A Netflix tévés piacon való megjelenése alaposan felkavarta az állóvizet, a stream szolgáltató az elmúlt két év során nagy horderejű változtatásokat eszközölt a sorozatnézési és disztribúciós szokások, valamint az anyagi finanszírozások terén. Természetesen ez kihatással van a vetélytársakra, akik az esetek többségében elismerik ugyan ellenfelük eredményeit, de nem nézik jó szemmel az iparágban bekövetkező változásokat. Mindez - köszönhetően annak, hogy rosszul érinti a pénztárcájukat - persze érthető is, de eddig elsősorban komolyabb következménnyel nem járó, szóbeli megnyilatkozások formájában vállalták fel a véleményüket.

Az FX és a Turner cégcsoporthoz tartozó csatornák (TNT, TBS) azonban megunták ezt és cselekvésre szánták el magukat. Nézzük meg, hogy pontosan mi is az, amit kifogásolnak: manapság egyre gyakoribb, hogy a jó visszhangnak és/vagy baráti instrukcióknak köszönhetően úgy érzik az emberek, hogy be kell pótolniuk egy sorozat korábban leadott epizódjait. A csatornák problémája az, hogy a gyártóval kötött szerződésük szerint csak az első öt részt rakhatják fel a honlapjukra, illetve a VOD (Video on Demand) rendszerekre. Ezzel szemben a Netflix az előnyös kontraktusainak hála általában néhány héttel az új évad premierjét megelőzően teszi elérhetővé a korábbi szezon vagy szezonok részeit. Utóbbi jóval népszerűbb a nézők körében és veszteséget okoz a hagyományos csatornáknak.

Az FX és Turnerék ezt elégelték meg és úgy döntöttek, hogy ultimátumot küldenek a gyártóknak: addig nem rendelnek be tőlük új sorozatot, amíg az aktuális évad során meg nem kapják az összes rész streamelési jogát. Ez természetesen a Netflix-nél húzta ki a gyufát, a támadásra a következőképp reagáltak: amennyiben a gyártók eleget tesznek a fent említett igényeknek, akkor drasztikusan lecsökkentik a streamelési jogokért járó összeget (példának okáért a Warner Bros TV 650.000 dollár kap a The Vampire Diaries egyes részeiért) mely a gyártó szempontjából komoly bevételkiesést jelentene. Ezt hívják úgy, hogy patthelyzet…

John Landgraf - az FX elnöke

Mielőtt továbbmennénk, vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről, hogy a Netflix miként bontotta meg a televíziós ipar több évtizedes status quo-ját, mely által a jelenlegi vitát és annak anyagi vonzatait is könnyebben átlátjuk majd. Amikor a csatorna berendel egy sorozatot, akkor nem birtokolja azt, hanem tulajdonképpen kölcsönzi a gyártótól/stúdiótól, mely legyártja őket. Előbbiek a bérlés során általában a gyártási költségek 60%-t szokták állni, ezt nevezik licenc díjnak, a pénzükhöz és remélhetőleg a profithoz pedig úgy jutnak hozzá, hogy eladják a reklámperceket. A másik oldal, vagyis a stúdiók állják a költségek 40%-át, melyet a külföldi eladások és a szindikátusi sugárzások során szereznek vissza, illetve haszonra tehetnek szert. Az utóbbi években azonban mind a két területen, tehát a reklámpercek eladása és a szindikátusi sugárzás, komoly, negatív előjelű változások következtek be.

A reklámokból származó bevételek csökkenésnek indultak, mely főként az alternatív tévénézési szokások elerjedésének tudható be. A csatornák ugyan gyakran emlegetik a Live+7-es adatokat, ami azt takarja, hogy a premiertől számított hét napon mennyien nézték meg a sorozatot (ismétlés, VOD, stream, etc.), a reklámozó cégek viszont csak az első három napot (C3 ratingek) veszik figyelembe és még ebből is kiesnek azok, akik a készülékük segítségével  átugrották a reklámokat. Egy neve elhallgatását kérő bennfentes szerint 35-45% százalék különbség van a Live+7 és a C3 adatok között, ez a négy napos veszteség pedig a reklámpercek értékesítésénél hatalmas veszteségeket jelent.

Ted Sarandos - A Netflix programigazgatója

Eközben a gyártók a szindikátusi szerződések kapcsán elégedetlenkednek, melyek már korántsem olyan jövedelmezőek, mint néhány évvel ezelőtt. A saját gyártású sorozatok -  elsősorban kábelcsatornák esetében - elszaporodásának egyik okát is ebben kereshetjük, ha a néző is vevő a produktumukra, akkor jobban járnak velük, mind anyagi értelemben, mind a megítélést tekintve. Itt jön be a képbe a Netflix (és kisebb szeletet birtokolva az Amazon és a Hulu), a stúdiók kieső bevételeit nem csak hogy pótolni tudja, hanem egy olyan eddig még nem látott tényezőt hoz be az iparba, mely gyorsabb profitábilitást tesz lehetővé. Nem kell várni négy-öt évig, hanem már az első évad befejeződését követően műsorra tűzik az alkotást, a stúdióknak pedig gyorsabban térül meg a befektetésük. Egy adat ennek szemléltetésére: 2011-ben a Netflix a Warner Bros TV-vel, valamint a CBS Studios-szal 1 milliárd dollár értékű szerződést kötött, amely értelmében legalább nyolc éven keresztül sugározhatja a két stúdió tulajdonában lévő CW csatorna sorozatait.

Közben a Sony TV és a Lionsgate TV is sem elégedetlenkedhet, előbbiek a Breaking Bad, míg utóbbiak a Mad Men esetében kapnak 750.000 dollárt epizódonként. Mehet a szorzás és egyből igazolva látjuk a korábban már megszólaltatott bennfentes szavait, miszerint „ez olyan, mintha heroint fecskendeznénk be a stúdiók vénájába, akik nem tudnak ellenállni a gyorsabb profitnak”. Ráadásul olyan, elsősorban high concept sorozatok is elkelhetnek, melyeket a régi szindikátusi sugárzás során szinte lehetetlen volt értékesíteni.

A stúdiók és a Netflix számára az előnyök egyértelműek: a gyártó talált egy új, megbízható bevételi forrást, míg a stream szolgáltató olyan programokkal szélesítheti a palettáját, mely nagyban elősegíti az előfizetői táborának növekedését (működik a dolog, ezt bizonyítja, hogy ebben a tekintetben a nyár során már az HBO-t is lekörözték). A csatornák esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet, még akkor sem, ha bizonyos esetekben, lásd Breaking Bad és Scandal, a Netflixen való pótlás plusz nézőket és ezzel komoly nézettségjavulást eredményezett. Az FX, a TNT és a TBS pedig egyenesen azt mondják, hogy komoly profittól esnek el a Netflix szerződései miatt és nem adják harc nélkül a streamelési jogokat. A vita ráadásul nem csak az ellenvéleményt formáló felek, hanem a reklámbevételek és a streamelés jövőjéről is szól.

Folytatása következik!