A múlt nagyjai címmel ellátott kategória keretében olyan, már befejeződött és nagy hatást kiváltó, adott esetben klasszikusnak mondható sorozatok kerülnek bemutatásra, melyekről az aktualitás hiánya miatt a blogon kevesebb szó esik. A fenti linkre kattintva elérhetőek az eddigi bejegyzések, ezúttal pedig a bántóan rövid életű Carnivále kerül terítékre.

Az 1930-as évek Amerikájába kalauzol el minket a sorozat, a gazdasági világválság és a Dust Bowl idejére. Előbbi talán nem szorul különösebb magyarázatra, viszont a Dust Bowl egy itthon valószínűleg kevésbé ismert fogalom. A piszkos harmincas évek szóösszetételt is használják rá, ezen periódus alatt számos komoly erejű homokvihar tombolt Amerika több területén is, melyek komoly ökológiai és mezőgazdasági kárt okoztak.

A Carnivále-ban, mint, ahogy a címe is mutatja egy mutatványos cirkusszal ismerkedünk meg, melyben számos furcsa alak, így többek között kígyóbőrű ember, törpe, illetve óriás, jósnő, sziámi ikrek, kártyavető is feltűnik. Hamarosan egy fiatal, természetfeletti képességekkel megáldott fiú (Ben Hawkins) is csatlakozik a társulathoz. Ahogy haladunk előre, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy a szinte isteni erő birtokában lévő fiú, valamint egy kisvárosi, sötét víziók által gyötört prédikátor (Justin Crowe) végső harcára van kihegyezve a történet. A jó és rossz, vagy másképp fogalmazva, a fény és a sötétség elkerülhetetlen összecsapása pedig mindenkire hatással lesz.

Az HBO-n 2003 és 2005 között két évadot megélt Carnivále az HBO aranykorszakának (Wire, SFU, Sopranos, Rome, Deadwood) egyik jeles képviselője, a misztikummal erősen átszőtt sorozatot elsőrangú karakterizációjának, okos történetvezetésének, valamint korhű ábrázolásmódjának köszönhetően méltán említik a legnagyobbak között. Epikus történetről van szó, titokzatossággal és rejtélyekkel megtűzdelve, gyakran a hit kérdéseit boncolgatva, de mindezek mellett a részletes jellemábrázolásról sem feledkeztek meg a készítők. Ezt különösen nagy bravúr egy olyan sorozat esetében, mely tucatnyi karakterrel dolgozik, ráadásul ilyen nagyívű történetszállal is rendelkezik. A korszak kilátástalansága, a reményvesztettség is megjelenik, és ehhez kapcsolódóan külön említést érdemel a Carnivále képi világa, mint egy tökéletes illúzió, valóban a 30-as évek Amerikájában érezzük magunkat. Ez is sokat hozzátesz annak a sötét, gyakran depresszív hangulatnak az átadásához, mely a sorozat egyik jellegzetességének számít.

Az ötletgazda Daniel Knauf volt, aki már az 1990-es évek elején kész volt a forgatókönyv első változatával. Eredetileg mozifilmben gondolkodott, de mint kiderült a 180 oldalas script a kétszerese egy átlagos filmnek, ráadásul úgy érezte, hogy még ez is bővítésre szorul. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Knauf más írásait is visszautasította az álomgyár, magyarázatként a túl furcsa jelzőt használva, a helyzet finoman szólva sem volt biztató. A 90-es évek közepén egy új lehetőség vetődött fel, mikor is néhány tv-s íróval való találkozás után már sorozatformátumban kezdett el gondolkodni. Azonban híján volt a kapcsolatoknak, így idővel ez is zsákutcának tűnt. Mielőtt feladta volna a reményt, utolsó próbálkozásként feltette a pilot forgatókönyvét saját weboldára...

A terv ezúttal bevált, Howard Klein és Scott Winant producereknek megtetszett a script, és többször személyes találkozás után úgy döntöttek, hogy az HBO-hoz viszik a produkciót. A kábeles adónál kedvező visszhangra találtak, azonban Knauf-ot tapasztalatlannak tartották a showrunner-i poszthoz, természetesen a produkció egyik legfontosabb láncszeme maradt, de Ronald D. Moore-t (BSG, Star Trek:DS 9, TNG, Roswell, Virtuality) nevezték ki "főnöknek". Moore azonban a BSG miatt a második évadot már nem vállalta, így az addigra rutinosabbá vált Knauf kapta meg a karmesteri pálcát.

A megpróbáltatások azonban nem értek véget, a pilot készítése 21 napig tartott, majd a csatorna és a készítők közötti kreatív viták miatt csak több mint egy év múlva álltak neki a második rész forgatásának. Végül 2003 szeptember 14-én debütált a sorozat, az HBO-nak a premiereket tekintve rekord nézettséget hozva. A kritikusok is felfigyeltek rá, ugyan a történet misztikus vonalának köszönhetően nem volt egyöntetű a dicséret, de a mértékadó újságíróktól kifejezetten jó visszajelzéseket kapott. A díjátadókon is jól szerepelt, és bár kialakult egy komolyabb rajongói mag, a nézettség egyre csak süllyedt, és a Knauf által hat évadosra tervezett sorozatot a második évad végén elkaszálta az HBO (ennek körülményeiről bővebben az utolsó bekezdésben írok).

A sorozat megvalósulásában elévülhetetlen érdemeket szerző Daniel Knauf-ról, Ron Moore-ról, vagy éppen Howard Klein-ről már volt szó, de rajtuk kívül még számos stábtagot ki kell emelni. Így többek között a Knauf mögött az írói csapatban fontos szerepet betöltő  Nicole Yorkin-t, vagy éppen William Schmidt-et, a rendezők közül pedig Jack Bender-t, illetve Rodrigo Garcia-t. Érdemes külön foglalkozni a zenét jegyző Jeff Beal-el is, akinek agy szerep volt abban, hogy a sorozat képes volt megteremteni a 20-as, 30-as évek korhű hangulatát. Számos korabeli népszerű dalt használt fel, valamint egyes karakterekhez, illetve adott témákhoz is odaillő, jellegzetes dallamokat választott, így például Justin testvér esetében a vallásos tematika, míg a vándorcirkusz esetében a misztikusság volt a jellemző.

Természetesen ne feledkezzünk meg a színészekről sem: a két egymással szemben álló főszereplőt Nick Stahl, valamint Clancy Brown alakította. Előbbi, a titokzatos, reményvesztett és képességei ellenére önbizalom hiányos Ben Hawkins-t, utóbbi az egyre kisebb önkontrollal bíró, manipulatív Justin tiszteletes szerepében tűnt fel. Stahl-t is dicséret illeti, de Brown a sötétség, a gonosz megtestesítőjeként olyan komplex alakításra volt képes, mellyel nem igazán lehetett versenyre kelni és elementáris erejű alakítása valószínűleg örökre az emlékezetünkbe vésődött.

A mellékszereplőket is részletesen kidolgozták, és ahogy már említettem ez annak fényében, hogy nagyszámú stábbal dolgoztak, különösen dicsérendő. A teljesség igénye nélkül néhányukat kiemelve: Jonesy szerepében Tim DeKay-t, a szintén karizmatikus alakítást nyújtó Patrick Bauchau-t a titokzatos (bár ez a jelző sok mindenkire igaz) Lod professzor szerepében, a Twin Peaks-ből is ismerős kis embert Michael J. Anderson-t pedig a társulat megbízott vezetőjeként láthattuk. A vándorcirkusz tényleges "vezetőségének" Linda Hunt adta a hangját, de John Savage is feltűnt a sorozatban, a fontos szerepet betöltő Henry Scudder szerepében, és Robert Knepper-t is láthattunk néhány részes vendégszereplés erejéig. Talán egyedül Clea Duvall által alakított karakter nem nyerte el a tetszésemet, bár ebben valószínűleg nagy szerepet játszott az is, hogy a színésznőt eddig egy szerepében sem tudtam igazán megkedvelni.

Végül essen szó a kasza körülményeiről és annak utóhatásáról is: a pilot rekordot hozó 5.3 milliós nézettsége után nem sokan fogadtak volna arra, hogy csupán két évadot él meg a Carnivále. Az eredmény elérésében azonban nagy szerepet játszott a felvezetés, a Szex és New York is. A második rész komoly csökkenést mutatott, de az igazi probléma a második évad nyitásakor jelentkezett. Több, mint 60 százalékos nézővesztés a premierhez képest, 1.8 millió néző ült le a képernyők elé...Innen már nem volt visszaút, és 2005 májusában az HBO bejelentette, hogy nem rendeli be a harmadik évadot. Ironikus, hogy a Carnivále által felállított sorozat premier rekordot nem sokkal később az a Deadwood döntött meg, mely mára szintén a klasszikusok között foglal helyet és hasonlóképp komoly nézővesztést produkált és túlságosan korán, befejezetlenül ért véget.

A költségvetés is fontos szerepet játszott a döntés meghozatalakor, a Carnivále 4 milliós epizódonkénti költsége, szembeállítva a nézettséggel sajnos a kaszán kívül nem nagyon hagyott más lehetőséget az HBO-nak. Utolsó mentőövként azért még bedobták a költségcsökkentés ötletét, miszerint, ha a készítők vállalják, hogy epizódonként a felével, az az 2 millióval csökkentik a költségeket, megfontolják a harmadik évad berendelését. Ebbe Knauf-ék érthető módon nem mentek bele, hiszen a nagyszámú szereplőgárda, a külső helyszínes forgatások és a díszletek miatt ezt nem tudták kivitelezni, legalábbis úgy semmiképp, hogy ezáltal ne csökkenjen a Carnivále minősége.

Ugyan lezárást nem kapott, sőt a cliffhanger is több, mint frusztráló lehet, érdemes belekezdeni, olyan egyedi hangulattal és történetvezetéssel bír, valamint korhű ábrázolás és nagyszerű karakterizáció jellemzi, hogy minden bizonnyal maradandó élményt fog nyújtani. Végezetül két, a sorozathoz kapcsoló linket ajánlanék: Freevo még a Battlestar Galactica blogon írt egy remek ajánlót a sorozatról , ide kattintva lehet elolvasni. A Pitch Documentum pedig egy Knauf által írt jegyzet karakterekről, valamint különböző történetszálakról.

Értékelés: