Epizodisták

2010.sze.14.
Írta: Donnie_ Szólj hozzá!

Entourage - 7. évad

Kontrasztba állítható egymással az Entourage elmúlt két évada, míg a hatodik etap az elején döcögött és a végére lendült bele, addig a mostani ezzel ellentétes utat járt be. Doug Ellin-ék a végjáték kapcsán számos hibát ejtettek, ami alatt nem csak a sorozattól igencsak szokatlan pesszimista befejezést, hanem az erőltetettséget és a komoly aránytévesztést értem. A kép alatt ezt spoilerek társaságában konkrétan is kifejtem.

A Vince-s drog sztori végkifejlete nem lepett meg különösebben, az már annál inkább, hogy az írók rajta kívül több karakternél is a negatív zárás mellett tették le a voksukat. Ari kapcsán ugyan már egy régóta húzódó folyamat végkifejletét láthattuk, de túlzásba estek, az NFL csapat elveszítése, a Deadline Hollywood által közzétett botrány és a felesége elvesztése egyszerre soknak bizonyult. Látszott, hogy erőltetni akarják a drámai részt, de túlzásba estek, a sok csapás miatt már hiteltelennek éreztük a történteket.

Ez Eric esetében még inkább érzékelhető volt, egy kényszeredett problémát tártak a szemünk elénk, amikor a semmiből húták elő a Terence-ügyet, vagyis a Sloan-nal kötendő házassági szerződést. A gond nem a drámai jegyek erőltetésével van, hanem azzal, hogy egyrészt felborult az egyensúly a feelgood és a komolyabb részek között, másrészt, hogy a szereplők életébe behozott nehézségek öncélúnak tűntek. Pedig az évad első fele, sőt talán azt is mondhatom, hogy kétharmada kifejezetten jól alakult, de a zárás lehúzta az összképet.

A csapatból Drama emelkedett ki, hozzá kapcsolódóan idén is számos emlékezetes momentum fűződik, így gondoljunk csak a John Stamos-sal vívott asztalitenisz meccsére, vagy az animációs sorozata körüli bonyodalmakra. Sokáig úgy tűnt, hogy ezúttal is a lúzer szerepkör jut neki, de a végére furcsamód a karrierjét tekintve talán még ő van legszerencsésebb helyzetben. Az évad elején Ari is hozta a tőle elvárhatót, viszont Turtle-el és az ő tequila üzletével nem tudtam megbékélni, a Vince sztori kapcsán pedig főképp a karakteridegen jegyek zavartak.

A hetedik etapra két, az évad nagy részében jelen levő vendégszereplővel bővült a stáb, a Dania Ramirez - Sasha Grey kettős közül inkább az utóbbi teljesítménye dicsérhető. Ha már szép lányok, akkor nem mehetünk el Emmanuelle Chriqui mellett sem, akinek a játékideje egyébként még mindig nem érte el az optimális szintet.

Idén még a szokásosnál is több cameo-t láthattunk, a szokásoknak megfelelően álljon itt egy évad végi lista: Nick Cassavetes, Bob Saget, Jerry Jones, Adrian Peterson, Randall Wallace, John Stamos, Tom Sizemore, Shawn Merriman, Stan Lee, Aaron Sorkin, Jessica Simpson, Mike Tyson, Chris Bosh, Lenny Kravitz, Mark Wahlberg, Sean Combs, Marc Cuban, Jeffrey Tambor, Kevin Love, Peter Berg, Richard Branson, Queen Latifah, Brian Urlacher, Jordan Farmar, Christina Aguilera, Drew Brees, John Cleese, Eminem, Minka Kelly.

Jövőre a mindössze hat részből álló záró évad fog következni, bízom benne, hogy ez alatt a rövid idő alatt is sikerül rendbe tenni a dolgokat és a mozifilm csak egyfajta bónusz lesz és nem a félbemaradt történetszálak elvarrására szolgál majd.

Értékelés:

Címkék: entourage

Bemutatkoztak a CW újoncai

Tavalyhoz hasonlóan idén is a CW sorozatai indították el az országos idényt, ezúttal az újoncaikra koncentrálunk, melyek közül múlt hét szerdán a Hellcats, egy napra rá pedig a Nikita mutatkozott be.

Hellcats

A Dawn Ostroff CW elnök által pár évvel ezelőtt kijelölt irány szerint a sorozataiknak elsősorban a 18-34 éves nőket kell megcéloznia, és a két újoncok közül a Hellcats az, amelyik ez alapján igazán beleillik a csatorna profiljába. Az alapsztori szerint Marti egy fiatal joghallgató, aki hirtelen elveszíti az ösztöndíját és gyorsan megoldást kell keresnie, mert különben félbe kell hagynia a tanulmányait. Egyetlen esély kínálkozik, az egyetem híres cheerleader csapatába, a Hellcats-be kell jelentkeznie.

A pilot nem okozott különösebb meglepetést, legalábbis abból a szempontból, hogy a CW tinisorozataitól megszokott panelokkal operált, így többek között rengeteg zenei betét, gyenge dialógok és kiszámítható fordulatok jellemezték. Emellett sajnos a karakterek is antipatikusak voltak számomra, így nem volt kérdés, hogy a nyilvánvaló eyecandy-faktor ellenére nem fog beférni a guilty pleasure kategóriába. Marti stílusa, melyben megpróbálták egyesíteni a magabiztos, céltudatos, de egyúttal azért a megfelelő helyzetekben érzékeny típust, már az elejétől idegesített és ez a játékidő múlásával csak egyre rosszabb lett.

A bajt tetőzi, hogy az egyébként szemrevaló Aly Michalka még egy ilyen viszonylag könnyű szereppel sem tudott megbirkózni, a többiek teljesítményét pedig, elsősorban hozzá viszonyítva a közepes jelzővel lehet illetni. A behozott történetszálak erőltetettek, közülük is főként a felnőttek, így a cheerleader csapat edzője és Marti anyukájához kapcsolódó sztori sikerült érdektelenre. A pilot tehát ezer sebből vérzik, de ezzel együtt tény, hogy nem okozott különösebb csalódást, hiszen előre lehetett sejteni a színvonalat.

A nézettség viszont kedvezően alakult, az America's Next Top Model-t követően egy CW szinten remek 3 milliós össznézettség és 1.2-es demó elérésére volt képes. A csatorna számára igazán lényeges 18-34 év közötti nőknél is jól teljesített, persze az igazi próbatétel majd a következő két hétben lesz, először is, hogy csökken-e és ha igen mennyit jövő hétre, majd a két hét múlva esedékes konkurencia mennyi nézőt lop majd el a sorozattól.

Értékelés:

Nikita

A Nikita papírforma berendelésnek számított idén májusban, és így nem meglepő, hogy a csatorna, attól függetlenül, hogy nem illik igazán az eddig kialakított profiljukba nagy reményeket fűz hozzá. Nikita történetét már filmben és sorozatban is feldolgozták, így a történet kiindulópontja sok újdonsággal nem szolgált számunkra. A gyilkossággal megvádolt Nikita-t még tinédzser korában képezte ki egy amerikai kémszervezet és számos megbízatást, köztük nem egy gyilkosságot volt kénytelen végrehajtani. Szerelmének megölését követően otthagyja az ügynökséget és három év távollét után azzal a céllal tér vissza, hogy elpusztítsa a Division névre hallgató céget.

Egyelőre két szálon fut a történet, egyrészt Nikita bosszúhadjáratát láthatjuk, néhány a múlt történéseit bemutató flashbackkel megspékelve, másrészt egy újonnan beszervezett lány kiképzésének lehetünk szemtanúi. A pilot után felemás érzésekkel álltam fel a képernyő elől, a legnagyobb hibának a történetmesélés módját tartom, túl sok mindent rágtak a szánkba és eszükbe sem jutott, hogy bizonyos helyzetekben a sejtetés hatásosabb módszernek bizonyulna. Az akciójeleneteken szintén lenne még mit dolgozni, több esetben hiteltelennek éreztem őket és a félreértések elkerülése végett itt nem az álmomban székkel hárítom a golyókat részre, hanem a közelharcokra gondolok.

A castinggal többségében elégedettek lehetünk, a két fő karakter bőrébe bújó Maggie Q, valamint Lyndsy Fonseca kiválasztása jó döntésnek tűnik, az 'öregek' Xander Berkeley és Melinda Clarke pedig hozzák a tőlük elvárható  szintet. Örültem Aaron Stanford feltűnésének, remélhetőleg a későbbiekben még többet látjuk a geek karaktert megformázó színészt. Az egyetlen gyenge pontot Shane West jelentette, mind a pongyolán megírt szerepe, mind a játéka bőven hagy kívánnivalót maga után.

A Nikita-ra, legalábbis a CW-től megszokotthoz képest bőven költöttek, de túlságosan steril maradt számomra, egy profin elkészített iparosmunka, amelyből hiányzik a megfelelő érzelmi töltet. Természetesen a karakterizáción még van idő javítani, és el kell ismerni, hogy a hibáival együtt egy pörgős, élvezetes pilotot raktak le elénk. A következő két-három rész alapján döntöm el, hogy maradok-e a sorozat mellett. A Hellcats-hez hasonlóan a Nikita is remek nézettséggel startolt, össznézettségben sikerült felülmúlnia az őt felvezető The Vampire Diaries-t - 3,6 millió, míg 18-49-ben csak alig maradt el tőle, 1.4-es rating. Természetesen itt is igaz az, hogy a következő két hét lesz majd az igazán mérvadó a sikerességet tekintve.

Értékelés:

Címkék: nikita, hellcats

Rövid bepillantás a Game of Thrones világába

Az HBO a True Blood finálét megelőzően reklámozta a közeljövőben bemutatandó filmjeit és sorozatait, így többek között a 2011 tavaszára ígért Game of Thrones-t is. Ide kattintva megtekinthető az összefoglaló videó, melyben az új sorozataik közül a GoT mellett a Scorsese-Winter páros által megálmodott Boardwalk Empire, a Laura Dern-féle Enlightened és a Kate Winslet főszereplésével készült minisorozat, a Mildred Pierce is szerepet kapott.

A Game of Thrones-hoz ezen kívül érkezett egy Raven (holló) című teaser, valamint egy  másfél perces színfalak mögötti videó. Utóbbiban a forgatáson készült felvételeket láthatunk, valamint közben a novellaciklus írója George R. R. Martin, valamint a tévés adaptáció készítői David Benioff és D B Weiss beszélnek a sorozatról. Először azonban jöjjön egy promókép, melyen a Daenerys-t alakító Emilia Clarke látható.

Tovább

Terriers - pilot

John Landgraf az FX elnöke nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a The Shield nélkül ma biztosan nem tartana itt a csatorna, így nem vitás, hogy a készítő Shawn Ryan-nek rengeteget köszönhet az FX. Ryan jelenleg a Fox-nak készíti a midseason-ben bemutatkozó Ride Along című rendőrdrámát, de úgy tűnik sztahanovista kitüntetésre hajt, hiszen közben visszatért régi sikerei helyszínére is, hogy a tehetséges forgatókönyvíróval Ted Griffin-nel (Tripla vagy semmi, Trükkös fiúk) karöltve készítetsen el egy dramedy-t.

A Terriers-ben két régi cimborával ismerkedhetünk meg, akik egy engedély nélküli magánnyomozó irodát üzemeltetnek és egyúttal megpróbálják végre egyenesbe hozni kisiklott életüket. Utóbbi, ez már a pilot alapján látszik, nem lesz túl könnyű feladat.

Elég csak rápillantanunk a Donal Logue (Life) által alakított Hank arcára és látjuk az évek alatt felgyülemlett keserűséget, ugyan mostanra már valamelyest összeszedte magát, így például letette az italt, de az egykori zsaru szakmai és a magánélete továbbra is romokban hever. A karakterben, az íróknak és Logue alakításának köszönhetően van némi Lebowski utánérzés, bár ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Griffin-ék láthatóan sokat merítettek a krimiíró Raymond Chandler munkásságából. Barátját Britt-et Michael Raymond-James (True Blood) alakítja, egy komolytalan, léha figura, olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. A pilotban mindenesetre jutott elég idő arra, hogy a barátnőjével való közös jeleneteknek köszönhetően az ő karakterét is elmélyítsék egy kicsit.

Szerencsére a két főszereplő között már az első jelenettől kezdődően megvolt a chemistry (összhang), valóban úgy éreztük, mintha két, egymást évek óta ismerő barátot látnánk a képernyőn. Ezt megkönnyítette, hogy Logue és James korábban már dolgoztak együtt és a Terries felvételei alatt olyan jól kijöttek egymással, hogy úgy döntöttek a forgatás idejére összeköltöznek. A mellékszereplőkből egyelőre keveset láttunk, de a rövid jelenlét ellenére a Britt barátnőjét alakító Laura Allen (The 4400), a Hank régi partnerét játszó Rockmond Dunbar (Prison Break) és a volt feleségének szerepébe bújó Kimberly Quinn karaktere is ígéretesnek tűnik.

A nyomozás szál kapcsán vegyes benyomásaim vannak, az ügy közepesen érdekesnek volt mondható, de a nyomozási metódus, valamint a két főszereplő interakció miatt ez bőven megbocsájtható. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a pilot fő célja a karakterek felvázolása és megkedveltetése volt és ezt maradéktalanul teljesítette. Kiemelendő még a képi világ, valamint Craig Brewer (Hustle and Flow) rendezői munkája, a helyszínért pedig egy külön piros pont jár, San Diego tökéletes választásnak bizonyult. A Terriers pilotja összességében teljesítette az elvárásokat, a jövőre nézve pedig az első számú feladat a nyomozás és a karakterizáció közötti egyensúlyt megtalálása lesz.

Az FX a sorozat kritikai visszhangjával ugyan elégedett lehet, de a nézettséggel már kevésbé. Az első rész 1.6 millió embert ültetett le a képernyők elé, a 18-49-es korosztályban pedig 659 ezres nézettséget ért el, ezzel a drámákat tekintve az FX történetének leggyengébb nyitányát produkálta. Természetesen még korai lenne temetni a sorozatot, egyrészt az FX jövő hét kedden a Sons of Anarchy felvezetésével újfent leadja a pilotot, mely bőven hozhat új nézőket, másrészt azt se feledjük, hogy a csatorna a múltban több esetben is könyörületes volt néhány rossz nézettségi adatokat produkáló szériájával.

Értékelés:

Címkék: terriers

Lights Out - januárban érkezik az FX bokszdrámája

Az FX napjaink egyik, ha nem a legjobb kínálattal rendelkező kábelcsatornája, így nem lehet azon csodálkozni, hogy minden egyes projektjüket nagy várakozás előzi meg. A Lights Out című, januárban bemutatkozó drámájuk egy nehézsúlyú világbajnok bokszoló életét mutatja be, aki a visszavonulását követően nem találja a helyét a világban. Felesége és gyermekei azonban számítanak rá, így kénytelen meghozni néhány igencsak nehéz döntést. A sorozat készítői Warren Leight (In Treatment) és Justin Zackham (The Bucket List), a sok csatát megélt bokszolót pedig Holt McCallany (Fight Club, The Losers) fogja alakítani.

A további szerepekben Stacy Keach, Catherine McCormack, Ben Shankman és Pablo Schreiber lesz látható. Az amerikai tévés szakírókhoz eljuttatott pilot remek visszhangra talált, McCallany játéka mellett főként azt emelték ki, hogy az írók ügyesen kikerülik a kliséket és egy életszerű drámát mutatnak be nekünk. A bemutatóig ugyan még négy hónap hátra van, de az FX már kiadta a sorozat első előzetesét. 

Címkék: lights out

Sons of Anarchy - a harmadik évad kezdéséről

Vannak olyan sorozatepizódok, még ha viszonylag ritkán is, amik után érzed, hogy egy kicsit ki kell szellőztetnek a fejed, mert ha a záró jelenetet követően azonnal hozzákezdesz a kritikához, egy később túlzásnak tűnő dicshimnusz fog születni. A Sons of Anarchy harmadik évadának nyitóepizódjánál is ez a helyzet állt fent, Sutter ugyanis egy szinte tökéletesen felépített részt prezentált nekünk, melyet végül egy elképesztő cliffhangerrel zárt le. Természetesen megejtettem az említett szünetet, de őszintén bevallom, sem sokat használt, a SoA új évadának nyitánya nem, hogy felért az elvárásokhoz, de felül is teljesítette azokat. A kép alatt már spoileresen folytatom.

Jax össze van törve, Tara tanácstalan és Half-Sack padlón lévő, odaszáradt vérére tekint, a szökevény Gemma érthető módon türelmetlen, majd végül a klubelnök Clay-nél állunk meg. Az első jelenetben egy montázst láthattunk, mely alatt a No Milk Today című szám szólt, talán meglepő választás, de összhangban volt a látottakkal és ennek köszönhetően a harmadik évad egy hatásos nyitó képsorral vette kezdetét. Sutter pontosan tudta, hogy a második évad végi történések után nem szabad a mély vízbe ugrani, először végig kell menni a szereplőkön és megnézni, hogy miként élték meg a tragikus eseményeket. A SoA-t többek között ezért is tartjuk az egyik legjobb kortárs drámának, a feszültséggel teli, pörgős történetszálak mellett kiemelt hangsúlyt kap és egyúttal rendkívül hiteles az egyes szereplők drámája is.

Abel elrablását követően Jax teljesen maga alatt van, csak a klubtársai tudják kimozdítani ebből a depresszív állapotból. Látszólag tettre kész, de nem biztos önmagában és megkérdőjelezi az eddigi tetteit, melyre tökéletes példa a Piney-val való párbeszéde:

Jax: I'm trying to find some kind of balance, Piney. The right thing for my family, the club. Every time I think maybe I'm headin' in the right direction, I end up in a place I never even knew could feel this bad. What did I do man?
Piney: You're loyal...decent. That's who HE was. And I miss him.

Charlie Hunnam parádésan hozza a magába roskadt, megtört karaktert, az arcára volt írva mindaz a fájdalom és szenvedés, amit fiának elrablása és az ehhez kapcsolódó tehetetlenség miatt érez. Komoly hangsúlyt kapott a Tara-val való kapcsolata, melyet Sutter-ék szépen végigvezettek, az írók és Hunnem mellett az erőteljes alakítással jelentkező Maggie Siff-nek is kijár a dicséret. A Jax-ben lejátszódó folyamatok az utolsó jelenetben csúcsosodnak ki, de ezt a dühkitörést a bemutatott lelki folyamatok és az emlékezetes Clay és Jax közötti párbeszéd korábban már megalapozta.

Gemma, legalábbis egy jó ideig külön történetszálat kap, Stahl-nak köszönhetően menekülni kényszerül. A klub elrejti őt a külvilágtól, de nem bírja sokáig a semmittevést és meglátogatja az Alzheimer-kórban szenvedő édesapját. Őt a legendás Hal Holbrook alakítja, de a vendégszereplők közül örömmel láttuk Kenny Johnson-t, illetve a rövid ideig feltűnő Paula Malcomson-t is. Ne feledkezzünk meg a szarkeverés világbajnokáról, azaz Stahl ügynökről sem, aki úgy tűnik nem tud elszakadni a klubhoz kapcsolódó ügyektől, Clay-nek pedig természetesen volt hozzá egy-két kedves szava:

Anything happens to my grandson, anything, I promise you I'm gonna shove a gun barrell up that bony ass of yours and I'm gonna blow that black heart of yours out.

Az évadnyitó részben elsőrangú karakterábrázolást és sokáig emlékezetes cliffhangert kaptunk, utóbbi alatt Richard Thompson, Dad's Gonna Kill Me című számát hallhattuk. Sutter ezúttal is több, egymással párhuzamosan futó történetszállal dolgozik, így az Abel utáni keresés és az ír kapcsolat, Gemma 'száműzetése', a polgármester választás és a klub helyzete Charming-ban, valamint a Samcro-t megtámadó fegyveresek. Nyugodtan kijelenthető, hogy az évadban hatalmas potenciál van és Sutter-t ismerve, élni is fog a kínálkozó lehetőségekkel.

Végül a nézettségről röviden: a So címre hallgató rész 4.1 milliós össznézettséget produkált, míg 18-49-ben 2.1-es ratingre (2.81 millió néző) volt képes. Előbbi 4%-os, míg a demó eredmény 7%-os csökkenés a második évad premierjéhez képest, de ezzel együtt kiváló eredményről van szó. Ezt jól mutatja az is, hogy a 2.81 milliós adat a legjobb idei 18-49-es adatnak számít a kábeles sorozatok között.

Értékelés:

Címkék: sons of anarchy

Idézzünk a Community-ből

Dan Harmon sitcomját tavaly ősszel mindössze két rész után félretettem és csak pár héttel ezelőtt, augusztus közepén kapta meg a második esélyét. Pár epizód alatt sikerült magára találnia, sőt az évad második fele már rendkívül magas színvonalat hozott. Külön kiemelendő az 1x23-es Modern Warfare, mely a 20 perc helyett számomra több, mint 40 perces játékidőt tett ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy szinte minden egyes jelenetet után "kénytelen voltam" a visszateker gombra kattintani.

A Community egyetemek egyfajta gyűjtőhelyek, ide szinte bárkit felvesznek, kortól és előélettől függetlenül. Mi ezen belül egy spanyol tanulócsoport tagjaival ismerkedünk meg, bár az évad végére az egész iskolát megismerjük, a nevetségesnek tűnő óráktól kezdve, a dalmata fétissel rendelkező és egyébként is teljesen idióta igazgatón át, a carpe diem életfelfogást előnyben részesítő tanáron keresztül. A popkulturális utalásokkal telerakott és emellett filmes paródiákat is előszeretettel alkalmazó Community nagyszerű karakterekkel bír: ugyan különböznek egymástól, a náricsztikus Jeff, a bájos és ártatlan Annie, a mozis és sorozatos témakörben verhetetlen Abed, valamint cimborája Troy, vagy éppen a mindent kimond, amit gondol Pierce, (és még folytathatnám) együtt remek kis csapatot alkot.

Dan Harmon előtt pedig le a kalappal, a Community esetében nincs bejáratott formula, melyhez mindenképp ragaszkodni kellene, folyamatosan kísérletez és ez szinte minden esetben bejön, hiszen egy egyedi és vicces elegy jön létre.

Az első évad néhány emlékezetes monológjából/párbeszédéből válogattam:

1x01 - Pilot

Jeff: I did a little bit of lying to get close to you. I mean, you look like Elisbaeth Shue.

1x03 - Introduction to Film

Abed: Jeff, I have to make some adjustments to my film, you'll play my father
Jeff: I don't want to be your father
Abed: Perfect, you already know the lines

1x04 - Social Psychology

Annie: I'm not looking down on this school at all, but I'm only here because of a brief addiction to pills that I was told will help me focus, but they actually made me lose my scholarship and virginity.

1x06 - Football, Feminism and You

Jeff: This decision has to be yours, T-Bone. And this decision has to be yes.
Troy: How did you know my nickname was T-Bone?
Jeff: Because you're a football player. And your name begins with "T."

1x10 - Environmental Science

Dean: I'm here to kick off the first day of a new tradition at our school called Green Week
Pierce: What? First we get a month of black history, now we're blowing seven days on the Irish.

Tovább
Címkék: community

Dexter 5. évad - még három hét a premierig

Szeptember 26-án, pontosan három hét múlva indul útjára a Dexter ötödik évada, persze azért titkon reménykedünk benne, hogy idén is érkezik majd egy preair változat. Az ominózus vasárnap este (nekünk már hétfő) egyébként rendkívül erős felhozatallal bír majd, a teljesség igénye nélkül az HBO-s Boardwalk Empire és Bored to Death, valamint az AMC-s Mad Men, Rubicon kettős is műsorra kerül az Egyesült Államokban.

Térjünk azonban most vissza a Dexter-hez, a Showtime ugyanis egy plakáttal (kattintásra nagyobb méretben látható) lepett meg minket, mely egyrészt utal a tavalyi év cliffhangerére, másrészt az ötödik évad egyik központi motívumára - bűntudat - is utalást tesz. A tovább után egy új jelenetekkel és a szereplők nyilatkozataival tarkított előzetest lehet megtekinteni.

Tovább
Címkék: dexter

Rescue Me - 6. évad

Nagyjából két hónappal ezelőtt, az évadnyitó alkalmával alaposan rám ijesztett a Tolan-Leary kettős... a tavalyi cliffhanger feloldása ugyan nem okozott csalódást, viszont az azt követő történések már bőven hagytak kívánnivalót maguk után. Tommy alkoholproblémája, a Gavin família ehhez való hozzáállása és bizonyos karakteridegen jegyek miatt komoly csalódást okozott az első rész. Szerencsénkre azonban viszonylag gyorsan ráleltek a helyes útra és a sorozat részről-részre javuló tendenciát mutatott. A kép után már spoilerek is előfordulnak.

A hatodik és egyúttal a jövőre esedékes utolsó évad egyik fő kérdése, hogy Tommy-nak sikerül-e megváltania a saját lelkét. Úgy tűnt jó úton jár, hiszen végre nem kevés viszontagság után, a Blackout című részben látott fordulatnak köszönhetően letette az italt, ráadásul az elhatározása ezúttal véglegesnek tekinthető. Emellett Colleen alkoholproblémáját is megoldotta és nem mellékesen újfent összejött Janet-tel. Minden szép és jó... lett volna, de mint tudjuk Tommy Gavin állandó, szinte szünet nélküli szenvedésre van télve. Nem tud jó szponzora lenni Colleen-nak, Janet terhessége is nyugtalanítja, az igazán embert próbáló történet viszont az unokaöccséhez kapcsolódik.

Ugyan az utolsóelőtti rész cliffhangere egy kissé kiszámíthatóra sikerült, de ezzel együtt sokkolóan hatott Damian balesete. Utóbbi jó ideig döntésképtelen volt, nem tudta, hogy melyik utat válassza, kilép a tűzoltóság kötelékéből és biztonságosabb munkát keres, vagy folytatja apja szakmáját. Végül az utóbbi mellett döntött, nem sokkal később pedig egy tűzeset során komoly agykárosodást szenvedett és lebénult. Döbbenet volt nézni, ahogy a pár résszel korábban még szüzességét elvesztő újonc tűzoltó magatehetetlenül ül a tolószékben és folyamatos ápolásra szorul. A tragédia után Tommy, mintegy önmagát is becsapva Mickey-t hibáztatja, majd az utolsó jelenetben szólal meg a lelkiismerete, nagymértékben felelős a kialakult helyzetért.

A hatodik évad egyik nagy pozitívuma volt számomra, hogy ismét egy elsőrangú dramedy-t láthattunk, vagyis megfelelő volt a drámai és vígjátéki elemek aránya. Szó se róla, bőven kaptunk tavaly is mindkettőből, de ott inkább részenként változott a helyzet, míg ezúttal az első két évadhoz hasonlóan az adott epizódon belül sikerült a két műfaj vegyítése. A 62-es egység igencsak kitett magáért, zseniális párbeszédek szem és fültanúi lehettünk, amiért természetesen most is Tolan-t, valamint Leary-t kell dicséretben részesítenünk. Konkrét példát hozva: ide kattintva a 6x08-as Cowboy-ból látható egy részlet, melyben Franco a hogyan fűzzünk be egy csajt című tanmesét adja elő.

Az egység tagjainak azonban nem csak humoros jelenetek jutottak, így például Lou szívrohamot kapott, az orvosi tanács ellenére azonban visszament dolgozni és így minden egyes bevetés alkalmával az életét kockáztatja. A két félkegyelmű, vagyis Sean és Mike egy rákban szenvedő kollégájuknak próbáltak segíteni azzal, hogy megpróbálták az utolsó néhány napját minél emlékezetesebbre tenni. A csapatból még Needles-t emelném ki, aki idén tudott a leginkább kibontakozni. Szintén örömteli volt, hogy az elmúlt évadokkal ellentétben nem erőltették túl a a Sheila-szálat, a Tommy-val való közös jeleneteik pedig ezúttal meglepően jól sikerültek. Amíg tavaly Michael J. Fox és Maura Tierney ugrott be néhány részes vendégszereplésre, addig most Peter Gallaghert láthattuk, aki meggyőző alakítást nyújtott a világi nézeteket valló pap szerepében.

Összességében elmondható, hogy a gyenge kezdést követően alaposan feljavult az évad, ezzel a színvonallal a jövőre esedékes záró etap során is elégedett lennék. A tervek szerint a sorozat stílusosan szeptember 11-én, a 2001-es terrortámadások 10 éves évfordulóján fog elbúcsúzni a közönségtől.

Értékelés:

Címkék: rescue me

Ron Moore és J.J. Abrams is új projekten dolgozik

Ronald D. Moore (Battlestar Galactica, Star Trek: DS9, Roswell) idén májusban két éves szerződést kötött a Sony Pictures TV-vel, ennek alapján pedig várható volt, hogy hamarosan egy új sorozattervvel áll elő. Ez a pillanat most jött el, úgy tűnik Moore szakít a sci-fivel, ezúttal ugyanis egy a fantasy műfajhoz közel álló projekten kezdett el dolgozni. A Deadline Hollywood leírása szerint egy felnőtt Harry Potter történetről van szó, mely egy olyan világban játszódna, melyben a tudomány helyett a varászlat áll a középpontban.

Személy szerint jobban örültem volna egy újabb űroperának, de Ron Moore esetében, aki a tavalyi Virtuality bukta után jelenleg a Caprica mellett dolgozik, minden egyes új sorozatötlet egyből a nagyon várt kategóriába kerül. Természetesen egyelőre még csak az előkészületi fázisban vagyunk, de a kiszivárgott információk alapján jó esélyei vannak a produkciónak. A Sony az NBC csatornával kötött megállapodást (Moore tehát marad az NBCU égisze alatt) és ami igazán bizakodásra ad okot, az a 2 milliós, úgymond kártérítési összeg, melyet akkor kell kifizetnie a csatornának, amennyiben a pilot, vagy az azt követő sorozatberendelés elmaradna.

Térjünk rá J.J. Abrams-re (Lost, Alias, Felicity), aki a Fringe és az ősszel bemutatandó Undercovers után sem áll le és újabb televíziós projekten töri a fejét. Ezúttal Elizabeth Sarnoff (Lost, Deadwood) lesz a társa, akivel az Alcatraz címet viselő sorozatötlettel álltak elő. A történetről egyelőre nem sok mindent tudunk, mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy az Abrams-Sarnoff kettős milyen sztorit épít majd a San Francisco közelében fekvő egykori börtön köré. A Bad Robot, mely Abrams produkciós cége, puhatolózó tárgyalásokat kezdett az országos csatornákkal, a projekt pedig - nem kell különösebb jóstehetség hozzá - minden bizonnyal el fog kelni.

Mad Men - a színfalak mögött a Rolling Stone-nal

A Rolling Stone magazinnak köszönhetően beleshettünk a Mad Men kulisszái mögé, egy stílusos fekete-fehér képsorozat keretében. A tovább után a teljes galéria megtekinthető, a tippért köszönet pancakespeedy-nek. A sorozatról legutóbb a nagyszerű évadnyitó kapcsán ejtettem szót, szerencsére a folytatásban sem kellett csalódnunk. Az új felállás, mely a cégre és Don magánéletére egyaránt vonatkozik, valamint a már megszokott epizód struktúra többszöri megbontása remek ötletnek bizonyult.

Az amerikai kritikusokat ugyan erősen megosztotta a 4x03-as The Good News, véleményem szerint Don Los Angeles-i útja, majd Lane-el való szilveszterezése a sorozat történetének egyik legjobb epizódját hozta. Lassan a negyedik etap feléhez érünk és elmondható, hogy a többi rész is kifejezetten magas színvonalat hozott, amennyiben pedig a későbbiekben is képes lesz hozni ezt a szintet, akkor nem kérdés, hogy a mostanit a legjobb Mad Men évad címkével kell majd ellátnunk.

Tovább
Címkék: mad men

Parks and Recreation - két évad után

A Parks and Recreation belépett azon sorozataim, teszem hozzá egyre növekvő táborába, melyek második nekifutásra tudtak igazán meggyőzni. A probléma természetesen itt is a lagymatag kezdéssel volt, a pilot, illetve az azt követő két rész alapján nem láttam benne elég potenciált. Idén nyáron újfent nekiveselkedtem és már a rövid, mindössze hat részes első évad végén láttam biztató jeleket, a második etap pedig minden képzeletemet felülmúlta.

A Parks and Recreation-re, főleg a kezdeti időszakban gyakran hivatkoztak Office-spinoffként, és ugyan ez a jelző nem állja meg teljesen a helyét, tény, hogy sok hasonlóság van a két sorozat között. Egyrészt a két készítő, Greg Daniels és Michael Schur okán, akik az Office készítésében is tevékenyen részt vettek, másrészt a dokumentarista stílus és a sajátos, úgy is mondhatnánk furcsa személyiséggel rendelkező főszereplő miatt. Arról sem szabad azonban megfeledkeznünk, hogy a Pyrex-ben jóval több szabadtéri jelenetet láthatunk és a sorozat idővel kialakította saját, egyedi humorát.

Az egykamerás sitcom egy Indianai kisváros, a fikciós Pawnee polgármesteri hivatalában játszódik, annak is a városfejlesztési osztályán. A középpontban a kissé naiv és feminista nézeteit gyakran hangoztató Leslie Knope (Amy Poehler alakításában) áll, aki közvetlen főnökével ellentétben a bürokrácia feltétlen híve. Az első évad legfőbb hibája éppen az ő karaktere volt, a fent említett jellemvonásait eltúlozták és így kissé erőltetetté vált, ráadásul a többi szereplőre nem jutott elég játékidő. Ezeket Schur-ék is észrevették, levonták a tanulságokat, ennek eredményeképpen pedig a második évadban egy jóval szimpatikusabb és ami igazán fontos, vicces főszereplőt láthattunk.

Komoly fejlődésen ment keresztül a Pyrex, bár ebben a helyzetben talán helyesebb az a megfogalmazás, hogy rátalált a saját hangjára. A második évad már az elejétől magas színvonalat hozott, melyben nagy szerepe volt a mellékszereplőknek, akik ezúttal jóval nagyobb szerephez jutottak. Ki mással is kezdhetnénk, mint a zseniális Ron "Fucking" Swanson-nal. A Nick Offerman alakításában megelevenedő karakter majd minden mondatát kőbe kellene vésni, bár néha az arcjátéka is elég volt a rekeszizmok megtornáztatásához. A városfejlesztési osztály vezetője Leslie-vel ellentétben gyűlöli a hivatali rendszert és szinte mindenről megvan a saját, igencsak egyedinek mondható véleménye.

A tökéletes kormányzati rendszerről:

My idea of a perfect government is one guy who sits in a small room at a desk, and the only thing he’s allowed to decide is who to nuke. The man is chosen based on some kind of IQ test, and maybe also a physical tournament, like a decathlon. And women are brought to him, maybe ... when he desires them.

Volt feleségéről, Tammy-ről:

Ron: Every time she laughs, an angel dies. Even telemarketers avoid her. Her birth was payback for the sins of man. But you know the worst thing about her? Leslie: She works for the library.
Ron: She works for the library.

Leslie: Does she have any weaknesses?
Ron: No.
Leslie: What do you mean no? Everybody has a weakness.
Ron: Not machines. I honestly believe that she was programmed by someone from the future to come back and destroy all happiness.

Ron mellett azonban bőven találunk még humorforrásokat, így például Tom Haverford-ot, aki a szarkazmust kifejezetten kedvelő, léha figura. A bulizást mindig előtérbe helyező karaktert Aziz Ansari alakítja, aki a Pyrex-el ismételten bizonyította, hogy milyen remek komikus. Aubrey Plaza a gyakornok April szerepében tűnik fel, a munkaundor nála is erősen jelen van, a grimaszai pedig megunhatatlanok. A lassan már nyugdíjba vonuló Jerry-ből szinte mindenki viccet csinál, bár tegyük hozzá, hogy sok esetben ő maga is sokat tesz ezért.

Rashida Jones-t már az Office-ban is láthattuk, ezúttal egy ápolónőt alakít, aki a háza közelében lévő hatalmas gödör és az oda építendő park miatt kerül kapcsolatba a városfejlesztési osztállyal. nagyon jó barátságba kerül Leslie-vel, de a románcait is figyelemmel kíséhettük, először a rockzenekara nevét folyamatosan változtató, nagy gyerek Andy-vel, majd később a sorozat talán legsótlanabb karakterével Mark-kal szűrte össze a levet. Ne feledkezzünk meg az egy-egy részben szerepet vállaló vendégsztárokról sem, többek között Megan Mullally (Ron ex-nejét alakítja, a valóságban pedig Offerman felesége), Louis C. K, Justin Theroux, Detlef Schrempf vagy éppen a folyamatosan üvöltöző szerepkört magáénak tudó Andy Samberg is feltűnt a két évad során.

A Pyrex esetében úgy érzi az ember, mintha az írók kifogyhatatlan eszköztárral rendelkeznének, a jól megírt karakterek önmagukban is bőséges humorforrással szolgálnak, de a többi osztállyal való konfrontáció és a kissé bizarrnak tűnő város is számos lehetőséget rejt magában. A jellemábrázolásért külön dicséret illeti a sorozatot, erre természetesen sitcomok esetében jóval kevesebb idő jut, de a szűkös játékidő ellenére ezen a téren is remek munkát végeztek Schur-ék. Összeségében pedig elmondható, hogy a második évadának köszönhetően a Parks and Recreation a jelenlegi mezőny egyik, ha nem a legjobb sitcomjának tekinthető.

Az NBC ugyan berendelte a harmadik évadot, azonban az újonc Outsourced miatt midseason-re pakolta el és amennyiben utóbbit nem kaszálják el gyorsan, úgy januárnál előbb nem láthatjuk viszont Pawnee kissé elfuserált, de rendkívül vicces hivatalnokait. Az időponttal ellenetében azt már biztosan tudjuk, hogy a második etap végén feltűnt Rob Lowe és Adam Scott állandó szereplő lesz, valamint Natalie Morales is vissza fog térni. Velük ellentétben viszont DJ Roomba-t már nem láthatjuk többé, ezért a bejegyzés végén emlékezzünk meg róla egy rövid videóval.

Értékelés:

süti beállítások módosítása