Power Rankings - 14. hét

A power rankings múlt héthez hasonlóan kettővel kevesebb, nyolc tagot számlál, az ok ezúttal is a rengeteg ismétlésben keresendő. Jövő héten a megszokott top 10-es ranglistával jövök majd. Az április 4 és 10 közötti időszak során két sorozat kiemelkedett a mezőnyből, végül ha csak egy hajszállal is, de a Justified győzedelmeskedett (egymás után másodszor), de a The Killing sem panaszkodhat az első nekifutásra elért második helyezésével. A múlt hét egyébként az egykori Cold Case íróké volt, Veena Sud, aki egyben a sorozat showrunnerje is, a The Killing dupla epizódját vetette papírra, míg Taylor Elmore a Justified 2x09 forgatókönyvéért volt felelős.

1. Justified (FX) 2. évad / 9. epizód Brother's Keeper


A legutóbbi rész rész kapcsán ódákat zengtem a Justified-ról, ami a mostani Brother's Keeper című epizód megnézését követően be kell ismernem, komoly hiba volt a részemről. Kifogytam ugyanis a dicsőítő jelzőkből, a sorozat ismét képes volt felülmúlni a korábbi önmagát, a történetvezetés, a karakterizáció és a színészi játék terén egyaránt. Az első kettőről több alkalommal is szót ejtettünk már, így ezúttal az alakításokra helyezném a hangsúlyt. Margo Martindale a Bennett család anyatigriseként pazar teljesítményt tett le az asztalra, élmény volt nézni az erőtől duzzadó játékát. Külön ki kell emelnem az utolsó jelenetét, mely tökéletes betetőzése volt a résznek, nem is lett volna szükség szavakra, minden érzelem Martindale és a szintén elsőrangú alakítással kirukkoló Timothy Olyphant arcára volt írva.

Meg kell emlékeznünk Kaitlyn Dever-ről (Loretta), aki fiatal kora ellenére ügyesen megbirkózott a nagy kihívással járó szereppel. A lista persze nem lehet teljes a mindig remeklő Walton Goggins nélkül, az általa alakított Boyd és az írók karakter kapcsán elvégzett munkája egyébként egy külön bekezdést is megérne. Az évad kilencedik epizódja a sorozat - fontos kiemelni, hogy eddigi - egyik, ha nem a legerősebb epizódját produkálta.

Mags: You pick the devil you run with.

2. The Killing (AMC)
1. évad / Pilot, 2. epizód The Cage


Az AMC-nek mindössze három évre volt ahhoz szüksége, hogy a csúcsra, illetve annak közelébe érjen, jelenleg az HBO és az FX mellett ők rendelkeznek a legjobb tartalommal, sőt az arányokat (sorozatok száma/minősége) tekintve még felül is múlják a két említett csatornát. A dán sorozaton ((Forbrydelsen) alapuló The Killing elképesztő atmoszférával bír, köszönhetően többek között a nyomasztó aláfestő zenének és a hasonló jelzővel illethető képi világnak. Veena Sud és az írógárda érdeme, hogy közel tudják hozni a nézőhöz az egyes karaktereket, az érdekesen alakuló nyomozás mellett az emberi dráma legalább akkora hangsúlyt kap, mint Rosie Larsen gyilkosának megtalálása. Az amerikai kritikusok egy része a 'legjobb bűnügyi thriller a Twin Peaks óta' jelzőt aggatták rá a sorozatra, a közel másfél órás premier alapján egyelőre jogosnak mondható ez az állítás. A pilot kritikát ide kattintva lehet elolvasni.

Linden: In situations like this, I like to ask myself: what would Jesus do?
Holder: Don't know. I'll ask him.

 3. Arhcer (FX)   2. évad / 11. epizód Jeu Monegasque


Az Isis ügynökei Monte-Carlo-ba utaznak egy cserét lebonyolítani, de természetesen semmi sem az előzetes tervek szerint alakul, és aztán egy hotel recepciósa, valamint az épp akkor megrendezésre kerülő Forma 1-es futam is központi szerepet játszik a történet alakulásában. Bőven el voltunk látva akcióval, de a poénokból sem volt hiány és nem mellesleg a monte-carlói események mellett az otthon maradottak egyéni kis akciója is emlékezetesre sikerült. A legutóbbi három epizód szintjét ezzel együtt sem sikerült elérni, de hozzá kell tennem, hogy mindez bocsánatos bűnnek számít, hiszen azt a színvonalat képtelenség lett volna huzamosabb ideig produkálni.

Lana: You turned archer loose with four million dollars in a casino?
Malory: Oh, don't worry. He may be vain, selfish liar and quite possibly alcoholic man whore, but gambling is one vice Sterling doesn't have.
Archer: Guess he's too busy doing all those other awesome stuff. Thanks, mother.

4.  Mildred Pierce (HBO)
minisorozat / 3. epizód


Múlt héthez hasonlóan a negyedik helyre futott be az HBO minisorozata és az akkor elmondottak tulajdonképpen most is megállják a helyüket. Elsőrangú kivitelezés és kiváló színészi alakítások jellemzik a Mildred Pierce-t, Winslet mellett a volt férjet alakító Brian F. O'Byrne és az antipatikus Monty-t megszemélyesítő Guy Pearce teljesítményét kell kiemelnem. A történetvezetés kapcsán azonban negatívumok is előjönnek, az üresjáratok és néhány elnyújtott jelenet azt mutatják, hogy ez a sztori filmként jobban működött volna, mint 5x1 órában bemutatva.

Mildred: I don't care a bit for all your fine talk!
You've set her against me!

5.  The Borgias (Showtime) 1. évad / 1. és 2. epizód The Poisoned Chalice és The Assassin


A Showtime már a The Tudors záró évada előtt bejelentette, hogy újabb történelmi széria, ezúttal a botrányos életű VI. Sándor, valamint családjának életére koncentráló The Borgias kerül a csatorna képernyőjére. A választást csak dicsérni lehet, egy rendkívül érdekes történelmi korszakot láthatunk így megelevenedni a kis vásznon, a megvalósítás viszont egyelőre felemás eredményt hozott. A pápa és ellenségei közötti intrikák bemutatásáért, valamint a korhű díszletekért dicséret illeti a készítőket, a viszonylag könnyen kitalálható fordulatokért és az elnyújtott, ennek köszönhetően kissé vontatott történetért viszont elmarasztalás jár nekik. Egy korrekt iparosmunkát láthattunk, de ennél a későbbiekben értelemszerűen több kell majd és bízom benne, hogy Neil Jordan (Síró Játék, Interjú a vámpírral) ezt képes is lesz szállítani. A pilotról szóló írást ide kattintva lehet elolvasni.

Vanozza: It's in the hands of God.
Cesare: It's in the hands of the College of Cardinals, Mother, not quite the same thing.

6.  Chaos (CBS) 1. évad / 2. epizód Song of the North


A CIA különleges osztaga a második részben Észak-Koreába tesz baráti látogatást, a kommunista ország ENSZ nagykövetének feleségét kell Amerikába csempészniük. Az írók a pilothoz hasonlóan a vígjátéki és az akció elemek vegyítését tűzték ki célul, melyet nagyjából teljesítettek is (előbbiből volt ezúttal kevesebb), egy közel sem világmegváltó, de kellemes 40 percet biztosítottak. Az már a berendeléskor nyilvánvaló volt, hogy a Chaos nem illik a CBS profiljába, ezt bizonyította a pilot nézettsége is, míg a második heti eredmény (0.9-es demó) alapján már abban sem bízhatunk, hogy az első évadnyi 13 rész lemegy majd. Talán egy hete van még a sorozatnak...

Billy: One more is not going to make any difference.

7. Breaking In (Fox)  1. évad / Pilot


Nem voltam túlzottan elragadtatva a Fox sitcomjától, a potenciál ugyan megvan benne, de ezt a pilot során nem tudták kiaknázni az írók. A biztonságtechnikai cég, az eszement küldetések és a kissé fura alkalmazottak pedig bő táptalajt biztosítanának a humoros helyzeteknek/párbeszédeknek, a mostani 20 perc során azonban egyszer sem nevettem fel, legfeljebb el-elmosolyodtam. A poénok többsége egyébként leírva jól hangzik, de az adott szituációkban nem működtek. Ennek ellenére a Breaking In megkapja a második esélyét, egyrészt a szereplőgárda - Christian Slater, Bret Harison és Odetta Yustman miatt, másrészt azért, mert a sitcomok esetében ritka az egyből magával ragadó pilot.

Josh: Professor Dugan's password is "password"?
Cameron: Yeah, for a creative wrting teacher, he's not very creative.

8. Lights Out (FX)
1. évad / 13. epizód War


Véget ért az FX bokszdrámája, melynél a finálé, de mondhatom azt, hogy a szinte végig hullámzó teljesítmény miatt maga a sorozat is csalódást okozott. A záró epizódban végre sor került Lights Raymond 'Death Row' Reynolds elleni visszavágó mérkőzésére, de az ütközet nem volt képes megfelelni az előzetes elvárásoknak. Mindezt ráadásul sablonos mellékzöngék, mint a lefizetett bíró, Leary gyónása, vagy az utolsó pillanatban kiderülő tények a Morales meccs kapcsán, kísérték... A záró jelenet végleg betette a kaput, ugyan Warren Leight egy későbbi interjúban elárulta, hogy csupán pillanatnyi memóriavesztésről van szó, ez ettől függetlenül is olcsó húzás volt. A gyenge nézettség miatt az FX már korábban elkaszálta a sorozatot, az első évadról szóló írást ide kattintva lehet elolvasni.

Pops: Nobody takes Patrick down in one round. Not even with a bat.