Justified – 3. Évad
Az utóbbi egy év FX-es drámafelhozatala egyértelműen csalódásnak tekinthető, amíg a komédiáik soha nem látott magasságokba emelkedtek, addig a 40 perces alkotásaik nem tudtak felérni az elvárásokhoz. Ryan Murphy a klisékkel telepakolt, fércmunkának tekinthető American Horror Story-ban élte ki az aberráltságát, az arrogáns és mindenkinek beszólogató Kurt Sutter pedig csúnyán összecsapta a Sons of Anarchy negyedik évadjának zárását.
Ezzel el is érkeztünk jelen írásunk tárgyához, a Justified kapcsán egyértelműen kijelenthető, hogy a jelenlegi legjobb FX drámáról van szó, viszont ezzel együtt sem lehettünk teljesen elégedettek, Graham Yost modern korba ültetett westernjének mostani felvonása ugyanis nem tudott felérni a pazarul sikerült második évad szintjére. Vizsgáljuk meg most közelebbről.
Nézzük először meg, hogy mi kerül a pozitívumok (ezek vannak többségben) címke alá: a Justified egyike azon kevés sorozatnak, mely hangoskönyvként is tökéletesen élvezhető lenne, részről-részre zseniális párbeszédeknek lehettünk szem és fültanúi, Elmore Leonard joggal lehet büszke a produkcióra. A dicsérő jelzők sokasága helyett nézzünk inkább konkrét példákat:
Quarles: He slipped the hillbilly rug right out from under my feet.
Raylan: I'm just gonna file that under 'who gives a shit?
Boyd: Raylan, if a book could only be judged by its cover, you'd be a best seller.
Raylan: I got mad ninja skills buddy.
Tim: Yeah, you know karate?
Raylan: And two other Japanese words.
Raylan: These boots aren't made for running.
Officer: And yet chasing fugitives is a marshal's primary function.
Természetesen az erős dialógusokban gazdag forgatókönyvek önmagukban nem érnének sokat a színészek megfelelő teljesítménye nélkül, szerencsénkre azonban a harmadik etap is tele volt emlékezetes alakításokkal. Olyphant és Goggins játéka, főleg a közös jeleneteik élményszámba mentek, a mellékszereplők közül pedig a főként az évad második felében remeklő Neal McDonough, Mykelti Williamson kettőst kell kiemelnem. A kiszámíthatatlan, labilis idegzettel bíró detroiti maffiózót megszemélyesítő McDonough legemlékezetesebb jelenetéről külön is szót kell ejtenem, a lakókocsiban megejtett vallomása a gyermekkoráról döbbenetes erővel bírt, egyúttal újabb bizonyítéka annak, hogy a Justified írógárdája milyen remekül ért a negatív karakterek elmélyítéséhez.
Térjünk át most a történetvezetésre, de akár azt is mondhattam volna, hogy a fekete levesre…. Az egy részes történetek hozták a már megszokott színvonalat, a probléma ezúttal az átívelő szállal volt. Kapkodónak és ezzel együtt felszínesnek éreztem, mintha csak Yost arra játszott volna, hogy minél többször meglepőt húzzon, de ez sajnos a legtöbb esetben a sorozattól szokatlan módon sablonos és kiszámítható megoldásokat eredményezett. Az imént dicsért karakterizációnak és alakításoknak köszönhetően sikerült ugyan feszültséggel megtölteni az egyes jeleneteket, de ettől még Quarles, Boyd, Limehouse, vagy éppen Raylan (magánéleti) szála kidolgozatlannak tűnt.
Az évadot összességében vizsgálva elmondható, hogy a Justified továbbra is ott van a top sorozatok között, viszont hozzá kell viszont tenni, hogy az említett hibák miatt nem sikerült átugrania a második évad által magasra tett lécet. Az FX-nek köszönhetően, akik már évad közben berendelték a folytatást, megtudhatjuk, hogy sikerül-e előrelépni a negyedik felvonás során.
Értékelés:
