Epizodisták

2010.jún.14.
Írta: Donnie_ 1 komment

Winter is Coming

Megérkezett a Game of Thrones első előzetese, melyet azonban mind hosszát, mind tartalmát tekintve a teaser kategóriába kell sorolnunk. Ezzel együtt nincs okunk panaszra, hiszen a bemutató csak 2011-ben esedékes és eddig mindössze a pilotot forgatták le a sorozatból. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy néhány jelenetet a színészcseréknek köszönhetően újra is kellett forgatni. A képen Sean Bean, mint Eddard Stark látható, majd alatta az említett teaser tekinthető meg.

Tovább
Címkék: game of thrones

True Blood: a harmadik évad előtt

Ma indul útjára a True Blood harmadik évada, én pedig a blog keretein belül megpróbálok egy kis felvezetést biztosítani hozzá. A tavalyi kimagasló nézettség nem a véletlen műve volt, a második évad során egy kiforrott, végig izgalmas történetszálakkal operáló sorozatot láthattunk, melyben érdekes módon a mellékszereplők vitték a pálmát - bővebben itt írtam róla.

Az idei szezon igen erős és ami nem elhanyagolható, rendkívül kreatív reklámkampányt kapott, a promócióért felelős szakemberek hetente jelentkeztek új, egyedi poszterekkel - ezeket (sorrendbe állítva) ide kattintva lehet megtekinteni. Az HBO tehát nem aprózta el, és ez igaz a mozgókép anyagokra is, hiszen miniepizódokkal, szám szerint hattal is megleptek minket. Mindegyik más-más szereplőre koncentrál, ezeket a tovább után ágyaztam be, valamint előtte még a legutóbbi trailer is látható.

Tovább
Címkék: true blood

Amennyiben guilty pleasure-t keresnénk

A hét során az MTV és az ABC Family is előállt egy tinisorozattal, melyek kapcsán legfeljebb abban bíztam, hogy egyikük jó lehet majd guilty pleasure-nek. Ugyan a jelenlegi kínálatban is találunk több olyan produkciót, melyet besorolhatunk ebbe a kategóriába, de nálam egyik sem tudott nézőssé válni, illetve a Blue Mountain State majd nyáron kapja meg az esélyét. Nézzük meg, hogy a most bemutatott két sorozat közül melyik tudta beváltani a hozzá fűzött (azért nem túl nagy) reményeket.

The Hard Times of RJ Berger - pilot

Az MTV az utóbbi évek során elsősorban megkérdőjelezhető minőségű, viszont annál sikeresebb realitykkel támadt és ugyan közbe-közbe becsúszott néhány sitcom is, a legtöbbjük gyorsan elhasalt. Idén nyáron újabb próbát tettek és azt kell mondjam, hogy a műfajhoz képest korrekt darabot tettek le az asztalra. A felállás tipikusnak tekinthető, lúzer srác, lúzer haverokkal, vágyakozik a suli legszebb csajára, aki persze a kosárlabda csapat tesztoszteronnal túlfűtött sztárjával randizik.

A fordulópont akkor következik be, amikor egy szó szerint szerencsétlen mozdulatot követően az egész iskola meglátja nem mindennapi (testi) adottságait, mely aztán alapjaiban változtatja meg a helyzetét... Szinte az összes klisét eljátsszák, amit egy ilyen témájú sorozat/film felhozhat, ennek ellenére működik a dolog, legalábbis annyira mindenképp, hogy agyatlan kikapcsolódásnak megfeleljen. RJ álmodozásai kifejezetten jól sikerültek, a többi poén pedig ugyan előre látható, de többségük azért mégis célt ér. Kezdésnek 6/10, ennél magasabb pontszámot azért semmiképpen nem érdemel, de ha tartja ezt a szintet, akkor maradok a következő 11 részre is.

Pretty Little Liars - pilot

Az ABC Family eddigi sorozatai nem tettek rám túl jó benyomást és sajnos a mostani újoncuk is beállt ebbe a sorba. Az első néhány perc roppant gyenge volt, a kiinduló sztorit, miszerint öt barátnő kis esti bulit tart, majd felébredve azt tapasztalják, hogy egyiküknek nyoma veszett megfelelő felvezetés nélkül, kissé esetlenül mutatták be. Ugyanez mondható el a báros ismerkedő jelenettel is, mindezt pedig megspékelték a túlzásba vitt zene betétekkel...

A későbbiek folyamán már kaptunk értékelhető momentumokat is, elsősorban a rejtélyek bemutatása kapcsán. Összességében azonban ez kevésnek bizonyult, pedig eyecandy-ben nincs hiány, közülük is kiemelve Lucy Hale-t, de azért még az ő két szép szeme sem elég, hogy folytassam a sorozatot. A pilot nézettsége egyébként kiválóan alakult, főként a csatorna számára kiemelten fontos női, valamint gyerek korosztályokat tekintve, így a bemutatkozás, legalábbis ebből a szempontból sikeresnek tekinthető. 4/10

A szesztilalom évei Atlantic City-ben

Amerikai Egyesült Államok, az 1920-as évek eleje, vagyis a szesztilalom hajnala, mely aztán közel másfél évtizedig érvényben volt és egyúttal lehetőséget adott a szervezett bűnözés felvirágzásához is... Az HBO ebbe a korszakba nyújt számunkra betekintést, konkrétan a korszak egyik hírhedt maffiózója Nucky Thompson (Steve Buscemi) figuráján, valamint az ő 'városának' - Atlantic City bemutatásán keresztül.

A showrunneri posztot a Sopranos egyik forgatókönyvírója Terence Winter látja el, míg a pilot rendezését a legendás Martin Scorsese vállalta el, aki ugyan emellett producer is, de természetesen az első részt leszámítva a napi munkában már nem vett részt. A 12 részes első évadot szeptembertől láthatjuk, a már említett Steve Buscemi mellett többek között feltűnik még Kelly Macdonald, Michael Pitt, Gretchen Mol, valamint Michael Kenneth Williams. A bejegyzés apropóját az új, sorrend szerint harmadik előzetes adja, mely csak tovább fokozta az amúgy is magasra rakott elvárásainkat.

Az országos csatornák nézettségi mutatói - 2009/10-es idény

Mintegy két hete ugyan már beköszöntött a tévés nyári szezon, egy utolsó bejegyzés erejéig még nézzük meg azt, hogy miképp teljesítettek az országos csatornák a 2009/10-es évad során.

A Fox fantasztikus évet zárt, egymás utáni hatodik évben sikerült elsőnek lenni a 18-49-es korosztály körében (ez rekord), mely a reklámozóknak köszönhetően a legfontosabb nézettségi mutatónak számít. Az idei siker azonban mégis más, hiszen az eddigiektől eltérően már az őszi hónapokban is az élen álltak, és az American Idol bemutatója csak az előny megőrzésére, majd később annak növelésére szolgált. Szintén örömmel tölthették el a csatorna vezetését a 18-34-es adatok, melyekben meggyőző fölénnyel győztek.

A CBS sem lehet elégedetlen, hiszen az össznézettséget tekintve nyolc éven belül a hetedik sikerüket könyvelhették el. A 18-49-es mutatóik is jól alakultak (Fox mögötti második hely), itt csupán a már megszokott, szép-szép, de arányait tekintve túl nagy az összenézettség és a demó közötti különbség kapcsán van bosszankodnivaló, ergó a nyugdíjas csatorna jelző továbbra is ál. Az ABC pocsék évet zárt, sorra buktak be az újoncai (szerdai sitcom blokk -  nem számítva a Hank-et -kivételével) és, legalábbis önmagukhoz képest a régi bejáratott sikerszériái is alulteljesítettek. Ennek végül az lett az eredménye, hogy a harmadik helyért kiélezett csatát kellett folytatni az évek óta botrányos teljesítményt nyújtó NBC-vel.

Ezt végül, mind össznézettségben, mind demóban sikerrel vették, de ez csupán egy kis öröm az ürömben... az NBC sajnos évről-évre mélyebbre süllyed, ugyan idén már közel voltak az előbb említett ABC-hez, de 1. ezt köszönhették az előbbi csatorna kiugróan gyenge produktumának 2. a téli olimpia nélkül ennek az eredménynek a közelébe sem lettek volna... A CW szokás szerint az utolsó helyen kullog, önmagukhoz képest korrekt évet zártak, így például a számukra igazán fontos 18-34 éves nők körében.

A tovább után még néhányi, elsősorban a tavalyi és az idei szezon szembeállításával kapcsolatos nézettségi adatot rejtettem el.

Tovább

Megérkezett a Rubicon előzetese

Az AMC harmadik saját gyártású sorozatának a Rubicon-nak a premierjére augusztus 1-jén került volna sor, de a csatorna úgy döntött, hogy próbálnak egy kis hátszelet biztosítani neki, így a pilotot már a vasárnapi Breaking Bad finálét követően levetítik. Az első rész természetesen így még egyszer adásba kerül augusztusban, és akkortól folytatólagosan láthatjuk a 13 részes első évadot.

A téli TCA-turnén az AMC illetékesei a 70-es évek paranoid thrillereihez hasonlították a produkciót, melyben a James Badge Dale (24, The Pacific) által alakított főszereplő egy összeesküvés nyomaira bukkan. A további szerepekben Dallas Roberts-et (Walk the Line, The L Word), Jessica Collins-t (The Nine, CSI), Lauren Hodges-t (Law & Order) Peter Gerety-t (The Wire) és nem utolsósorban Miranda Richardson-t láthatjuk majd.

A showrunneri posztot a veterán Henry Bromell (Homicide: Life on the Street, Chicago Hope, Brotherhood) fogja ellátni, aki a zárójelben szereplő produkciókban David Simon, David E. Kelley, illetve Blake Masters mellett dolgozott eredményesen. A Rubicon kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Mad Men és a Breaking Bad után műfaji váltást is jelent az AMC számára, de ugyanez elmondható lesz majd az októberben induló Walking Dead esetében is. Mindenesetre bízzunk benne, hogy a minőség változatlan marad.

Címkék: rubicon

Visszatekintés a 2009/10-es évad újoncaira (kábelcsatornák)

Ezúttal a 2009/10-es évad kábeles újoncaira tekintek vissza, melyek nem meglepő módon sokkal kedvezőbb képet mutatnak az országosok felhozatalához képest. A kábelcsatornák esetében azonban jóval nehezebb az évad meghatározása, legtöbbjük egész évre elosztja a saját gyártású programokat, végül úgy döntöttem, hogy tavaly májustól indulunk és kerek egy évet ölelünk fel. A lista természetesen nem teljes, azok szerepelnek rajta, melyeknél legalább a pilot be lett próbálva.

A címkékre kattintva (ez vonatkozik az országos listára is) természetesen jóval hosszabb írások is megtalálhatók a sorozatokról.

HBO

Hung: úgy érzem a Hung esetében két szék közé estek a készítők. A lecsúszott tanár kihasználja testi adottságait alapsztorival bíró sorozat ugyanis részről-részre veszített könnyedségéből és ezzel együtt humorából, míg a végére érve szinte csak drámát láthattunk a képernyőn. A probléma ott van, hogy ezt 30 percben képtelenség megfelelően bemutatni, melynek köszönhetően a konfliktusokat sem tudták kellően kibontani és súlytalanná vált a történet. 5/10

Bored to Death: kezdjük gyorsan az egyetlen negatívummal: csupán nyolc részes az első évad. Jonathan Ames sorozatában az alkotói válságban szenvedő, ráadásául barátnőjét is elvesztő főhősünk a magánnyomozó szakma szépségeivel ismerkedik meg, persze az ő kis ügyefogyott módján. Nagyszerű párbeszédekkel tarkított, egyedi atmoszférával bíró noir-otic comedy, melyben még Paul Auster Tükörvárosa is visszaköszön. Ne feledkezzünk meg az elsőrangú színészgárdáról sem, állandóként a Jason Schwartzman, Ted Danson, Zach Galifianakis hármas, míg vendégszereplés erejéig Jim Jarmusch és Oliver Platt tűnt fel. 8/10

Treme: David Simon. Talán elég is lenne ennyit írnom, hiszen a The Wire, a Homicide:Life on the Street és a Generation Kill alkotójának neve garanciát jelent a minőségi televíziózásra. Ezúttal New Orleans városának portréját mutatja nekünk, a Katrina hurrikánt követő hónapok, majd aztán évek eseményeire fókuszálva. A Simon-tól megszokott sok szereplőt mozgató, kiváló karakterrajz, valamint valósághű ábrázolásmód ezúttal is jelen van, és emellett olyan életképeket mutat be a városról, amik láttán ismét a zseni jelzővel kell illetnünk őt. 8/10

How to Make it in America: a sokáig keleti Entourage-ként reklámozott sorozat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A pilot minden téren közepes volt, egyenetlen ritmus, antipatikus szereplők és legalábbis számomra, érdektelen történetszálak behozatala. A gyenge nézettség daráca a csatorna bekérte a második etapot is, mint ahogy egyébként a fenti hármas mindegyike megkapta az HBO-tól a következő évadra szóló megrendelést.  5/10

The Pacific: nem lett belőle klasszikus... azért kezdem így, mert az előd, valamint a mostani alapanyag és a készítők alapján bőven megvolt ennek a lehetősége. Elsősorban a koncepciót érzem hibásnak, egyrészt a karakterekre vonatkozóan, hiszen az önéletrajzi regények miatt túlságosan is megvolt kötve a kezük, másrészt a történetszálak kapcsán, ahol pedig a kevesebb, néha több elvet kellett volna követniük. A megvalósítás csillagos ötös, de ez csak a felszín, sajnos a háború és azzal járó borzalmak katonákra gyakorolt hatását csak néhány részben sikerült igazán "elkapni". 6/10

FX

Justified: az FX ismét megcsinálta, egy kőkemény, tesztoszteronnal töltött sorozatot hozott el nekünk a nagyszerű Graham Yost és Timothy Olyphant tolmácsolásában. Előbbi pedig betartotta a szavát, ugyan élvezetesek voltak az egy rész, egy eset ügyek is, de ígéretéhez híven az évad utolsó harmadára már a főszálra koncentráltak és ezzel együtt a sorozat is legalább egy szinttel feljebb lépett. Nagyon szépen kibontották nekünk a karaktereket is, és bizony milyen jó döntés volt anno Goggins által alakított Boyd-ot életben hagyni a pilot végén. 8/10

Archer: a csatorna első animációs próbálkozása, mellyel egyből betaláltak. Az egocentrikus, kissé tapló Sterling Archer figurája már önmagában elég humort szolgáltatna, de az Isis ügynökség minden egyes alkalmazottja beletesz valamit a közösbe. Pörgős, élvezetes párbeszédek, melyeket bizony nem egyszer vissza kellett tekernem, hogy minden egyes poén átjöjjön. 7/10

The League: egy átlagos, a fantasy (amerikai) focis liga köré szerveződő baráti társasággal ismerkedhettünk meg a The League-ben, melynek ugyan voltak jó momentumai, de nálam a karaktereken elvérzett a dolog. Megkapta a második évadot, mint, ahogy a fent említett másik két FX-es széria is. 5/10

SyFy

Warehouse 13: ez most mi volt? - tettem fel a kérdést még múlt nyáron, miután megnéztem a pilotot. Alapvetően már a keretsztori is gyenge, a behozott szereplők pedig teljesen érdektelenek és akkor a megvalósításról még nem is beszéltünk. 3/10

Stargate Universe: túlzás, hogy nagy reményekkel vártam volna az SG franchise harmadik darabját, de bíztam benne, hogy képesek lesznek ezúttal komolyabb hangvételű, erős karakterrel megtámogatott sci-fit összehozni. Tévedtem, nem is kicsit, csak szerettek volna komolynak látszani, a valóságban egy szinte minden fellelhető klisét elsütő, jellemábrázolást tekintve is értékelhetetlen kacatot kaptunk... 3/10

Caprica: sajnos a Caprica nem tudott megfelelni a nagy előd támasztotta elvárásoknak. Persze azért így is bőven voltak pozitívumok, általánosságban a V world, Daniel Graystone karaktere és az őt nagyszerűen alakító Stoltz, vagy éppen Michael Nankin két rendezése és Bear McCreary elsőrangú kompozíciói. A caprica-i világ bemutatása viszont nem nyerte el a tetszésemet, mint, ahogy több karakter, így Joseph, Amanda, vagy éppen Clarice kapcsán is komoly fenntartásaim voltak. Ez vonatkozik a hitvilágra is, bízom benne, hogy az évad második fele majd jobb benyomást tesz rám. 6/10

USA Network

White Collar: pedig jól indultunk, de sajnos nem tudtak újítani és a gyengén megvalósított egy részes ügyek mellett az átívelő szál sem tudott lekötni. Egy újabb USA Network-től érkező sorozat, mely elsőre ígéretesnek tűnik, de néhány rész után beleunok... 5/10

Royal Pains: ez viszont kritikán alulira sikerült, ritka, az amikor ennyire irritáló egy főszereplő és az már csak a hab volt a tortán, hogy semmitmondó, unalmas történetszálakat hoztak be az írók. Tavaly szinte végigszenvedtem a pilotot... 3/10

Starz

Spartacus: Blood and Sand: a pilotot nagyon csúnyán lehúztam és eszembe sem jutott még egy esélyt adni neki. A különböző beszámolók alapján azonban igen komoly és nagyságát tekintve ritkának mondható fejlődésén ment keresztül, így elraktam a nyári darák közé.

TNT

Men of a Certain Age: az évad meglepetése lett a Ray Romano-Mike Royce kettős által készített sorozat. Minőségi, hiteles drámát láthattunk, a megfelelő helyzetekben humorral feloldva és mindezek mellett nagyszerű karakterizáció és alakítások - Andre Braugher, Ray Romano, Scott Bakula jellemezték az első évadot. A TNT jeligéje, miszerint We know drama eddig nevetségesnek hatott, a MoCA kapcsán viszont teljesen jogosnak mondhatjuk. 8/10

AMC

The Prisoner: a csatorna eddig hibátlan mérleggel büszkélkedhetett és két meghatározó drámát tettek le az asztalra. A Prisoner remakejével azonban belerondítottak ebbe a szériába, ugyan mind szereposztását, mind történetét tekintve komoly potenciállal rendelkezett, de egy rosszul felépített, kusza minisorozatot kaptunk végül. 4/10

Showtime

Nurse Jackie: az utóbbi években komolyan hátraesett nálam a Showtime, köszönhetően a 30 perces, elsősorban nőkre fókuszáló dramedyknek, melyekkel nem igazán tudták a régebbi sorozataik színvonalát hozni. Szó se róla, a Nurse Jackie-n is látszik a minőség, de a receptből hiányzik valami, talán az a bizonyos 10-15 perc, vagyis elsősorban itt is a Hung kapcsán már ecsetelt problémával állunk szemben. 5/10

Comedy Central

Secret Girlfriend: tipikus guilty pleasure a Comedy Central sorozata, melyben a főszereplő szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Ez utóbbi nagyrészt bulik sorozatát jelentik, és tudatos felépítettségről nem igazán beszélhetünk. Mindenesetre nem is ez a készítők célja, a szórakozás faktort pedig abszolút biztosítják. 6/10

A CBS bekérte a Mad Love-ot

Az upfronts összegzésekor már említettem, hogy több csatornától, így többek között a CBS-től, az ABC-től, valamint legalább egy sorozat erejéig a CW-től várhatunk még midseason-re szóló berendeléseket. Az első és utolsó esetében ez elsősorban a biztonságnak szólna, hiszen viszonylag kevés berendelést adtak le és azért mindig jobb, ha van néhány biztonsági tartalék az évad második felére is. Az ABC-nél viszont érzik, hogy igencsak harmatos upfronts-ot zártak, már ami az újonnan berendelt sorozatokat illeti.

Elsőként a CBS jutott elhatározásra, a Minka Kelly és Jason Biggs főszereplésével készült többkamerás sitcomot, a Mad Love-ot (anno True Love) kérték be 13 rész erejéig. A Tyler Labine-t is soraiban tudó széria négy 20-as éveiben járó fiatal szerelmi életét életét mutatja be és a rövid plot alapján jól illeszkedik a 2010/11-es sitcom divathoz, melyekben  a párkapcsolatokat helyezik előtérbe. A pilot egyébként kedvező visszhangot kapott már a tesztvetítések során is, az ok, amiért végül is nem rendelték be korábban, Lizzy Caplan-hez köthető.

Lizzy a a Party Down miatt csupán egy részes vendégszereplést vállalt, a csatorna azonban állandónak szerette volna és miután a színésznő ebbe nem ment bele, a projekt is tolódott egészen mostanáig. Úgy tűnik, hogy Judy Greer pályázik legnagyobb eséllyel a szerepére. A CBS lehet, hogy még rendel be sorozatot, dráma fronton a Brett Ratner által rendezett, a CIA bürokratikus világát bemutató Chaos és talán még a John Wells kórházi drámája, a Gimme Shelter is benne van a kalapban. Előbbinél a gyártó stúdió, valamint a csatorna között megy a huzavona, a CBS nyolc részre kérne, a 20th Century Fox Television viszont csak 13-ba menne bele.

Az ABC sem tétlenkedik, a Smallville egykori showrunner párosától, Alfred Gough-tól és  Miles Millar-tól érkezik a Charlie Angyalai új változata, illetve annak pilotja, mely után a csatorna dönt a sorsáról .Egy Alias reboot is a tervek között van, de itt hangsúlyozandó, hogy csak puhatolózásról van szó, még a pilot fázistól is messze vagyunk egyelőre. Ezeken kívül 5 pilotszkriptet kért be a csatorna, melyek közül a techno-thriller (mindegyik leírásban ezt a műfaji meghatározást kapta) Department Zero hangzik a legígéretesebben, és azt se felejtsük el, hogy több sitcom pilotot is újraforgatnak.

Az is biztossá vált, hogy a Ghost Whisperer-t nem veszi át a csatorna és a The New Adventures of Old Christinel esélyei is minimálisnak mondhatók.

update: a CBS a mai napon (06. 04.) jelentette be, hogy nem tart igényt Minka Kelly szolgálataira(=kirúgták) és keresik a helyettesét. Több forrás szerint is Sarah Chalke-vel folytatnak előrehaladott tárgyalásokat.

update #2: mostanra biztossá vált, hogy Judy Greer és Sarah Chalke lesz a két helyettes.

update #3: hosszú tárgyalások eredményeként a CBS bekérte midseason-ra a Chaos-t is, a berendelés 13 részre szól. Július 1-én még úgy tűnt, hogy a gyártó stúdió 20th Century Fox TV és a csatorna CBS között nem születik megállapodás és már temettük a produkciót... meglepetésünkre a azonban két és fél hét múlva mégis létrejött az egyezség.

Címkék: chaos, mad love

Elkezdődött a The Walking Dead forgatása

Az AMC március végén jelentette be, hogy sorozatberendelést ad a Robert Kirkman nagysikerű zombis képregénye alapján készülő Walking Dead-nek. Mindezt úgy, hogy a pilot elkészítését sem várták meg, bár Frank Darabont (A remény Rabjai, Halálsoron, A köd) neve miatt érthető volt a bizalom. A munkálatok tegnap kezdődtek meg Atlanta-ban, az AMC pedig már közzétett egy rövid, de annál informatívabb interjút a készítővel. Darabont láthatóan nagy lelkesedéssel beszél mind a képregényről,  mind annak sorozattá alakításáról.

A tovább után az első képek is megtekinthetők, kissé tán gyomorforgatóak, úgyhogy csak saját felelősségre. A bemutatóra októberben kerül sor, az első évad hat részből fog állni.

Tovább

Jeff Zucker távozhat az NBC éléről

Úgy tűnik egy korszak véget ér az NBC-nél, tavaly júliusban a programigazgató Ben Silverman-t rúgták ki, idén pedig Jeff Zucker az NBC Universal elnöke távozhat a csatornától. Aki már egy ideje figyelemmel követi a blogot, tisztában van vele, hogy milyen véleménnyel vagyok a pávás csatorna utóbbi néhány évéről, valamint a szakmai és nézettségi visszaesésben főszerepet vállaló két úriemberről.

Megalapozatlan, a tévés világot nem egyszer megdöbbentő, rossz döntések fűződnek a nevükhöz - ide kattintva (a két friss, upfronts-hoz kapcsolódó bejegyzésen kívül) néhány konkrétumot is talál az olvasó. Önmagában persze már ez, a Zucker szájából körülbelül egy éve elhangzó nyilatkozat is sokatmondó...

"I don't think we'll ever be able to say, 'NBC is number one in prime time."

Nézzük meg, hogy milyen hírek láttak napvilágot Zucker távozásáról: mikor tavaly decemberben a kábelhálózat-szolgáltató Comcast lett az NBC Universal többségi tulajdonosa (ez 51 százalékos tulajdonrészt jelent, míg a General Electric 49%-ban birtokolja a cég részvényeit) már felröppentek olyan híresztelések, mely szerint az új tulaj komoly változásokat szeretne a vezetésen belül. Ebből akkor még nem lett semmi, sőt úgy tűnt, hogy 2013-ig nem változik az NBCU elnökének személye.

Az eltelt időben azonban jobb belátásra tértek a cégcsoport vezetői és a GE-vel együttesen úgy döntöttek, hogy 30-40 milliós lelépési díj ellenében megválnak Zucker-től. Érdekességképp a jelenlegi honoráriuma 6.3 millió/év, ehhez bónuszként még 1.5 és 4.5 millió dollár jöhet. Természetesen Jeff "megdolgozott" ezért, hiszen például csak 2008 és 2009 között 28%-os visszaesést könyvelhetett el a csatorna, de 2007-es regnálása óta szinte mindegyik év kapcsán igaz lenne az új negatív csúcs szóösszetétel használata.

A Comcast és a GE egyaránt tagadja egyelőre a Zucker távozásáról szóló híreket, de ezt természetes reakciónak tekinthetjük, ráadásul a Vulture által közzétett információ megbízhatónak tűnik. A kérdés így inkább a mikorra vonatkozhat... bízzunk benne, hogy nem sokat kell várnunk a hivatalos bejelentésig és akkor a címben látható mondatot is kijelentó móndba tehetjük majd.

Visszatekintés a 2009/10-es évad újoncaira (országos csatornák)

Múlt héten az országos csatornák számára hivatalosan is véget ért a 2009/10-es sorozatidény, amit, legalábbis a mostani bejegyzés keretein belül vizsgált újoncokat tekintve, hatalmas csalódásként könyvelhetünk el. Egyik országos csatorna újoncfelhozatalát sem tudom kiemelni, a high concept és a már bevált sablonokra építkező sorozatok ugyanúgy elhasaltak és csupán néhány kivétel akadt, ami hozta az előzetes várakozásokat.

ABC

Modern Family: az amerikai kritikusok szinte egyöntetű dicséretben részesítették anno a pilotot, ehhez képest számomra csalódás volt az egykamerás családi sitcom első része. Ezt követően azonban fokozatos javuláson ment keresztül és a nagyszerű karaktereket - elsősorban Jay, Phil, Claire, Mitchell - felvonultató sorozat kötelező program lett, sőt az évad legjobb sitcomjai között kell emlegetnünk. 7/10

FlashForward: korrekt pilot, majd folyamatos lejtmenet jellemezte az ABC nagy reménységű újoncát, melynek színvonala egyenes arányban volt a nézettséggel - egyre lejjebb és lejjebb került. Én az évad közepéig bírtam a rendkívül sok antipatikus szereplővel bíró, buta megoldásokkal telerakott high concept drámát. A végén már csak 1.3-as demóra képes FF természetesen kasza lett. 4/10

The Middle: egy újabb családi sitcom az ABC-től, melyben egy középosztálybeli család életébe pillanthatunk bele. Amíg néztem megbízható teljesítményt hozott, de egy idő után túlságosan is monotonná, úgy is mondhatom kiszámítható vált, így a nagyszerű gyerekszereplők ellenére sem folytattam. Talán, ha Patricia Heaton karakteréből egy kicsit visszavettek volna...5/10

V: a második ABC-s high concept dráma, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kezdésre pedig itt sem panaszkodhattunk, ugyan nem váltotta meg a világot, de kiindulópontnak jó volt és potenciált is láttam benne. A folytatásban azonban szinte csak sablonmegoldásokkal jelentkező, kifejezetten gyenge karakterrajzot bemutató sci-fit kaptunk, melyben a CGI is olyan volt, mint a történet, egyszerűen nem lehetett komolyan venni. Scott Rosenbaum showrunneri kinevezése sem hozott lendületet, így jövőre már nélkülem folytatódik a V. 4/10

The Forgotten: a pilot után elkaszáltam ezt a többek között Christian Slater-t is a soraiban tudó nyomozós sorozatot, melyben egy amatőrökből álló csapat arra használja fel a szabadidejét, hogy elfeledett bűneseteket oldjon meg. Innen is gratulálok az ABC vezérkarának, akiknek már az alapsztori hallatán, de legkésőbb a borzalmas pilot után dobniuk kellett volna a projektet. Ehelyett bekérték sorozatnak, majd a botrányos nézettség dacára műsoron tartották 16 részen keresztül... 2/10

Tovább

Chuck vs. a harmadik évad

Két héttel ezelőtt még nem tudtam, hogy a Chuck kapcsán sorozat vagy évadfináléról fogok-e írni, végül szerencsére az utóbbi valósult meg. Minden évben izgulnunk kell érte, de amíg az NBC ilyen gyenge eredményeket produkál, addig ez a más csatornánál jó eséllyel kaszát érő nézettség is elégnek bizonyul a túléléshez. A minőség viszont ebben az esetben fordított arányú a minőséggel, hiszen a Chuck idén még a tavalyi szezonját is felülmúló nagyszerű évadot produkált. A kép alatt már spoileresen folytatom.

Két fejezetre kell osztanunk a harmadik évadot, hiszen a csatorna 2009 májusában először 13 részes berendelést adott, és csak októberben kért hozzá plusz hat epizódot. Ez természetesen az alkotói folyamatra is kihatással volt, míg a 3x13-as Chuck vs. The Other Guy-on látszódott, hogy Schwartz-ék a lehetséges kaszára készülve a biztonságra mentek és minden igényt kielégítő happy end-et írtak, addig a tényleges évadzáróban ugyan maradt a pozitív véghang, de már előremutató cliffhanger-t (Chuck anyuka és egy új szervezet) is kaptunk.

A sorozat korábban megszeretett főbb jellemzői, mint a pop kulturális utalásokkal telerakott, humoros párbeszédek és a könnyed, laza hangulat ezúttal is jelen voltak a kérdés csupán az volt, hogy ezt sikerül-e megfelelő történetszálakkal, valamint karakterizációval megspékelni. Az előbbi során a néhány különálló rész mellett elsősorban a Ring-hez kapcsolódó főszállal foglalkoztunk és a szokásos kissé elnagyolt, de a Chuck-hoz tökéletesen illő megoldásokat kaptuk.

Az állandó szereplők számát a visszavett költségvetés miatt eggyel csökkenteni kellett, melynek Anna Wu esett áldozatul, a többiek viszont szerencsére maradtak. Devon nagyobb szerepet kapott, ugyan nem önszántából, de több küldetésen is részt vett, míg Ellie az évadfináléban kapott kiemelt szerepet a történet alakításában. A Schwartz-Fedak kettős rendkívül okosan kezelte azt, hogy ki és mikor tudja meg a "Chuck titkát", tavaly Devon, a mostani évad közepén Morgan, végül az utolsó előtti részben Ellie jött rá. Ezek közül ráadásul a Morgan-t középpontba helyező Chuck Versus the Beard az évad egyik legerősebb részét szállította nekünk.

Casey tömör, de harsány nevetést kiváltó beszólásai ezúttal is a helyükön voltak, sőt talán még a megszokottnál is ütősebb egysorosokkal lepett meg minket. Közben arra is hangsúlyt fektettek, hogy éreztessék velünk a csapaton belüli pozitív irányú változásokat, Casey most már valóban társként, sőt barátként tekint Chuck-ra, de kedvenc őrnagyunk Morgan-nel való "kapcsolata" is új szintre lépett. A karakter múltjába szintén bepillantást nyerhettünk, melynek során a lányával ismerkedhettünk meg.

A Buy More és ezen belül Big Mike, valamint a két ütődött, Jeff és Lester ezúttal kevesebb szerepet kapott, de legalább ezekkel jól sáfárkodtak az írók, az üzlet felrobbantása, valamint a Jeffster nevű formáció két tagjának bizonytalan sorsa pedig az egyik negyedik évados történetszálra is előreutal. A végére hagytam a főszereplőinket, a Chuck-Sarah kettősről az évadnyitó alkalmával a következőt írtam: 'egy ideig ugyan még szívesen elnézegetem a se veled se nélküledet, de nem szabad egy egész évadon keresztül elhúzni.'

Ezt be is tartották a készítők, ugyan év közben sok kritika érte őket a rajongók részéről, főként a Shaw szálat illetően, de végigmentek a megkezdett úton és egy tudatosan felépített történet keretében mutatták be egymásra találásukat. Ahogy korábban említettem, a 3x13 akár sorozatzáróként is működött volna, de a párizsi "kirándulás" után is jól kezelték a kapcsolatukat, akkor már inkább a bizalom (Intersect 2.0 megbízhatatlansága) kérdését körbejárva. Az írók nem voltak könnyű helyzetben Chuck új képességeit illetően sem, de jó megoldást választottak, Chuck-ból végül igazi kém lesz, mindezzel együtt viszont ugyanaz a néha kétbalkezes, szerethető karakter maradt.

Schwartz-ék előtt megemelem a kalapom, itt volt az ideje, hogy megtörjék a status quot és a Chuck-Sarah kapcsolattal, idősebb Bartowski halálával, vagy éppen Chuck titkának felfedésével ezt sikeresen végrehajtották. A legjobb évadon vagyunk túl és ez, figyelembe véve a tavaly látottakat mindenképp nagy dicséretnek számít. Végezetül egy interjút ajánlanék, melyben a társkészítő Chris Fedak nyilatkozik az idei történetszálakról, de szóba kerül a jövő is.

Értékelés:

Címkék: chuck
süti beállítások módosítása