Stephen McPherson távozik az ABC éléről

Úgy tűnik július 27. nem egy szerencsés dátum az országos csatornák vezetői számára. Tavaly az NBC-s Ben Silverman-t bocsátották el ezen napon, idén pedig az ABC elnöke, Stephen McPherson volt kénytelen távozni. McPherson 2004 óta állt az ABC Entertainment élén, mely egy 2009-es átszervezés után az ABC Entertainment Group nevet vette fel, ekkortól kezdődően a csatorna mellett a gyártásért felelős ABC Studios irányítását is átvette.

Az már egy jó ideje tudvalevő volt, hogy közvetlen főnökével Anne Sweeney-vel (Disney-ABC TV Group elnöke) nem ápol túl jó kapcsolatot, ennek ellenére valószínűleg nem elsősorban személyes ellentét, sokkal inkább szakmai indokok miatt kellett távoznia. McPherson első évében, a 2004/2005-ös idény során a csatorna egészen pazar mutatókkal rendelkezett, az akkor bemutatkozó Lost, Desperate Housewives és Grey's Anatomy hármasnak köszönhetően kiemelkedő 18-49-es ratingeket produkált.

Régi szép idők, mondhatják most az ABC-nél, azóta sem sikerült megismételni az akkori sikereket, sőt évről-évre mélyebbre kerültek. Mi lehet ennek az oka? - rendkívül sok újncot rendelnek be, de nagyon rossz arányt tudnak felmutatni a első évadukat túlélő, illetve elkaszált újoncok tekintetében. A Lost óta hiába próbálkoznak high concept drámákkal, de a nyomozós sorozatok, illetve a sitcomok terén is csak ritkán tudtak sikereket elérni, a helyzetüket pedig több esetben még az átgondolatlan műsorrend is súlyosbította. Idén ugyan volt egy nagy dobásuk, ráadásul egy sitcom a Modern Family képében és végre a Castle is korrekt nézőmegtartást produkált, de mindez kevésnek bizonyult.

Az újoncok többsége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul a régi nagyok - a Dancing with the Stars kivételével - is komoly nézővesztést produkáltak, az ABC pedig szégyenszemre az NBC-vel folytatott öldöklő küzdelmet a nézettségi verseny harmadik helyéért. Ezt, valamint az igencsak szegényesnek tűnő 2010/11-es felhozatalt elnézve nem lehet csodálkozni a döntésen... Mindenesetre az anyacég Disney gyorsan megtalálta a helyettest Paul Lee személyében, aki ezt megelőzően hat évig az ABC Family-t irányította. A kábelcsatornánál remek munkát végzett, a mostani döntéssel pedig élete nagy lehetőségét kapta meg.

update: a Deadline Hollywood információi szerint McPherson kényszerű lemondása mögött szexuális zaklatás vádja is áll. Ide kattintva bővebben lehet róla olvasni.