A nézettséget tekintve az NBC csütörtöki sitcom-blokkjának leggyengébb tagjáról van szó, a minőséget nézve viszont a Community nemcsak náluk, de a konkurens csatornák komédiáinál is egyértelműen jobbnak bizonyul. A jelenlegi mezőnyben egyedül a Parks and Recreation említhető vele egy szinten, de az NBC döntésének köszönhetően Pawnee városának kissé idióta hivatalnokaival legközelebb csak midseason-ben találkozhatunk.

A Community szinte minden részével meglep, úgy tűnik mintha kifogyhatatlan lenne a készítő Dan Harmon és az írói stáb tagjainak eszköztára. Itt bizony az apróságokra is oda kell figyelni, elég csak a 2x03-es Abed kisfilmre, vagy éppen Pelton dékán dalmatás háttérképére gondolni (a legutóbbi rész első másodperceiben). A sorozat egyik ismertetőjegye a popkulturális utalások gyakori használata, valamint a film paródiák készítése, a teljesség igénye nélkül: Nagymenők, A pénz színe, Batman, Good Will Hunting, Ghost, Apollo 13, valamint utalások olyan filmekre, mint a Die Hard, Ál/Arc, Az ötödik elem, Túl a csúcson, Mátrix stb.

A mostani bejegyzés is ehhez a témához kapcsolódik, olyan, rajongók által készített poszterekből válogattam, melyek a sorozatban valamilyen úton-módon szóba kerülő/kiparodizált mozifilmek plakátjai alapján készültek. Az első alkotás a két hét múlva adásba kerülő, Halloween-ra készülő zombis részhez készült, mely talán képes lesz felérni az elmúlt év legjobb sitcom epizódjának, a Modern Warfare-nek a szintjére is. A tovább után még nyolc posztert lehet megtekinteni.

A pénteki napon komoly mérföldkőhöz érkezett a Smallville, a 200. epizód került adásba, melyet nagyon kevés produkció mondhat el magáról. A sorozatot három évvel ezelőtt átvevő Brian Peterson és Kelly Souders páros kitett magáért, a Homecoming címre keresztelt epizód képes volt megfelelni az elvárásoknak. Nagyon helyesen a nosztalgiára helyezték a hangsúlyt, de a visszatekintés mellett azért a jövőbe is bepillanthattunk. A kép alatt spoilerek társaságában folytatom.

Lois és Clark az öt éves gimnáziumi találkozó miatt Smallville-be látogat, mely során utóbbi élete egyik legfurcsább utazását élhette át és ez egyúttal jelentősen befolyásolja a későbbi sorsát is. Feltűnik az ezúttal a jó oldalon álló Brainiac 5.0, aki a Légió gyűrű segítségével Clarkot a múlt és jelen egy meghatározó pillanatához, majd a jövőbe is elviszi. Megmutatja neki, hogy mi történt pontosan Jonathan halálakor, láthatjuk, hogy Oliver számára milyen fontos a barátságuk, illetve a rész fénypontjaként Clark találkozik a jövőbeli énjével.

A jövőképet Peterson-ék egy Daily Planet-es Superman cikkel vezetik be, de emellett még számos apróságot elrejtettek a részben. Így a 2017-es Planet cikk alatt fotósként Jimmy Olsen neve olvasható, de Perry White is szóba kerül, a Clark - Lois párbeszéd alatt pedig számos utalást kapunk a jövőre nézve - szemüveg, közös iroda, évforduló. Érdekesség, hogy a készítők a Homecoming első néhány percében, illetve Bugboy záró jelenetével arra utaltak, hogy végleg felhagytak a freak of the week formula-val.

Örömteli volt James Marsters újbóli feltűnése, az átprogramozott Brainiac az időutazáson kívül a tanulságok levonásában is fontos szerepet játszik, mely végül úgy tűnik elérte a célját: Clark megbékél a múlttal és saját kezébe veszi sorsának alakulását. A zárójelenet pedig feltette az i-re a pontot, egy régóta várt pillanatnak lehettünk szemtanúi Clark és Lois pajtában történő tánca közben. Egyre inkább közeledünk a sorozat végéhez, melyet remekül kezel a Peterson-Souders kettős, az eddigiek alapján jó esélyünk van arra, hogy méltó befejezést kapjon a Smallville.

A forgatást követően a stáb megünnepelte a jubileumi epizódot, a szeptember végi partin készült képekből válogattam:

A Mad Men negyedik évadának eddigi részei magasra rakták a lécet, így nem csoda, hogy az évadzáró Tomorrowland kapcsán igencsak nagyok az elvárásaink. Az eddigi legjobb évadját produkálja idén a sorozat és bízom benne, hogy a vasárnapi epizód után már múlt időben használhatom ezt a mondatot. Mintegy ráhangolódásként hallgassuk meg a Mad Men főcímének egy átdolgozott verzióját, melyet ezúttal Allison Williams előadásában élvezhetünk. Brian Williams (NBC Nightly News, Saturday Night Live házigazda) büszke lehet a lányára, a hölgy nem csak csinos, de roppant tehetséges is.

Két újonc sorozat, két kiváló dráma, két olyan széria, melynek a nézettsége fordított arányosságban van a minőségével. Az AMC-s Rubicon, valamint az FX-s Terriers is megérdemelné a második évadot, de egyelőre igencsak kérdéses a sorsuk. A bejegyzésben a túlélési esélyeikről ejtek szót, a kasza, illetve a megújítás mellett szóló érvek után egy szubjektív véleménnyel zárva az okfejtést.

Rubicon

a megújítás ellen szól: a premier, legalábbis AMC szinten korrektnek volt mondható (2 milliós össznézettség), ezt követően viszont meredek zuhanásba kezdett a sorozat. Egy milliós, illetve bizonyos esetekben valamivel ez alatti nézettségre állt be, a 18-49-es korosztályban elért eredményei pedig már a kezdetektől kívánnivalót hagytak maguk után, (0.3-es, majd később 0.2-es rating). A két másik AMC-s drámával összehaonlítva ez kifejezetten gyengének mondható, a Mad Men negyedik évada eddig folyamatosan 2 millió fölött volt, míg a tavasszal műsorra került Breaking Bad 1.5 milliós nézettséggel bírt, demóban pedig mindkettő 0.6 és 0.7-es ratingekre volt képes.

a megújítás mellett szól: kiváló a sorozat kritikai visszhangja, mely egy, a minőségi televíziózást előtérbe helyező csatorna esetében sokat nyomhat a latba. Az AMC eddigi két sorozata vasárnap 10 órakor került adásba, ezzel szemben a Rubicon egy órával előbb, a kilenc órás időpontba került, az új slot miatt pedig valószínűleg türelmesebbek a csatorna vezetői is. A Rubicon mindösszesen a harmadik saját gyártású sorozata az AMC-nek (a 90-es évekbeli próbálkozásokat és The Prisoner-t nem számolva) és könnyen lehet, hogy már csak a presztízs miatt is megtartják.

verdikt: A fent leírtakat, illetve azt, hogy azok milyen arányban játszanak szerepet a megújításban ugyan sokféleképp lehet értékelni, de véleményem szerint a Rubicon megkapja a második évadot. Komoly összegben azért nem mernék rá fogadni, de jelenleg erre látok valamivel nagyobb esélyt.

Terriers

a megújítás ellen szól: a pilotot 1.6 millió embert tekintette meg, a 18-49-es korosztályban pedig 659 ezres nézettséget ért el, ezzel a drámákat tekintve az FX történetének leggyengébb nyitányát produkálta. A második héten ez a nézőszám megfeleződött, majd még tovább csökkent, jelenleg félmilliós össznézettég és 0.2-es demóra képes a sorozat. Hibáztathatjuk a címválasztást, a félresikerült promóciót, az okoktól függetlenül ez egy rendkívül gyenge eredménynek számít. Jelenleg az FX kínálatában, a nézettséget tekintve messze a legrosszabbul szereplő dráma a Terriers.

a megújítás mellett szól: Shawn Ryan. A Terriers egyik készítője a The Shield miatt, mely az FX image-ét meghatározó sorozat volt, emblematikus figurának számít a csatornánál. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy Ryan jó viszonyban John Landgraf FX elnökkel is. A Terriers-t szeretik a kritikusok, és ne feledkezzünk el arról sem, hogy a csatorna a múltban többször is könyörületes volt néhány rossz nézettségi adatokat produkáló szériájával.

verdikt: a Terriers esetében sajnos a kaszát tartom valószínűbbnek. Ha legalább egy milliós nézettséget, vagy jobb demó eredményeket produkálna, akkor talán volna némi esélye, de ezekkel az adatokkal kisebbfajta csodára lenne szükség egy második évadhoz. Mindenesetre szeretjük a kellemes meglepetéseket.

A Syfy még szeptemberben jelentette be, hogy az eredetileg tervezett 2011 január helyett már októberben műsorra tűzi a Caprica első évadának folytatását. Kissé meglepődtem, hogy milyen rezignáltsággal vettem tudomásul a hírt, mely egyúttal rámutatott arra is, hogy az első kilenc epizód nem hagyott bennem mély nyomokat. A Caprica ezzel együtt megkapta tőlem az újabb esélyt, bízva abban, hogy a sorozatnak végre sikerül rátalálnia a helyes útra. Sajnos azonban ismételten csalódnom kellett, a kép alatt spoilerek társaságában ennek okairól ejtek szót.

Az End of Line utolsó néhány percében az írók szép kis tűzijátékot mutattak be nekünk, ezek többsége azonban, ahogy arra előzetesen számítani lehetett, kamucliffhanger-nek bizonyult. A szereplők életében ugyan bekövetkezett néhány változás, de ezek közel sem voltak oly mértékűek, mint ami a cliff-ek alapján elvárható lett volna. A (fél)évadnyitó azonban nem emiatt okozott elsősorban csalódást, a legfőbb probléma továbbra is a karakterizációval van.

Egyik szereplőért sem tudunk izgulni, sőt lassan odáig jutunk, hogy közülük többen is teljesen érdektelenek a számomra. Joseph Adama-val jól láthatóan nem tudnak mit kezdeni, a felesége és a lánya elvesztése utáni gyászt az első néhány rész során még jól ábrázolták, de azóta részben a forgatókönyv, részben a karaktert alakító színész miatt komoly lejtmenetnek lehetünk szemtanúi. A virtuális világban való barangolásában volt ugyan lehetőség, de Esai Morales erőtlen alakítása miatt nem sikerült kiaknázni, ezt követően pedig az önismétlés csapdájába esett az írógárda. A mostani epizódban a maffiához való közeledését láthattuk, mely megalapozatlan volt és ezzel kapcsolatban a karakteridegen jelző is jogosnak mondható.

Örömteli, hogy láthattuk Gemenon-t, de Clarice történetszála egy pillanatra sem tudott lekötni, mely egyébként már az évad első felében is így volt. Ha már vallási fanatikusok, akkor jóval több potenciált látok Barnabas és Lacy sztorijában, velük azonban ezúttal csak egy rövid jelenet erejéig találkozhattunk. Daniel Graystone is azon kevés karakter közé sorolható, akiben látok lehetőséget, bár itt Eric Stoltz játéka is sokat hozzátesz a pozitív összképhez.

Daniel, Tomas Vergis áskálódásának köszönhetően elvesztette a vállalatát, melyet most a maffia segítségével szeretne visszaszerezni, ehhez kapcsolódóan érdekes fejlemények várható. A hozzá kapcsolódó másik történetszál azonban már kevésbé volt érdekfeszítő, természetesen a feleségéről, az öngyilkos kísérlete után csupán kisebb sérüléseket összeszedő Amanda-ról van szó. Paula Malcomson ugyan kiváló színésznő, de ezzel a következetlenül, sok esetben pongyolán megírt karakterrel ő sem tud mit kezdeni. A rész végén Zoe és a virtuális világ is beköszönt, csupán néhány percről volt szó, így egyelőre nem tennék elhamarkodott kijelentéseket az ő sztoriját illetően, pár rész után már okosabbak leszünk.

A Battlestar Galactica spinoff címke miatt magasan voltak a Caprica-val szembeni elvárások, melyeknek most egyértelműen látszik, hogy nem tudott megfelelni. A csalódáskeltő teljesítmény ellenére viszont, épp a BSG univerzum okán újabb és újabb lehetőségeket kap tőlem... az eddigieknél azonban mindenképp többet várok a későbbiekben.

Értékelés:

Az AMC ismét megcsinálta, a Mad Men és a Breaking Bad után a Rubicon-nal is nyerőt húztak. Ezt egyébként már a pilot megnézése után lehetett érezni, két résszel az évad vége előtt pedig már egyértelműen kijelenthető, hogy a csatorna egy újabb, minden téren elsőrangúnak mondható sorozattal ajándékozott meg minket. A tovább után már spoilerek társaságában folytatom.

A készítők szerint sorozatuk a 70-es évek paranoid thrillerjeire hajaz és ezzel kapcsolatban egy kicsit sem túloztak. A Rubicon egészen egyedi atmoszférával rendelkezik, az állandó megfigyelést, a titokzatosságot és a valami nagy dolog van a háttérben érzést remekül adja át a sorozat. Ebben az írók és a rendezők mellett, rájuk később külön is kitérek majd, nagy szerepe van Michael Slovis operatőrnek. A Breaking Bad-hez képest ezúttal egy teljesen más megközelítésre volt szükség és ezt Slovis pontosan tudta. A Rubicon-ban főként a hideg színek uralkodnak, ezek, valamint a beállítások segítségével a bezártság érzést sikerül átadnia, emellett pedig a történet színhelyét New York-ot, egy szokatlan, de a sorozat hangulatához abszolút illő ábrázolásmóddal tárja elénk.

A történetvezetés során nagyon helyesen a lassú víz partot mos megoldást választották, fokozatosan bontották ki a központi rejtélyt, valamint a Kateb ügyet, de ugyanez igaz a jellemábrázolásra is. Nagyon szépen felépítették az összeesküvés szálat, részről-részre több információnk volt, majd az utóbbi néhány rész során egyre több választ kapunk, melyek az előzmények fényében ütöttek igazán. Egy rendkívül intelligens sorozatról van szó, a megoldások során, legyen az az Atlas McDowall, az API-hoz köthető egyéb ügyek, vagy a karakterek történetben betöltött valódi szerepe, ügyesen kikerülték a kliséseket és egy türelmes, a rejtélyeknél a mozaik kirakásához hasonlítható játékot mutattak be nekünk.

A karakterek közül elsőként Truxton Spangler-re térnék ki, akit Michael Cristofer kiváló alakításában láthatunk. Az API vezetőjéről van szó, aki egyben az összeesküvés egyik központi alakja, a jellegzetes hangorgánummal rendelkező, kissé önimádó karakter jelenetei eddig egytől-egyig emlékezetesnek bizonyultak. A hétfői részben a Will-el való beszélgetése és a David Hadas párhuzam alatt szó szerint libabőrös lettem. Az Arliss Howard által játszott Kale Ingram kapcsán szintén csak felsőfokban tudok beszélni, egy titokzatos - sokáig nem tudtuk, hogy melyik oldalon áll, mindig kimért, karizmatikus figuráról van szó.

James Badge Dale a Pacific után ismét bizonyítja a tehetségét, ezúttal a Rubicon központi karakterének, a tragédiák sorát megélő, senkiben sem bízó Will Travels alakításával. Az írók dicsérete, hogy ugyan viszonylag kevés időnk van az E-csoport többi tagjára, de ettől függetlenül mindegyiküket sikerült megismernünk. Gondoljunk csak Tanya drogfüggőségére és arra, hogy a rendelkezésre álló játékidő ellenére ezt milyen hatásosan sikerült bemutatniuk. Grant komoly változásokon ment keresztül a pilot után, szerencsére elhagyták a minden csoportba kell egy széthúzó karakter klisét és idővel nagyon jó kapcsolatot alakított ki a többiekkel.

Az önbizalomhiánnyal küszködő Miles úgy tűnik végre boldogságra lel Julia oldalán, míg Maggie esetében elsőre kissé kényszeredettnek tűnt a volt férjhez kapcsolódó történetszál, de a lehetőségekhez képest egyelőre jól kezelik. Miranda Richardson nem volt könnyű helyzetben, ugyanis az általa alakított Katherine Rhumor-nak rengeteg egyszereplős jelenete volt, de az Oscar-jelölt színésznő jól helytállt ebben a nehéz szituációban is.

A showrunner-csere sosem jó előjel, de a Rubicon esetében kijelenthetjük, hogy jól sült el. A pilotot követően kreatív okokra hivatkozva távozott a showrunner Jason Horwitch, a helyére érkező Henry Bromell (Homicide: Life on the Street, Chicago Hope, Brotherhood) pedig nagyon jó irányba terelte tovább a sorozatot. Nagy segítségére van a kiváló irói gárda is, a teljessség igánye nélkül Blake Masters (Brotherhood), Nichole Beattie (Sons of Anarchy, John from Cincinnati) és Zack Whedon (Deadwood, John from Cincinnati, Fringe), míg a rendezők közül a veterán Ed Bianchi (The Wire, Deadwood) és Brad Anderson (The Machinist, Fringe, Treme) teljesítményét lehet kiemelni.

Az évadból még két rész van hátra, a második évad sorsa azonban egyelőre igencsak kérdéses. Az 1 milliós, sőt akár az alatti nézettség és a 0.2-es demó könnyen azt jelentheti majd, hogy búcsút kell vennünk a sorozattól, de én azért továbbra is bízom abban, hogy az AMC presztízsből megtartja a Rubicon-t.

Értékelés:

A Breaking Bad esetében nem kell fukarkodni a dicséretekkel, a sokszor emlegetett elsőrangú történetvezetés és karakterizáció, valamint színészi játék mellett azonban ki kell emelni a gyönyörű képi világot is. A jelenlegi mezőny legszebben fényképezett sorozatáról van szó, melyben nagy szerepe van a 2. évad óta folyamatosan a széria mellett dolgozó Michael Slovis operatőrnek.

(balról jobbra: Aaron Paul, Bryan Cranston, Michael Slovis és Vince Gilligan)

Slovis korábban dolgozott többek között a CSI, New Amsterdam és a Fringe mellett, míg másfél évvel ezelőtt nem tudott ellenállni az AMC hívásának és a Breaking Bad stábjában találta magát. Rendezőként is kipróbálhatta magát (3x09-es Kafkaesque), majd a csatorna újonc sorozatában, a Rubicon-ban is szerepet vállalt - a pilot kivételével mindegyik résznek ő volt az operatőre, illetve a jövő hetit (1x12-es) rendezőként jegyezte. A bejegyzésben többek között az AMC csatorna és a Los Angeles Times cikkeinek segítségével megismerkedünk a munkásságával.

Slovis három évig dolgozott a CSI-on, elsősorban a honvágy miatt hagyta ott a sorozatot, elege volt a New Jersey - Los Angeles oda-vissza utakból. Az otthonához közel, a keleti parton szeretett volna dolgozni, így amikor az AMC megkereste a Breaking Bad kapcsán, (2. évad előtt) egyből nemet mondott. A felesége a következőképp reagált erre: "Michael fontold meg azért a döntést... én láttam a sorozatot, pontosan olyan, amiben te is részt szeretnél venni."

Slovis szinte együltő helyében végignézte az első évadot, az évadzáró után pedig ezt mondta a feleségének: "Te vagy a hibás... egyszerűen nem tudok nemet mondani erre a sorozatra." Ugyan nem akart az otthonától távol dolgozni, de a Breaking Bad-ért meghozta ezt az áldozatot, elmondása szerint az első két epizód megtekintése után tisztában volt vele, hogy ez a neki való munka.

Slovis pontosan emlékszik arra, hogy az első találkozás alkalmával mit mondtak neki az AMC illetékesei: 'Mi nem az átlagos televíziós minőséget akarjuk. Mozifilmekben megszokott látványvilágot, igazi filmkészítést szeretnénk. Slovis ironikusan megjegyezte, hogy sokszor hallotta már ezt és eddig nagyon kevésszer realizálódott a dolog. A kételyeit végül Vince Gilligan, a Breaking Bad showrunnere oszlatta el, akivel közös véleményen voltak a sorozat képi világát illetően.

Slovis két beállítást emelt ki, melyekre gyakran hivatkoznak 'Breaking Bad shot'-ként. Az egyiket távoli/messzi felvételként lehetne körülírni, ezt a televízióban viszonylag ritkán használják. Ebben az esetben a karaktert egy nagyobb térben helyezik el, melynek nem csupán esztétikai célja van, mivel rendszerint sokat elmond a szereplőről is. A másik a 'wide and closed', vagyis a távoli és közeli felvétel, ebben az esetben a fókusz az előtérben lévő dolgon, például a pénzen van, míg a háttérben kissé elmosódva láthatjuk az egyik karaktert.

Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Albuquergue-t még soha nem ábrázolták ennyire szépen és Slovis egyúttal a város környezetében elterülő sivatagnak is egyedi jelleget kölcsönzött. A mexikói felvételek alkalmával főként arany, valamint narancssárgás árnyalatokat alkalmazott, illetve a harmadik évadban felbukkanó testvérek esetében ehhez még egy barnás színvilágot is behozott. Mindezek mellett pedig törekedett arra, hogy lehetőleg minél szebben ábrázolja Új-Mexikó egét.

Vince Gilligan szerint Michael-nél ha keresnének sem tudnának hozzáértőbb embert találni, a tehetsége mellett ugyanis rendkívül gyorsan és precízen dolgozik:

"Hiába vagy roppant tehetséges, amennyiben lassan dolgozol és nem vagy képes a határidő előtt elvégezni a feladatot, ki leszel rúgva. Volt néhány srác az X-Akták forgatása alatt, akire ez igaz volt, a kvalitásukkal nem volt gond, de folyamatos csúszásban voltak és végül el lettek bocsájtva. Rendkívül nehéz egy operatőr munkája, a művészi érték mellett elvárják azt is, hogy minél gyorsabban dolgozz, főként a televízió világában, ahol komoly tempóra van kényszerítve. Kevesen vannak, akik képesek megfelelni minden kritériumnak, Michael viszont ezek közé tartozik, mi pedig rendkívül szerencsések vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk vele."

Október 31-én, vagyis Halloween-kor mutatja be az AMC a Robert Kirkman képregénye alapján készülő The Walking Dead című sorozatot, mely az évad egyik legjobban várt premierje. A sorozatot hatalmas hype övezi, mely ebben az esetben jogosnak tűnik és személy szerint reális esélyt látok arra, hogy Frank Darabont műve felér majd az elvárásokhoz. A csatorna ezúttal egy új előzetessel lepett meg minket, mely ugyan rövidebb, mint a Comic Con-os trailer, de ettől függetlenül rendkívül hatásos. A tovább után egy szintén friss, kulisszák mögött felvétel (immár a második ebből a típusból) tekinthető meg, a készítők és a színészek nyilatkoznak a sorozatról.

Az Episodes című sitcomban Matt LeBlanc önmagát alakítja, illetve a színész megfogalmazása szerint szerint a karakter ugyan az ő nevét viseli, de azért sok esetben rá nem jellemző, úgymond fikciós jellemvonásokkal ruházták fel. A készítők között David Crane (Friends, The Class) és Jeffrey Klarik (The Class, Mad About You) nevét találjuk meg, LeBlanc mellett pedig Stephen Mangan és Tamsin Greig lesz a két főszereplő.

A gyenge nézettség dacára az HBO megtartotta a Bored to Death-et, legfeljebb annyi kifogásolnivalónk lehet, hogy a múlt hét vasárnap elkezdődött második évad is csupán nyolc részből fog állni. Az Escape from the Dungeon! címre hallgató évadnyitóban nem kellett csalódnunk, tavalyhoz hasonlóan ezúttal is jól megírt karakterek, valamint remek párbeszédek jellemezték az epizódot.

Jonathan elégedetlen a jelenlegi helyzetével, a kiadója visszautasította a második regényét és pénzszűke miatt kénytelen egy esti iskolában tanítani. Az amatőr írók számára tartott óráira ráadásul finoman szólva is érdekes diákok adták be a jelentkezésüket, illetve ahogy ő fogalmazott:

All of my students are
in a lot of mental pain.

Mindeközben a licenc nélküli magánnyomozónk egy új megbízást kap, ennek során megismerkedhetünk egy lovasrendőr gyermekkori traumájával, majd nem sokkal később Jonathan szado-mazo kalandokba keveredik. Az ügyet ugyan sikerül megoldania, de ahogy azt már megszokhattuk, közben kínos, a mi szempontunkból természetesen vicces, szituációkba keveredik. George és Ray sincs túl jó passzban, előbbinek le kell faragnia a kiadásaiból, ha meg akarja tartania az Edition címre hallgató magazinját, utóbbit pedig dobta a barátnője.

A sorozat akkor működik igazán, amikor a három főszereplő együtt van jelen a képernyőn, az első részben erre csak egyszer került sor, remélhetőleg a későbbiekben emelkedni fog majd a Danson - Schwartzman - Galifianakis közös kalandok száma. A nyitánnyal tehát elégedettek lehetünk, akik tavaly megkedvelték a noir-otic comedy-nek is hívott Bored to Death-et, most sem fognak csalódni, a többiek számára pedig marad a sorozat címével való viccelődés.

Végül a nézettségről röviden: az első részt 1,05 millióan követték figyelemmel az HBO-n, (18-49-ben 0.5-es rating), mely ugyan növekedést mutat a tavalyi számokhoz képest, de a Boardwalk Empire felvezetésével ez bizony gyenge eredmények számít, ráadásul az utána következő Eastbound & Down számai is jobbak voltak.

Értékelés:

Több, mint 30 évvel ezelőtt már láthattunk egy Wonder Woman sorozatot, a The New Adventures of Wonder Woman címre hallgató széria 1975-1979 között futott először az ABC-n, majd később a CBS-en. A Warner Bros. TV most egy modern verzióban gondolkodik, melyet az elsősorban kiváló jogi sorozatairól ismert David E. Kelley (The Practice, Ally McBeal, Boston Legal) írna és emellett produceri státuszt is vállalna a projektnél.

A gyártó stúdió eddig két DC-s képregényt adaptált a kis képernyőre, a CW-n látható Smallville a tizedik, egyben befejező évadát futja, míg a Fox-os Human Target november 17-én kezdi meg a második etapját. A Wonder Woman-nel hamarosan felkeresik az országos csatornákat, a sorozatban lévő potenciál és Kelley neve miatt jó esély mutatkozik arra, hogy elkeljen majd. Ez utóbbi természetesen még csak szkript, vagy maximum pilotberendelést jelentene, a megvalósulás tehát azért még odébb van.

Érdekesség, hogy a Warner filmrészlege közel egy évtizede próbálkozik egy mozifilm összehozásán. A hírek szerint év végén több DC-s képregény filmadaptációját is bejelentik majd, melyek között akár a Wonder Woman is ott lehet. Kíváncsian várjuk, hogy vajon a film, vagy a sorozatváltozatra bólintanak-e rá, esetleg mindkettőre igent mondanak.

Addig is nézzünk meg egy jelenetet a klasszikus, 70-es évekbeli Wondar Women-ből. A fekete hajú amazont annak idején Lynda Carter alakította.

A kiindulósztori alapján átlagos rendőrdrámának hihetnénk, de a Blue Bloods ennél azért többet kínál számunkra. A CBS miatt ez talán meglepőnek tűnik, de ha azt mondom, hogy a sorozat mögött többek között a The Sopranos két forgatókönyvírója, Mitchell Burgess és Robert Green áll, akkor már kevésbé csodálkozunk azon, hogy egy a hasonszőrű társainál jóval érdekesebb produkciót sikerült tető alá hozni.

Frank Reagan (Tom Selleck alakításában) a New York-i rendőrség vezetője, de családjának majd mindegyik tagja kötődik valamilyen módon a rendfenntartó szervekhez. Az apuka már visszavonult rendőr (Len Cariou), az idősebbik gyermek egy kissé heves vérmérsékletű nyomozó (Donnie Wahlberg), a lánya helyettes ügyész (Bridget Moynahan), a kisebbik fiú (Will Estes) pedig most végzett a rendőrakadémián. A pilot egyik legfontosabb feladata a karakterek felvázolása volt, de emellett kaptunk egy emberrablásos ügyet és nem elhanyagolható módon egy átívelő szálat is behoztak az írók.

A sorozat egyik legnagyobb erőssége a színészgárda, a Tom Selleck és Donnie Wahlberg páros nagyszerű játékkal rukkol elő, a nagy öreg Len Cariou-t öröm volt viszontlátni és a Moynahan teljesítményét sem érheti panasz. A fiatal Estes-nek nem volt könnyű dolga ilyen színészek mellett, de a lehetőségekhez képest megállta a helyét. A heti ügytől féltem a legjobban, a sorozat itt ugyanis könnyen beleeshetett volna a proceduralok hibáiba - például unalmas nyomozási metódus; de kellően dinamikusra sikerült és kellemes meglepetés ért ennek kapcsán. Furcsa mód épp az átívelő szálhoz kapcsolódóan merültek fel kételyeim, egy kissé légből kapottnak, hiteltelennek éreztem a sztorit, valamint a fiatal rendőrünk beszervezését.

Érdekesség, hogy a berendelést követően a CBS Burgess és Green rutintalansága miatt Ken Sanzel-t, a Numbers egykori showrunnerét jelölte ki a Blue Bloods élére, akitől aztán kreatív nézeteltérésekre hivatkozva hamarosan megváltak. Az elbocsátás mögött Tom Selleck állt, akinek nem tetszett a Sanzel-féle irány, mely a sorozatot nem a karakterek, hanem a heti ügy és a nyomozások köré szerette volna felépíteni. Úgy gondolom jobban jártunk azzal, hogy távozott...

A pilot ugyan közel sem volt hibamentes, kaptunk néhány családi, illetve rendőri munkához köthető klisét, de érdekes karaktereket vonultatott fel és sikerült felkeltenie a érdeklődésemet. A nézettség egészen kiválóan alakult, a nyitó rész pénteken 13 milliós össznézettséget ért el, a 18-49-es korosztályban pedig 2.2-es ratingre volt képes.

Értékelés: