Meddig maradhat életben a Southland?

Kedden elindult a hányattatott sorsú Southland második évada, mely epizódszámban még az elsőt is alulmúlja majd, hiszen az akkori hét helyett most eggyel kevesebb részt kapunk. Mindezért az NBC-t okolhatjuk, a pávás csatorna "érdekes" döntéséről, valamint a TNT-hez való átköltözésről már többször beszámoltam, ide kattintva elolvasható a nem mindennapi történet rövid összefoglalója. A visszatérés kapcsán azt lehet elmondani, hogy a megszokott vonalon haladt tovább a sorozat, a nyomozók és a járőrök munkáját követhetjük figyelemmel, mindezt dokumentarista stílusban tálalva. Kaptunk némi karakterizációt - Regina King már nem először remekelt, valamint egy új karakter is feltűnik Amaury Nolasco (Prison Break) alakításában.

A Southland további sorsa, a kritikusok elismerő bólogatása ellenére természetesen a nézettségtől függ majd. Az első évad részeinek teljesítménye az ismétlés okán nem volt igazán mérvadó, a TNT elsősorban a még nem látott új részek kapcsán várta a jó eredményeket. A premier 2.5 millió nézőt ültetett le a képernyők elé, míg 18-49-ben pedig 1.0-ás ratingre volt képes - ennél valamivel többre számított a csatorna, és ha innen még esik, akkor igencsak kétséges lesz a következő évad. John Wells (Vészhelyzet) showrunner szerint már most megállapodtak a TNT-vel, miszerint egy esetleges berendelés után 20%-al csökkentik majd a költségvetését a (főleg a csatorna szempontjából) nem éppen olcsó sorozatnak - kérdés, hogy ez elég lesz-e.

Wells egyébként már egy újabb kórházas sorozatban gondolkodik, érthető módon nem a pávás adónál, és ha a CBS berendeli sorozatnak az egyelőre cím nélküli pilotot, akkor az szintén új helyzetet teremt. Szó se róla, nélküle is továbbmehet a sorozat, de az új projektnek köszönhetően egy bizonytalansági tényezővel több van. A Southland sorsát befolyásolhatja még a TNT jelenlegi felhozatala, valamint a már biztos jövőbeni sorozatok is. Igencsak sűrűnek tűnik a programjuk, és úgy gondolom, hogy egy jó/korrekt nézettséggel lehet esélye a berendelésre. Mindenesetre bárhogy is alakul a sorsa, a TNT-nek mindenképp kijár a köszönet a sorozat felkarolásáért.

update: a TNT berendelte a harmadik évadot.

Címkék: southland