A májusi upfronts óta, sőt már az azt megelőző néhány hétben is a 2009/10-es újoncok lázában égünk, természetesen bőven lesz írás majd róluk, azonban még előtte összegezzük, hogy milyen is volt az én szempontból a tavalyi idény újoncfelhozatala.

Elsőként a "túlélő" sorozatokról:

Fringe - közepes kezdés után az évad második felétől belerősített és a finálé is kimondottan jól sikerült. 7/10 összeségében.

Better off Ted: pedig milyen negatívan álltam hozzá, és mégis messze a legkellemesebb meglepetést okozta. Nálam verte az összes idei sitcomot. 8/10

Southland: újabb midseason sorozat, mely a realisztikus, már-már dokumentarista stílus és fokozatosan kibontott karaktereknek köszönhetően gyorsan nézőssé vált. 7/10

Life on Mars: sajnos az eredeti angol sorozathoz nem volt szerencsém, de az amerikai verzió kifejezetten jól sikerült. Egy egyedi hangulatú, remek zenékkel telerakott sorozat, ami sajnos az első évadot követőn kasza lett... viszont kaptunk egy finoman szólva is érdekes lezárást  7/10

Cupid: sajnos cancel-manó gyorsan lecsapott erre a romantikus beütésű feelgood sorozatra. Sajnálom, hogy Rob Thomas két új sorozata közül, pont az maradt életben, melyet végül elkaszáltam... 7/10

A nagyobbik részt kitevő, általam elkaszált újoncok:

Kings: 4 rész – alapkoncepció remek, megvalósítás(nem anyagi szempontból) már kevésbé és bár javuló tendenciát mutatott, végül érdektelenségbe fulladt 5/10

The Mentalist: pilot – azt kaptam amit vártam, szokásos CBS proceducerál… 5/10

Lie to Me: 4 rész a pilot korrekt volt, Tim Roth-ban nagyot bíztam, így annál nagyobb lett a pofára esés is, még három részt bírtam, de inkább csak végigszenvedtem őket 4/10

Gary Unmarried: 5 rész – pedig többször nekifutottam, de nem jött be ez a fajta  humor. 5/10

Castle: 2 rész: Nathan Fillion önmagában kevésnek bizonyult… 5/10

Unusuals: 3 rész – pedig a pilot alapján bizakodtam, de aztán hamara beleuntam – 5/10

Dollhouse: pilot – kap még egy esélyt, így erre még talán visszatérek. Pilot alapján 4/10

Worst Week: 3 rész - nem volt rossz, de már pár rész után fárasztó volt  5/10

Eleventh Hour: 3 rész amit írtam a Mentalistnál is… 5/10

Harper’s Island: pilot – a szokásos CBS sori ellentetje, mégsem jött be, a horror nem az én műfajom… 4/10

90210: no comment  2/10

My Own Worst Enemy: 5 rész  pedig jó kis sori volt, de a kasza hírére én sem folytattam tovább 6/10

Knight Rider: gyengusz… nagyon 2/10

Sons of Anarchy: 3 rész – állítólag javult a minősége, én ezt már nem vártam meg, első három rész alapján csaldóás + a főszereplő srácot sehogy sem tudnám megszokni… 5/10

Party Down: 2 rész - pedig RT és a minőség is adott, de valami mégsem klappolt 5/10

Eastbound&Down: 2 rész - pedig azt hittem bejön majd Kenny Powers stílusa, hát nem…4/10

Leverage: pilot - nem rossz, de alapból nem érdekelnek annyira a heist témájú filmek/sorozatok+ megvalósítás sem lett tökéletes, btw még így is mesze a legnézhetőb TNT sorozat 5/10

No Heroics: pilot – elvileg sitcom… elvileg 2/10

A 2008/09-es újoncfelhozatal összeségében eléggé so-sora sikerült, sőt a midseason-ig kifejezetten gyenge… a következő évad jóval ígéretesebb számomra - mind országos, mind kábeles frontos.

Mind a Glee-re, mind a Caprica-ra igaz, hogy tavasszal mutatkoztak be és a folytatásuk csak később jön, előbbi esetében ősszel, míg a Caprica jövőre várható. Update: a Comic-Con-on bejelentették a Caprica premierdátumát: 2010. január 22.

Glee: Ryan Murphy új sorozata= megvettek. Rengeteg zenével operáló, középiskolában játszódó sztori=abszolút nem érdekel. És ha ezt a kettőt összegyúrjuk, akkor max egy esélyt kap Murphy miatt címszóval vágok neki a pilotnak. És milyen jól tettem, mármint a bepróbálást, hiszen kellemes meglepetés ért.

A zenei betétek nemhogy nem zavartak,imádtam őket, mint, ahogy a karakterek kapcsán is pozitívumokat mondhatok. Remek párbeszédek, többször is ironikusra vett hangem, és egyedi hangulat. Ez jellemzte a Glee pilotját, melynek második részét várjuk majd az ősszel. 7/10 a pilotra.

Caprica: BSG spinoff=egyből megvettek…és itt nincsen ellentétes pólus. A kerettörténetet úgy gondolom már mindenki ismeri, akit kicsit is érdekelt, így ebbe, valamint a sztori egyéb részeinek fejtegetésbe nem megyek bele, inkább a megvalósításról ejtenék pár szót. Bear McCreary ezúttal más, de a sorozat hangulatához abszolút illő, szokásához híven ismételten remek hangzásvilágot biztosított. 

A képi világra sem lehet panasz, természetesen más színekkel operál a Caprica, de ez, ahogy az előbb említett zene is, illik a sorozathoz. A karakterek, illetve az őket megformáló színészek, főleg Eric Stohl játéka szintén bizakodásra adhatnak okat. A történetre sem lehet panaszunk, egy-két helyen ugyan van kifogásolnivaló, elsősorban Joseph Adama maffiás sztorija kapcsán, de ezek nem vészesek, mondhatnám azt is, hogy beleférnek.

A spinoff is lehetőségeket ad, sőt ebben talán még a BSG-t is felülmúlhatja idővel, a társadalmi, vallási kérdések boncolgatására. Ez már a pilotban is megmutatkozott és valószínűleg ez egy központi szál fog maradni végig.

A hangulat ugyan más – ez természetes is - , de hasonlóan erős mint a BSG esetében, így mindent figyelembe véve egy több, mint reményteljes pilotot láthattunk. Ez utóbbi főleg úgy dicséret, ha egy BSG szintű remekhez hasonlítja az ember. Megállja a helyét így is, bizakodva várjuk a januárban kezdődő sorozatot. 8/10

Skins: és igen, itt jön számomra az idény egyik legnagyobb csalódása... még azt sem mondhatom, hogy az előítéletek miatt, ugyan sajnáltam a régi csapatot, de valóban váltani kellett és vártam az új karaktereket. Sajnos azonban csalódnom kellett bennük, valamint az írói gárdában is.

Várható volt, hogy a zseniális második évadot nem tudják majd megismételni, hiszen most kellett a karaktereket bemutatni, ezzel tisztában voltam, de így is sokkal többet vártam. "Fájó", sablonos megoldások, rosszul megírt karakterek.... de még mielőtt valaki azt hinné, hogy teljes átalakuláson esett át a sorozat, nem erről van szó.

Bőven nézhető még a Skins, de nagyon messze áll már attól a szinttől, amit én az utóbbi két évadban megszoktam. A hetedik részig bírtam és elkaszáltam végül... ettől függetlenül az első két etap továbbra is ugyanolyan emlékezetes marad.

Damages - 2. évad: Remek második évadot hoztak össze Kessler-ék, pedig kicsit tartottam attól, hogy a végén csalódnunk kell majd. Nem kellett volna, sikerült elvarrniuk a legtöbb szálat és remek befejezést kanyarintottak a végére. No, de haladjunk idősorrendben....Az évad első felében még csak kezdték kibontani a különböző sztorivonalakat, de már ekkor sem panaszkodhattunk a sorozat által diktált tempóra. Ahogy haladtunk előre, egyre jobban kuszálódtak össze a fonalak, ezért is említettem még az elején, hogy kicsit szektpikus voltam a befejezést illetően. Szerencsére alaptalanul.

Rengeteg karakterrel dolgoztak, és ami öröm, hogy a legtöbbjükről elmondhatjuk, hogy nem időhúzó, vagy öncélú volt a szerepeltetésük, hanem a történet/karakter előrehaladásában/fejlődésben volt fontos szerepük.

Emlékszem, amikor először olvastuk a híreket a második évad castingjairól csak kapkodtuk a fejünket. Nem is kellett csalódnunk, Hurt játékát emelném ki leginkább, bár a karakterének utolsó fordulata már nem nyerte el a tetszésemet. Még akkor is egy kicsit túlspirázott fordulatnak érzem, ha ez egy 3. évadban ismét előjövő szál lesz. Marcia Gay Harden is bizonyította, hogy nem véletlenül van a polcán az a kis arany szobrocska, míg Close természetesen hozta a tőle elvárható magas szintet.

Olyphant karakterét megkedveltem, de sajnos úgy tűnik, hogy ő már nem lesz jelen a köv. évadban, az F/X egy új sorozatához írt alá (E. Leonard alapján - Fire in the Hole). Nagyot markoltak a készítők, de szerencsére nem lett pofára esés, végig feszült, sok szálon mozgó, igényesen megvalósított évadot láthattunk. Tuladjonképpen az edidgi két évadot akár egybe is tehetnénk, hiszen számos szállal kötődtek egymáshoz.

Annó az első évad záró képsorai kisebbfajta csalódást okoztak, ezúttal erre sem lehetett panaszunk, majdnem tiszta lappal indulhatunk a harmadik évadban. Sajnos a nézettség alapján könnyen lehet, hogy egyben az utolsó is lesz, de bízzunk benne, hogy az FX a sorozat minőségét és ezáltal a saját imagét ezúttal is előbbre helyezi majd. 8/10

 
Rescue Me - 5. évad: már majdnem nyári premierként tekinthetünk a Rescue Me ötödik évadára, hiszen áprilisban indult, és köszönhetően többek között annak, hogy a tavalyi sztrájk nyomán egy teljes évad kimaradt, ezúttal 20 részt fogunk kapni. A Nip/Tuck-al ellentétben itt fordított esetről beszélhetünk, már ami a minőségingadozást jelenti. Leary-ék első két évada parádésra sikerült, a sorozat egyből a kedveincem közé ugrott.

A harmadik évadnak igazán csak az első fele sikerült ütősre, majd ha nem is komoly minőségromlás állt be, de érezhetően gyengült a sorozat (muszáj ismételnem magamat - önmagához képest o.c.). Hasonló tendencia volt megfigyelhető a negyedik évadban is, mindenesetre bíztam benne, hogy az ödödik etappal sikerül majd visszatalálni az első kettő zsenialitásához... És bár a sorozat tónusa véleményem szerint más az első kettőéhez képest, az ötödik évad minőségben bizony simán hozza is azok színvonalát.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a régi fényében tündököl a sorozat. 9/11 minden eddiginél erősebben van jelen, de okosan kikerülve a sablonokat, sokszor megrendítően kemény drámát bemutatva. Persze mivel dramedy-ről van szó, így a poénok sem maradnak el, erre sem lehet panaszunk. Még tart az évad, eddig 8/10.

Nip/Tuck - 5. évad: mi történt az egykor tabukat döntögető, kritikusok és nézők által is istenített Nip/Tuck-kal?... előbbi ugyan megmaradt, (emlékezzünk csak a váróban a melleit premier plánban motorfűrésszel levágő nőre…), de a minőségben igen komoly visszaesés tapasztalható. Nem tudom, hogy ennek az az oka, hogy Shawn Ryan már inkább a Glee-vel foglalkozik, avagy egyszeráűen csak kifulladt a sorozat, de a jelei már  korábban is mutatkoztak.

A negyedik évad sem hozta már a korábbiak szintjét, de itt inkább egy másfajta megközelítést, egy (hangsúlyozom önmagához képest) visszafogottabb stílust kaptunk. A problémák igazából az ötödik évaddal kezdődtek, pedig a lehetőségek adottak voltak, az évad elején kaptunk is pár ígéretes részt, aztán egyre több sablonba ütköztünk, a szereplők vagy önmagukat ismételték, vagy pont az ellenkezőjét, az eddigi karakter jellemvonásitól teljesen eltérő vonásokat mutattak. A cliffhangerer pedig szánalmas volt… 4/10

Mad Men - 2. évad: pedig az ember azt gondolná, hogy ez egy tipikusan nem darára való sorozat, ennek ellenére eddig mindkét évadot így tudtam le. Ami miatt ezt mondom, az a sorozat felépítésben rejlik, mivel a Mad Men nem a cliffhangerekkel, vagy éppen a pörgősségével tűnik ki, sokkal inkább a karakterábrázolással, valamint a 60-as évek társadalmi jellemzőinek bemutatásával.

És bizony ezúttal sem kellett csalódnunk Weiner-ékben, egy jól felépített évadot kaptunk, ahol mindegyik karakteren, illetve azok sorsán és  jellemük változásain szépen végigvezettek minket. Az évad kellemes meglepetés számomra az egykori Bond-lány January Jones volt, aki rendkívül hitelesen alakította az önbizalomhiánnyal, valamint a kor szokásjogával küszködő háziasszonyt, aki végül kitört a burokból. Jon Hamm ismét remek volt, valamint Slattery, Moss és a többiek is hozták magukat.

Pár napja nbéztem egy interjút az előbb említett Hamm-mel és Slattery-vel, amelyben arra a kérdésre, miszerint mennyit improvizálnak, Hamm csak annyit mondott: semmit, hiszen a script olyan jól van megírva, hogy csak rontani tudnának rajta. Tudom, ez általában egy sablonválasz, de a Mad Men esetében, minden bizonnyal van valóságtartalma. 8/10

Breaking Bad - 2. évad: OMG – mit tett le a második évadban Vince Gilligan és csapata. Még a remek első etap alapján sem számítottam erre… Fantasztikusan megírt részek, tudatosan felépített évad, és ha már a csatornatársnál írtam a karakterrajzot, a BB esetében ezt hasonlóképpen megtaláljuk, de ezt, szemben a Mad Men-nel egy végig feszült, igencsak húzós sztori is kiegészítette.

Micsoda cold openekkel operáltak, emlékezzünk csak Jesse haverjának megölésére, vagy a „nem vagyok rendőr” c. igencsak megmosolyogtató kezdésre. Gyönyörű operatőri munka jellemzi a BB-ét, mely rengeteget hozzátesz a sorozat hangulatához. A legjobb példa erre A 2x09-es Days Out, amely egyben a sorozat egyik legjobb részének is mondható.

Byran Cranston élete szerepét kapta meg Walt karakterével és él is a lehetőséggel, teljesen megérdemelten gyűjti be a jelöléseket/díjakat. Jesse sem lett elhanyagolva, mindenesetre azt sejthettük, hogy előbb-utóbb ide vezet majd az útja, míg Walt felesége is nagyobb teret kapott ezúttal. A legnagyobb meglepetés Hank volt, az írók rá is odafigyeltek és nem okozott csalódást sem a karakter történetszála sem Dean Norris játéka.

Ahogy a címben is szerepel – AMC kettőből kettő, de ha azt kellene megmondanom, hogy melyiket kedvelem jobban, akkor a kezdetkehez képest fordult a helyzet. A Breaking Bad a második évadával nálam a Mad Men elé került, és egy 9/10 mindenképp kijár neki.

Friday Night Lights - 3. évad: annó kicsit aggódtam a sorozat miatt, hiszen a második évad elején megtorpantak (val. Katims ideiglenes távozása miatt is - thx to NBC…), bár az is tény, hogy az évad második felében már sikerült talpra állni. A maradék szkepticizmusomat a harmadik évad nyitánya, majd az azt követő részek gyorsan eltűntették, visszajött az első évadban látott minőség. Sajnos ezúttal, persze törvényszerű módon, több állandó szereplőtől is meg kellett válnunk, de ezt is tökéletesen kezelték Katims-ék.

Gyönyörűen lezárták mind Smash, mind Street sztoriját, főleg az utóbbi volt ami számomra igazán emlékezetes maradt. Ahogy azt már többször is említettem az FNL kapcsán, nem félnek sablonokkal dolgozni, az igazi érték az, amit eddből ki tudnak hozni, hiszen hiába érezzük azt, hogy ezt már láttuk valahol, nem egy új dolog amit behoztak, mégis olyan remek párbeszédekkel, színész alakítással, hangulattal és természetességgel adják el nekünk, hogy valóban megérdemli  - a sorozat kapcsán többször hangoztatott -  egyik legjobb dráma a tv-ben jelzőt.

Az évad csúcspontja nálam az utolsó rész volt, és ha nem lett volna folytatás, lezárásnak is tökéletes lenne. Azonban kisebbfajta csodaként, a Direct TV és az NBC ismételten egymás mancsába csapott, így az FNL + 2 évados berendelést kapott. 8/10

Southland - 1. évad: az NBC midseason-ben debütált újonca sajnos csak rövid/csonka első évadot kapott, de szerencsére a következő idényben is rajthoz fog állni. A nézettségi adatai nem túl rózsásak, de azért bízva bízzunk… már a sorozat berendelése is merész húzás volt a pávás adótól, egyrészt a kisípolt káromkodások, másrészt a rendkívül realista módon bemutatott rendőri munka miatt.

Részről-részre jobban megfogott a Southland, amely az írók munkáját is nagyban dicséri, hiszen nemcsak az ügyek, hanem a karakterábrázolás is egyre mélyebb lett, már amennyire ezt 7 rész alatt egy ekkora szereplőgárdával meg lehet valósítani.  Azt mindenképpen hozzá kell még tenni, hogy az előbb említett valósághő ábrázolásban nagy szerepe van az operatőri munkának is. Az évad 7/10-et kap tőlem és várjuk a második etapot.

Life - 2. évad:

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire odaleszek majd egy nyomozós sorozatért. De a Life megmutatta, hogy miként lehet belevinni pluszokat ebbe a már sok esetben csak kliséket tartalmazó műfajba. Nagyon jól megírt és eljátszott karakterek és a közöttük lévő remek interakció volt a kulcs, persze számos egyéb összetevő volt még. A zene, amelyet szinte mindig a megfelelő időben "nyomtak be", az operatőri munka, okosan csöpögtetett átívelő szál, és érdekes nyomozások.

Visszatérve a karakterekhez, ez adta a sava-borsát a sorozatnak, és nem csak a Crews-Reese páros, hanem Charlie, Tidwell és a többiek is. Ahogy azt a címben is írtam, egy ment, egy maradt, és bizony a Life az, amelyik végül kaszát kapott, Sajnos a nézettség alapján jogos, a minősége alapján aligha, kár, hogy az utóbbi csak ritkán esetben mérvadó. Mindenesetre a finálénak köszönhetően mégsem siratom annyira a sorozatot, hiszen egy remek, lezárásnak is beillő véget kaptunk. 8/10

Chuck - 2. évad:

Az egész évad egyenletes teljesítményt hozott, és ugyan az utolsó részekre még az átlagosnál is jobban felpörgött a sorozat, egyáltalán nem érzem úgy, hogy muszáj lenne tartaniuk annak a pár résznek a tempóját. Mint, ahogy az előbb is írtam, ha egy „átlagos” Chuck részt megnéz az ember, melyben tegyük fel keveset foglalkoznak az átívelő szállal, akkor is jól mulatunk rajta.

A sorozat sorsa sokáig a levegőben lógott, míg végül megkönnyebbülten sóhajthattunk fel, megkapta a harmadik évados berendelést. Mindenesetre feladták maguknak a leckét az évadzáróban Schwartzék, de nem féltem őket. Garantáltan könnyed, laza, tökéletes kikapcsolódást fog nyújtani az a 13 rész is, és kis (valójában, igencsak nagy) szerencsével talán nem érnek véget akkor sem Chuck „Carmichael” Bartowski kalandjai. 8/10

Egybevettem a két csatornát, annak ellenére, hogy míg az egyik jelenleg a legjobb átlagnézettséggel bíró országos csatorna, addig a másik messze a leggyengébb ebből a szempontból (is). Az oka elsősorban az volt, hogy a CW sorozatai közül egyedül a Smallville „van versenyben nálam”, így inkább ötvöztem a két csatorna engem érdeklő kínálatát. 

Fringe - 1. évad: Az évad első fele kisebb csalódás volt számomra. Nézős volt ugyan, de nem tudta azt a szintet hozni, amit előzetesen vártam tőle. Ez vonatkozik a karakterekre és a sztorira egyaránt. Azonban az évad felétől ez fokozatosan megváltozott, Dunham-et is lassan sikerült megkedveltetni, és a két Bishop is rátett még egy lapáttal. És persze a sztori is, az átívelő szállal sikerült végleg megvenniük

Ugyan a szezon közepén is volt néhány filler, de már ezeket is jobban élveztem, köszönhetően annak, hogy ekkor sem hanyagolták teljesen a főszálat és a már említett karakterizáció miatt. Utóbbin persze van még mit javítani, de remélhetőleg kap is rá majd időt a Fringe. A finálé pedig kiválóan sikerült, számos WTF momentummal fűszerezve. Döcögősen indult, de aztán belehúzott a Fringe, az évad második felének köszönhetően kifejezetten várós a második évad. Összeségben  7/10.

24 - 7. évad:  Az évadról összességében: a nagy változások nem következtek be (az alap dolgokon kívül o. c., mint a helyszínváltás), a sorozat még mindig messze van az első három szintjétől, de a legutóbbi évadhoz képest mindenképp megfigyelhető a javulás. Nekem az egész évad hullámzó volt,  korrekt kezdés után az  5.-7. részek környékén eléggé szenvedtem, viszont pl. a közepétől felfele is voltak élvezetes és gyengébben sikerült epizódok. Sok logikai baki, és butaság felett kellett szemet hunyni ezúttal is, de ezt már megszoktuk.

Az évad egyik átívelő kérdése a vajon meddig mehetünk el, hogy másokat megvédjünk, a kínzás adott helyzetben való szükségessége és ehhez társítható morális kérdések voltak, amit a legtöbb esetben inkább erőltetetten próbáltak átadni. Végül azonban a helyére került, ugyanis a finálé kivételt képezett ez alól, pedig „féltem” tőle l, főleg a felvezető részek gyengesége miatt, de végül kellemesen csalódtam. Elsősorban a dialógusok miatt, melyek közül a Renee-Jack, de mindenekelőtt a Jack-Tony féle párbeszédet kell kiemelni.

És meglepő módon, ezúttal a Fehér Házi történésekre sem lehetett panaszunk, sőt… Tony valós motivációit illetően pedig valóban ez volt legjobb megoldás és Bernard is megérdemli a dicséretet az alakításáért. Az utolsó pár jelenet pedig inkább már átvezetés volt a következő etapra.

Az évadra ezzel együtt sem tudok 6/10-nél jobbat adni.

Smallville - 8. évad: A sorozat lendületet kapott az új showrunnerekkel, kellett is már a végfrissítés. Jól felépített történetet kaptunk (bár néhány filler rész most is igencsak gyengére sikerült…), a Doomsday köré épített sztorivonal minden eddiginél sötétebb túnusura változtatta a Smallville-t.

Az új karaktek -Tess és Davis - behozataláért is jár a piros pont, valamint az őket megformáló Freeman és Witwer is kitett magáért. Elégedett voltam a fináléval is, sőt az igazán ütős cliffhanger sem hiányzott. Nem bánom, hogy szakítottak a hagyományokkal, kicsit már kezdett elegem lenni az évadzáróban bemutatott, majd az évadnyitó alkalmával túlságosan is gyorsan és kapkodóan lezárt fordulatokkal.

Az persze természetes, hogy én is, mint legtöbben többet vártunk a CK-Doomsday csatától, de a költségvetés ezúttal is gátat szabott ennek. Legalább a kilencedik évad kapcsán nem lesznek olyan téveszméink, hogy a fináléra azért csak spóroltak a látványos bunyóra… mert azzal együtt is, hogy a CW megnyirbálta a sorozat költségvetését a végére azért vártunk valamit. De ennél jóval lényegesebb volt, hogy megfelelő feszültséggel és drámaisággal tudták megtölteni a finálét.

Mind a temetés, mind az azt követő CK-Chloe jelenet erős volt és ez igaz természetesen Jimmy halálára is. Persze hibák ezúttal is bőségesen voltak, de azért helyén kell kezelni a dolgokat, illetve a sorozatot. Ha minden egyes logikai, illetve írói hibáját felrónám a Smallville-nek, lehet, hogy már nem is nézném, viszont ezeken eddig is, és most már val. ezt követően is túl tudok lépni. Az évad összességében 7/10.

A harmadik, majd a negyedik évadot követően is megfogalmazódott bennem, hogy olyan magasra tették a lécet Lindelof-ék, amit nehéz lesz majd átugraniuk. Azonban mind a két alkalommal sikerrel vették az "akadályt" - felülmúlni a megelőző évadot, így bármennyire is parádés szezont hoztak össze idén, már nem kételkedek. Legfeljebb elfogadom a tényt, hogy jövőre még a mostaninál is nagyobb hozsannában kell részesítenem a Lost-ot és már a 10-es osztályozási keretbe is nehezen fog beférni. No, de visszakanyarodva a jelenbe, essék szó most az ödödik évadról.

Az évad első felében rengeteg WTF momentum volt, elképesztő iramot diktáltak. Talán már egy kicsit sok is lett volna, amikor az évad második felében jóval inkább a karakterizáció került előtérbe, nagyobb arányt kaptak a flashback-ek is. Ennek kifejezetten örültem, a Lost egyik legfontosabb összetevőjének mindig is a remek karakterbemutatást tartottam, és az évad így lett igazán kerek/teljes. Sőt, gyakran olyan részeket kaptunk ekkor, amelyek felülmúlták az évad első részeiben látott, pörgősebb epizódokat is.

Aztán a végén persze ismételten megkaptuk az adrenalin adagunkat, ügyesen vegyítve flashbackekkel és emberi drámával. Alakítások terén ezúttal sem ért bennünket meglepetés, Emerson, Mitchell, O’Quinn parádézott ezúttal is, de a többiekre sem lehet panaszunk, sőt még a sokat szidott Lilly is fejlődik évről-évre, az 5×11-ben teljesen korrekt alakítást hozott. Kedvenc részt nem is igazán tudnék mondani, így inkább kiemelem azokat, amik (számomra) a még rendkívül erős mezőnyből is kiemelkedtek: This Place is Death, The Life and Death of Jeremy Bentham, Lafleur, Dead is Dead, The Variable. És majd kifelejtettem a Some Like it Hoth-ot, mennyire feelgood volt, kellett is az évadba egy ilyen viszonylag pihis rész :)

Lindelof-ék magasra tették a lécet, így a finálé kapcsán már szinte csak a tökéletest tudtuk volna elfogadni. Melynek természetesen nem tudott megfelelni, de így is egy zseniális évad méltó zárásának lehettünk szemtanúi. Ami leginkább negatívumként hozható fel az utolsó résszel kapcsolatban, az a már többek által is leírt szerelmi négyszög. Talán ezt még le is nyeltem volna, sőt eddig sem volt olyan komolyabb bajom vele, ami igazán bökte a csőrömet, hogy ezúttal a történet előrehaladásában is az egyik fő tényezőnek bizonyult. Ráadásul sok esetben a karakterek motivációi sem voltak kellően megalapozottak.

No, de ennyit a negatívumokról, persze még akadtak apróságok, de azokon túl lehet lépni. Jacob és története viszont telitalálat, a cold open-től kezdve a “kiválasztottak” felkereséséig, és végül Jacob haláláig? A jelen történései ezúttal bizony alaposan felülmúlták a Dharma-s időket, persze utóbbi kapcsán is azért bőven akadt emlékezetes momentum és a cliff sem okozott csalódást, a viszonylagos kiszámíthatósága ellenére sem. A zárórész összeségében 9/10, a felmerülő hibák ellenére egy nagyon erős, az évadhoz méltó finálét kaptunk.

Az ötödik évad összeségében pedig  10/10, nem sok sorozatévad kapta meg tőlem, de az idei Lost kétségtelenül rászolgált.

The Big Bang Theory - 2. évad: pedig igencsak nehezen indult… legalábbis számomra, az első évadnak több alkalommal is nekiugrottam, míg végül is ráéreztem az ízére. A második évadnál már nem voltak ilyen gondok, sőt az első felében csak úgy szórták a jobbnál-jobb részeket. Ugyan a végére egy kicsit talán elfáradtak, de még így sem lehetett okunk panaszra, és egy remek évadot zártak Sheldon-ék.

Utóbbi, mint az várható is volt, még nagyobb szerepet kapott, kvázi főszereplő lett. A geek témák természetesen kifogyhatatlan forrást biztosítanak és remek nézettséget is hoz a sorozat, így nem is volt meglepő, mikor a CBS egyből + két évadot rendelt be a sorozatból.  7/10

How I Met Your Mother - 4. évad: röviden, csalódás. Najó azért ennél jobban is megerőltetem magam, mindenesetre a 4. évad nemcsak az egyenetlen színvonal miatt csalódás, hanem azért is, mert az egykoron kedvenc multikamerás sitcomom mára bőven az utolsó helyen kullog ezen a listán… persze, nemcsak rossz húzássai voltak az évadnak, az évad közepén található részek közül a Naked Man és a Fight is felcsillantotta a régi színvonalat, de sajnos ez kevés, a felejthető részek túlsúlyba kerültek.

Ez a folyamat a harmadik évadban kezdődött, de ott még védtem a sorozatot, ideiglenes formahanyatlásnak gondoltam, de ez sajnos állandósulni látszik. A cliffhangerre nem lehet panasznunk, és természetesen ott leszek az ötödik évad rajtjánál is, legfeljebb idén már kevésbé várós a sorozat. 5/10

Rules of Engagement - 1.-2. évad: David Spade jó ideig visszatartott a sorozat nézésétől, ami így visszatekintve persze már hiba volt a részemről. Egyrészt Spade is egyre elviselhetőbb, sőt kezdem megkedvelni a karakterét…. másrészt "várbörtön" (Patrick Warburton - Jeff) önamgában is elegendő ok lenne a sorozat nézésére. Ez a hang és ez a cinikusság... elképesztő a pali, és mellette, perzse jóval kisebb adagban, de Adam és Jennifer is hoznak egy megfelelő poénátlagot. Audrey-ra sem lehet panasznunk, jó választás volt Jeff nejének.

A második évad vége felé tartok és egyre csak jobb részeket produkál a sorozat. Mivel midseason-ös, így majdhogynem kábeles mennyiségű évad/részt kapunk, de fene tudja, lehet, hogy így járunk jobban a minőséget illetően. 1. és 2. évad eddig 7/10

30 Rock - 3. évad: és a HIMYM után ismét egy csalódás…annyira azért nem vészes a helyzet, mint az előbbi esetében, de a második évadhoz képest véleményem szerint bőven érzékelhető a visszalépés. Ez főleg az első néhány résznél volt érzékelhető, nem véletlen, hogy a vendégsztárok jó része is ekkor volt, feleslegesnek tartottam a behozatalukat. A vendégsztáráradat mellett már Liz-ből is sok volt néha...

Azért a végén rákapcsoltak, így összeségében nem volt ez rossz, de a 30 Rock esetében többet várunk. Mindenesetre Alec Baldwin rulz, őrá ezúttal sem lehetett panasz, remélhetőleg a negyedik etapra Fey és a többi író is összekapja magát. 6/10

Better Off Ted - 1. évad (10. részig): - kedvenc sitcom? A kérdőjel talán csak azért szükséges, mert mindössze 10 rész alapján teszem ezt a kijelentést, ami egy kicsit elhamarkodottnak tűnhet így elsőre. De nincs mit szépíteni, igencsak elkapott a sorozat, pedig a kezdetek itt sem alakultak biztatótan – úgy tűnik nálam ez már rendszeres lesz sitcomok esetében.

A promó alapján igencsak lehúztam a sorozatot, de itt is igaz a mondás, hogy a puding próbája az evés. A pozitív kritikák hatására bepróbáltam és bizony Victor Fresco igazán nagyot alkotott ezzel a sorozattal. Elmebeteg cég, hasonlóan fura találmányokkal, és remek karakterekkel megtűzdelve, teleszórva kreatív poénokkal. Simán 8/10

Igazából már nem is számolom, hányadszor állok le vele, majd kezdem újra a blogolást. Mind a leállásoknak, mind az újrakezdéseknek meg voltak/vannak az okai, de ezzel inkább nem untatok senkit, mindenesetre bízok benne, hogy ezúttal hosszabb ideig kitartok.

Új címen, változatlan, vagy inkább úgy fogalmazok hasonló tartalom jellemzi majd a blogot. A régi - agathon.blog.hu - valamilyen formában azért tovább él, hiszen jónéhány cikket áthoztam, az archívum címkét ragasztottam rájuk. Az első pár bejegyzésemben a 08/09-es évadra tekintek vissza.

A poszt eredeti írásának időpontja: 2009.01.10. 12:34

Az első fejezetben H. G. Bissinger könyvével foglalkoztam, most a belőle készült film kerül terítékre. Közel másfél évtizednek kellett eltelnie, míg elkészült az adaptáció, elsősorban Peter Berg-nek, valamint Brian Grazer-nek (később még lesz róluk szó) köszönhetően. Természetesen már a film elkészülése előtt - 2003 - is találunk futball tematikájú filmeket, de a Friday Night Lights bemutatása után szaporodtak meg igazán ezek az alkotások.

Elég csak a szintén igaz történeten alapuló Mark Wahlberg féle Invincible, vagy a tragikus történetet feldolgozó és a meglepő módon abban remekül teljesítő Matthew McConaughey-t soraiban tudó We are Marshall, illetve két Dwayne "The Rock" főszereplésével készült Gridiron Gang és a könnyedebbre vett The Game Plan című filmekre gondolni.

Ha Friday Night Lights és annak adaptációi, akkor elsőként Peter Berg nevére kell asszociálnunk. A 45 éves Berg a Chicago Hope színészeként vált ismertté, mígnem úgy döntött, hogy kipróbálja magát a kamera túloldalán is. Az anyagilag ugyan kevésbé sikeres, de a kritikusok által már elismert Very Bad Things (Rossz ügy) remek nyitás volt tőle - vsz azóta is a legjobb filmje. Ezt követően The Rundown következett, mely a magyar keresztségben Az Amazonas Kincse címet kapta, mely egyedüli célját, a kellemes kikapcsolódást biztosította. Rá egy évre készítette el a Friday Night Lights-ot, amely aztán kinyitotta előtte a nagy költségvetésű filmek kapuját, olyan filmeket bíztak rá, mint a Kingdom, illetve legutóbb a Hancock.

A bekezdésben szintén említett Grazer-ről pedig elég annyit tudni, hogy sok más munkája mellett Ron Howard állandó munkatársa és filmjeinek producere, így azt hiszem már képet is kaphatunk anyagi és szakmai sikereiről egyaránt. Olyan sorozatok executive producereként is dolgozott mint a Sport Night, a Felicity, Arrested Development, 24, és természetesen az FNL. A 2003-ban elkészült film ugyan nem robbantott kasszát, de Berg-ék minden bizonnyal meg voltak elégedve a 30 milliós költségvetésű film 61 milliós amerikai bevételével. Külföldön már nem sok babér termett nekik, de ez várható is volt a film tematikája miatt. A kritika is keblére ölelte a filmet, hasonlóan a könyvhöz, itt is túlnyomórészt pozitív visszhanggal találkozhatunk.

Számomra azonban csalódást okozott a film. Végig érezni lehetett rajta, hogy több komoly témát is szeretne körbejárni  - sport és szteroidok, kisváros és sport kapcsolata, rasszizmus etc., melyeket azonban nem tudott megfelelően kibontani. A sorozat ezzel szemben képes volt erre, úgy tűnik, hogy ebben az esetben a sorozat formátum jobban illett az alapkoncepióhoz. Ráadásul a színészek többsége sem nyújtott maradandót, ami már csak azért is meglepő, mert Billy Bob Thornton alakította a párducok edzőjét.

A sorozathoz képest teljesen más a karakter, természetesen nem is ezzel van a baj, itt ugyanis jobban ragaszkodtak a könyvhöz, de többet vártam volna tőle, nem tudta igazán élettel megtölteni a karaktert. Derek Luke ezzel szemben hozta magát Boobie Miles szerepében, nem véletlenül fedezte fel őt anno Denzel Washington. Viszont a többi kulcsjátékost alakító színész gyenge teljesítménnyel rukkolt elő, így például Garrett Handlund vagy a hatalmas antitehetség Lucas Black.

Nagy valószínűséggel Berg elégedett lehetett filmjével - és mint fentebb említettem a szakma nagy része is, de azt ő is érezte, hogy több mindent ki lehetne hozni a sztoriból, és még inkább a filmben felvetett problémák mélyére tudnának ásni egy sorozat esetében. Végül az elhatározást tett követte, de ezzel majd csak a harmadik, egyben utolsó fejezetben foglalkozom majd.

A poszt eredeti írásának időpontja: 2009.01.05. 09:33

A múlt nagyjai sorozat következő fejezetében a Band of Brothers kerül sorra, az a háborús sorozat, amelyről bizton állítható, hogy a műfaj rajongói számára kihagyhatatlan alapmű. Az HBO 2001-ben készítette el 10 részből álló minisorozatát, mely Stephen A. Ambrose megtörtént eseményeken alapuló könyve alapján készült. A II. világháborúban szolgált 101. számú légi hadosztály 506. számú ezredének történetét mesélik el, elsősorban az Easy századra fókuszálva. A sorozat az 1942-es georgia-i kiképzéssel kezdődik, majd a D napon való ejtőernyős bevetésen keresztül egészen Hitler berchtesgadeni Sasfészkének elfoglalásáig elkisérjük őket.

Kezdjük a könyv és a sorozat címével, illetve annak vizsgálatával, honnan eredeztethető a cím. Először Wlliam Shakespeare V. Henrik című drámájában tűnt fel, melyben The Bard" (Shakespeare-t nevezik így Angliában) az agincourt-i csata előtt adta Anglia királyának szájába a következő mondatot:

"And Crispin Crispian shall ne'er go by,

 From this day to the ending of the world,

 But we in it shall be remembered;

 We few, we happy few,

 we band of brothers"

A sorozatban is elhangzik ez az idézet, az utolsó részben hallhatjuk Carwood Liptontól.

A kifejezést Nelson admirális is használta:

"I had the happiness to command a band of brothers."

A produceri munkálatokat Steven Spielberg és Tom Hanks vállalta el, így kettjük filmográfiáját ismerve, nem is meglepő, hogy később egy grandiózus sorozat létrejöttét köszönthettük. A hivatalos költségvetés 110 millió dollár volt, végül azonban ez 125 millióra kúszott, amely epizódonként 12 millió dollárt jelentett. Ez minden addigi és azóta elkészült sorozatnál drágább részenkénti költségvetést jelent. A sorozat forgatása Angliában történt, ugyanott, ahol a Ryan Közlegény Megmentése jeleneteit is forgatták.

Természetesen jelen voltak katonai konzultánsok is a minél realisztikusabb megvalósítás érdekében, így többek között Dale Dye nyugalmazott katona, akii emellett még Sink ezredes szerepét is megkapta. De nem csak ő, hanem a könyv még elő valós szereplői is segítettek a forgatáson. Minden rész az ő monológjukkal, visszaemlékezésükkel kezdődött, viszont csak az utolsó részben fedték fel neveiket a készítők, ekkor tudtuk csak párosítani a képernyőn látott karaktereket a háborús veteránokkal.

A sorozat elég méretes szereplőgárdával bírt és Hanks szerint mindenképp szükség volt egy olyan központi karakterre, aki úgymond összefogja a sztorit. Ő lett végül Richard Winters őrnagy, Damien Lewis remek alakításában. A Day of Days, a Crossroads és az utolsó epizód a Points is az ő karaktere köré épült. Ha már a szereplőknél tartunk, akkor folytassuk a sort Winters legjobb pajtijával Lewis Nixon századossal. Ron Livingstone-t is csak dicésret illetheti a sorozatban nyújtott alakításáért, az ő karaktere a legdominánsabban a Why we fight-ban volt jelen. Ronald Speirs századossal (Matthew Settle alakításában) az évad közepe felé ismerkedtünk meg, a bemutatkozása pedig elég emlékezetesre sikerült.

A többiekről is essék szó, itt már csak a karakterek neveit írom le: George Luz, Denver "Bull" Radlement, Robert "Popeye" Wynn, Frank Perconte, Eugene "Doc" Roe, Lynn "Buck" Compton, John Martin, Joseph Liebgott, Edward "Babe" Heffron, Wayne A. "Skinny" Sisk. Vendégszerepelt a sorozatban David Schimmer, aki finoman szólva is harmatos teljesítményt nyújott Sobel századosként, és nagyjából ez mondható el Colin Hanks-ről is, aki egy tapasztalatlan hadnagyot alakított. Rövid szerepekben láthattuk még Jaime Bamber-t, Jason O'Mara-t, valamint Simpon Pegg és még Tom Hanks is feltűnt.

A minisorozat remek nézettségel nyitott, 10 millió feletti nézőszámmal, és ugyan ez csökkent a későbbiekben, az HBO elégedett lehetett a nézői reakcióval. Természetesen a szakmai elismerés sem maradhatott el, szinte minden díjátadón, ahol jogosult volt a szereplése díjakkal térhetett haza, ha csak az Emmy-t nézem, akkor 19 jelölést kapott, melyből végül hatot váltott díjra.

A Band of Brothers minden képkockájáról süt az igényesség, amiben természetesen a pénz elengedhetetlen volt, de olvasva Hanks nyilatkozatait a sorozatról, látszik, milyen odafigyeléssel végezték a munkájukat a stáb tagjai. A lehető legnagyobb realisztikusságra törekedtek, ehhez természetesen nélkülözhetetlen volt Ambrose könyve is. Számtalan dolgot ki tudnánk emelni a sorozat kapcsán, az írói és operatőri munkát, a színészek teljesítményét, vagy éppen a zenéjét. Csodálatos munkát végzett Michael Kamen, már az intro magával ragadott minket és sikerült végig olyan zenét választania, amely tökéletesen illett az adott jelenet tónusához.

Képes volt azt elérni a sorozat, ami a legjobb háborús filmeket jellemzi, a fegyverek, csaták mögé nézett és ott az embert láttuk meg, oly módon ábrázolva, hogy egyszer és mindenkorra meggyűlöljük a háborút és mindent ami ezzal jár. Persze a műfaján belül mindegyik film/sorozat erre törekszik, de csak nagyon kevés képes arra, hogy mindezt demagógia nélkül visszadja. Egy nem mindennapi remekművet sikerült Spielbergéknek összehozni.

Tavaly röppent fel a hír, hogy egy kvázi folytatást terveznek a sorozatnak, mely ezúttal a Csendes-óceáni hadszíntéren játszódna. Így talán a címe, The Pacific sem annyira meglepő, és bár a készítők nem változtak, nem lesz könnyű megfelelni a Band of Brothers által támasztott elvárásoknak.

Band of Brothers 10/10