Az évadnyitó ugyan kisebb csalódást okozott, de a felemás kezdést követően egyre jobban belelendült a sorozat, az eheti Chuck Versus the First Fight pedig a negyedik etap legjobb epizódját hozta. Minden benne volt, amiért a Chuck-ot kedveljük, többek között emlékezetes egysorosak, popkulturális utalások, karakterek közötti remek összhang és jól időzített csavarok jellemezték az epizódot. Az évad egyik fő történetszála kapcsán - Chuck kutatása az édesanyja után - az elején még voltak fenntartásaim, de az írók azóta jó irányba vitték el a sztorit.

Az utóbbi években már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a Schwartz-Fedak kettős neves mellékszereplőket szerződtet le a sorozathoz, a negyedik évadban azonban még rátettek egy lapáttal, az eddigiek során Olivia Munn, Dolph Lundgren, Lou Ferrigno, Stacy Keibler, Steve Austin, Nicole Richie, Eric Roberts, Armand Assante, Tia Texada és visszatérőként Linda Hamilton tűnt fel. Egy valakit kihagytam a sorból, az egykor James Bond-ot is alakító Timothy Dalton-ról van szó, aki a legemlékezetesebb vendégsztárnak bizonyult.

It reminds me of that great episode of Alias.
I loved that show.

Az állandó szereplők kapcsán szintén pozitívumokról tudok beszámolni, az írók jól kezelik a Chuck-Sarah kapcsolatot, Awesome és Ellie pedig, főként az évad elejéhez képest egyre több játékidőt kap. Casey tavaly találkozott először a lányával, szerencsére idén is láthatjuk Alex-et, rajta kívül még a Morgan-nel való közös jeleneteket kell kiemelni. A 4x05-es Casey-centrikus epizód egyébként ismételten bizonyította, hogy egy-egy rész erejéig a mellékszereplők is képesek elvinni a hátukon a sorozatot. Big Mike visszatérésének kifejezetten örülök, a két idióta, vagyis Jeff és Lester viszont egyre erőltetettebbé válik.

A nézettség nem sokat változott tavaly óta, de az NBC jelenlegi helyzetében korrektnek mondható a 18-49-es korosztályban elért 2.0-ás rating, ezt bizonyítja a teljes évados, majd még + 2 résszel megtoldott (összesen 24 részes) berendelés. Amennyiben képes lesz tartani a mostani nézettségét, jó esély mutatkozik az ötödik évadra. A tovább mögött egy kis meglepetés lapul: néhány Joshua Gomez által készített forgatási képet lehet megtekinteni, Morgan megformálója egy kis szkanderra hívta ki a színésztársait. Az eredmény egy pillanatra sem lehetett kérdéses, Joshua képekhez írt megjegyzéseit is érdemes elolvasni.

A tavalyi cliffhanger után arra számítottam, hogy egy rövid felvezetés után nagyjából az évad negyedik-ötödik részében sor kerül Jax-ék belfasti utazására. Nem így történt, egészen a nyolcadik epizódig várnunk kellett, viszont azt kell mondjam, hogy Sutter több szempontból is nagyon helyesen kivárt az utazással. Egyrészt bemutatta, hogy az egyes karakterekre milyen hatással volt Abel elrablása, leginkább Jax tehetetlenségből fakadó dühére és merész döntéseire fókuszálva. Időt kellett szentelni a Cameron utáni nyomozásra, emellett pedig a klubnak számos otthoni problémája akadt. Jax-ék végül a múlt heti epizódban érkeztek meg Belfastba, a közel egy órás Lochan Mor-ról bővebben a kép alatt, spoilerek társaságában ejtek szót.

Már a nyitó jelenettel megnyertek maguknak, a Sam Crow Észak-Írország költői tájain motorozik, alatta pedig a Black 47 előadásában, a The Big Fellah című számot hallhatjuk. Sutter ezúttal is nagyszerű aláfestő zenét választott, mely ráadásul többlettartalommal is bír: a Big Fellah az 1922-ben elhunyt ír forradalmi vezetőről, Michael Collins-ról szól és témája - veszteségek, fájdalom és árulás, vezető szerep (Jax) - a Sons jelenlegi helyzetére is utal. A rész elején látható montázs egyébként a második évad egyik jelenetét juttatta az eszembe, a naplementében való motorozás és a Straylight Run féle Hands in the Sky a mostanihoz hasonló tökéletes kompozíciót alkotott. Ki kell emelnem a főcím áthangszerelését is, mely az ír népzenéhez köthető egyedi motívumokat kapott.

Gemma: Drive by. Nearly deported.
This is just day one.
Bobby: Just another vacation.

Gemma és Bobby párbeszéde összefoglalta a Sons első belfasti napját, úgy tűnik Jimmy az ígéretének megfelelően minél előbb meg akar szabadulni egykori charmingi partnereitől. A klub és főként Jax helyzete alapjáraton sem lenne egyszerű, túlélni az észak-írországi kiruccanást és visszaszerezni Abel-t, de Sutter szokásához híven még jobban összekeverte a kártyákat. A korábbiakban többször szemtanúi voltunk Kellan Ashby ügyeskedéseinek, a mostani rész végén felfedi a lapjait, amennyiben a klub megöli Jimmy-t, Abel visszakerül a családjához.

A Sons így tulajdonképpen az IRA belháborújának közepén találja magát, ráadásul egyik félben sem bízhat meg igazán. A helyzetet nehezíti még, hogy a SAM BELL (a belfasti charter) vezetői Jimmy-nek dolgoznak, és ugyan Jax sejti a dolgot, de egyelőre nincs bizonyítéka az árulásra. A szőke herceg ráadásul komoly dilemma előtt áll, ugyanis ahhoz, hogy visszakapja a gyermekét, meg kell ölnie Jimmy-t, a Stahl-lal kötött alku alapján viszont egy darabban kellene őt átadnia a szövetségieknek, természetesen terhelő bizonyítékokkal együtt. Az utolsó jelenet csavart egyet a jelenlegi felálláson, a baba adoptálása mögött álló dolgokra a következő részekben kaphatunk választ.

Belfast nem csak Jax számára bír kiemelt jelentőséggel, Chibs végre találkozhatott a családjával, míg Gemma-nak a volt férje örökségével kell megküzdenie. Mindenesetre John Teller és Marueen Ashby lánya elég élénken érdeklődik Jax iránt, talán Gemma még időben kapcsol és a féltestvérek 'egymásra találása' előtt előáll az igazsággal. Mindeközben Charming-ban sem unatkoznak, Chibs és Kozik ismételten összecsap és bár még nem teljes a kép, de néhány részletet azért megtudunk a közöttük fennálló viszály okairól. Jacob Hale tovább folytatja a Sons ellen folytatott aknamunkáját, most az edzőtermet vette célba, egyúttal a Mayans-t is belekeverve az ügybe. Idén viszonylag kevés idő jutott Opie-ra, de örömmel látom, hogy a kevés lehetőséget is kihasználja Sutter és főként a Lyla-val való kapcsolatára koncentrál. Utóbbit az a Tara kíséri el az abortusz klinikára, aki idén még a szokásosnál is több viszontagságon megy keresztül.

A harmadik évadot megelőzően Sutter azt nyilatkozta, hogy új irányba tereli majd a sorozatot, mivel véleménye szerint a legtöbb szériánál ott kezdődik a probléma, hogy félnek a komolyabb változásoktól. Betartotta a szavát, természetesen beleszőtte a korábbi évadok történetszálait is, de nem ragaszkodott a sikerrecepthez - így idén például nem a Jax-Clay közötti párharc van a középpontban, valamint a sztori mellett a jellemábrázolásban is változtatásokat eszközölt. Utóbbit egyébként nagyon nehéz karakteridegen jegyek nélkül végigvinni, de egyelőre sikerrel veszi az akadályokat. Az évad megítélése, akár a kinti kritikusokat, akár a nézőket vesszük alapul, vegyesnek mondható, én azok táborát erősítem, akik szerint jó irányba halad a SoA és felér az igencsak magasra rakott elvárásokhoz. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy a java még hátravan.

A sorozat pályafutása egybecseng a Dillon Panthers, vagy, és ez talán még találóbb hasonlat, az East Dillon Lions csapatának sorsával: számtalanszor leírták őket, de ők szívós munkának köszönhetően mindig visszakapaszkodtak és végül győztesen, (erkölcsi értelemben véve mindenképp), hagyták el a pályát. A héten elkezdődött a sorozat záró felvonása és bár az évek alatt igencsak a szívünkhöz nőttek Dillon városának lakói, lassan el kell engednünk őket.

Mostanra nagyon kevesen maradtak a régi csapatból, a fiatalok közül szinte mindenki kiröpült és új szereplők vették át tőlük a stafétabotot. A karakterek búcsúja, legyen szó Smash, Street, vagy éppen Matt távozásáról, eddig szinte kivétel nélkül emlékezetesre sikerült és szintén kiemelendő, hogy ezeket egy kicsit sem éreztük mesterkéltnek. Az évadnyitóban Julie és Landry került sorra, mindketten egyetemre mennek, mi pedig az utolsó dilloni napjaikat követhetjük nyomon. A közös jeleneteik nagyszerűen sikerültek, de még ezeket is felülmúlta az apa-lánya közötti ping-pong meccs, valamint Julie rész végi távozása, melynek kapcsán ki kell emelnem a Kyle Chandler, Connie Britton és Aimee Teegarden hármas színészi teljesítményét is.

Az utolsó percekben ismételten az FNL egyik legnagyobb erőssége jött ki, talán egy dráma sem tudja ilyen közel hozni hozzánk a szereplőket, ennyire hiteles emberi drámát bemutatni. A régiek közül még Tim Riggins tűnt fel, a bátyjával való párbeszéd alatt azzal az információval gazdagodtunk, hogy már csak három hónap van hátra a büntetéséből. Mindeközben Taylor edző és a Dillon Lions az új idényre készül, ennek keretén belül egy felkészülési tornán aratott bravúrgyőzelmet, valamint egy kosárlabda játékos futballistává való 'átnevelését' láthattuk. Tami történetszála egyelőre nem kötött le túlságosan, ettől függetlenül a jelentőségét nem vitatom, hiszen a sorozatban korábban már többször előtérbe kerülő szociológiai problémákkal foglalkozik.

Az ötödik évadra egyértelművé vált, hogy sikerült megkedvelni a tavaly behozott új szereplőket, de azért hozzá kell tenni, hogy az általam karizmatikusabbnak érzett régieket nem képesek pótolni. Az évadkezdés ugyan egy hajszállal elmaradt a tavalyitól, de nem lehet okunk panaszra, számos emlékezetes jelenettel gazdagodtunk és úgy tűnik minden adott ahhoz, hogy méltóképp búcsúzzon majd a sorozat.

Értékelés:

Tegnap az országos csatornák szlogenjeivel ismerkedtünk meg, ma pedig a kábeleseken a sor. Tíz csatornát emeltem ki, a legtöbbjükről elmondható, hogy a szlogenjeik kiválasztásában az országosokéhoz képest nagyobb képzelőerőt, kreativitást figyelhetünk meg.

HBO: This is HBO

Néhány korábbi szlogen: It's Not TV. It's HBO (1997 és 2009 között használták); It's More Than You Imagined. It's HBO (2009)

Az 'It's Not TV. It's HBO' szlogent 12 éven keresztül használta a csatorna, mely a jó marketing, a hosszú idő, és nem utolsósorban a minőségi kínálat miatt kellőképp a köztudatba ivódott. A kijelentés ugyan kissé fellengzősnek hat, de összességében jogosnak mondható, hiszen a saját készítésű sorozataikkal megreformálták a tévé világát, illetve a mozifilmek viszonylag korai vetítése is feljogosítja őket a fenti mottó használatára.

Az utóbbi két év során új szlogeneket vezettek be, a 2009-es kellőképp figyelemfelkeltő, az idei 'This is HBO' viszont már hagy kívánnivalót maga után. Úgy tűnik, hogy a csatorna mostantól az évente új szlogent vezetünk be elvet fogja követni, én mindenesetre nem bánnám, ha visszatérnének a régi, jól bevált mondathoz.

FX: There Is No Box

Néhány korábbi szlogen: Fox Gone Cable, TV Made Fresh Daily (1994-1997 között);

Az FX szlogenje a jelentést tekintve egybecseng az HBO régi jól ismert mottójával, ráadásul ők is teljesen jogosan használják. A 'There is No Box' a többet/jobbat kínálunk, mint, amit egy átlagos tévécsatornától megszokott gondolatot ülteti el a nézők fejében, és ez helytálló, hiszen az FX valóban elsőrangú kínálattal rendelkezik. A korábbi szlogenek még azokban az időkben születtek, amikor még nem rendelkeztek saját gyártású sorozatokkal, így azokba nem érdemes komolyabban belemennünk.

AMC: Story Matters Here

Néhány korábbi szlogen, melyeket manapság is használnak: Future of Classic; Long Live Cool

A sorozatgyártásban fiatal csatorna a 'Story Matters Here' szlogent választotta, de kis túlzással bármilyen pozitív jelentéssel bíró szöveget kiválaszthattak volna, mi egyetértenénk vele. Amihez eddig hozzányúltak (kivétel a Prisoner mini) arannyá vált, nem kérdés, hogy az FX és az HBO mellett jelenleg ők rendelkeznek a legerősebb kínálattal.

A tévécsatornák az 50-es évektől használnak szlogeneket, melyeket általában a hirdetések során az adó nevével együtt mondanak, illetve írnak ki. A szlogenek általában rövid életűek, nem egyszer láttunk arra példát, hogy a marketingeseknek már egy év után új egysorosokat kellett kitalálniuk. A cél természetesen a figyelemfelhívás, de emellett legalább olyan fontos, hogy az adott csatorna kínálatára reflektáljanak.

NBC: more colorful

Néhány korábbi szlogen: Chime In; Comedy Night Done Right; Always with You; Enjoy the Best Moments

ABC: Start Here; Laugh On

Néhány korábbi szlogen: Your Favorite Shows Live Here, Start Fresh; Welcome to the New ABC;  Only American (2001. szeptemberi 11-i merényletek után)

CBS: Only CBS

Néhány korábbi szlogen: We Are CBS; Everybody's Watching CBS; America's Most Watched Network

Fox: Fox Rocks

Néhány korábbi szlogen: So Foxy Fox; First on Fox; Fox 20 Years; First on Fox

CW: Tv to talk about

Néhány korábbi szlogen: Everynight will be a good night; Get Into It; Free to Be

Az NBC szlogenje a kínálatuk sokszínűségére hívja fel a figyelmet, mely a többi országos csatornához viszonyítva, elsősorban a sitcomjaikat tekintve még igaznak is mondható. A CBS évek óta a legnézettebb csatorna és ezt fejezik ki a mostani, illetve a korábbi mottóik is. Az ABC-s Start Here igencsak semmitmondó, az általuk szintén használt Laugh On a tavaly behozott szerdai sitcom-blokk miatt valamivel jobb azért. A Fox marketingesei nem vitték túlzásba a gondolkodást, míg a CW esetében természetesen túlzás a TV to talk about kifejezés, de legalább körülírja, hogy mit szeretne a csatorna elérni.

Összességében elmondható, hogy az országos csatornák szlogenjei nélkülözik a kreativitást, mely ha végignézzük a jelenlegi műsorrendjüket, a kínálatuk legfőbb problémájára is rámutat.

A Blood & Chrome című Battlestar Galactica spinoff bejelentése már sejtetni engedte, ma pedig hivatalossá vált: a Syfy elkaszálta a Caprica-t. A sorozat nézettsége a kezdetektől gyengén alakult, az októberi részek pedig még ennél is rosszabb eredményt produkáltak, a legutóbbi mindössze 700 ezer nézőt és 0.3-as demót tudott felmutatni. A maradék öt részt ugyan leadja a csatorna, de majd csak 2011 első negyedévében tűzik műsorra.

A nézettség mellett a minőséggel is komoly problémák voltak, a lehetőség ugyan adott volt, de a Caprica nem ért fel a nagy elődhöz, sőt azt kell mondjam, hogy nem a BSG-hez hasonlítva, úgymond önmagában vizsgálva is csak közepes minőségre volt képes. A készítők sok szálon futó történetet kínáltak nekünk, azonban szinte mindegyik érdektelenre sikerült, mely jelző egyébként a karakterekre is igaz, néha olyan érzésem volt, mintha maguk az írók sem nagyon tudnák, hogy merre haladjon tovább a sztori. A Caprica hiányosságairól itt értekeztem bővebben, csak remélni tudom, hogy a Blood & Chrome a színvonalat tekintve közelebb lesz majd az anyasorozathoz.

Az éjjel sorozatberendelésekre is sor került, az HBO a Bored to Death és az Eastbound & Down harmadik évadát kérte be. A tavalyi évben mindkét sorozat gyenge nézettséggel futott, idén azonban a Bored to Death, főként a Boardwalk Empire felvezetésének köszönhetően korrekt teljesítményt nyújt, az Eastbound & Down pedig meglepően jó számokat tud felmutatni a 18-49-es korosztályban. A minőséggel egyik sorozat esetében sincs gond, sőt... így még örömtelibb az HBO bejelentése. A 2010/11-es évad berendeléseit és kaszáit az oldalsávban látható Berendelés/kasza poszt foglalja össze, a folyamatos update miatt időközönként érdemes belenézni.

A Rubicon-ról nem is olyan régen már született egy átfogó írás, akkor azonban két rész, vagy találóbb kifejezéssel élve, a kirakós utolsó két darabja még hátra volt. Henry Bromell showrunner-nek nehéz feladattal kellett szembenéznie, egy aprólékosan felépített, egész szezonon átívelő összeesküvés szálat kellett úgy lezárnia, hogy a nézők és a kritikusok egyaránt elégedettek legyenek a látottakkal. A kép alatt, immáron spoilerek társaságában megnézzük, hogy vajon sikerrel járt-e.

Előzetesen úgy gondoltam, hogy az 1x12-es Wayward Son egyfajta ráhangoló rész lesz, mely úgymond felvezeti a finálé történéseit. Kellemes csalódás ért, Michael Slovis rendezésében a sorozat egyik legjobb 43 percét láthattuk, az első perctől kezdődően rendkívül intenzív epizódot pedig a döbbenetes záró képsorok koronázták meg. A feszült légkör főként a a párhuzamos történetszálaknak volt köszönhető, tökéletes volt például Kateb bemutatása, pontosan azt és annyit mutattak belőle, ami a néző számára lényeges volt. Az összeesküvés résztvevői között egyre feszültebbé vált a viszony, míg az azt megakadályozni igyekvőknek nagyon kevés idejük maradt a tragédia megakadályozására.

Will-nek végül összeállt a kép, a terrortámadás azonban bekövetkezett, a Galveston-öbölnél történt robbantás komoly olajválságot idézhet elő és, mint később megtudtuk egyben ürügyként szolgálhat egy Irán elleni támadásra. Következhetett az utolsó felvonás, melynek már a címe, 'You Never Can Win' sokatmondó volt. Vegyes érzésekkel viseltetek az évadzáró iránt, a nyitva maradt kérdések többsége nem zavar, viszont bizonyos karakterek fináléban betöltött szerepével elégedetlen voltam. Elsőként Katherine Rhumor-t hoznám fel, akiről az évad elején azt gondoltam, hogy idővel majd jelentős hatása lesz a történet alakulására.

Will ugyan kapott tőle néhány fontos információt, de ez összességében kevésnek bizonyult, ennél nagyobb potenciált éreztem a Miranda Richardson által alakított karakterben. A halála nem okozott különösebb meglepetést, egy ideje már benne volt a pakliban, viszont a DVD rossz pillanatban történő kikapcsolása, majd Will figyelmetlensége kissé frusztráló volt. Nem örültem annak sem, hogy Andy sztorijába belevittek még egy csavart, jobb lett volna, ha megmarad a titokzatos szomszéd lány szerepkörben. Az évadzáró negatívumainál még Kale-t kell még megemlítenem, aki a sorozat egyik legérdekesebb szereplője, a fináléban viszont kevés játékidő jutott neki.

Helyette Miles kapott plusz jeleneteket, aki a korábbiakhoz hasonlóan élt is a lehetőséggel, de az E csapat többi tagja, így Grant és Tanya is hozta magát.. Utóbbi megkapta a régóta vágyott kinevezését, és a rész egyik legemlékezetesebb jelenete is ehhez kapcsolódik:

Grant: I've been promoted to team leader...Now, I want to assure you, nothing will be different. I'm still Grant.
Tanya: I quit.
No. Not because of you. Congratulations.

Végezetül térjünk ki Will-re, valamint az összeesküvés egyik fő alakjára, az API igazgatójára, Truxton Spangler-re. Kettejük párbeszéde volt az első évad zárójelenete, Will a szörnyű tettek mögött megbújó okokat kereste, míg Truxton közönyös, emóció nélküli válaszokat adott rá. Mintha csak elbeszéltek volna egymás mellett, de ez így volt hiteles, két a saját szakmájában zseninek számító ember, ezt leszámítva azonban, főként a gondolkodásmódot és általánosságban az emberiességet nézve, semmi közös nincsen bennük. Truxton-t ráadásul már nem is érdekelte Will jelentése, az, hogy lelepleződik, a négylevelű lóhere egyértelmű jelzés volt számára...

A Henry Bromell által írt és rendezett záró epizód alaposan megosztotta a nézőket és a kritikusokat egyaránt, én azonban tartózkodnék a szélsőséges véleménynyilvánítástól. Tény, hogy nem ért fel a korábbi részek szintjére, de a zárás összességben nem okozott csalódást. A sorozat összképét nézve pedig nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az idei év egyik legjobb újoncáról van szó, mely többek között jellemábrázolás, történetvezetés (ez is a nagyszerű írógárda dicsérete), képi világ, valamint alakítások terén is kiemelkedőt nyújtott. Az AMC egyelőre nem jelentette be, hogy mi lesz a Rubicon sora, a gyenge nézettség ellenére én nagyon bízok abban, hogy jövőre viszontláthatjuk majd az API elemzőit.

Értékelés:

A tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt a Men of a Certain Age, nem gondoltam volna, hogy épp a Ray Romano-Mike Royce (Everybody Loves Raymond) páros, valamint a középszerű drámáiról ismert TNT szállítja majd 2009 legjobb újoncát. Három, a negyvenes éveik vége felé közeledő baráttal ismerkedhetünk meg, akik a maguk sajátos módján próbálnak boldogulni munkában, szerelemben, vagy épp a gyereknevelésben. Az alapsztori ugyan nem egetrengető, de ez az összképet tekintve lényegtelen, emberközeli, hiteles drámát láthatunk, emellett pedig egyedi humor és nagyszerű színészi alakítások (Romano mellett Scott Bakula és Andre Braugher) jellemzik a sorozatot. Az első évadhoz kapcsolódó írásokat ide kattintva lehet elolvasni.

A második etap premierjére december 6-án kerül sor, és örömhír, hogy tavalyhoz képest két résszel hosszabb (összesen 12) lesz majd. A plakátot követően egy színfalak mögötti videót lehet megtekinteni, mely során Ray Romano beszél többek között a szereplőválogatás menetéről, illetve az első évados kedvenc jelenetéről.

Mintegy három hónappal ezelőtt adtam hírt arról, hogy a Caprica után újabb spinoffot kaphat a Battlestar Galactica. A Blood & Chrome mintegy 20 évvel a Caprica most látott eseményei után, és 40 évvel a Battlestar Galactica pilotjában látott cylon tömegmészárlás előtt játszódna. A fiatal William "Husker" Adama első cylon háború idején átélt megpróbáltatásait mutatná be, és az előzetes tervek szerint egy 10 részes netes széria készült volna belőle.

Úgy tűnik azonban, hogy a Syfy eltér az eredeti tervtől, Michael Taylor forgatókönyve ugyanis olyan kiváló fogadtatásban részesült, hogy a több, mint másfél órás alkotásra mostantól már backdoor pilotként tekint a csatorna. Amennyiben a pilot megfelelő fogadtatásra talál, a Blood & Chrome minden bizonnyal sorozatberendelést kap.

Mark Stern, a Syfy alelnökének elmondása szerint a pilot munkálatai legkorábban 2011 elején kezdődhetnek el Vancouver-ben, a Blood and Chrome bemutatójának dátuma pedig a jövő év végén, vagy, és ez a valószínűbb, 2012 elején lenne. Érdemes megjegyezni, hogy ugyan Taylor forgatókönyvéről van szó, de a BSG szülőatyja Ronald D. Moore is ott volt a spinoff születésénél, Stern egyenesen a készülő sorozat keresztapjának nevezte őt. Egyelőre azonban még korai Moore szerepéről nyilatkozni, jelenleg a Sony Pictures TV-nek szállít sorozatötleteket (egy varázslós projektről, valamint a The Wild, Wild West-ről lehetett eddig hallani).

Ennek ellenére Stern bízik benne, hogy Moore részt tud majd venni a Blood & Chrome munkálataiban, hiszen még legalább másfél év van hátra a sorozat tényleges elindulásáig. Mindenesetre a stáb nélküle is rendkívül nívósnak mondható, több egykori BSG-s producert és írót találunk a készítők között: Michael Taylor, David Eick, Bradley Thompson és David Weddle. A szereposztásról egyelőre még nincs hír, így azt sem tudni, hogy a Razor-ban látott Nico Cortez játssza-e majd a fiatal Adama-t. Egy Battlestar Galactica sorozat elképzelhetetlen Bear McCreary dallamai nélkül, még nem született megállapodás a két fél között, de Stern mindenképp szeretné őt megnyerni a projekthez.

Az utóbbi évek egyik legjobb ongoing (folytatásos) képregényének adaptációja, a készítő a zseniális Frank Darabont, a csatorna pedig az AMC, mely az HBO és az FX mellett a minőségi televíziózás zászlóshajójának tekinthető.

El lehet ezt egyáltalán rontani? - a pilot megnézését követően erre határozott nemmel kell válaszolnom, a The Walking Dead pontosan olyan lett, mint amilyennek előzetesen elképzeltük: grandiózus vállalkozás, mely során a készítők figyelme minden egyes részletre kiterjedt, egy sötét, depresszív világot tártak elénk, mindezt pedig kiváló jellemábrázolás egészítette ki. Az első rész tökéletesen átadja a képregény hangulatát, nem véletlen, hogy az azt megalkotó Robert Kirkman szinte megállás nélkül áradozik a sorozatról. A kép után spoilerek társaságában folytatom.

A sorozat felütése, miszerint a főszereplő a kórházban való felébredést követően szembesül a zombi apokalipszissel, hasonlatos ugyan Danny Boyle, 28 nappal később című filmjének kezdésével, de Kirkman-t aligha lehet plágiummal vádolni. Egyrészt minimális eltérés van a képregény és a film premierje között, másrészt az ezt követő eseményekben nagyon kevés hasonlóságot lehet felfedezni. Rick Grimes seriffhelyettes a kórházból kijutva a családját indul el megkeresni, de nem jár sikerrel, a jelekből ítélve elmenekültek a városból. A sors összehozza őt egy, a gyerekét immáron egyedül nevelő apával, aki mesél neki a fertőzésről, valamint annak terjedéséről. Pár nap elteltével Rick Atlanta felé veszi az irányt, a célja természetesen nem lehet más, mint feleségének és gyermekének felkutatása.

Darabont korábbi filmjeiben (A remény rabjai, Halálsoron, A köd) már nem egyszer bizonyította, hogy kiválóan ért az atmoszférateremtéshez, és ezt most a Walking Dead-ben is bemutatta nekünk. Viszonylag kevés párbeszédet hallhatunk a 67 perc alatt, ezek alatt viszont olyan feszült légkör uralkodik, mely pillanatok alatt a székhez szegezi a nézőt. A pilot kifejezetten lassú tempót diktál és ez egyértelműen az előnyére válik, ugyan egy globális katasztrófáról van szó, de egy karakterközpontú történet esetében fontos, hogy elég időt hagyjunk a jellemábrázolásnak.

A főszereplővel együtt fedezzük fel ezt a kilátástalannak tűnő új világot, Rick reakciói teljesen hitelesnek hatottak, egy cseppnyi mesterkéltséget sem lehetett érzékelni. Kifejezetten tetszett a családi házba való visszatérése, itt tudatosul benne először a tragédia súlya és egyszerűen csak szeretne felébredni ebből a rémálomból. Andrew Lincoln kiváló választás volt Rick Grimes szerepére, de a feleségét elvesztő Lennie James is meggyőző alakítást hozott. A többiek egyelőre kevés játékidőt kaptak, Jon Bernthal castingja mindenesetre jó döntésnek tűnik, Sarah Wayne Callies-é már kevésbé, a későbbiek során pedig még több mellékszereplővel fogunk megismerkedni.

Bernthal és Callies közös jelenete volt egyébként a pilot egyetlen gyenge pontja, elhamarkodottnak éreztem kettejük összehozatalát. Térjünk azonban vissza a pozitívumokhoz, külön ki kell emelnem a rendkívül alapos munkát végző maszkmesterek munkáját, elsőrangú teljesítménnyel rukkoltak ki. Darabont egy pár hónappal ezelőtti nyilatkozata szerint az AMC egy-két káromkodást kivéve nem kötötte meg a kezüket és ez szerencsére a piloton is látszott. Amennyiben zombikról készítünk sorozatot, elengedhetetlen a vér használata, és ezt be is tartották a készítők, sőt Rick lovának esetében majdnem túl is lőttek a célon.

A pilot hozta az előzetes várakozásaimat, az első részt követően legfeljebb csak azt sajnálom, hogy milyen rövid, mindössze hat epizódból álló első évadban lesz részünk. Remélhetőleg az október 31-én, Hallowen-kor bemutatásra kerül pilot nézettsége a tervek szerint alakul majd, és megvalósulhat a 13 részes második etap is.

Értékelés:

Ki is valójában Don Draper? Július közepén tett nyilatkozatában Matthew Weiner ezt nevezte meg a negyedik évad legfontosabb kérdésének, mely mind a 13 részben központi szerephez fog jutni. Bármennyire is furcsa, de a három évad alatt csak felszínesen sikerült megismernünk a főszereplőt, sok esetben csak sejtettük, hogy mi zajlik az egyébként rendkívül karizmatikus figura lelkében. Az évad végeztével nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Weiner szavatartó ember, idén bőven volt alkalmunk megismerni Don-t, legyen szó a a nőkhöz, a munkatársaihoz, illetve a gyerekeihez fűződő kapcsolatáról, és emellett a kívülről végtelenül magabiztosnak tűnő ember sérülékenységével is szembesülhettünk. A kép alatt már spoilerek társaságában folytatom.

A negyedik évad alatt végig az volt az érzésem, mintha Weiner és az íróstáb a 'térjünk el a megszokott formuláktól és kísérletezzünk' címszóval vetette volna papírra az egyes epizódokat. Szinte minden alkalommal sikerült valami újat, az eddigiektől eltérőt belecsempészni, legyen szó az adott rész felépítéséről, az egyes karakterek bensőséges viszonyának bemutatásáról, a zenei betétekről, vagy éppen a humoros betétekről. Az eddigi kimondatlan szavak, sejtetések idén végre felszínre kerültek, a minőség persze a korábbi évadokban is adott volt, viszont most éreztem először igazán közel magamhoz a szereplőket.

Hatalmas a kontraszt az évad eleji és végi Don Draper között, míg az első néhány epizódban egy mindenkitől elzárkózó, magányos karaktert láthattunk, a későbbiekben rátalált a számára igazán fontos emberekre és a Tomorrowland során már végig boldognak láthattuk. Hosszú volt az út idáig, emlékezzünk csak vissza a 4x03-es The Good News-ra, ahol Lane-nel és két konzumhölggyel töltötte a szilvesztert, vagy a 4x07-es The Suitcase-re, amely során a munkába temetkezett és csak Peggy volt mellette. Nem véletlenül emeltem ki ezt a két epizódot, az egyébként végig egyenletesen magas színvonalú évad legjobbjai voltak, különleges atmoszférájú részek, ahol az erős karakterizáció és drámai jelenetek mellett a humornak is fontos szerep jutott.

Don számára Peggy volt talán az első ember, akinek sikerült megnyílnia és aki nem utasította el, sőt megértette őt. Élvezet volt hallgatni kettejük párbeszédeit, mely során először a harag és a civakodás játszotta a főszerepet, idővel aztán lehiggadtak és megértették, hogy milyen fontosak egymásnak. A Roger-rel viszonya ezzel ellentétes utat járt be, a régi cimborák eltávolodtak egymástól, ezt mi sem jelképezte jobban, mint a díjátadó után elmaradt 'köszönöm'. Don és a nők, ez akár egy külön bejegyzést is megérne... természetesen idén is voltak futó kalandok, végül Faye-jel és az évad végén Megan-nal volt hosszabban tartó viszonya.

Komoly meglepetés volt utóbbival való eljegyzése, kíváncsi vagyok, hogy Faye "I hope she knows you only like the beginnings of things" mondata vajon igaznak bizonyul-e. A döntésben a hirtelen jött szerelem mellett minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy Faye-jel ellentétben Megan nagyon jól kijött a gyerekekkel, és Betty-hez képest teljesen más mentalitású - emlékezzünk csak a Sally által kiborított Shake-re és Megan reakciójára - nőről van szó.

Szót kell még ejtenünk Anna-ről, arról a nőről, aki már évtizedek óta a legfontosabb volt Don életében. A Los Angeles-i utak egyébként mindig egyedi hangulattal és ezzel együtt komoly érzelmi töltettel bírtak. Ez most sem volt másként, Don-nak ezúttal Anna gyógyíthatatlan betegségének hírével, majd pár résszel később a halálával kellett megbirkóznia. Az írók mellett hatalmas dicséret illeti Jon Hamm-et is, aki végig lehengerlő alakítással nyújtott, az év egyik, ha nem a legerősebb színészi teljesítményét láthattuk tőle.

Ejtsünk szót a többiekről is: a tavalyival ellentétben kifejezetten tetszett Peggy történetszála, úgy tűnik végre magára talált, mind a munkáját, mind a magánéletét tekintve. Elisabeth Moss játékát is ki kell emelnem, talán még soha nem hatott ilyen természetesnek, mint idén. Betty a válás és az új házasság után egy bizonytalan nő benyomását keltette, a gyerekpszichológus megjegyzései is azt mutatták, hogy komoly önértékelési problémákkal küszködik. Sally-vel való viszonya végképp megromlott, melyről az anya kicsinyes, bosszúálló döntései tehettek, majd Betty az új férjével is összeveszett, az utolsóelőtti jelenet pedig azt mutatta, hogy szívesen visszamenne Don-hoz.

A negyedik évad legtragikusabb figurája címet Roger Sterling 'érdemelte ki', a munkahelyén már egy jó ideje nem becsülik meg, ráadásul az általa képviselt Lucky Strike lelépése csődközeli helyzetbe hozta a céget, és ha mindez még nem lenne elég, a Joan-nal való rövid viszonya is igencsak rosszul végződött. Pete idén kellemes meglepetés volt, már-már azt mondhatom, hogy megkedveltem a sokáig irritálónak ható figurát. A kimért angol üzletember bőrébe bújó Lane idén több szerepet kapott és kiderült, hogy a béklyóitól megszabadult karakter rendkívül érdekes tud lenni, melyben nagy szerepe van Jared Harris alakításának is.

Összegzésképp azt lehet elmondani, hogy tavaly jó ötlet volt megtörni a szereplők között fennálló status quo-t, ennek, valamint Weiner-ék bevállalósságának köszönhetően az eddigi legjobb Mad Men évadot láthattuk.

Értékelés:

Lassan több, mint másfél hónapja tart a 2010/11-es idény és ennek megfelelően egyre több berendelésről, vagy adott esetben kaszáról érkezik hír. Ezeket összegzem most csatornákra lebontva, a blog oldalsó hasábján is megtalálható bejegyzést pedig folyamatosan frissítem majd.

Fontos tudni, hogy az országos újoncok mindegyike 13 részes berendelést kapott, melyet jó szereplés esetén a csatorna kibővíthet + 9 epizóddal. A visszatérő országos sorozatok többségét alapban 22 részre rendelték be, de azért akad néhány kivétel, pl. a Chuck. A fontossági sorrendet megcserélve először az országos csatornák, majd ezt követően a kábelesek listáját (2010 szeptemberi bejelentésektől kezdődően) lehet szemügyre venni.

Országos csatornák
 

NBC

The Event: teljes évados berendelés (22 rész)

Chuck: teljes évados berendelés (24 részes 4. évad)

Chase: teljes évados berendelés (22 rész), 18-ra csökkentette a csatorna

Law & Order: Los Angeles: teljes évados berendelés (22 rész)

Outsourced: teljes évados berendelés (22 rész)

Community: + 2 rész berendelése (24 részes lesz 2. évad)

Outlaw: elkaszálták

Undercovers: elkaszálták

Fox

Raising Hope: teljes évados berendelés (22 rész); második évados berendelés

The Simpsons: berendelték a sorozat 23. évadját

American Dad: berendelték a sorozat 7. évadját

Lone Star: elkaszálták

The Good Guys: elkaszálták