Hét éve debütált a Rescue Me, Peter Tolan és Denis Leary a New York-i tűzoltóság 62-es egységéről szóló alkotása. A sorozat a héten tudta le az utolsó epizódját, mely majdnem egybeesett a 2001. szeptember 11-i terrortámadások tizedik évfordulójával. Mindez perszer nem a véletlen műve, 9/11 végig központi téma volt a Rescue Me egyes évadjai során, erről bővebben itt írtam. A Tommy Gavin és kompániájának történetét elmesélő széria az FX hírnevét megalapozó triumvirátus utolsó tagja volt, a The Shield 2008-ban, míg a Nip/Tuck 2010-ben búcsúzott a képernyőtől.

Shawn Ryan zsarudrámája végig rendkívül magas színvonalon teljesített és egy zseniális fináléval koronázta meg a teljesítményét, míg Ryan Murphy plasztikai sebészei a remek kezdés után az ötödik évadot követően már önmaguk paródiájává váltak. A Rescue Me valahol a kettő között helyezkedik el, az első két évad egészen kiváló kritikai és nézői visszajelzéseket kapott, melyet aztán a későbbiek során már nem sikerült megismételni. A Nip/Tuck-kal ellentétben szerencsére soha nem ugrott cápát, egyszerűen arról van szó, hogy az első két szezon során túl magasra került a léc, amit később már nem, vagy csak kevés alkalommal voltak képesek elérni.

A Rescue Me hagyatéka kapcsán ki kell emelnünk, hogy a sorozat mintapéldája volt annak, miként is kell dramedy-t készíteni, az esetek többségében elsőrangúan vegyítette a drámai és vígjátéki elemeket. Talán még ennél is fontosabb, hogy méltó emléket állított a bevetés közben elhunyt tűzoltók emlékének, ez utóbbi már csak személyes okok miatt is rendkívül fontos volt Leary-nek. Ha már szóba jött ír barátunk, az általa megformált alkoholista, hallucinációkkal küzdő, öntörvényű Tommy Gavin ikonikus karakterré vált a sorozattörténelemben.

Az igencsak felemásra sikerült hetedik évad miatt pesszimista voltam a befejezést illetően, de szerencsére kellemesen csalódtam és a századik, egyben utolsó epizód méltó lezárása volt a sorozat hét éves történetének. A kezdés letaglózó volt, a Rescue Me történetének egyik legerősebb jelenetét láthattuk, amihez sokat hozzátett John Scurti karizmatikus játéka. Utoljára néztük végig a remek főcímet ("Now we grieve cause now is gone,Things were good when we were young"), majd flashback formájában láthattuk az ominózus tűzesetet. Az erős, drámai képsorok után Tolan-ék úgy döntöttek, hogy a humorra helyezik a hangsúlyt, néha ugyan túlzásokba estek, de azt el kell ismernünk, hogy alaposan megdolgoztatták a rekeszizmainkat.

Mike szavaival, miszerint azok voltak a legjobb idők, amikor az őrsön a 62-es egység tagjai egymást ugrották, egyet kell értenünk, ezek azon kevés jelenetek közé tartoztak, amik évadszámtól függetlenül emlékezetesre sikerültek. A végén visszatértünk a drámához, az utolsó percek szépen keretbe foglalták a sorozatot, Tommy újoncoknak elmondott beszédében tulajdonképpen a saját élettörténetét, ezen belül is főként a veszteségeit, valamint tapasztalatait foglalta össze, majd a két jóbarát kissé szürreális párbeszéde zárta az epizódot és magát a szériát is. Szép búcsú volt....