Nagyjából három hete, a Plan "megjelenése" idején írtam a következőt: egy újabb és várhatóan utolsó BSG élmény, melyet élmény lesz megnézni, de egyúttal nehéz is lesz őket elengedni... Kissé ugyan szentimentálisnak tűnhet a fenti gondolat, de talán ebben az esetben megengedhető, hiszen egy egyedülálló, és túlzás nélkül állíthatom korszakalkotó sorozat valószínűsíthetően utolsó felvonását láthattuk.

A Jane Espenson által írt és Edward James Olmos rendezte Plan-ben a cylonok szemszögéből láthatjuk az eseményeket, a minisorozattól a második évad végéig követhetjük nyomon azokat a történéseket, melyek anno rejtve maradtunk előlünk. A tervet illetően nem kevés teória látott már napvilágot, Espenson-ék mondhatni a legegyszerűbb megoldást választották ennek megválaszolására. Komolyabb meglepetés ugyanis nem ér minket a közel két órás film során, de ennek ellenére végig a székhez szegeznie bennünket. És, hogy mégis mivel lehetett ezt elérni? - egyszerű a válasz, a sorozat egyik legnagyobb erősségének számító karakterizációval, melynek középpontjában ezúttal a cylonok álltak, Cavil-nek megkülönböztetett figyelmet szentelve.

Először kissé meglepődünk, mikor a kezdő jelenetben a kivégzésükre váró két Cavilt láthatjuk, hiszen a második évad záró részének egyik jelentéről van szó, mely leginkább a film végéhez illene. Persze gyorsan kapcsolunk, egy kerettörténet formájában mesélik el nekünk a sztorit, mely tökéletes arra, hogy egy adott karakter jellemében, gondolkodásmódjában bekövetkezett változásokat érzékeltesse. Persze csak abban az esetben, ha a köztes részben megfelelő jellemrajzzal sikerül bemutatni az adott szereplőt/szereplőket. Nem meglepő módon ez a Plan-nek sikerül és az, ami az első néhány jelenet során karakteridegen jegynek tűnik, a végére teljesen összeáll és így már megalapozottnak tűnik a két egyes modell közötti párbeszéd.

A dialóg első felvonását követően visszaugrunk az időben és innentől kezdve már lineáris cselekményvezetés jellemzi a filmet. Először a kolóniák pusztulásának lehetünk szemtanúi, a hybrid monológjai által kísért támadássorozat dinamikus és egyúttal grandiózus jelenetei rendkívül emlékezetesre sikerültek. Festőien (ha lehet ezt a szót használni az adott helyzetre) megkomponált képsorokat láthattunk, melyet a lehetőségekhez képest minőségi CGI, remek vágás, valamint ötletes megoldások is elősegítettek. Gondolok itt olyan apróságokra, mint a kolóniák pusztulás előtti, majd az azt követő képsorok kontrasztja, vagy éppen a centuriok autópályán történő tisztogatási akciója. A gyors kezdést követően aztán visszaveszünk a tempóból, és Cavil "Let's get this genocide started" mondatát követően a terv kidolgozását, illetve annak sikertelen végrehajtását követhetjük figyelemmel.

Innentől azonban már nem a szüzsé, sokkal inkább a jellemrajz kerül előtérbe. Espenson döntésének helyességét, miszerint Cavilt helyezte a középpontba nem igazán lehet megkérdőjelezni, már eddig is számtalan emlékezetes jelenettel gazdagított minket a Dean Stockwell által alakított figura és az is egyértelműnek tűnt, hogy a karakterben még mindig rengeteg potenciál lakozik. Két Cavilt láthatunk, egyiküket a Galactica fedélzetén, mint a flottában ragadt cylonok önkéntes vezetője, másikuk az Anders vezette ellenállási mozgalomba épül be, egyfajta megfigyelő szerepkört felvéve. Előbbit a bosszú mellett, sőt talán inkább előtt, a féltékenység hajtja, teremtőit szeretné megleckéztetni az emberiség teljes kiírtásával.

Olmos-ék a nézőkkel is játszanak egy kicsit, mikor már azt hinnénk, hogy az árva kisfiú megmozdított valamit 'lelkész barátunknál', Cavil egy letaglózó jelenetben végez vele. Valóban, nem a BSG-re jellemző lépés lett volna a szegény kis srác meglágyítja a 'kérlelhetetlen ellenség' szívét momentum. Persze hozzátéve, hogy a gyilkosság és annak módja döbbenetes volt, még Cavil-től is. Más utat jár be a capricai egyes, aki az Anders-sel eltöltött idő, valamint beszélgetéseik során jön rá eredeti tervük hibás mivoltára. Kettejük ideológiájának ütköztetésére az utolsó néhány percben kerül sor, melynek végén a Plan talán legjobban összerakott jelenetét is láthatjuk. A kivégzésük előtti dialógot is csak dicsérni lehet, de az igazán tökéletes zárás az űrben kúszó Cavil-ek és a No Exit-ben már hallott hírhedt monológ összevágása volt. A mutatott képek és a hozzá tartozott idézet összhangját csak dicsérni lehet.

Cavil mellett talán az egyik Simon modell kapta meg a legtöbb lehetőséget a kibontakozásra. Viszonylag kevés játékidő jutott a cylon mivolta és az emberi érzések között hánykódó karakternek, de Espenson-ék a lehetőségekhez képest jól írták meg a szerepet. Sikerült hitelesen bemutatni a benne lejátszódó folyamatokat, és a felemás visszhangot kiváltó szexjelenetet is indokoltnak tartottam. Feleségét Lymari Nadal alakította, aki egyébként 'civilben' Edward James Olmos hitvese. Jól hozta a szerepét, mintegy ezzel is bizonyítva, hogy nem feltétlenül csak a protekció miatt kapta azt meg.

A final five szerepe kissé megtévesztő volt, az első húsz perc alapján azt hihettük, hogy nagyobb teret kapnak majd, azonban funkciójuk inkább a megmenekülésük bemutatásában és ezáltal néhány történeti hézag betömésében volt. Ötük közül Anders kapta a legnagyobb szerepet, de ő is inkább csak a Cavil-féle feleszmélés egyik nélkülözhetetlen láncszemeként volt fontos. Visszatérve az általuk készített skin jobokra, Cavil és Simon mellett a többiekre kevesebb idő jutott, de azért egy-két emlékezetes jelenetet ők is kaptak. Láthattunk egy kissé kurvás beütésű Six-et, egy divatra érzékeny Dorall-t (az a fej, amikor bizonygatja, hogy az ő öltönye pávakék...), míg kedvenc cylon modellünk, Loeben kapcsán a Starbuck-kal való kapcsolat kialakulását.

Azért nem minden szép és jó, a pozitívumok mellett térjünk ki a Plan hiányosságaira is. Elsőként Boomer történetszálát említeném, melynél már az alvó ügynök aktiválásának módját is furcsállottam. Ami ennél nagyobb probléma volt, hogy a vívódása sem jött át igazán. Ez részben a írásnak, részben pedig Grace Park számomra nem túl meggyőző teljesítményének volt köszönhető. A történetvezetés kapcsán éreztem még némi hiányosságot, néhol megbicsaklott a sztori folytonossága. A történet azért ezzel együtt koherens tudott maradni, mely többek között a keretes formátumnak is köszönhető.

A The Plan-t a kisebb hibáival együtt egy tudatos és jól bemutatott karakterrajz jellemzi, olyan a BSG érzést, illetve hangulatot visszahozó alkotás, amely a Razorhoz hasonlóan megfelelően illeszkedik a BSG világába. Külön ki kell emelni a remekül sikerült dialógokat, amelyek mondani sem kell, különös fontossággal bírnak egy karakter orientált történet esetén. Ez utóbbinak én kifejezetten örültem, a támadássorozat idején kaptunk egy kis adrenalin löketet, majd visszavettünk a tempóból és a karakterizációnak adtuk át a teret. A fent említett Boomer-féle történetszálat leszámítva Espenson forgatókönyvével is elégedett voltam. Összeségében elmondható, hogy a Dean Stockwell jutalomjátékának is felfogható Plan hozta a várakozásaimat és egy BSG-hez méltó film született.

Értékelés:

Nem kevés probléma övezte a V forgatását, de ez sem tántorította el az ABC-t attól, hogy a novemberi sweeps első hetére időzítse a premiert. Merész húzás, amelyről azóta már tudjuk remek lépésnek bizonyult (egyelőre...), hiszen egészen kiváló számokkal nyitott a sorozat. Idegen pajtásaink bemutatkozása szerencsére nem csak ebből a szempontból sikerült jól, bár hozzátéve, hogy néhány idegesítő momentum azért kicsit rontotta az összképet.

A cold open-re egy szavunk nem lehet, az "esemény" bemutatása remekül sikerült. Gyorsan végigmentünk a főbb karaktereken, mindenkiről csak egy-egy jellegzetességet bemutatva, majd ezt követően az ő szemszögükből láthattuk az idegenek megérkezését. Ez persze korántsem új módszer, de még is örülök neki, hogy ezt a már bevált és ezúttal is jól működő formulát alkalmazták. A grandiózusság sem hiányzik a jelenetekből, ez köszönhető egyrészt a tv-s szinthez képest elsőrangú CGI-nak, valamint azon rövid részleteknek, melyekben bemutatják, hogy a Föld többi részén miként zajlott le a kommunikáció felvétel. Közben a készítők arról sem feledkeztek meg, hogy egy kis humort, vagy mondhatjuk akár kikacsintásnak is belevigyenek a történetbe, itt a srác Independance Day-t felemlegető szövegére gondolok.

Az idegenek hasonlóképp néznek ki, mint mi (not), kifejezetten kedvesnek tűnnek, folyamatos mosoly ül ki az arcukra és természetesen a béke nagyköveteiként hirdetik magukat. Nem kell azonban ismerni ahhoz az eredetit sorozatot, hogy tudjuk ez csak beetetés, és nem csak vízért, valamint egy nálunk nagy mennyiségben fellelhető ásványért ugorták át hozzánk. A háttérben nem meglepő módon egy összeesküvés bontakozik ki és a szokásos nem tudjuk, hogy kiben bízhatunk, mindenki gyanús játékot játsszuk majd a későbbiekben. Talán egy kicsit szarkasztikusra sikerült az utóbbi pár mondat, hiszen valóban nem eredeti az ötlet, de nagyjából ezt lehetett várni és ha jól kezelik a témát, akkor semmi problémám nincs ezzel.

Természetesen számos kérdést felvet az idegenek érkezése, a pilot alapján úgy tűnik, hogy ezek közül a vallási szálra külön figyelmet szentelnek majd. Ugyan nem vagyok vallásos ember, de ezt még is üdvözítőnek tartom, hiszen az emberiség történetének egyik legmeghatározóbb és ezzel együtt egyik leginkább vitatottabb kérdésköréről van szó, mely sok potenciált rejt magában. Az idegenek gyógyító technikája ebből a szempontból is fontos lehet, a pilot végén elmondottak pedig szintúgy megerősítenek minket abban, hogy az idegenek= istenek/megváltó témakör nem lesz elfelejtve.

Ugorjunk most a bevezetőben már említett negatív jegyekhez. Elsőként az anya-tinédzser szálat kell megemlíteni, melynek leggyengébb pillanata kétségkívül a 'ki a hibás, hogy idáig jutottunk' párbeszéd volt. A másik, számomra bosszantó jelenet az összeesküvés szálhoz köthető. Mint, mondtam magával a fordulattal nincs különösebb problémám, viszont a megvalósításba már hiba csúszott. Úgy éreztem, hogy a 'találkozó' alkalmával mintha a szereplők nem is egymáshoz, hanem inkább kifelé, hozzánk beszélnének, így a jelenet elsősorban az írók hibájának köszönhetően nem igazán sikerült hitelesre. Kissé izzadságszagúnak éreztem, mely a Mitchell-Gretsch páros találkozására is igaz, közben pedig még néhány logikai bukfencbe is belefutottunk.

Gondolkoztam azon, hogy vajon a pilot tempóját hova soroljam, de végül is a pozitív serpenyőbe került, ugyan lehetett volna két részes is a pilot, valamint húzhatták volna még a nézőket az idegenek szándékait illetően, de ha már ezt a gyors iramú megoldást választották, akkor ehhez legalább végig tartották magukat. A megvalósítást külön ki kell emelnem, nemcsak a fentebb már dicsért cold open-es trükköknél, hanem az azt követő részekben sem panaszkodhattunk a látványra.

Próbáltam elkerülni a FlashForward-al való összehasonlítást, de a szereplőgárda esetében mégis ehhez folyamodok. Míg ott, kis túlzással csak antipatikusra megírt és nehezen megkedvelhető figurákat kaptunk, addig a V esetében jóval pozitívabb a kép. Elizabeth Mitchell-t már a Lost-os korszaka előtt is kedveltem, és a mostani karakter is jól áll neki. Annak is örülök, hogy Tudyk-ot eltüntették mellőle, egy kicsit már sok volt szöszink részéről a folyamatosan rámosolygok, ahányszor meglátom őt helyzetekből. Persze az egykori Firefly-os pilotát még szívesen viszontlátnánk, ha ugyan erre kap még lehetőséget...Joel Gretsch-et  az előzetesekben kissé furcsa volt látni a pap szerepkörben, de viszonylag gyorsan sikerült megszokni és a kissé erőltetett megismerkedés ellenére jó kis párost alkothatnak majd Mitchell-el.

A pilot egyik legkellemesebb meglepetésének Scott Wolf bizonyult, eleinte nem vártam túl sokat a karaktertől, de ebben a karrierista, és közben azért némi erkölcsiséggel mégis csak rendelkező figurában remek lehetőségek vannak és emellett a színész is hiteles a szerepében. Az idegenek vezetőjét régi kedvencünk, a gyönyörű Morena Baccarin alakítja, akiről bizony simán elhisszük, hogy nem e világi teremtés. A jó csaj faktort még Kal-El unokahúga, Laura Vandervoort képviseli, nem hiszem, hogy bárki belekötne a szereposztási döntés helyességébe. Ne feledkezzünk el Morris Chestnut-ról sem, aki tartogat néhány meglepetéseket számunkra, valamint még itt van nekünk a tinédzser srác szerepkörben feltűnő Logan Huffman is, akinek sikerült az egyetlen rosszul megválasztott és irritáló szereplő címkét megkapnia.

A sorozat körüli problémákról már korábban is beszámoltam, volt itt gond forgatókönyvekkel, showrunnerekkel és többszöri, gyártó által elrendelt forgatási leállásra is már sor került. Azonban még a premier előtt sem nyugodott meg a helyzet, Scott Peters-t Scott Rosenbaum váltotta a showrunneri székben, előbbi azonban a stábbal maradt, íróként továbbra is részt vesz a munkálatokban. Rosenbaum ez idáig ha nem is showrunneri minőségben, de a Chuck és a Shield mellett dolgozott. Egyébként nem tudom volt-e már olyan sorozat, mely már a premierjét megelőzően három showrunner-t fogyasztott volna el - Jeffrey Bell, majd Peters és most Rosenbaum.

A nézettségről még néhány mondatot: a keddi nyolc órás spot-ban, olyan ellenfelek mellett, mint az NCIS és a Biggest Loser simán hozta a napot és minden előzetes várakozást felülmúlóan teljesített. Ráadásul az idei legjobban nyitó újonc címet is megszerezte: 14 millió nézős és egészen kiváló 5.2-es 18-49-es rating. A kérdés persze a hogyan tovább, de erre jelenleg nehéz válaszolni. Az biztos, hogy esni fog, de ha hosszútávon tudna tartani egy 3 fölötti demót, akkor minden bizonnyal nem kellene aggódnunk a folytatásért. Igen ám, de csak négy részt kapunk novemberben, a többi várhatóan márciusban érkezne... köszönhetően többek között a forgatási és szakmai mizériáknak. Így nem lesz könnyű talpon maradni, de egyelőre még örüljünk a remek nyitó eredményeknek.

Értékelés:

Ezúton is köszönet Freevo-nak, aki twitteren jelezte, hogy a SyFy egy új, másfél perces előzetest adott ki a Caprica-hoz. A remekül összeállított promóra azonban ki kell tenni a spoilerveszély címkét, nagyrészt új jeleneteket tartalmaz, valamint több jövőbeli történetszálra is utalnak benne. Azoknak, akik a pilot utáni történéseknek teljesen szűzen akarnak nekimenni nem javasolt, mindenki másnak viszont kötelezően nézős kategória.

Egyszerűen nem tud veszíteni az FNL, szinte már a bemutatótól kezdve folyamatosan rezgett alatta a léc, de mindig túlélte és egy kisebb kitérőtől eltekintve (második évad első fele) a színvonalból sem enged. Ez utóbbit bizonyította az negyedik évad premierje is, melyben a várakozásoknak megfelelően komoly változásoknak lehettünk szemtanúi.

Az FNL a legjobb példa arra, hogy miként kell egy sablonokkal telerakott történetből maximumot, vagy nyugodtan használhatom ezt a szót, zseniálisat alkotni. Igen, a sablon jelzőt általában negatív célzattal használjuk, de nem feltétlenül jelent rosszat és bizony megemelem a kalapom az olyan showrunnerek, írók, etc. előtt, akik bátran hozzányúlnak és ami a lényeg, mégis egyedit és életszerűt alkotnak belőlük. Legyen szó különböző  történetszálakról, vagy egyes karakter jegyekről, majd mindegyikről elmondhatjuk, hogy ezt láttuk már valahol, azt viszont már kevésbé, hogy ezeket a bejáratott formulákat ennyire életszerűen, hitelesen tudják elénk tárni és igazi drámát a képernyőre vinni.

Természetesen ez több összetevőnek köszönhető és akár külön ki lehet emelni az írói folyamatot, a rendezői munkát (Reiner-t különösképp), vagy éppen az alakításokat, de az átlagostól eltérő készítési folyamat is sokat hozzátesz a sikerhez. Erről bővebben itt írtam, külön kiemelve a színészek improvizálási lehetőségeit. Mindezek mellett a sorozat egyedi hangulatát is meg kell említeni, ugyan többségünk nem érezheti át ezt a környezetet, az ottani szokásokat, de mindennél többet elmond a készítők munkájáról, hogy mégis közel tudták hozni számunkra ezt a miliőt. Az FNL-ben is bemutatott kisvárosi helyzetképek, szociográfiai viszonyok alapjait a 2003-as filmet ihlető Bissinger könyv-ben is megtalálhatjuk.

Rátérve az évadnyitóra, a megváltozott helyzetben nincs könnyű dolga Taylor edzőnek, egy szedett-vetett társaságot kap, akik közül többeknek a foci alapjaival is meggyűlik a bajuk, ezen felül pedig még magatartásbeli problémák is zavarják az edzéseket. Kyle Chandler ismét, és már nem is számolom hányadszor bizonyított, nagyon jól hozza a karizmatikus edző figuráját, aki legalább annyira jó pedagógus, mint amilyen edző. Örülök annak, hogy a város két körzetre való osztását nem csak a focira tett hatásában vizsgálják, hanem a társadalmi feszültségek felszínre kerülését is bemutatják.

Közben láthatjuk azt is, ahogy Riggins egy nap alatt otthagyja a sulit, majd visszatér Dillon-ba. Egyszerűen ő oda való, ahol végre folytathatja önpusztító életét, többek között ezért is kedveljük Tim-et, mindig önmagát adja. Szerencsére ő állandó szereplő maradt, tőle tehát nem kell búcsút vennünk, ellentétben Matt-el, aki kissé frusztrált az elszalasztott chicagói lehetőség, valamint az irritáló McCoy gyerek miatt. Mellette még, az ígéretek szerint Lyla sztorijának a lezárását kapjuk majd meg. Az öreg Garrity is feltűnt, van egy olyan érzésem, hogy hamarosan már az East Dillon mecénásaként láthatjuk majd. Ahogy arra pedig számítani lehetett, kaptunk néhány új karaktert, egyelőre sokat nem lehet elmondani róluk, bízzunk benne, hogy idővel tudják majd pótolni a hiányzókat.

Ne feledkezzünk meg Nnamdi Asomugha-ról sem, az Oakland Raiders kiváló cornerback-je - posztján a liga egyik legjobbja - ugyanis pár perces vendégszereplést kapott az évadnyitó epizódban. Ő alakította a azt a rendőrtisztet, aki Taylor edzőre bízta a betörésekkel gyakran operáló és a focit eddig csak Madden-el játszó srácot. Persze messzemenő következtetéseketfelesleges lenne levonni, de korrekt volt és ami az ilyen esetekben fontos, nem volt erőlködte túl, egy számára idegen műfajban is hiteles tudott maradni.

Érdekes kérdés, hogy az eredeti készítők vajon mennyit lehetnek most a sorozat mellett. Katims a Parenthood munkálataival lett volna elfoglalva, de Maura Tierney sajnálatos betegsége miatt leállt a forgatás, így nagy valószínűséggel a vártnál több időt tudott szentelni az FNL-nek. Peter Berg rendezte a részt, de ő a napi munkában már nem vesz részt, míg Jeffrey Reiner a Trauma mellett van, de annak korai kaszája miatt esetleg visszatérhet majd.

Akárhogy is alakult/alakul az ő részvételük, a negyedik évad remekül indított és minden reményünk megvan arra, hogy hasonlóképpen folytatódjon. Talán az egész rész rám legnagyobb hatást kiváltó jelenete az volt, amikor Taylor edző a Clear Eyes, Full Hearts-ot üvöltötte, de senki sem fejezte be, egészen addig, míg Landry hozzá nem tette a Can't Lose-t. Ez utóbbi kifejezés mutatkozott meg az utolsó percekben is, amikor egy elvileg vert sereget kellett volna látnunk, de függetlenül a vereségtől, a srácok, valamint az edző nem veszített, sokkal inkább az egymásra találás pillanatai voltak ezek.

Értékelés:

Korábban már írtam, hogy az FX idén mindegyik pilotját bekérte sorozatra, így ne lepődjünk meg, ha az idei és főként a következő évben jó pár újoncukkal találkozunk majd. Közülük elsőként a fantasy football-os The League érkezett meg, mely már csak a témája miatt is ígéretesen hangzott.

Én idén kezdtem bele a játékba és bár az eredményeim egyelőre közepesen alakulnak, tegnap például egy négy pontos, fájdalmas vereség, de azt el kell ismernem, hogy  valóban remek játék. Persze a sorozatban bemutatott rajongás kissé eltúlzott, és néha már igencsak abszurdnak titulálható. Egy baráti társasággal ismerkedünk meg, akik már évek óta űzik a játékot, és amelynek elég nagy a presztízse közöttük. Arra, hogy mennyire is fontos számukra, csak egy gyors példa - az öt fős társaságból ketten jogászok, az egyik ügyvéd, míg a másikuk ügyész. Egy áruházi betörő esetében kezdenek el alkudozni, melynek a végén pár évet sikerül lefaragni az illető büntetéséből annak köszönhetően, hogy az ügyvéd srác odaadja az első körös választási jogát...

Ebből is látszik, hogy a sorozat humora kifejezetten jól passzol az őt felvezető, a tapló humor megtestesítőjének tartott It's always Sunny in Philadelphia-hoz. Ahhoz azonban, hogy hasonló szintre jusson, még bőven van miben fejlődnie. Volt ugyan egy-két kifejezetten jól sikerült poén, de még nem állt össze igazán a sorozat, némely szituáció kicsit erőltetettnek tűnt és a karakterek is egy kaptafára készültek. Szó se róla, mindegyiknek van egy-egy jellegzetes vonása, de talán a focihoz kevésbé értő nőfaló srác figuráján kívül a többiek igencsak szürkék egyelőre.

A fantasy football-os jelenetekre külön is kitérve: nagyjából erre számítottam, természetesen bőven foglalkoznak a játékosakkal, valamint a draft-tal, de az látszik, hogy próbáltak alapszinten maradni. Érthető, hiszen még Amerikában, ahol valóban a köztudatban van ez a játék, sem engedhetik meg maguknak, hogy nagyon a mélyére ássanak, hiszen a nézettség az elsődleges. A draft táblát szerencsére közelebbről is mutatták és ugyan pár helyen talán bele lehetne kötni (amellett, hogy ez persze szubjektív is), korrektnek mondható. A sorozat már csak a focis vonatkozások miatt is kap még két-három résznyi esélyt, aztán meglátjuk, hogy nézős tud-e maradni. A nézettség egyébként nem alakult valami fényesen, egy esetleges második évadhoz jöbb nézőmegtartás kell majd a Philly után.

Értékelés:

Alig egy hónappal ezelőtt jelentette be az NBC a Southland kaszáját (az "érdekes" körülményekről bővebben itt írtam), a sorozat pedig máris új otthont talált magának. Mint, ahogy arra számítani lehetett, a TNT lett a befutó. A kábelcsatorna és a gyártó Warner Bros TV ugyanahhoz az anyavállalathoz tartozik, valamint az sem volt elhanyagolható tényező, hogy a profiljukba is jól illeszkedik a sorozat.

A TNT leadja a már az NBC által midseason-ben levetített hét részt, majd a második évadból leforgatott hat epizód is műsorra kerül náluk. Így tulajdonképpen egy kábelcsatornától megszokott módon 13 rész jött össze, és megfelelő nézettség esetén folytatásra is lehet majd számítani. Az persze már más kérdés, hogy sikerül-e a stábot összetartani ennyi ideig, hiszen az NBC október végén állította le a forgatást és legalább egy fél éves hiátussal kell majd számolniuk. A TNT-n január 12-én fog debütálni a Southland.

update: Michael Cudlitz (a sorozat egyik főszereplője) érthetően örült a bejelentésnek és ennek apropóján néhány infót is kiszivárogtatott. Kissé pesszimista voltam azt illetően, hogy sikerül-e a stábot összetartani, de elmondása szerint a színészek szerződése januárig él, és várhatóan akkor születik majd döntés a csatorna részéről a folytatást illetően. Szintén jó hír, hogy mindössze két állandó díszlet volt, és ugye a nézettség mellett ez is fontos szempont lehet majd. Könnyen lehet, hogy a TNT által leadott részek hosszabbak lesznek, néhány kivágott jelenet így bekerülhet az általunk már látott első évados epizódokba.

Érdekes módon bár a USA Network sorozatfelhozatala teljesen korrektnek mondható, az eddigiek során egyik sorozatuk sem tudott még nézőssé válni. Ehhez talán a legközelebb a Burn Notice, illetve a Psych állt, de pár rész elteltével tőlük is búcsút vettem. A White Collar esetében viszont, ugyan csak a piloton vagyunk túl, jó esély van arra, hogy hosszútávon is lekösse majd a figyelmemet.

Főhősünk Neal Caffrey kétségtelenül mestere a szakmájának, az már más kérdés, hogy ha ezt valaki kóklerkedésből éri el, előbb-utóbb utoléri majd a törvény keze. Ez történik vele is, három évet kell lehúznia a börtönben, azonban mindössze pár héttel a szabadulása előtt megszökik, természetesen egy nő miatt - ki mint ez a helyzet is példázza, minden baj okozója (ez utóbbit nem kell teljesen komolyan venni). Egy megállapodásnak köszönhetően azonban sikerül kibújnia az újabb büntetés alól , melynek értelmében, az egykoron őt elkapó ügynökkel fog együtt dolgozni egy szélhámos kézre kerítésén. Amennyiben sikerrel járnak, a büntetéséből hátramaradt éveket FBI ügynökünk mellett kell eltöltenie tanácsadóként, természetesen bizonyos megkötésekkel.

Ahhoz, hogy működni tudjon a pilot és később majd a sorozat is, a legfontosabb tényező a két főszereplő közötti jó interakció volt. Ehhez elengedhetetlen a jó casting, valamint, hogy az írók jó dialógusokkal álljanak elő. Eddig ezen feltételeknek a kissé furcsán rövidíthető sorozat - WC magabiztosan megfelel. A szélhámos Neil szerepében Matt Bomer-t láthatjuk, aki legutóbb a Chuck-ban tűnt fel Bryce Larkin szerepében. Remekül hozza a könnyed, de mégis elegáns stílusú szélhámos figuráját, akinek könnyen elhisszük, hogy szakmája egyik legjobbja. Az FBI ügynököt a többek között a Carnivale-ból ismerős Tim DeKay alakítja, aki egyelőre ugyan kicsit merev, de szimpatikus karaktert hoz, és ami igazán fontos nem csak Neil-lel, hanem a feleségét alakító Tiffany Thiessen-nel is  jó párost alkotnak. Utóbbit öröm volt viszontlátni, igaz tőle elsőre talán kissé szokatlan ez a karakter, de eddig hiteles és jól helytáll ebben a szerepben is.

A nyomozás szállal nem volt különösebb problémám, persze kétségtelenül nem ezek voltak a pilot legélvezetesebb részei. Azért annyit hozzátéve, hogy az ügy megoldása ötletes volt, valamint Mark Sheppard-ot is jó volt viszontlátni egy vendégszereplés erejéig. A lényeg azonban a már említett karakterek közötti összhangon, a jól megírt párbeszádeken, valamint a hangulaton van, melyhez a new york-i látképek is sokát hozzátesznek.

Ejtsünk még szót a mellékszereplőkről is. Két FBI-s kolléga, a Las Vegas-ból ismerős Marsha Thomasson, valamint az ER-es Sharif Atkins is a csapat tagja, akik egyelőre eléggé sótlanok. Csüggesdésre azonaban semmi ok, mert Neil haverjának szerepében Willie Garson is feltűnik, valamint a második résztől már a Middleman-ből megismert Natalie Morales is csatlakozott a stábhoz. Utóbbi eredetileg csak vendégszereplő lett volna, de a készítők, látva alakítását, valamint a többi színésszel való jó összhangot állandó státuszt adtak neki. Amennyiben a pilotban látott szintet a továbbiakban is tudják majd hozni, biztosan a nézőjük maradok.

Értékelés:

Szeretek insider dolgokat olvasni és úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Pár nappal ezelőtt a comment:com-nak köszönhetően fedeztem fel Kurt Sutter blogját, ahol a szerző nem fogja vissza magát és ennek köszönhetően bizony érdekes bejegyzések születnek. Sutter a Sons of Anarchy (újra nekiveselkedtem és ezúttal beszippantott, de erről majd egy külön posztban) showrunnere, valamint Shawn Ryan jobbkeze volt a Shield-nél.

Nagy port kavart az országos adókat ostorozó bejegyzése, melyben leírja, hogy mennyire is nehéz ott eredetit, valami újat alkotni. A készítési folyamatban már az első lépcsőfok hibádzik, hiszen a development executive-k (szabad és egyúttal korántsem szép fordításban sorozat fejlesztési szakemberek) számára az a fontos, hogy rájöjjenek/kitalálják, hogy vajon mit akarnak nézni az emberek, hogyan lehet a sorozatot eladni a nézőknek, majd a reklámozóknak. Ez - teszem hozzá én - valóban fontos, de ahogy Sutter is mondja az a baj, hogy soha nem a karakterek, vagy a történetek fontosak, azok a fontossági ranglista végén kullognak.

Ez utóbbi kettő ugyanis tehetséget, türelmet és elfogulatlanságot igényelne, és ezek nagyrészt hiányoznak az országos csatornák kelléktárából.  Szembeállítja azok helyzetét az FX-el is (mindkét sorozatát ők adják/adták), ahol viszont a készítő a fontos, ő mondja ki a végső szót. Ahogy ő fogalmaz:

"FX trusts the storyteller- Networks trust charts and graphs"

Ez - teszem hozzá ismételten én - egyébként a legtöbb kábeles adóra igaz, ha általánosságban nem is lehet persze kijelenteni, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyobb szabadsággal dolgoznak az ottani sorozatkészítők. Ez egy zanzásított változata volt Sutter írásának, érdemes elolvasni az egészet, már csak a nem mindennapi stílus miatt is: WHY MOST NETWORK SCRIPTED DRAMAS SUCK

Sutter barátunk azonban nem állt itt meg, ma például ismételten egy remek kis bejegyzést tálalt nekünk. Egy Starbucks előtt megszólította egy nő, aki, mint kiderült az egyik országos csatorna középvezetője. Ezútán egy bájcsevelynek még csak véletlenül sem nevezhető beszélgetés zajlott le közöttük, priceless - kötelező olvasmány: D-GIRL DEATH WISHES

Ez utóbbihoz kapcsolódóan még egy megjegyzés: érthető módon Sutter kihagyta azt a részt, hogy melyik csatornáról és sorozatokról volt szó a beszélgetésben, azonban Dark Wolf kollégának köszönhetően meglett a megfejtés: nagy valószínűséggel a Fox-ról van szó, a szóba hozott sorozatok közül pedig az első lehetett a Dollhouse, míg a második a Fringe - ez utóbbi azonban korántsem biztos. Amennyiben mégis igaz, akkor ennek kapcsán kivételesen nem egyezik a véleményünk Sutter-rel. Ezt leszámítva viszont nagyjából mindenben egyetértek Kurt barátunkkal, teljesen jogosan osztotta ki a csajt, az országos csatornákról mondott szavaiban pedig bármennyire is keserű, de sok igazság van...

Tegnap az ABC a FlashForward szünetében levetítette a Lost záró évadának első kedvcsinálóját, vagy mondjuk úgy teaser-ét. Új képanyagot nem tartalmaz, régebbi jelenetsorokat láthatunk a szokás szerinti gyors vágással előadva.

Több helyütt felvetődött az, hogy a későbbiekben sem láthatunk majd új jeleneteket egészen a premierig, hiszen Lindelof-ék nem akarják felfedni, hogy mi történt a legutóbbi zárórész cliffhangerét követően. Azért, ahogy James Hibberd (The Live Feed) is megjegyezte, valószínűleg a csatorna talál majd valamilyen köztes megoldást, és ha mást nem is, de pár másodperces pillanatsorokból összeállított előzetest kapunk majd.

A pontos premier dátumot sem tudjuk még, eddig a január végit, vagy február elejit hangoztatták, jelenleg úgy tűnik, hogy előbbire van nagyobb esély, köszönhetően annak, hogy egy résszel még megtoldották a záró évadot, mely így 18 epizódból fog állni.

Jövő héten már a negyedik évad feléhez érkezünk és összességében elégedett vagyok az eddigi iránnyal, a már megszokott és semmiképpen nem negatívumként emlegetett lassú kezdést követően folyamatosan pörög fel a sorozat. Persze azért nem minden tökéletes, a pozitív, illetve a negatív jegyekről (utóbbiból lesz jóval kevesebb) egyaránt a kép alatt, már spoileresen folytatom. Egyébként a cím egyfajta flashforward, hiszen a két sorozatgyilkos még nem került szemtől szembe, de ez valószínűleg hamarosan bekövetkezik majd.

Úgy gondolom, mindenkiben, így bennem is volt némi félsz, hogy mennyire tudnak majd jól egyensúlyozni Dexter családi élete és mondjuk úgy "hobbija" között. Az esetek többségében nem panaszkodhatunk, hiszen okos, folyamatosan bemutatott karakterizációval mutatják be nekünk kedvenc sorozatgyilkosunk változásait. Ennek köszönhetően, amikor elérkezünk olyan jelenetekhez, mint a negyedik rész végén lévő Dex és leendő áldozata közötti párbeszéd, hitelesnek érezzük az ott lejátszódó folyamatokat. Ekkor jön rá, hogy valóban fontos számára a család és a készítők dicsérete - természetesen Hall szokásos remek alakítása mellett - , hogy úgy érezzük ez egy hosszú és kellően megalapozott folyamat eredménye.

A gyerekekkel való kapcsolat is a helyén van, nem viszik túlzásba, de alkalomadtán ügyesen érzékeltetik a megváltozott viszonyrendszert. Amibe viszont hiba csúszott, az a Rita-val való kapcsolata, ugyanis kissé túlzásnak érzem ezt a folyamatosan hazudsz nekem és a házasságunk válságba jutott szituációt. Azért Dex-nek szerencsére, ha nem is könnyen, de jut ideje kikapcsolódni is. Eddig két áldozata volt ebben az évadban, főleg az utóbbi volt tetszetősen kivitelezve. Azt ugyan sajnáltam, hogy pont Christina Cox, az általam régóta kedvelt kanadai színésznő került Dexter asztalára, de kicsit pozitívabb szemlélettel azt is mondhatjuk, hogy legalább emlékezetes szerepet kapott. Élmény volt nézni kettejük macska-egér párharcát és a már megszokott becserkészem, majd levadászom formulába is tudtak új színt hozni.

Számomra a pilot utáni egyik nagy kérdés az volt (nem a baleset, annak végkimenetelét lehetett sejteni), hogy a későbbiekben vajon mekkora szerepet kap majd John Lithgow. Örömmel nyugtáztam, hogy okosan építették fel a karaktert, az pedig nem meglepő, hogy Lithgow karizmatikus, rendkívül erős alakítást hoz. Szokás szerint a rendőrség tévuton van a nyomozással, és miután Lundy meghalt, illetve ami a címszereplőnk szempontjából a motivációt jelenti Deb megsérült, Dex elindul levadászni a 30 éves rutinnal rendelkező sorozatgyilkosunkat. Azt is mondhatnánk, hogy kollégát, persze hozzátéve, hogy ő más szabályrendszerrel dolgozik, mint Dex barátunk. Aki bizony minden szempontból méltó ellenfelet kapott és már várjuk a közös jeleneteiket.

A többiekről is néhány mondatban - Debra kapcsán, legalábbis számomra kissé zavaró volt az Anton-Lundy féle szerelmi háromszög, de még épp időben tettek pontot a végére. A gyilkosságot követő követő érzelmi összeomlást remekül mutatta be Jennifer Carpenter, engem is meglepve az alakításával. Quinn esetében az előző évadban behozott, majd sokáig céltalannak tűnő korrupt zsaru szálat szépen továbbfűzték, és bár továbbra sem tudja helyettesíteni Doakes-t, de ezúttal legalább érdekesebb sztorit kapott az újságírónő, valamint a Dex-féle balhé keretében.

Laguerta és Angel románca, mint ahogy már az évadnyitó alkalmával is írtam részemről rendben van, és jó látni, hogy nem estek túlzásokba a készítők, értve ezalatt az erre szánt időt, valamint a konfliktusok behozatalát. Dexter, utóbbi években kissé más megvilágításba helyezett nevelőapja, Harry ezúttal is sűrűn feltűnik, sőt úgy érzem, hogy egy kicsit túl gyakran is. Néha már olyan érzésem van, mintha Dex párban dolgozna, még ha csak az ő elméje által odaképzelt szereplőről is van szó.

A hogyan továbbról még röviden: a Dex-Trinity párharc valószínűleg az évad végéig ki fog tartani, ezért nagy a felelősség az írókon, hogy a maradék hét részben még csak véletlenül se érezzük úgy, hogy el akarják húzni ezt a történetszálat. Egyelőre bizakodó vagyok, köszönhetően annak, hogy a találkozásból és az abból adódó bonyodalmakból bőven van mit kihozni, valamint már csak azért sem tartok a történet ellaposodásától, mert hozzászokhattunk ahhoz, hogy az évadok második fele még pörgősebbre sikerül.

Értékelés:

Elérkeztünk október végére és az Ausiello által megszellőztetett Chuck kezdés bizony nem valósult meg. Azonban mielőtt elszomorodnánk, jön a jó hír is, az NBC +6 részt rendelt a sorozatból, természetesen a már meglévő 13 mellé. Így a harmadik évad 19 részből fog állni és nagy valószínűséggel januárban térhetnek majd vissza, nem meglepő módon a hétfői napra, a Heroes-al párba téve. Igen, kicsit sajnálkozhatunk a végül nem megvalósuló október végi kezdés miatt, de mégis azt kell mondanom, hogy a felmerülő lehetőségek közül a legjobban alakult a dolog.

Amennyiben október végi, illetve november eleji kezdéssel számolunk a Chuck egyből a sweeps-re tért volna vissza, amelynek köszönhetően a folyamatos új részekkel, erős promóciókkal és neves mellékszereplőkkel megtámogatott konkurens sorozatok könnyen elpáholták volna. Ráadásul promótálni se nagyon tudta volna az NBC, de január végig erre bőven lesz még idő. Az időpont tehát, ha nem is nekünk, de a sorozat jövőbeli lehetőségeit tekintve kifejezetten jónak tűnik, és a 13-nál több rész is megvalósult - még 3 kellene a szokásos 22-höz, de ezen már nem szőrözünk.

Ez természetesen a Trauma helyzetét is érintette, de a kasza bejelentése korántsem volt meglepő. Rendkívül drága a sorozat és még csak azt sem mondhatom, hogy ehhez képest szerepel gyengén - ez egy közepes költségvetés mellett is jó eséllyel kasza lenne. A 18-49-es mutatók folyamatosan 2.0 alatt vannak, és az eddigiekhez vegyük még hozzá, hogy a szakmai visszhangja is többnyire negatívan alakult. Persze, a csatorna esetében ez utóbbi nyomja a legkevesebbet a latban, de jól mutatja, hogy valóban nem lehet egyetlen komoly indokot sem felhozni a Trauma megmentése mellett.

A hivatalos változat szerint az NBC nem rendel több Trauma epizódot a gyártótól, így 13 részből fog állni a sorozat. A tervek szerint mindegyik részt leadja a csatorna, ez egybecseng a fentebb említett januári Chuck visszatéréssel is.

Bár a címben nem szerepeltek, de az ABC háza tájáról is érkeztek friss hírek. Az előzetes műsorrend szerint a Scrubs-Better Off Ted kettős midseason-ra volt rakva, ami jelenthetett decemberi, januári, vagy akár februári kezdést is. A legjobb szcenárió valósult meg, a Scrubs december 1-én, míg a tavalyi évad legjobb sitcomja a Better Off Ted december 8-án fog visszatérni, előbbi megújított formulával és szereplőkkel a kilencedik, utóbbi pedig a második évadára.

A pilot kapcsán anno azt írtam, hogy ugyan voltak hibái, de összességében teljesítette az előzetes várakozásokat. Az azóta eltelt három rész viszont csalódást okozott, a legutóbbi, Light címre hallgató epizód pedig kis híján kiverte nálam a biztosítékot. Még sem ez utóbbival foglalkozok elsősorban, hanem egy általános képet próbálok festeni arról, hogy szerintem miért is halad rossz irányba a harmadik Stargate sorozat.

Sötét, depresszív hangulat, komoly dráma, karakterizáció... Ezt ígérték Wright-ék és azt kell mondjam, be is tartották a szavukat, csak éppen a kivitelezésbe csúszott hiba. Az eddigi öt rész során mindig valamilyen halálközeli állapotban voltak hőseink, Eli beszólásain kívül mindenkit gondterhelt, komor kedélyállapot jellemzett. Erre számíthattunk nagyjából, a probléma az, hogy nincs mélysége ezeknek a problémáknak, művinek tűnik az egész. Kicsit részletezve: úgy tűnik, mint ha fogtak volna néhány hasonló tematikájú, vagy legalábbis adott szituációkban megegyező filmet/sorozatot/könyvet és átemelték volna az azokban megjelenített komplikációkat. Még talán ez is beleférne, a mára már sablonosnak mondott helyzeteket is meg lehet oldani érdekesen, vagy éppen valami kis egyedi színezettel megtölteni. A rosszul és érdektelenül megírt karakterek miatt azonban erre esély sem mutatkozott...

Kezdjük először az egyelőre teljesen kilátástalannak tűnő női szereplőinkkel. Van egy szöszi majdnem doktorunk, aki folyamatosan csak azt bírja hajtogatni, hogy neki nem kéne itt lennie. De legalább nála felhozhatjuk azt a pozitívumot, hogy eyecandy és ettől függetlenül is úgy érzem, hogy lenne a karakterben szufla, ha az írók végre összeszednék magukat. Nem tudtam eldönteni, hogy a legirritálóbb címmel kit tüntessek ki, végül a több játékperc miatt a szenátor lánya győzött Ming-Na felett. Igen, a karakterneveket direkt nem használom, 1. nem emlékszem rájuk - ez sem igazán a sorozat dicsérete 2. ha ilyen előfordul, általában utánanézek, de van egy olyan érzésem, hogy nagy részét az olvasó sem tudta megjegyezni, így a praktikusabb leírás módszert alkalmazom.

Visszatérve a mi kis .... -ra  igen, ide az a szó való - a papa halálát követő gyász után flörtölt Eli-al, majd ágyba bújik a Scott hadnagyunkkal, ráadásul utána olyan kis beszélgetést nyomnak le, mint akik már 10 éve ismerik egymást és egymásnak teremtette őket a sors (ez a dialógus a sorozat eddigi "csúcspontjának" számít), majd ismét a matek zsenink vállain sírja ki magát. De még ha ettől eltekintetnénk, akkor sem látom, hogy a karakter miként illeszthető bele a történetbe, az eddigi részek és valószínűleg azt követően is meg fogja kapni a nézőktől a 'mi a francnak kellett őt egyáltalán beleírni a sorozatba?' jelzőt. Ming-Na korábbi szerepeiben sem volt szimpatikus, ráadásul most a karaktere is ellenszenves. Jah és van még egy bögyös katonánk, aki... hát azt tudjuk róla, hogy jó teste van és nagyjából ennyi.

Azért a férfi szereplőink esetében pozitívabb a kép, Robert Carlyle alakítás terén messze kimagaslik a többiek közül és Dr. Rush-ban van még talán a legtöbb lehetőség. Young ezredes (jé, itt már emlékszem a nevekre) kapcsán is inkább pozitívumokról tudok beszámolni, mint, ahogy Eli barátunkkal sincs különösebb probléma. Ugyan mind a hárman egy-egy jellegzetes karaktertípust jelenítenek meg (Rush esetében azért ez összetettebb lehet majd), de legalább életszerűeknek tűnnek.  A kissé heves vérmérsékletű bakánk (a néger srác) - mint, ahogy a pilot kapcsán már írtam - teljesen felesleges karakter, ráadásul, ahogy arra számítani lehetett próbálják még kedvelhetővé is tenni - nem fog összejönni... Ne feledkezzünk meg Lou Diamond Phillips-ről sem, akivel hasonlóképpen a minek szerepel benne? kérdést játszhatjuk el. Vannak még technikusaink, egyéb mellékszereplőink, de róluk sok mindent nem lehet elmondani az eddigiek alapján.

Még szeretnék kitérni a hazautazásokra - azaz a test, vagy tudatcsere, kinek, hogyan tetszik megoldásra. A Földdel való kapcsolattartás önmagában nem rossz ötlet, viszont ismét a kivitelezésbe kell, hogy belekössek. Egyrészt a másik testbe költözés eleinte furcsa, majd részről-részre egyre idegesítőbb lett, emellett pedig számos logikai bukfencet tartalmazott a ki, mikor és mire használja kérdéskört vizsgálva. Értem én, hogy elvileg a karakterek elmélyítésére szolgált volna, de ezt nem sikerült elérni, ehelyett unalmas, semmitmondó és felesleges drámázásba csapott át.

A probléma ott van és emiatt fektettem nagy hangsúlyt a kritikában az egyes szereplőkre, hogy a készítők által felvázolt úton az erős karakterizáció lenne az egyik legfontosabb szempont. Ezt, mint a fenteikből kiderült, nem tudták véghez vinni - főleg a női szereplők tekintetében - és történetben pedig nem tud annyit nyújtani, hogy legalább egy szimpla szórakozás faktort kiváltson belőlünk.

Értékelés: