A beszámolók szerint remekül sikerült a tegnapi, Comic Con keretén belül megrendezett Game of Thrones panel. George R. R. Martin töltötte be a moderátor szerepét, a sorozatot pedig a két showrunner David Benioff és D.B. Weiss, illetve a színészek közül Lena Headey, Peter Dinklage, Kit Harington, Nikolaj Coster-Waldau, Jason Momoa, valamint Emilia Clarke képviselte. Két részletben számolok be a panelről, először egy képsorozatot lehet megtekinteni, míg este a tartalmi oldalra, vagyis az ott elhangzottakra helyezzük a hangsúlyt.

A továbbra kattintva magunk is meggyőződhetünk arról, hogy milyen nagyszerű hangulatban telt el az esemény.

A Showtime három sorozatát vitte el a Comic Con-ra, a második évadát várhatóan januárban kezdő Shameless, a hatodik évadára készülő Dexter és az újonc Homeland készítői, valamint szereplői vettek részt a rendezvényen. Utóbbi kettő esetében a csatorna nyilvánosságra hozta a pontos premier dátumot, mindkét dráma október 2-án kezd majd. A Dexter showrunner váltáson ment keresztül, remélhetőleg a Chip Johannesen helyére érkező Scott Buck képes lesz visszaterelni a sorozatot a megfelelő mederbe. Kiváló mellékszereplőket sikerült szerződtetni erre a szezonra, külön kiemelve Edward James Olmos-t, de jól megírt szerep esetén Colin Hanks és Mos (korábbi nevén Mos Def) is jó alakítással rukkolhat elő.

Az izraeli formátum alapján készülő Homeland-ban egy iraki fogságból szabaduló amerikai katona történetét követhetjük figyelemmel. Miközben az ország ünnepli, a CIA egyik ügynöke meg van győződve róla, hogy a hősünk valójában egy terrorista szervezetnek dolgozik. A Howard Gordon (X-Akták, 24, The Inside) által készített dráma főbb szerepeiben Damien Lewis, Claire Danes, Mandy Patinkin, valamint Monica Baccarin lesz látható.

A tovább mögött a Dexter és a Homeland Comic-Con-on debütált új előzetesei lapulnak.

Elkezdődött a San Diego-i Comic Con és ezzel együtt számtalan filmes, képregényes, valamint sorozatos hír, képanyag és előzetes lát napvilágot. Mi természetesen az utóbbira helyezzük a hangsúlyt, a mai nap során többek között a Dexter és a Homeland új trailerét mutatjuk meg, illetve a jelen lévők szerint nagyszerűen sikerült Game of Thrones panelről is olvashattok majd beszámolót.

Kezdjük azonban a sort a The Walking Dead-del, melynek kapcsán először nézzünk néhány általános, már korábban tudott információt. A premierre ezúttal is októberben kerül sor és 13 részes szezonra számíthatunk. A showrunneri feladatokat továbbra is Frank Darabont látja el, aki a tavalyi írógárdát Glen Mazzera kivételével szélnek eresztette. A korábban a The Shield-en és a Crash-en dolgozó Mazzera egyúttal egy szinttel feljebb lépett, ő lesz a showrunner utáni úgynevezett második ember, Darabont head writer-ként jellemezte őt. A The Walking Dead 2. évadjának írói stábja: F. Darabont (showrunner), Glen Mazzara (The Shield, Crash, Hawthrone), Scott Gimple (FlashForward, Life), Evan Reilly (Rescue Me), Angela Kang (Terriers), Robert Kirkman (képr. szerzője).

A sorozat készítői/színészei a mai napon teszik tiszteletüket a Comic-Conon, az AMC azonban már ezt megelőzően több promóciós anyagot kiadott. Közzétették a második évad hivatalos poszterét, mely a tavalyihoz hasonlóan remekül sikerült és egyúttal kellően figyelemfelkeltő lett, a tovább mögött pedig közel egy tucat promóképet lehet megtekinteni.

Úgy gondolom nem képezheti vita tárgyát az a kijelentés, miszerint a Breaking Bad az utóbbi évek egyik legerősebb drámája, ráadásul ehhez az a nem mindennapi bravúr is társul, hogy Vince Gilligan alkotása évről-évre magasabbra helyezi a lécet. Ennek fényében érthető, hogy nem örültem a közel 13 hónapos hiátusnak, az AMC döntése alapján ugyanis a megszokott márciusi időpont helyett nyáron debütált a sorozat. A héten végre elkezdődött a negyedik felvonás, pont úgy, ahogy azt a sorozattól reméltem és egyben elvártam. A kép alatt spoilerek társaságában folytatom. 

Amennyiben a sorozat készítésről létezne enciklopédia, vagy egyfajta kézikönyv, akkor a cliffhanger feloldása fejezetnél a Breaking Bad mostani évadnyitója nyugodtan helyet követelhetne magának. Egy alaposan végiggondolt, rendkívül okosan felépített epizódot adott ki a kezéből Gilligan, aminek köszönhetően semmit nem elsietve, úgymond lépésről-lépésre mutatta be Walt és Jesse tavalyi drámai döntésének a következményeit. Tavaly Walt kutyaszorítóba került, de sikerült belekapaszkodnia az utolsó szalmaszálba és Jesse segítségével, aki talán élete legnehezebb, de minden bizonnyal legfajsúlyosabb döntését hozta meg, gondoskodott a konkurencia eltüntetéséről.

A cold open után, amire később még visszatérek, pontosan onnan vesszük fel a fonalat, ahol tavaly abbahagytuk, a lövés eldördülését követően Jesse elhagyja a helyszínt, Victor pedig a lakásra sietve szembesül Gale halálával. Kis idő elteltével a laborban négy türelmetlen embert látunk, akik a nagyfőnök Gus érkezésére várnak. Ez utóbbi a sorozat játékidejét nézve csak fél óra múlva történik meg, de a jó forgatókönyvnek és az erőteljes alakításoknak köszönhetően a köztes időszakra sem panaszkodhatunk. A laborban játszódó jelenetek során szinte tapinthatóvá válik a feszültség, az elkapott pillantások és egyéb metakommunikációs jelek pedig többletjelentéssel bírnak.

Jesse tekintete lemondásról és egyben érdektelenségről árulkodik, Walt megpróbálja ugyan kibeszélni magát, de szavai mögül kihallatszik az idegesség és a halálfélelem, míg Mike és Victor a legszívesebben végezne a számukra sok gondot okozó párossal. Skyler eközben Walt keresésére indul és ismét tanúbizonyságát teszi annak, hogy képes megbirkózni a felmerülő problémákkal és egyben láthatjuk, hogy mennyivel céltudatosabb lett a korai évadokhoz képest. Marie és Hank esetében a harmadik évad végén látott történetszálat folytatják, a felépülést és főként az ezzel járó lélektani folyamatokat továbbra is elsőrangúan ábrázolja a sorozat. Talán nem a legizgalmasabb, de kétségkívül erőteljes és realista szál, mely egyben tovább mélyíti a két említett karaktert.

És akkor térjünk rá Gus-ra, akinek a laborban történő megjelenése valószínűleg nem csak nálam idézett elő hidegrázást. Giancarlo Esposito kiváló alakítást nyújtott a kimért, minden egyes lépését előre megfontoló Gus szerepében, aki először szépen komótosan átöltözik - eközben Walt a bizonyítványát próbálja magyarázni, ami egyben az életéért való könyörgést is jelenti, majd a feszültséggel teli pillanatok után átvágja Victor torkát. Utóbbi két hibát követett el, egyrészt túl nagy figyelmet keltett a gyilkosság helyszínén, másrészt engedély nélkül, magát hozzáértőnek mutatva kezdett meth főzésbe. Itt jön be a korábban már említett cold open jelentősége, amikor is Gale a következő mondatot intézi Gus-hoz: 'tudom, hogy te a legjobbat akarod'. Ami Gus szakmájában a 99%-ot, vagyis Walt-ot jelenti.

A Gus-féle jelenetsor megalkotását egyébként Gilligan egy könyv írásához hasonlította, amikor a szerző a szereplők gondolatait, érzéseit próbálja meg átadni az olvasónak. Úgy gondolom, hogy a Victor halála előtti öt percben sikerült véghezvinnie ezt a közel sem egyszerű elképzelését, tulajdonképpen minden a már sokadszorra nagyszerű alakítással előrukkoló Bryan Cranston és Aaron Paul arcára volt írva. Teljes mértékben elégedett vagyok az évadkezdéssel, melynek kapcsán illik még megemlíteni a Michael Slovis által megteremtett bámulatos képi világot, persze ehhez is hozzászokhattunk már. Az AMC szintén örülhet, bejött a számításuk, miszerint nyáron jobb teljesítményre lehet képes a sorozat, a premier 2.5 milliós össznézettséget és 1.1-es demót produkált, ami a sorozat történetének legjobb eredményét jelenti. 

Értékelés:

Emlékszem mennyire szkeptikus voltan a sorozat indulásakor, az alaptörténet - három, ötvenes éveihez közeledő barát mindennapjainak bemutatása, valamint az általam nem túl nagyra tartott TNT miatt már eleve kedvetlenül vágtam neki. Ehhez képest a tavalyi év legkellemesebb meglepetését okozta, egy őszinte, emberközeli drámát kaptam, amelyben a megfelelő pillanatokban a humort is tökéletesen adagolják, mindezt pedig szerethető, igazi hús-vér karakterek szemüvegén keresztél láthatjuk. Sajnos a Men of Certain Age-nek mindössze két évad, összesen 22 rész adatott meg, így rövid, de annál értékesebb pályafutást hagyott maga mögött. A kép alatt a második évadot vesszük górcső alá.

A 20-as éveiben járó korosztály kapcsán viszonylag sűrűn használják az útkeresés kifejezést, amikor a hogyan továbbról, legyen az éppen a munkahely, vagy a társas kapcsolataink hozunk döntéseket. Ez azonban nemcsak erre a generációra igaz, a Men of a Certain Age közel három évtizeddel idősebb szereplői is számba veszik a lehetőségeiket, mindig valami újra, az addiginál jobbra törekednek. A második évad kezdetén Joe feltett szándéka, hogy elindul a senior pro golf sorozaton, Owen átveszi édesapjától az autókereskedés vezetését, míg Terry végre megkomolyodni látszik és a biztos munkahely mellett a barátnőjével is hosszú távra tervez.

Igen, tervek, amelyek nem feltétlenül úgy sülnek el, ahogy azt előzetesen elképzeltük. Hőseinknek rögös utat kell végigjárnia a második évad során, de a Mike Royce-Ray Romano kettős okosan odafigyelt arra, hogy az egyensúly megmaradjon, a drámaibb részek mellett rengeteg örömteli pillanatot kapunk és végig azt érezzük, hogy a készítők hiteles összhatásra törekednek. Mindezt elősegíti a Friday Night Lights-ban látottakhoz hasonló, a kis rezdüléseket és finom színészi játékot tökéletesen leképező kameramozgás, az életszerű helyzetek (az elmaradhatatlan közös reggeli) és dialógusok, valamint a szerepeiket elsőrangúan megformázó Braugher, Romano, Bakula hármas. 

A TNT két részletben adta le a második évadot, hat epizódot télen, míg a második hatost nyáron vetítették le, ami nézettség szempontjából (a 2x06 3.3 millió, míg a 2x07 1.8 millió nézőt vonzott) kifejezetten rossz ötletnek bizonyult. Minőség tekintetében az évad második felét éreztem erősebbnek, mely főként annak tudható be, hogy beért az évad eleji aprólékos munka, a szépen felvezetett történetszálakat ekkor tudták kibontani Royce-ék. Joe a bizonytalanság mintaszobra pont az önmagába vetett hit hiányának köszönhette, hogy visszatért a szenvedélybetegsége, Terry megtapasztalta, hogy milyen áldozatokkal jár egy komoly kapcsolat, míg Owen-t a külső tényezők mellett a saját édesapja is hátráltatta az autókereskedés sikeres működtetésében.

Owen történetszálában a családdal kapcsolatos részek mellett a csapatépítéshez kötődő jeleneteket kell kiemelnem, ahogy először magát elfogadtatta a többiekkel, majd a két szembeálló csapatot, szerelők és eladók próbálta kibékíteni. Egy hosszú folyamatról van szó, hol jobb, hol rosszabb periódusokkal, melyet végül a kilencedik részben látott, sokáig emlékezetes és egyben a sorozat csúcspontjaként is értékelhető softball meccs zárt le. Úgy tűnt innen minden sínen lesz, Royce-ék azonban még tartogattak számunkra meglepetést.

Terry volt az évad egyik kellemes meglepetése, nem vártam volna, hogy az írók képesek lesznek ilyen erős sztorit írni a sorozat kezdetén még egydimenziósnak tűnő karakter köré. Az utóbbi jelzőt azonban gyorsan felejtsük is el, idén új oldaláról ismerhettük meg, a nagy nőcsábászból felelősségteljes, dolgozó ember lett, akire rátalált a szerelem... majd a szakítás után már egy megtört, keserédest karaktert láttunk. Terry azonban valóban sokat változott az elmúlt időszakban, így képes volt lábra állni, mi pedig szurkoltunk ennek az élete során sok hibát elkövető, de éppen ezért nagyon emberi és szimpatikus karakternek.

Joe esetében szépen végigvitték  a szenvedélybetegségével kapcsolatos történéseket, de engem a családdal, főként a két gyermekével való kapcsolatának bemutatása még ennél is jobban lenyűgözött. Az i-re a pontot az utolsó részben látott golfmérkőzés tette fel, a fiával való diskurzus a pályán, a győzelem utáni öröm pillanatai, valamint a a lányával való beszélgetés a kocsiban. Az általam kiemelteken kívül még jó pár aspektusára kitérhettünk volna a második évadnak, a nagyszerű mellékszereplők mellett külön bejegyzést érdemelne a fantasztikus alakítással előrukkoló Ray Romano, Andre Brauger, valamint Scott Bakula, mint, ahogy a sorozat okosan összeválogatott zenei világát is dicséret illeti.

A TNT által meghozott szomorú döntésről, miszerint a sorozat nem kapta meg a harmadik évados berendelést, korábban már megemlékeztem, egyben ott a kasza miatti elkeseredettségemnek is hangot adtam. A mostani, kissé hosszúra sikeredett posztban a szomorú hangnem helyett inkább a szép emlékekre koncentráltam és megpróbáltam a sorozat által közvetített értékeket átadni. Mindennapos problémák, vagy éppen az élet kis örömei, mindezt illúziómentesen, hitelesen ábrázolva, többek között ezt adta nekünk a Men of a Certain Age a bántóan rövid két szezonja alatt.

Értékelés:
 

Több, mint fél év telt el az elmúlt évek egyik meghatározó drámája, a Friday Night Lights sorozatzárója óta. Februárban Gaines búcsúzott el az évek alatt igencsak a szívünkhöz nőtt Dillon városától és annak lakóitól, egy a sorozat nagyságát tökéletesen átadó évadösszegző írásban. Ahogy ahhoz már hozzászokhattunk, elsőként a Direct TV vetítette le az évadot, majd ezt követően került az NBC képernyőjére. A poszt aktualitását az adja, hogy utóbbin múlt hét pénteken fejezte be a pályafutását, amelyet követően rendkívül sok elemzés, interjú, valamint az egyes karakterekről készült összeállítás látott napvilágot.

A New York-i Vulture munkatársai a Friday Night Lights egyik legjellemzőbb momentumát, Taylor edző lelkesítő beszédeit vették górcső alá és ebből készítettek egy ügyesen összevágott videót. Ezen jelenetek többsége az öltözőszobában, a mérkőzések előtt, a szünetben és alkalomadtán azok végén hangzottak el, de ha kellett akkor Eric Taylor az edzésen, vagy éppen egy kocsiban ülve mondta el a buzdító szavait. Sok karakter életében döntő fontosságúnak bizonyultak az edző intelmei, amelyek egyben Kyle Chandler karizmatikus alakításának köszönhetően a nézőkre is nagy hatást gyakoroltak.

Papírformának mondható döntés született, az FX bekérte sorozatnak a Ryan Murpyh és Brad Falchuk (Nip/Tuck, Glee) által készített American Horror Story-t. Gyorsan megvalósuló projektről van szó, Murphy új tervéről februárban hallottunk először, a gyors pilot berendelést követően aztán áprilisban hozzákezdtek a forgatáshoz és júliusra már sorozat lett belőle. Nem csoda, hogy az FX ennyiire siettette a produkciót, a legutóbbi két dráma újoncuk rövid életűnek bizonyult, a Terriers és a Lights Out is egy évad után köszönt le.

Műfaját tekintve az American Horror Story pszichológiai thriller, melyben természetfölötti motívumot, valamint erős szexuális töltetet is találunk. A sorozat középpontjában egy terapeuta és annak felesége áll, akik úgy döntenek, hogy új házba költöznek  a gyerekeikkel. Itt azonban érdekes pszichológiai játék részesei lesznek, úgy tűnik a ház mindent tud a félelmeikről és ezt természetesen fel is használja ellenük. Ha az előbb a műfaji besorolást emlegettük, akkor a horror elemeket is meg kell említenünk: Murphy és Falchuk elmondásuk szerint sokat merítettek az 1970-es évek horror filmjeiből, így többek között a Rosemary gyermekéből, a Ne nézz visszából, valamint a Ragyogásból. 

A szereposztás kiválónak mondható, a házaspárt Dylan McDermott és Connie Britton alakítja, a további szerepekben pedig olyan nevekkel találkozunk, mint a kétszeres Oscar-díjas Jessica Lange, Frances Conroy, Denis O'Hare és Alexandra Breckenridge. A pilot remek teszteredményekkel büszkélkedhet, a hírek szerint különösen a női nézők körében bizonyult népszerűnek. Az első évados berendelés 13 részre szól, a premierre pedig várhatóan október 5-én kerül sor. Elég szoros a határidő, ennek megfelelően már össze is verbuválták az írógárdát, a forgatás pedig két héten belül kezdődik.

A szomorú mostohagyerek, aki nem kap ajándékot, mindezt pedig azért, hogy a bátyjának teljen új cipőre.

Így írta le a bottle epizód fogalmát Scott Brazil, a The Shield öt évvel ezelőtt elhunyt producere és rendezője. Találó megfogalmazás, de nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy miről is van szó. Előfordul, hogy egy sorozat az évad első felében túlhaladta az előzetesen megállapított költségvetését, így a producerek a pénzügyi egyensúly megteremtése miatt kénytelenek egy az átlagosnál jóval olcsóbb epizódot elkészíteni. Hozzá kell tenni, hogy természetesen olyan helyzetre is találunk példát, amikor ezt a részt már az évad elején betervezték.

Mivel tudnak spórolni? - már meglévő díszletekben játszódik a sztori, kevés helyszínt alkalmaznak, kis számú szereplőgárdával forgatják, újra felhasznosított trükköket használnak, magyarul, ahol csak lehet minimalizálják a költségeket. A bottle epizód tehát egy szükségszerű megoldás, de nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy semmiképp nem jelent rosszat, amit úgy gondolom hűen szemléltet a Gaines-szel közösen összeállított listánk is. Az írók számára hatalmas kihívás egy ilyen rész, a kevés szereplő és a nem túl mozgalmas cselekmény miatt a szokásosnál is nagyobb szerepe van a párbeszédeknek, valamint a karakterizációnak.

Amennyiben tehetséges íróval van dolgunk és ez persze csapatmunka révén kivetíthető a stáb többi tagjára (rendezőtől, operatőrökön át a színészekig és a sor még folytatható), akkor különleges élményben lehet részünk. Az alábbi listában megpróbáltuk összeszedni a legjobb bottle epizódokat, melyek többsége egyébként önmagában is fogyasztható, így bátran ajánlom őket megtekintésre.

10. 24: 5x13 - 7pm-8pm (2006)

A 24 az ötödik évadja ugyan már a leszállóághoz tartozott, de az ütős kezdésnek és elsősorban Charles Logan elnök karakterének köszönhetően még a jobb évadok közül való. Az évad csúcspontja ezúttal majdnem a kellős közepére esett, amikor is a CTU-t ideggázzal árasztják el, ezért az ott tartózkodó főszereplők néhány szobába zárva kényszerülnek megoldani a krízist, s egyben egymás közti konfliktusaikat. Jack Bauer levegővisszatartó attrakciója megmosolyogtató, és a sokkoló végefordulat is veszít erejéből a későbbiek ismeretében, de az epizód ettől függetlenül végig rendkívül feszült, a szűk helyszínek és a halálfélelem pedig klausztrofób hangulatot teremt.

Immáron a negyedik évadját kezdte meg a Damages, amiért nem lehetünk eléggé hálásak a kiemelkedő minőségű, de kaszára váró sorozatok mentőangyalaként funkcionáló Direct TV-nek. Persze az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy már az FX által berendelt három szezon is a csatorna jóindulatának, valamint a minőségi sorozat címkének és az ezzel járó elismertségnek volt köszönhető. Tőlük vette át a stafétabotot a Direct TV és a gyártóval való megállapodást követően biztosra vehető a negyedik és az ötödik etap is. Az évadnyitóval kapcsolatos benyomásaimról a kép alatt, spoilerek társaságában számolok be.

A sorozatot készítő KZK trió (Todd Kessler, Glenn Kessler, Daniel Zelman) úgy gondolta, hogy itt az ideje egy nagyobb időbeli ugrásnak, aminek eredményeképp három év telt a legutolsó, Patty és Ellen között lezajlott beszélgetés óta. Természetesen ez idő alatt mindkettejük életében történtek változások , rövid mosolyszünet után ismét találkoznak egymással, Ellen-ről megtudjuk, hogy egy új, a barátját is foglalkoztató jogi cégnek dolgozik, míg Patty számára a legfőbb problémát a három éves unokája szolgáltatja.

A Damages felépítésében nem történt érdemi változás, a történet ismét egy nagy kirakósra emlékeztet, míg a cselekmény ezúttal is több szálon és időben fut. A célpont a szokásoknak megfelelően egy külső szemlélő számára törvényes eszközökkel élő, de a háttérben számos illegális tevékenységet folytató nagyvállalat. A nyomozást kivételesen nem Patty, hanem Ellen kezdeményezi, méghozzá a  High Star, egy magánkézben lévő katonai cég ellen. Ahhoz, hogy egyáltalán a pernek legyen valami jogalapja, Ellen-nek régi ismerősét, a nem is oly rég még a High Star alkalmazásában álló, komoly traumán átesett Chris Sanchez-t kell meggyőznie a tanúskodásról. Ez természetesen csak a kiindulópont, a helyzet a későbbiekben, ahogy azt korábban már több alkalommal megtapasztalhattuk, bonyolódni fog.

A tavalyi kifejezetten eseménydús és meghökkentő képsorokkal tarkított évadnyitó után idén sokkal lassabb kezdést mutatott be a sorozat, ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat. A legutóbbi szezon második fele számomra csalódás volt, úgy tűnt, mintha elfogyott volna a puskapor, ami aztán önismétlésekben és egy gyenge végjátékban csúcsosodott ki. Bízom benne, hogy idén ez megfordul, inkább legyen kicsit komótosabb a kezdés és aztán fokozatosan erősítsen a sorozat. 

Eltelt három év, a két főszereplő más helyzetben van ugyan, de alapvetően semmit nem változtak - Patty most is a hibát egyáltalán nem toleráló, önfejű és természetesen az üzletet mindig előtérbe helyező nő képében tűnik fel, míg Ellen nem tud választani a nyugodt, izgalommentes élet és az egykori mentora, bármi áron sarokba szorítani, majd elkapni az ellenfeledet mentalitása között. Érdekes, hogy a közös jelenetük nem váltotta ki a várt hatást, ugyan túlzás lenne azt állítani, hogy elfáradtak volna a karakterek, de tény, hogy az új szereplők jobban lekötötték a figyelmemet.

John Goodman a Treme-beli fantasztikus alakítása után most a High Star ambiciózus, érdekes erkölcsi morállal bíró vezetőjét alakítja. Nagy potenciált érzek mind a karakterben, mind Goodman-ben, ami úgy gondolom reális is, hiszen a Damages egyik legfőbb erőssége az, hogy az írók nagy hangsúlyt fektetnek a másik oldal bemutatására is, és összetett, nem egyszerűen a jó és a rossz kategóriába besorolható figurákat alkotnak. Ki kell még emelnem Dylan Baker teljesítményét a pragmatikus gondolkodású, az emberre már most frászt hozó 'takarító' szerepében, de Chris Messina szintén elsőrangú alakítást nyújtott a borzalmas tragédiát megélő ex-katona, Chris Sanchez bőrébe bújva. Nem szabad elfelejtkezni régi ismerősünkről Tom Noonan-ről sem, örömmel vettem tudomásul a karizmatikus színész visszatérését.

A katonai cég elleni perben több lehetőséget látok, mint a tavalyi Ponzi-trükk és a Tobin család köré szerveződő ügyben, a mostani flashforward viszont gyengébbnek tűnik, legalábbis a nyitó epizódban kissé kiszámíthatóra sikeredett, míg a karaktereknél a frissen behozott figurák elnyerték a tetszésemet, de a régiek közül Ellen-re még rá kell gyúrni egy kicsit. A Damages összességében hozta a tőle elvárható szintet, bizakodva várjuk a következő hetet. Ezzel kapcsolatosan fontos még megjegyezni, hogy a megszokott 13 rész helyett 10-et kapunk, viszont a teljes játékidőt tekintve, köszönhetően annak, hogy az egyes epizódok 52-55 perc hosszúságúak lesznek, nem történik változás.

Értékelés:

Rubicon, Terriers, The Good Guys, Lone Star, Party Down, vagyis az elmúlt egy év legfájdalmasabb kaszái. Sajnos kénytelen vagyok egy új nevet felírni erre a listára, ez pedig nem más, mint a televíziózás jelenlegi egyik legjobb drámája, a Men of a Certain Age. Tudtuk, hogy veszélyben van, a TNT leggyengébb nézettségű sorozatról volt szó, de bíztam benne, hogy a kritikusok szinte egyöntetű imádata, az, hogy a csatorna messze legigényesebb sorozatáról van szó, egyszóval a presztízs képes lesz megmenteni.

Egy emberközeli, hiteles dráma melyet egyedi humor és nagyszerű színészi alakítások tettek teljessé... de ez nem volt elég a Southland kivételével csak középszerű sorozatokat felvonultató TNT számára. Ray Romano és Mike Royce közös alkotása mindössze két évadot, összesen 22 epizódot élt meg. Persze mondhatnánk, hogy ez az iparág is csak a számokról szól. Tény és való, a fő mozgatórugó a minél nagyobb bevétel elérése, de nem ez az egyetlen, kizárólagos cél.

Egy, a szakma szemében nagyra tartott sorozat, ami elismerést hoz a csatornának, ami után a TNT név mellé a minőségi jelzőt lehet pakolni. Igen, ez is lehetne, illetve kellene, hogy legyen egy szempont. Van csatorna, mely ezt felvállalja, az HBO ugyan más üzleti modell alapján működik, de a The Wire, a Treme, az In Treatment berendelései így is önmagukért beszéltek, de a sort még lehetne folytatni olyan címekkel, mint a Brotherhood, a Friday Night Lights, a SoA ajándékba kapott második évada, vagy éppen a Damages, amikor anno egyből két szezonra szóló berendelést kapott. Mert számított a minőség, és a csatornáról kialakult kép. 

Milyen érdekes volt a kasza bejelentésének időpontja, amire ugye egy nappal az Emmy-jelölések bejelentését követően került sor. Ki tudja persze, hogy mennyire reális, de eljátszhatunk a gondolattal, hogy amennyiben az akadémia döntéshozói között hozzáértő emberek ülnének és ezáltal a MoCA teljesen megérdemelten bejutott volna a hat legjobb dráma közé, akkor tán a TNT is másképp dönt. Ezt már soha nem tudjuk meg, bár maga a feltételezés is, hogy a csatorna az Emmy-t tartja értékmérőnek és a presztízs zálogának röhejessé teszi az egész gondolatmenetet. Ennél talán már csak a TNT szlogenje megmosolyogtatóbb: TNT - we know drama.

A tovább mögött a Men of a Certain Age egyik legemlékezetesebb jelenetét lehet megtekinteni, én ezzel, valamint a majd jövő hét elején érkező, második évadot összegző kritikával búcsúzom a sorozattól.

Hosszú út vezetett a Zak Penn (X-Men 2, X-Men: The Last Stand) által írt Alphas megvalósulásáig. 2007 nyarán az akkor még Section 8 címre hallgató projektre több országos csatorna is fente a fogát, végül a licitháborút az ABC nyerte meg. A kezdeti pozitív visszajelzések ellenére azonban a szériából akkor nem lett semmi, melyben nagy szerepe volt a forgatókönyvírók sztrájkjának, illetve a csatorna vezetők azon félelmének, hogy a szkript túl sok sci-fi elemet tartalmaz és ezáltal a nézők egy része elvből elutasítja majd.

Már valószínűleg maga Penn is letett arról, hogy valaha is képernyőre kerül a története, amikor a Syfy 2009-ben bejelentkezett nála. A pilot elnyerte a csatorna tetszését és az akkor már Alphas névre hallgató projekt megkapta a sorozatberendelést. Nézzük meg, hogy milyen kezdő résszel mutatkozott be ez a hányattatott sorsú alkotás.

Az alaptörténet minden bizonnyal ismerős lesz, néhány ember a Földön különleges képességekkel rendelkezik, a sorozatban rájuk az alfák megjelölést használják. Dr. Lee Rosen neurológus úgy dönt, hogy egy csapatot állít össze belőlük, a feladatuk az, hogy speciális esetekben segítsék a kormány munkáját, de Rosen az egyes tagok felkészítésére, a képességeik minél jobb megismerésére is nagy figyelmet fordít.

A pilot három nagyobb szegmensre tagolható: nem meglepő módon a karakterek, illetve az Alphas esetében ehhez pluszban hozzá jön a képességek bemutatása, emellett pedig kapunk egy nyomozós, valamint egy átívelő szálat. Az első néhány perc tehát a csapattagok ismertetésével telik, ez eredeti felállásban kapunk nagy fizikai erővel megáldott, a csapattársait cinikus megjegyzésekkel idegesítő egykori FBI ügynököt, egy antiszociális, a rádióhullámok 'vételére' képes fiatal srácot, illetve van két hölgyünk, egyikük hipnotikus képességgel van megáldva, míg a másik az érzékeit tudja felerősíteni (látás, hallás, szaglás stb.). 

A csapat szépen kiegészíti egymást, ez jól megmutatkozott a bevetések során, valamint szintén a pozitívumok közé sorolandó, hogy foglalkoztak az egyes képességek mellékhatásaival is. A jellemrajz a legtöbb esetben azonban sablonos volt, ami nagyrészt annak köszönhető, legalábbis legyünk jóindulatúak, hogy ezúttal kiemelt szerep jutott a a képességek bemutatásának. A legtöbb potenciált kétségkívül Rosen-ben érezni, a csapatvezető egyfajta mentor státusszal is bír és az utolsó jelenet alapján még bőven tartogathat számunkra meglepetést.

Ahogy arra számítani lehetett, a remek karakterszínész David Strathairn uralta a vásznat, illetve ez esetben ugye a képernyőt, mondani sem kell, elég nagy volt a kontraszt az egyébként korrekt teljesítménnyel kirukkoló fiatal kollégák és az ő teljesítménye között. Strathairn mellett még egy ismertebb nevet, a kormányügynököt alakító Callum Keith Rennie-t kell megemlíteni, bár sajnálatos módon a szerep egyelőre nem jár túl nagy színészi kihívással. Kellemes meglepetésként ért, hogy a nyomozás végig lekötött, az átívelő szál kapcsán pedig, mivel egyelőre csak belekóstoltunk, korai lenne bármiféle előrejelzést tenni.

Az Alphas több esetben is egészen jó ötletekkel állt elő, kaptunk váratlan és okosan kivitelezett fordulatokat és úgy tűnik, hogy az egyébként nem túl eredeti sztorit is jó oldalról közelítette meg Penn. Negatívumként az egyelőre közepes karakterizációt, illetve egy-két kisebb üresjáratot lehet megemlíteni, de összességében elmondható, hogy kellemes meglepetés volt számomra a pilot.  Az első részt követően Ira Steven Behr kapta meg a showrunneri posztot, ami figyelembe véve Behr korábbi munkásságait (Star Trek: TNG, Star Trek: DS9, The 4400), bizakodásra adhat okot.

Értékelés:

Magyar idő szerint csütörtök kora délután bejelentették a 2011-es Emmy-díj jelöltjeinek névsorát. Tavaly ígéretet tettem arra, hogy nem kommentálom az akadémia döntéseit, így sem pozitív, sem negatív töltetű, természetesen utóbbiból lenne jóval több, megjegyzést nem teszek a díjátadóval kapcsolatban. A véleményemet a Gaines-szel közösen összeállított lista - így nézne ki a mi Emmy-szavazólapunk  - amúgy is tökéletesen lefedi. A tovább után a fontosabb kategóriákat, illetve azok jelöltjeit tüntettem fel, valamint a végén egy összesítő táblázatot is meg lehet tekinteni.

A díjátadóra szeptember 18-án kerül sor, a gála házigazdája Jane Lynch lesz.