A stábhoz nemrégiben csatlakozott Howard Gordon (24), aki Killen-nel együtt látja majd el a showrunneri feladatokat. Kettejük közül utóbbi a tehetségesebb, de Gordon-ra is nagy szükség van, hiszen komoly tapasztalata van abban, hogy miként lehet hosszútávon sikeressé tenni egy sorozatot.

Szintén jó hír, hogy sikerült megszerezni a számos kultsorozat mellett dolgozó Tim Minear-t (Firefly, Angel, The Inside, Terriers), aki úgy tűnik, hogy producerként fog majd besegíteni a munkálatokba. Én azért bízom abban, hogy írói minőségben is számítanak rá, talán épp egy a védjegyévé vált flashback-es epizód megalkotásakor.

Új, állandó rovattal jelentkezik a blog, minden hét utolsó napján power rankings, magyarul leginkább erősorrendre fordítható összeállítást tekinthet meg az olvasó. A kifejezés leginkább az amerikai sportokban használatos, én természetesen az adott hét általam legjobbnak vélt sorozatait veszem górcső.

1.

The Chicago Code (Fox)

1. évad / 2. epizód Hog Butcher

Köszönjük Shawn Ryan! Aki esetleg kételkedett abban, hogy országos tévén is lehet minőségi zsarusorozatot csinálni, annak ez a kopasz, közel sem barátságos kinézetű, de a sorozatkészítéshez remekül értő úriember megmutatta, hogy nagyot téved. A pilot gyorsan behúzott, de Ryan ezután még egy fokozattal feljebb kapcsolt és egy pazar második részt tett le elénk. Országos tévén ritkán hallani ilyen jól megszerkesztett dialógokat, ehhez jön a nagy lehetőségeket magában rejtő átívelő szál, az érdekesen megírt karakterek és az azokat hitelesen átadó színészek, melyek közül Jason Clarke teljesítményét külön ki kell emelnem. A külső helyszínek alkalmazása szintén jó pont, Ryan pedig le sem tagadhatná, hogy mennyire imádja Chicago városát. És végül köszönjük Fox! Az idei évad három legjobb országos újonca (Lone Star, Raising Hope, The Chicago Code) a csatorna nevéhez fűződik.

2.

Community (NBC)

2. évad / 16. epizód Intermediate Documentary Filmmaking

Úgy tűnik Dan Harmon és csapata nem akar kifogyni az ötletekből. A mostani epizódban egy dokumentarista stílusban felvett epizódot kaptunk, mely Pierce bosszúját és a tanulócsoport erre adott reakcióját mutatta be nekünk. A nagyszerű poénok mellett markáns karakterizációt kaptunk, a rész után pedig ismét kicsúszott a számból a nem túl gyakran használt, de ez esetben abszolút megérdemeltnek tűnő zseniális jelző. Nem mellesleg a hét idézetét szintén a Community tudhatja magánénak.

Me and Abed have an agreement. If one of us dies, we stage it to look like a suicide caused by the unjust cancellation of Firefly. We're gonna get that show back on the air buddy!

3.

Justified (FX)

2. évad / 2. epizód The Life Inside

Pedig milyen egyszerűnek tűnt a megbízatás... természetesen Raylan Givens esetében ez semmit nem jelent, egy terhes rab nőgyógyászhoz való szállítása is okozhat kellemetlen meglepetéseket. Lassú, de rendkívül élvezetes történetmesélés és kiváló párbeszédek jellemezték az eheti epizódot is, Raylan pedig jó szokásához híven egy emlékezetes monológgal ajándékozott meg minket az aktuális rossz fiú kiiktatása előtt. A The Life Inside-ban ezúttal kevés játékidőt kapott a Bennett család, az átívelő szál főként a karakterek magánéletét érintette. Szerencsére most hosszabb ideig láthattuk a képernyőn Walton Goggins-t, kíváncsi vagyok, hogy az írók merre viszik tovább Boyd karakterét.

Az HBO marketinggépezetére egy szavunk sem lehet, rendkívül okosan építették fel a Game of Thrones promócióját, az eddig látottak alapján jó esély mutatkozik arra, hogy azokat is sikerül majd leültetni a képernyő elé, akik nem olvasták, vagy akár egyáltalán nem ismerték George R. R. Martin regényciklusát. Ezúttal is egy színfalak mögötti videóval kedveskedett nekünk a csatorna, melyben a készítők David Benioff, D. B Weiss és Martin, valamint a színészek közül Sean Bean és Emilia Clarke mutatják be nekünk Westeros egyedülálló világát. A három és fél perces videó számos új, a korábbi előzetesekben még nem látott jelenetet tartalmaz. A premierre kevesebb, mint két hónap múlva, április 17-én kerül sor.

Forest Whitaker Az utolsó skót királyban nyújtott alakításáért 2007-ben elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Négy évvel később a Criminal Minds spinoffjának, a Suspect Behavior-nak a főszerepében látható. Az elsőt nyugodtan tekinthetjük karrierje csúcspontjaként, utóbbi viszont... Szó se róla, alapvetően örömteli, amikor egy elismert mozis színész tévés munkát vállal, viszont az esetek többségében egy komoly kihívással teli szerep kedvéért teszik ezt (Glenn Close, John Goodman, Steve Buscemi, etc.).

Whitaker-nél erről szó sincs, egy procedural szériára a mondott igent, melynél már előzetesen tudni lehetett, hogy minimális megerőltetésébe telik eljátszani a karakterét és csak pazarolja a tehetségét. Pedig anno belekóstolt a minőségi televíziózásba, a The Shield ötödik évadjában egy sokáig emlékezetes alakítással örvendeztetett meg minket. Kérdés, hogy most miért választotta a könnyebbik utat, ez még az anyagiakat figyelembe véve is érthetetlen döntés.

A Criminal Minds: Suspect Behavior-ban látható gárda első fellépése még tavalyra datálható, a backdoor pilotban az eredeti gárdával nyomoztak együtt. A CBS meglepetésre végül csak midseason-re rendelte be a sorozatot, a kiszivárgott hírek szerint nem voltak elragadtatva a pilot minőségétől, viszont a Criminal Minds sikere és Whitaker neve miatt mindenképp akartak adni neki az esélyt. A spinoff a témafelvetést tekintve sok hasonlóságot mutat testvérsorozattal, a csapatnak itt is a profilalkotás, valamint a sorozatgyilkosok utáni kutatás az elsődleges feladata, kiegészítve azzal, hogy közvetlenül az FBI igazgatójának jelentenek.

Az első részben egy kislány, illetve, ahogy azt később megtudjuk, kislányok eltűnése ügyében nyomoz a gárda. Tökéletes volt, legalábbis altató gyanánt, fordulatok nélküli történet, hatásvadász jelenetek tömkelege, valamint unalmas nyomozási procedúra jellemezte a 43 percet. A csapat minden egyes lépése kiszámítható volt, az írók mintha direkt arra törekedtek volna, hogy még véletlenül se tegyenek bele egy csöppnyi eredetiséget sem az epizódba. A párbeszédek semmitmondóak és sablonosak voltak, de ugyanez elmondható a karakterekről is.

Whitaker kapcsán annyi maradt meg, hogy mindenkivel rendkívül udvarias volt, a Michael Kelly által alakított Prophet-nak pedig egyik múltbéli hibájával ismerkedtünk meg, de mindezt sajnos kapkodva és erőltetett formában tárták elénk. A többiek... nos van egy a szerepeben hiteltelennek tűnő Janeane Garofalo, illetve kapunk egy eyecandy-ként funkcionáló hölgyeményt és egy angol akcentussal bíró ügynököt, valamint az utóbbi időben borzalmas szerepválasztásairól - lásd Past Life - elhíresült, jobb sorsra érdemes Richard Schiff-et. Az ő karaktereikről semmit, azaz semmit nem tudunk meg, éljenek a procedural sorozatok....

A Suspect Behavior alulmúlta még az előzetesen igencsak alacsonyra tett elvárásaimat is, de igazából azt fájlalom, hogy olyan sokkal többre hivatott színészek, mint Forest Whitaker, vagy Richard Schiff egy ilyen kliséhalmazra pazarolják a tehetségüket. Mindeközben a CBS egy újabb procedural franchise-al 'gazdagodott', a három CSI, valamint az NCIS, NCIS:LA kombó után most már a Criminal Minds is két sorozattal képviselteti magát, mi pedig értetlenül állunk a sikerük mögött. A nézettség sajnos ezúttal is fordítottan arányos volt a minőséggel, a premier még az eredeti Criminal Minds eredményére is rápakolt, 13 milliós össznézettséggel és 3.3-as demóval zárt.

Értékelés:

Nehezen indult a dolog, a David E. Kelley (Ally McBeal, Boston Legal) által jegyzett Wonder Woman forgatókönyvet egy hónappal ezelőtt mindegyik országos csatorna visszautasította. A fordulat akkor állt be, amikor az NBC új programigazgatója Robert Greenblatt január végén bejelentette, hogy igényt tart a projektre. A pilotberendelés után megkezdődhetett a casting folyamata, a legfontosabb természetesen a címszereplő kiválasztása volt. A keresgélés ma ért véget, a DC-s képregényhős figuráját Adrianne Palicki játszhatja el.

Palicki a Friday Night Lights-nak köszönhetően futott be, melyből aztán a harmadik évad végén távozott. Legutóbb a kritikusok által felmagasztalt, sajnos rövid életűnek bizonyuló Lone Star-ban, illetve a karrierjét beindító focis dráma utolsó felvonásában tűnt fel, hamarosan pedig a Red Dawn című mozifilm remake-ben láthatjuk majd. Az biztosan kijelenthető, hogy a testi adottságokat tekintve Palicki jó választásnak tűnik és ehhez a szerephez a színészi eszköztára is elegendőnek bizonyul. A  színésznő egy régi ismerőssel is találkozik a Wonder Woman forgatásán, Jeffrey Reiner, napjaink egyik legjobb tévés rendezője  dirigálja le a pilotot, vele a Friday Night Lights készítése során dolgozott együtt.

Az országos csatornák néhány sorozat esetében ugyan már kimondták a végső szót, legyen szó megújításról, vagy kaszáról, a legtöbb szériájuknál azonban egészen májusig, vagyis az upfronts időpontjáig kivárnak a döntéssel. A mostani összeállításban csatornánkénti lebontásban nézem meg, hogy az adott sorozatnak mekkora esélye van a 2011/12-es műsorrendben való szereplésre. Érdemes lesz visszanézni a listára a későbbiekben is, hiszen az összeállítás a nézettségi adatok fényében folyamatosan frissülni fog.

update: 2011. április 27.

ABC

berendelték a 2011/12-es évadra: Castle, Cougar Town, Private Practice, The Middle, Grey's Anatomy, Modern Family

elkaszálták: The Whole Truth, My Generation

Desperate Housewives 95%

Body of Proof 75%

Better With You 45%

V 45%

Brothers & Sisters 30%

Happy Endings 25%

Mr. Sunshine 10%

No Ordinary Family 0%

Off the Map 0%

Detroit 1-8-7 0%