Elmore Leonard büszke lehet a Justified-ra. A pilot egésze, valamint Raylan Givens karaktere az író Fire in the Hole című novelláján alapult, de tulajdonképpen az évad folyamán végig hűek maradtak a szerzőhöz, főként a fekete humorral átitatott párbeszédeknek köszönhetően. Természetesen nagy szerepe volt ebben a showrunner Graham Yost-nak (Boomtown, Raines, The Pacific), aki amellett, hogy sikeresen adaptálta Leonard karaktereit, egy tudatosan felépített, először ötletes standalone részeket, majd erős átívelő szállal megspékelt évadot tett le elénk. A kép alatt már spoilerek is előfodulnak.

A Justified már a premierjét megelőzően megkapta a modernkori western jelzőt, aztán a 13 rész alatt erre rá is szolgált. Már önmagában Raylan karaktere, a rossz korba született seriff figurája elég lett volna, de Yost-ék a külsőségekben is rájátszottak a mára sajnálatos módon tetszhalott állapotba került műfajra. Legyen az a főnök irodájában csüngő Tombstone poszter, a kisváros egyedi, isten háta mögött érzést keltő atmoszférája, vagy éppen az elmaradhatatlan pisztolypárbajok, melynek megkoronázását a fináléban láthattuk.

A Justified egyik erősségének tehát a western stílusjegyeinek felidézését tekinthetjük, de legalább ennyire fontos szerepe volt a bekezdés során már kiemelt nagyszerű dialógusoknak. Több esetben iróniával fűszerezték ezeket és ami szintén örömteli, hogy az íróknak köszönhetően nem csupán az állandó karakterektől, hanem a csak egy részben feltűnő szereplőktől is hallhattunk emlékezetes párbeszédeteket. Hozzátéve, hogy mindezeket 'ízes' Kentucky tájszólásban prezentálták nekünk.

Konkrét példákat hozva:

Raylan: Looks like we got a sniper on the Mexican side
Roland: Well, that's not going to help tourism.

Mullen: That's my bottle. I'm not going to let you drink it all just because your daddy didn't hug you much when you were little.

Chief Mullen: Maybe he's become some vigilante.
Raylan: Hmmm, maybe he's Batman.

A karakterábrázolás terén szintén pozitívumokról tudok beszámolni, Givens kapcsán a titokzatosság, valamint a kiszámíthatatlanság végig fő tényezőnek számított, de emellett Yost-éknak sikerült elmélyítani a figurát és egy valóban összetett szerepet írniuk Olyphant-nek. Érdekes volt megfigyelni, hogy a behozott szereplők többsége, legyen szó az exfeleségről, a gyerekkori, rossz útra tért barátról, valamint a többi régi ismerősről miként viszonyultak hozzá, hiszen ezek egyúttal Givens karakterépítését is szolgálták.

Timothy Olyphant-re mintha rászabták volna ezt a szerepet és ez egybecseng Yost egyik nyilatkozatával:

Tim, who was born to play this role.

Ezzel együtt az évad közel sem lett volna olyan erőteljes, ha nincs vele szemben egy ellenpólus... természetesen Boyd-ról van szó, aki a novella végén, sőt a pilot forgatókönyve szerint is meghalt Givens lövését követően. Graham Yost azonban, látva a karakterben lévő potenciált, valamint Goggins elsőrangú alakítását úgy döntött, hogy 'életben hagyja' őt, mely végül igencsak kifizetődött. Ha Givens kapcsán a kiismerhetetlen szót használtam, akkor ez hatványozottan áll Boyd-ra, egy a vallásba kapaszkodó, megtért ember, aki ugyan maga mögött hagyta múltját, de ettől függetlenül jó ideig szkeptikusak maradunk vele szemben.

Walton Goggins alakítására nehéz jelzőket találni, anno a The Shield hetedik évadában bemutatott pazar játékához tudnám csak hasonlítani a mostani teljesítményét... Az Olyphant-tel való közös jeleneteik pedig minden kétséget kizáróan a sorozat legerőteljesebb momentumai voltak. Térjünk ki a többiekre is, a helyi US Marsall irodát vezető Art-ot gyorsan megkedveltük, egy markáns, de igazságos és nem mellékesen remek egysorosokkal rendelkező karakterről van szó. A mesterlövész, valamint a csapat hölgy tagja kevesebb szerepet kapott, de előbbiben érzek potenciált, kérdés, hogy a második évadban vajon nagyobb szerepet szánnak-e neki.

A női karakterek kapcsán vegyes benyomásaim alakultak ki, Ava-t csak az évad utolsó részeire sikerült igazán megkedvelni, míg Winona esetében ugyan Natalie Zea-t örömmel elnézegetjük, de ez kevés, hiszen a karakternél, főként a Raylan-nel való kapcsolatában bemutatásakor többször is következetlennek éreztem az írókat. Külön említést érdemel, hogy az egy részre beugró vendégszereplők jellemrajzára is nagy hangsúlyt fektettek, melyekre főként az évad első, procedurális jellegű felében volt példa.

Az átívelő szál hangsúlyosabbá válásával nagyobb szerepet kapott Givens apuka (Arlo), de még ennél is jobban örültünk Bo Crowder feltűnésének. Főként úgy, hogy utóbbit régi ismerősünk M. C. Gainey alakította, a szokásoknak megfelelő nagyszerű teljesítményt nyújtva. Az évadzáró során több történetszál is összeért és egy a western filmek legszebb hagyományait megidéző összecsapást láthattunk, egy tökéletesen megkomponált utolsó jelenettel lezárva. A második évadot már május elején berendelte az FX, így jövőre ismét találkozhatunk az Elmore Leonard által megálmodott és Graham Yostéknak köszönhetően megelevenedő karakterekkel.

Értékelés: