És Alan Ball ismét megcsinálta... eleinte kételkedtem benne, de az ingadozó színvonalú elsőt követően egy olyan második évaddal tudott kirukkolni, mely minden szkepticizmusomat eloszlatta. Gyorsan hozzáteszem, nincs szándékomban a a True Blood-ot előző munkájával, a Six Feet Under-ral összehasonlítani, hiszen ég és föld a kettő, mind a történet, mind a stílust tekintve, de az tény, hogy egy újabb HBO-s sorozatot tudott sikerre vinni.

A TB sikerreceptjét nagyjából így lehetne összefoglalni: Ball ráérzett a kisvárosi hangulatra, remek atmoszférát teremtett, ezt sikeresen keverte a misztikummal, melyhez (főleg a második évadban) jól megírt karaktereket biztosított, telerakta jobbnál jobb, idézhető szövegekkel, és természetesen kihasználta, hogy kábeladón nem kell finomkodnia.

Az előző évadot körülölelő rejtéllyel szemben ráadásul ezúttal kettő, az előzőnél jóval izgalmasabb és több lehetőséget tartalmazó sztorit indított el. Nem is igazán tudok különbséget tenni a két főszál között, ugyan más-más okok miatt, de Maryann és a Nap Testvérisége vonal is egyaránt lekötött. Előbbi jókora felvezetést kapott, de erre szükség volt, hiszen Jason "táborozosával" ellentében az egész évadon átívelt. Mindenesetre amíg lehetett, sikeresen ötvözték a kettőt, és talán a filler-nek beillő utolsóelőttit leszámítva szinte minden rész esetében pillanatok alatt elrepült az 50+ percnyi játékidő.

A sorozat világa is kitágult, ugyan már az elsőben kaptunk a vámpírok mellé alakváltókat is, de a sor most tovább bővült - egyelőre csak szóban említett vérfarkasok, valamint Maryann személyében az istenimádó maneádok. A vérszívók világába pedig még nagyobb betekintést nyerhettünk, így többek között megtapasztaltuk azt is, hogy a bürökrácia már ott is gyökeret vert - a 2x09-es I Will Rise Up-ban láthattunk erre példát, melyet azért is szeretnék külön kiemelni, mert az utána következő 2x10-essel együtt az évad talán legjobb részeinek bizonyultak. Felépítésüket tekintve nem is lehetne különbözőbb a két epizód, míg előbbiben a karakterizáció került előtérbe és talán a sorozat eddigi "legszebb" utolsó 10 percét kaptuk, addig utóbbi az egyik legfeszesebb és legjobb hangulatú résznek bizonyult. Pár héttel ezelőtt bővebben is írtam róluk.

Ha a karaktereket nézzük, a második évad egyik legkellemesebb meglepetésének Jason bizonyult. Ugyanaz a "kissé" ütődött srác maradt, de ezúttal nagyobb teret kapott a kibontakozásra, szimpatikusabb lett a karakter, és bizony a szövegeiből bármikor össze tudtunk volna hozni egy jó kis hét idézete összeállítást. Gondoljunk csak a Fellowsih of the Sun féle kiképzésre, de azt követően a zombivároshoz hasonlatos Bon Temps-ban felvett Rambo karakterének köszönhetően sem esett vissza a karakter humorfaktora...

Érdekessség, hogy az őt alakító Ryan Kwanten ausztrál, és akcentusa is jól hallható a vele készített riportokban, ehhez képest itt a texasi tájszólást kellett elsajátítania. A karakter néhány jellegzetes vonását pedig állítólag az egykori elnök George W. Bush-ról mintázta.

Érdekes a helyzet a két főszereplőnkkel, aki adott szituációkban bizony idegesítően viselkedtek. Sookie esetében ez a karakter jelleméhez tartozik, már hozzászoktam és azt se felejtsük el, hogy Anna Paquin is jól hozza a kissé naiv, de jószívű szöszi szerepét. A probléma inkább Bill-el van, vámpír barátunk a kelleténél egy kicsit puhányabb, ráadásul Stephen Moyer színészi eszköztára igencsak szegényes. Mivel a való életben is egy párt alkotnak, így akár egy jól sikerült casting-ról is beszélhetnénk, de a páros férfi tagjának alakítása miatt ez korántsem lenne igaz.

Kifejezetten örültem, hogy Eric játékidejét megnövelték, sok van még a karakterben, és Alexandar Skarsgard is jó ötletnek bizonyult a majd ezeréves vámpír szerepére..  Jessica is nagyobb teret kapott és szerencsére az eleinte hisztizós kiscsajból egy érdekes karakterré fejlődött, azt pedig előre sejthettük, hogy Hoyt-tal való kapcsolata nem éppen lesz zökkenőmentes.

Ahogy azt a második bekezdésben már zárójelesen említettem, mostanra sikerült igazán kihozni a karakterkben lévő potenciált. A fent említetteken kívül ez igaz Sam-ra is, aki az első évadban alakváltóhoz méltóan mint egy csaholó kutya futott Sookie után, ezúttal végre nagyobb szerepet és összetettebb karakter kapott. És persze ne feledkezzünk meg Andy-ről, a tipikus texasi suttyó megtestesítéjőről sem, akit Chris Bauer személyesített meg. Mellesleg egy pár részes Jason-Andy spinoffot simán elnéznénk...Michelle Forbes-nak nagy szerepe volt abban, hogy Maryann karaktere a végéig érdekes tudott maradni. Végül Evan Rachel Wood-ról emlékeznék meg, aki az utolsó két részben tűnt fel a vámpírkirálynő szerepében, karizmatikus alakítását látva örömmel vennék egy esetleges harmadik évados szereplést is, azonban erre kevés esély mutatkozik.

A finálé végén is elégedetten álltam fel, tény, hogy nem volt fejletevős cliffhanger, de ez engem különösebben nem zavart, ráadásul még így is bőven köröket vert az első évad zárójelenetére. Ball nagyon okosan végigment a karaktereken, sőt még a kisebb mellékszereplőkőn is, bemutatva, hogy ki minkét élte meg az elmúlt napok eseményeit. Szokás szerint néhány karakter esetében pedig a következő évadra szóló előremutatást is kaptunk. 

Értékelés: